Derrick és Harry Projektmenedzsment Blogja

Welcome on board – első napok a multiban

Multikulti survivor, 2. rész

2016. október 30. - ExHomoMulticus Dóra

Ha nem is szívjóság vagy nagylelkűség okán, de az első multis hetekben pusztán heveny unatkozásért kapjuk majd a fizetésünket. Bár kezdésünk időpontját már hónapokkal ezelőtt fixáltuk a buzgó HR-es kollégával és újdonsült főnökünkkel, érkezésünkkor mégis úgy fogjuk érezni magunkat mint a hivatlan vendég egy menő buliban, ahol már nem jut több szék vagy pohár, és bár még nem ismerünk senkit, máris körülleng minket az utálat fojtogató levegője.

welcometohell.png

Ha székünk és poharunk lesz is, számítógépünk és jogosultságaink biztos nem! A buli főszervezője, azaz a főnökünk pedig sűrű elnézések közepette közli majd, hogy fontos board meeting, nem várt stratégiai döntések előkészítése vagy tökmindegymi miatt csak kicsit később tud majd velünk foglalkozni. Használjuk ki az ajándékba kapott időt, szervezzünk hosszú ebédeket, vadásszuk le az összes pokémont az épületben vagy cseteljünk rég nem látott barátainkkal!

De ne vesztegessük az időt sokáig, egy igazi tudatos túlélőnek ez az időszak a legmunkásabb. Félreértés ne essék, diplománkat és szakmai tapasztalatainkat nyugodtan lehúzhatjuk a céges toaletten, egészen más skillekre lesz itt szükség. 

Tájékozódási képesség

Azonkívül, hogy el kell mentenünk saját asztalunk helykoordinátáit, érdemes feltérképeznünk az épület információkritikus helyiségeit. A legfontosabb hírekről soha nem az intranetről vagy vállalati email útján értesülünk. A leghasznosabb morzsákat stílszerűen a konyhából vagy a folyosóról gyűjthetjük, és ha eddig még nem tettük, érdemes megfontolnunk a dohányzást is, hogy bekerülhessünk a céges híráram frontvonalába.  

Kódfejtési alapok

A vállalati bullshitek és az argó narrációk után a cégspecifikus, misztikus mozaikszavak és rövidítések előfordulása a leggyakoribb. Ezek általában valamely szervezeti egység, döntési fórum vagy szabályzat fedőnevei. Mivel a multi bennszülöttek anyanyelvük részeként használják ezeket, beszédüket csak úgy érthetjük, ha képesek vagyunk legalább egy részét dekódolni. A rövidítésekre sose kérdezzünk rá direktben (esetleg kiderülhet, hogy a használója sem tudja, mit jelent), inkább próbáljuk intuitív módon megérezni jelentésüket!

Pszichológiai és szociológiai ismeretek

Rövid megfigyelés után attitűd alapú munkavállalói szegmenseket azonosíthatunk a cégen belül. Ha kollégáinkat sikerül besorolnunk, jó eséllyel eltaláljuk gyenge pontjaikat is és azt, hogy kb. mennyi ideig élvezhetik még a multi vendégszeretetét. 

(Túlélési pontszám: 1-től 5-ig terjedő skálán , ahol 1: napjai meg vannak számlálva, 5: még hosszú évekig alkalmazásban.) 

Őskövület: Feltehetően a cég alapkőletételétől jelen van, és hősiesen védi azt minden innovációtól. Kedvenc mondata: ezt így szoktuk, mindigis így csináltuk. 

Túlélési pontszám: 3 - Átszervezésnél veszélyben lehet, mert túl sokat tud.

Árral szemben úszó: Az őskövület legfőbb ellensége. Sok pofon után sem sikerül meggyőzni a közmegegyezéses haladási irányról, megszállottként kitart úttörő szándékai mellett.

Túlélési pontszám: 2 - Nem megszokik, hanem megszökik. 

Valakinek a valakije: Státuszát mindenki tudni véli, mentorának kilétére fogadásokat kötnek. Bár az okoskodáson kívül nem csinál semmit, ő az akinek minden átszervezés után jut egy kényelmes szék, ahol tovább meresztheti.

Túlélési pontszám: 5 - De csak amíg "valaki" is a cégnél van. Utána vagy önként "valakivel" tart vagy hamarosan meggyőzik róla, hogy így tegyen. 

Szociális kielégülésre vágyókIde tartoznak az egész nap idióta poénokat puffogtató Don Juanok és Humor Haroldok, de a munkába visszatért, babázásban megfáradt anyukák is, akik boldogok, hogy legálisan megszabadulhatnak pár órára a gyerkőctől, na meg Bogyótól és Babócától. Míg az előbb említett társaságtól maximum szaftos pletykákat várhatunk, a GYES-en edződött kismamákkal érdemes vigyázni, mesteri szinten űzik a multitaskingot.

Túlélési pontszám: 3 - De függ a főnök humorérzékétől és a gyerekek immunrendszerétől.

Sztahanov: Ha vérét nem is, szabadidejét, barátait, családját és idegrendszerét biztosan feláldozza a cégért. Napközben meetingről meetingre rohan, este-éjjel-hajnalban emailezik és prezentációt gyárt.  Az iskolai stréber nagyvállalati megfelelője, nagy álma, hogy egyszer ő lehessen az év dolgozója.

Túlélési pontszám: 4 – De csak addig míg nem pályázik az év dolgozója helyett inkább a saját főnöke címére. 

Tudatos túlélő: ezek vagyunk mi! De biztosak lehetünk benne, hogy számos sorstársunk akad még az épület falai között! Figyeljük meg stratégiájukat, és alkalmazzuk a látottakat! Mintaszerű multialkalmazottak ők, akik a rendszer gyengeségeire építve élik túl azt. Munkájuk során szigorúan tartják magukat a minimal effort elvéhez, így ügyesen elkerülik a hibázás lehetőségét is.

Túlélési pontszám: 5 - kommentár nélkül.

A bejegyzés trackback címe:

https://derrickesharry.blog.hu/api/trackback/id/tr9111914831

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovi1970 2016.10.30. 09:35:08

Szerintem legalább annyira jó látképed ad a cikk a magyar valóságról, és a magyar lelkület furcsaságáról...
De jó volt elolvasni :)

BigTom 2016.10.30. 10:15:39

Kinek mit kellene másképp csinálni ahhoz, hogy a multi egy inspiráló, érdekes munkahely legyen, ahol a melósok és a vezetők egymást segítve, közös erőfeszítéssel értékes dolgokat állítanak elő?

ExHomoMulticus Dóra 2016.10.30. 11:37:30

@BigTom: A kérdés jó! :) Szerinted mit?

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.10.31. 11:56:25

@BigTom:

A kérdés értelmetlen. Én csak a fizetésrt járok be, s nem akarok se értékes, se értéktelen dolgokat előállítani. A munka megszervezése a tulajdonos és az őt képviselő vezetés dolga, nem az egyszerű dolgozóé.

Zsuzsi25 2016.10.31. 12:01:31

Ez kurva jo volt! :) Imadtam a cikket. Jokat mosolygtam az elso munkahelyemen koreabol hoztak at az admin reszt, es 2!!!honapig!!! nem csinaltunk semmit 8an, akiket erre a projektre vettek fel! :D Vicces volt

takineni 2016.10.31. 14:01:42

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség:

Tökösebb lenne ezt a főnököd előtt hangoztatni és nem itt :), vagy még jobb, állásinterjún, majd meséld már el azt is ilyen büszkén :)

Sohasem értettem azokat az embereket, akik képesek az életük harmadát úgy leélni, hogy nem azt csinálják amit szeretnek.

(Nem azokra értem akik a munkanélküliség elöl kényszerpályára kerültek.)

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.10.31. 14:40:16

@takineni:

Interjún nem az igazat kell mondani, a főnök előtt se.

Kényszerből dolozza a legtöbb ember azt, amit nem akar.

2016.10.31. 15:00:15

@takineni: ha hiszed, ha nem, az emberek többségének nem hobbija és nem szenvedélye a munkája. Aki igazi munkamániás, annak se szenvedélye, egyszerűen belehajszolja magát.
Valóban van olyan ember, aki abból él, amit szeret csinálni, de ez az elenyésző kisebbség. És ők a legidegesítőbbek.

bonfred 2016.10.31. 16:05:36

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség: "Interjún nem az igazat kell mondani, a főnök előtt se. "
Lehet interjún vetíteni - már ahol hagyják - meg a főnöknek hazudni - amíg hagyja. Előbb utóbb azért bebukod ezeket.

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.10.31. 16:08:19

@bonfred:

Mit bukni? Elvégzem a munkát, pont. Azt, hogy szeretem-e a főnök leszarja.

bonfred 2016.10.31. 16:09:19

@ ExHomoMulticus Dóra : Tetszett a cikk, egy apró kiegészítés: Sztahanov. Nem kell "c" . Ha jól tudom, nálunk nincs szabály a külföldi nevek helyes átvételére, de az orosz Стаханов az bizony Sztahanov.

élveteg 2016.10.31. 17:38:06

"Interjún nem az igazat kell mondani, a főnök előtt se."

Szerintem azért lehet a ,-aki az interjun veled szemben ül az se hülye Ha elkezded nyomni a rizsát hogy így hogy úgy én mennyit tennék a cégért bla bala bla ő is tudja hogy ez egy nagy marhaság Ha megkérdezik miért akar itt dolgozni egyszerübb becsületesen megmondani : Kérem dolgozni szükséges és pénzt szeretnék keresni és ezért minél jobban elvégezni a rám bízott munkát Bár igaz ezt szerintem is nagyon kevés helyen fogadják el viszont ahol igen szerintem az a legjobb melohely

felirat 2016.10.31. 19:34:02

Ha nem munkából hanem befektetésből él az ember akkor nincs kényszermunka és munkáltató sem. Jut idő a hobbira mint birkának a kommentelésre. Persze ha valaki pénzt kap érte (reklámokból meg az agitprop osztályról) akkor a lehet, hogy a szerencsés 5%-ba esik (akik persze tudvalevőleg a legidegesítőbbek)

BigTom 2016.10.31. 19:50:50

@maxval bircaman BircaHang szerkesztőség:
> Én csak a fizetésrt járok be, s nem akarok se értékes, se értéktelen dolgokat előállítani.
Akkor rossz helyen dolgozol. Keress másik helyet. Tönkre teszed magad. Találd ki, hogy mit csinálnál, ha nem kellene dolgozni és keress olyan helyet ahol azt lehet pénzért csinálni.

> A munka megszervezése a tulajdonos és az őt képviselő vezetés dolga, nem az egyszerű dolgozóé.
Ebben igazad van. Abban is igazad van, hogy a szar munkahelyi légkörért a vezetők a felelősek. De kinek és mit kell tenni, hogy ez megváltozzon?

És tudnod kell, hogy a tulajdonos és a vezető is ember. A tulajdonos és a vezető is hibázik (ahogy te is), a tulajdonos és a vezető is lehet tudatlan (ahogy te is), és a tulajdonosok és vezetők között is van olyan, aki csak a pénzért csinálja (ahogy te is).

2016.10.31. 20:18:23

Azért a szobafestőt és a vízszerelőt se kérdezzük meg, mielőtt kiadjuk neki a munkát, hogy szereti-e a foglalkozását, vagy sem. Ha elromlik az autó, elvisszük a szerelőhöz, de nem azért, mert hallottuk róla, hogy mennyire motivált, hanem azért, mert jó szakember. Utóbbi esetben még egy motiválatlan bunkó is lehet, nekem pl. sokkal fontosabb, hogy értse, amit az autómmal csinál. Ehhez képest egy multis állásnál az a nulladik kérdés, hogy miért szeretne nálunk dolgozni és mik az ambíciói, de persze ne legyen túl motivált és ne akarjon karriert azonnal, mert akkor meg túl sokat akar és hát mi most tulajdonképpen csak recepcióst keresünk. Wahnsinn!

2016.10.31. 20:29:30

@BigTom: tulajdonos és vezető eleve nem mindig ugyanaz az ember és ha már: számos kkv-nak épp az a baja, hogy a tulajdonos egy bizonyos cégméret fölött képtelen belátni, hogy a régi munkaszervezési gyakorlat szerint már nem működhet a cég és / vagy ennek tetejébe még a gyerekeit is teszi pozícióba, akik a felét sem értik annak, ami a piacon zajlik. Számos vállalati tanácsadó ebből él és ez a nr.1 kihívás számára.

Nagy cégeknél 80%-ban (de lehet, hogy optimista vagyok) a középvezetői szint az, ahol lényegében semmi nem történik az excel-táblázatok és ppoint prezik világán kívül. Ezek az emberek termelik a legkevesebb hozzáadott értéket, ők tudják a legkevésbé, hogy mi zajlik alattuk. Személyes példa: tíz éve egy logisztikai világcég ügyfélszolgálatán dolgoztam és a menedzsment úgy döntött, hogy nem belsőst léptet elő az ügyf.szolgálati vezető pozíciójába, hanem hoz valaki "tapasztaltat" kívülről. Meg is lett az eredménye: többmilliós sikerdíj a fejvadász cégnek, majd a csaj felmondott azzal két hónap után, hogy nem szeret sokat vezetni (true story!) és ez a hely neki nagyon messze van...

Ezek után mivel gyors döntést kellett hozni, előléptettek egy ős-ügyfélszolgálati vezetőt, aki akkor valami qualiti poziban volt parkoltatva. Pár év múlva kezdték az egészet előről.

BigTom 2016.10.31. 22:07:35

@feher.b: Értem, hogy ez így van, egyet értek, hogy ez így van, ez a tapasztalatom nekem is, de kinek és mit kéne másképp csinálni ahhoz, hogy ez ne így legyen? Vagy másképpen: miért vesszük ezt adottságnak? Miért törődünk bele, hogy ez a normális, hogy ennek így kell lennie? Nem kell, ez nem normális és lehet máshogy! Csak az a kérdés, hogy kinek és mit kell másképp csinálni ehhez?

BiG74 Bodri 2016.10.31. 23:28:05

Nem dolgoztam multinál, és szeretem a szakmáimat. Amikor hagyták, sztahanovista voltam, mert a munkám minőségére mindig igényes voltam, de nem érdekelt az elismerés. A jutalom az volt, hogy én nem a dolgok után kullogtam, hanem irányítottam őket. Jelenleg túlélő vagyok, bár úgy érzem, ebbe meg belehülyülök.
Az őskövület mentalitás nem csak az alapkő letételnél jelenlévőknél alakul ki. Az árral szembeúszó sok esetben inkább negatív, mert fiatalos lendülettel nem látja át a miérteket, hogyanokat, vagy nagy változtatásokkal kíván a munka javától megszabadulni.

PannonBoy 2016.11.01. 00:44:05

Igazából csak félig-meddig jó ez a cikk. Dohányzásra pedig a helyében nem buzdítanék senkit, az infó anélkül is eljut. Valamint az itt leírtak nem minden multira és pozícióra igazak. Tudok olyant, ahol valódi értékteremtés zajlik (külföldre) és kellemes a légkör.
Azt már csak halkan merem megjegyezni, hogy valakinek az új dolgok megismerése, tanulása a motivációja (a vezetés pont az ilyen embereket keresi).

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2016.11.01. 01:19:22

nemcsak otthon működik igy a multi, a világ minden részén ezt látom

maxval bircaman BircaHang szerkesztőség · http://bircahang.org 2016.11.01. 07:58:33

@BigTom:

Alapvetően jó a légkor nálunk, nem igazán panaszkodhatom, a főnökökkel sincs gond. Ami azonban nem változtat a lényegen, hogy számomra mindez kényszer.

Próbáltam vállalkozó lenni, azt még jobban utáltam.

Amit pedig szívesen csinálok, azt senki sem fizeti meg.

2016.11.01. 08:09:24

@BigTom: gondolom azt a valaszt varod, hogy egyenileg kell megoldani, de ez nem mindenkinek ilyen egyszeru. Vagyis ha az lenne, mindenki boldogan azt csinalna, amit szeret, csak a gazdasag ezt aligha toleralna. A sok probalkozast pedig a fejvadasz koznyelv ugy hivja hogy job-hopper :)

Homo Homini Lupus 2016.11.01. 08:37:23

@Eltévelyedés: Az a jó, hogy nem csak a multiknál megy "zajlik" a meló, hanem az állami szférában is. Életem nagy részét ott töltöttem és ráismertem egy-két figurára a posztból.

midnight coder 2016.11.01. 09:27:14

A cikk ebben a formájában így nem igazán igaz, legalábbis a mi cégünkre biztosan nem, de amennyit a kollégáktól hallottam más szoftverfejlesztő multikra sem jellemző.

Igen, az tény hogy az első hónapban nem fogsz csinálni "semmit". Ami azt jelenti, hogy kb. egy-két hét amíg megkapod a szükséges jogosultságokat - ez nem rajtunk múlik, de amíg innen elindítják és eljut az indiánig aki a Föld túlsó végén megnyomja az Enter-t, bizony idő. Addig az egy-két hétig egy "üres" laptopon fogod olvasgatni a továbbfejlesztendő szoftver dokumentációját. Aztán megkapod a saját géped és a szükséges jelszavakat, onnantól kezdve a fejlesztéshez szükséges szoftverek telepítgetése mellett olvasgathatod a doksit, és persze nézegetheted a forráskódot, netán indíthatod el a szoftvert élesben. Aztán, ha megvagy akkor megkaphatod az első kisebb feladatot, később egyre nagyobbakat, végül teljes értékű tagja lehetsz a csapatnak - úgy 2-3 hónap múlva.

De ez sajnos megkerülhetetlen: mi nem a "helló világ"-ot fejlesztjük, így bizony a szükséges doksik átrágása megkerülhetetlen. A fenti típusokkal a cégünknél nem igazán találkoztam, kivéve a sztahanovistát, de azok is inkább csak a vezető fejlesztő és vidéke. Az átlagpolgár csak akkor sztahanov ha nyakig ér a kaki (határidő), az meg azért csak nagyon ritkán van errefelé.

Amit leírtál, az szerintem inkább a nagyobb hazai IT cégekre jellemző, de őszintén szólva nekem inkább a kisebbekkel vannak tapasztalataim, illetve ezzel a multilval ahol most melózom.

gyokkkettto 2016.11.01. 10:01:53

Lenyeges dolog kimaradt a cikkbol. Eloszor is meg kellett volna hatarozni, mi az a "multi", illetve hogy postolo mit ert rajta.

I_Isti 2016.11.01. 10:05:42

@midnight coder: a "szoftverfejlesztő" cég és munkatárs is csinál valamit. A multis munkavégzés egyik legnagyobb sajátossága, hogy egy rahedli ember csak úgy elvan, és úgy csinál, mintha végezne valami munkát, de gyakorlatilag csak a munka látszatát csinálja. Akár évekig.

midnight coder 2016.11.01. 10:12:03

@I_Isti: Szoftverfejlesztő multinál dolgozom, és mi legalábbis csinálunk valamit. Amúgy gyanítom, hogy a többi cégnél is így lehet a dolog, elvégre csak élnek ezek a multik valamiből. Az más kérdés, hogy az egyes emberek hatékonysága a cég méretének növekedésével együtt elkerülhetetlenül csökkenni fog. Cserébe viszont maga a cég mégis hatékonyabb lesz, a tömegtermelés illetve a nagyobb piac miatt.

I_Isti 2016.11.01. 10:15:41

@BigTom: " De kinek és mit kell tenni, hogy ez megváltozzon?"

Csak neked, csak most, csak itt elmondom:
el/vissza kell jönnie a Messiásnak, és rendet kell raknia. Ő majd minden problémát megold, de amíg nem jön vissza, addig nem kell agymosottnak lenni. :)
A multinál azért dolgozol, hogy a tulajdonosnak legyen még egy magánrepülője. Vagy hogy az anyacég anyaországában foglalkoztatott munkavállalójának ugyanazér' a munkáért két-háromszor, vagy még többször nagyobb bért tudjon adni. Vagy mert a tulajdonosnak van rahedli sok pénze, és ebből még több pénzt akar csinálni. Nem akar ő neked semmi jót adni.

TanacsLajos 2016.11.01. 11:33:21

@bonfred: Köszi, megjavítottuk! :)
süti beállítások módosítása