Multikulti survivor, 1. rész: Hogyan éld túl a multikat?

Út az egyéni optimum felé – azaz a tudatos túlélő stratégia

2016. október 24. - ExHomoMulticus Dóra

Nem, a cím nem egy többnemzetiségű valóságshow-t takar mondvacsinált celebekkel vagy exhibicionista, agyhalott pucér modell fiúkkal és hostess lányokkal valamely egzotikus szigeten.... Bár most, hogy így belegondolok, némi párhuzam azért felfedezhető a két műfaj között, sőt!

48721384_s.jpg

A helyszín tekintetében trópusi napsütés, símogató óceán és meleg homok helyett be kell érnünk egy minimál felfogásban berendezett, asztalokkal és székekkel telezsúfolt, számítógépekkel fűtött open office-szal. De az inkubátor helyzet hasonló, ugyanazon „játékosokkal” vagyunk bezárva ide a nap legnagyobb részében – még ha este haza is mehetünk egy gyors fürdés-alvásra az office-ok infrastrukturális hiányosságai miatt.

A szereplők outfitje ádám(és éva)kosztum helyett hímneműeknek ing-öltöny-nyakkendő, nőneműeknek vállat, térdet takaró, konszolidált öltözet, mely dress code okán az izmos test vagy a helyre dekoltázs mellett mást is be kell vetnünk az érdekérvényesítéshez.

A Nagy Testvér is mindig figyel. Bár a pucér fenekünk nem kerül be az esti összefoglalóba, és a meetingeket széttrollkodó poénos intermezzoinkról sincs online streaming, a főnökünk látja a naptárunkat, a kollégák a monitorunkat, az IT minden kattintásunkat. Az office-ok bizonyos részein ténykedésünket kamerák rögzítik. És ne legyenek illúzióink, egy multiban semmi nem marad titokban, egyes kollégák még azt is tudni vélik rólunk, amit mi magunk sem!

A legveszélyesebb ragadozók közül értelemszerűen kiesnek a mérgeskígyók, skorpiók és a krokodilok. Viszont jobb lesz tartanunk a főnökünktől, az ő főnökétől, a potenciális következő főnökünktől, a közvetlen kollégáinktól és a kevésbé közvetlen kollégáinktól, mert ők rövid úton kiszavazhatnak bennünket, és lehet, hogy még a következő kiválasztást se várják meg vele.

Na és a szereplők? A kiégés határán egyensúlyozó fazonok, akik azért jelentkeztek a show-ba, mert épp nem volt jobb ötletük, és persze az egészet a pénzért csinálják. De nincs is ezzel gond, zajlik az élet, taktikában, manipulációban, mondvacsinált konfliktusokban nincs hiány, mindenki pörög ezerrel – leginkább a saját tengelye körül. A különbség csak az, hogy míg a reality-k sztárjainál a mentális és intellektuális retardáltság már a castingon követelmény, addig a multik hősei és hősnői csak pár év szolgálati idő után érik el ugyanezt a szintet. Kell hozzá legalább egy, sok álmatlan éjszakát igénylő kiemelt projekt, ami az implementációt valószínűleg már nem éri meg, mert azt a túl nagy scope, erőforráshiány vagy a megváltozott prioritások okán egy tollvonással on-hold státuszúvá degradálja a management. Néhány idióta törtető kolléga, akinek a teljesítménycéljai között minden bizonnyal kiemelt helyen szerepel a mi leigázásunk. Mindemellé kellenek még értelmetlen, időtrabló meetinghegyek és természetesen egy kiszámíthatatlan főnök, akit még senki nem világosított fel arról, hogy a beosztottjai nem végtelenített üzemidejű, emberszerű robotok.

Egyáltalán mit jelent ilyen feltételek között a túlélés? Egy biztos: a multi valóság(show) nyertese nem az, akire a nézők szavaznak. Itt mindegy, hogy hány szerelmi szálba keveredünk az office falai között, vagy mi toljuk-e a legdurvábban a céges karácsonyi bulin. Az igazi győztes az, aki megszerzi amiért jött (ti. lóvé), de nem lesz pár év alatt neurotikus. Akit otthon még megismer a felesége és a gyerekei, és aki nem úgy néz ki nap végére mint Freeman doki lobotómiai kísérleteinek alanyai. Ezt a szerencsés együttállást pedig az tudja produkálni, aki látszólag tökéletesen beilleszkedik a multi mindennapokba, de ahelyett, hogy felesleges áldozatokat hozna a cég oltárán, inkább TUDATOSAN TÚLÉL. Nagyvállalati alteregója ő VV Milónak vagy BB Bálintnak, akik úgy jutottak el a döntőig, hogy akkor tűnt fel a létezésük. Buddha nyugalmával élték reality-s mindennapjaikat úgy, hogy nem kerültek senkinél célkeresztbe, és nem adtak fel semmit személyiségükből. Aki nem akar fentebb lépni a vállalati ranglétrán, annak ez a vágyott célállapot. És hogy ez hogyan érhető el? Adunk néhány tippet!

Folytatás következik!

Copyright: sumoyut / 123RF Stock fotó

A bejegyzés trackback címe:

http://derrickesharry.blog.hu/api/trackback/id/tr6311832559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

onlame 2016.10.24. 13:10:58

Ez ilyen jó kis szakmaiatlan sivalkodásra sikerült. De legalább lesz sok egyetértő komment olyan emberektől, akik teljesen alkalmatlanok bármire, és ennek természetesen a munkáltatójuk az oka, de valamiért mégse váltanak még 5-10 év után se. Tuti nem azért, mert máshol sincs rájuk szükség.

Alapvetően a multinak ez a nagy hibája. Tökéletesen alkalmas arra, hogy az ilyen emberek éveken keresztül melegedőnek használják az irodát, miközben arra panaszkodnak, hogy egy multi szar pénzért kizsákmányolja őket.

Szóval ez a cikk tökéletes bölcsészeknek, akik SSC-nél heklyezkedtek el, és telefonos supportot nyújtanak valamihez, amiről fogalmuk sincs. Vagy valamelyik big 4 esetén még igaz lehet, ahol hasonló a történet, csak jogászokkal, közgazdászokkal.

ExHomoMulticus Dóra 2016.10.24. 14:29:48

@onlame: Az induló cikksorozatnak a legkevésbé sem célja komoly tanácsokat osztogatni. Sokkal inkább célja viszont rávilágítani a rendszer azon gyenge pontjaira, amik miatt ma sajnos nem az jár jól egy multiban, aki tényleg gondolkozik, dolgozik, hozzátenne és innovációt hozna. A legtöbbet pont az nyer, aki a fentiek helyett inkább idomul az említett gyengeségekhez, sőt épít ezekre és kibekkel – na ebből lehet stratégiát írni ☺ Mert a rendszer, ahogyan írod is, ezt vidáman tolerálja, hosszú évekig vagy akár évtizedekig! Személy szerint ezért hagytam el ezt a világot.

I_Isti 2016.10.24. 14:58:02

@onlame: Az a munkáltató, amelyik 5-10 évig teljesen alkalmatlan embereket alkalmaz, az vajon mi, ha nem egy alkalmatlan alkalmazó?