Vasárnap reggel van. Felébredsz, és valami távoli, alig érzékelhető, leheletfinom rossz érzés suhan át rajtad. Tudod, hogy még van hátra belőle, tudod, hogy élvezned kéne minden percét, de mélyen legbelül már érzed, hogy az imádott, csodálatos munkamentes hétvégének hamarosan vége. A távoli kellemetlen érzés gyomorszorító rosszkedvvé hízik ebéd utánra, mert nem hazudhatsz magadnak tovább: hiába próbálod kétségbeesetten megmarkolni a boldog szabadnapod utolsó óráit, azok futóhomokként peregnek ki az ujjaid között, és hamarosan ott állsz üres marokkal és vérző szívvel a hétfő reggel elmondhatatlan borzalmának kellős közepén. Hétfő reggel, amikor a hétvége már csak egy gyorsan szürkülő emlék, ami egy percig sem tartott, talán igaz sem volt.

Nem a vasárnappal vagy a hétfővel van a gond, ezek csak napok. A gond a munkáddal van, amit nem szeretsz. A munkáddal, amiben nem érzed jól magad, ami nyomaszt, amiben nem tudsz örömet találni. De mi kellene ahhoz, hogy ne így tekintsünk a munkánkra, hanem örömet találjunk benne? Hogy várjuk a hétfőt, és ne rettegjünk tőle?

Mert az informatikát, meg a projekteket igenis lehet örömmel végezni, ki lehet benne teljesedni, igazi kihívás és intellektuális kaland tudnak lenni! Március 7-i meetup-unkon több, mint 80 lelkes résztvevő segítségével összegyűjtöttük nektek a legfontosabb tényezőket, amik ahhoz kellenek, hogy örömteli legyen a munkával eltöltött idő.

Értelmes cél

Mindennek az alapja az értelmes cél, amiért megéri dolgozni. Hiteles, vállalható vállalati célok, amikért szívesen hozunk áldozatot, amikkel őszintén azonosulni tudunk és összeegyeztethetőek a saját személyes céljainkkal. Nem, a sales forecastban levő számok valóságra történő ráerőszakolása vagy a türkmén piac meghódítása nem számít annak. De az például, hogy adjuk meg a gondtalan gyermekkort mindenkinek, mert az jár, igen. Értitek a különbséget, ugye?

Értéket teremtek

A munkám eredménye valami olyan dolog, ami hasznos a többi embernek, és hasznos nekem. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de legyen meg az érzés, hogy csináltam valamit, látható, kézzel fogható eredménye van az erőfeszítéseimnek, és ettől legalább icipicit jobb lett a világ. Pont ez az érzés hiányzik annyi nagyvállalati dolgozóból, akik meetingről meetingre vándorolva égetik ki az agyukat minden nap anélkül, hogy bármi kézzelfogható eredményét fel tudnák mutatni az időtöltésüknek. Nem is csoda, hogy néhány év alatt oly sokan kiégnek, és búvároktatóként vagy thai masszőrként próbálnak szerencsét.

Tanulás és tanítás

A világ izgalmas hely tele csodákkal és titkokkal, milliónyi év sem lenne elég, hogy teljesen megismerjük. A tudásvágy, az új dolgok megismerése végig kell, hogy kísérje egész életünket, és ez fokozottan igaz a munkahelyünkre. Hogyan is tudnánk örömmel végezni a munkánkat, ha mi magunk nem épülhetünk és gazdagodhatunk belőle? Ehhez nem kell folyton munkahelyeket váltogatni és új dolgokat kipróbálni: ugyanannak a dolognak a végletekig tökéletesítése ugyanolyan kiteljesedést nyújthat, mint az újdonságok.

Átadni amit tanultunk pedig ugyancsak fontos, hiszen megsokszorozódik a tanulásra fordított energia értéke, ha látjuk, hogy mások számára is hasznos, amit elértünk.

Kihívás

Itt most nem az amerikaias challenge-re gondolok, ami a "beledöglesz" szinonimája. Hanem arra, hogy a végzett feladat mozgassa meg az agyunkat, legyen izgalmas a feladat annyira, hogy lekösse a gondolatainkat, kognitív energiáinkat, büszkék lehessünk, ha sikerül megoldanunk. Ha túl könnyű a feladat, beleununk, ha meg túl nehéz belereccsenünk. Ha viszont sikerül a középutat megtalálni, akkor az már majdnem flow, ami meg ugye a legkirályabb dolog, ami munka közben érheti az embert.

Csapat

Még ha egyesek szeretnek is szegény programozókról ezzel ellentétes sztereotípiákat terjeszteni, elenyésző kivételtől eltekintve mindannyian társas lények vagyunk. Nagyon fontos számunkra, hogy közösséghez tartozzunk, hogy ne érezzük magunkat egyedül, hogy tudjuk, számíthatunk másokra, van kivel megosztani örömünket, bánatunkat. Egy jó csapat nem ismer lehetetlent, és akár minden más örömforrás hiányát is pótolni tudja! Csapatot pedig nem csapatépítő tréningek, hanem a közös cél kovácsol az emberekből, lásd 1-es pont.

Félelem nélkül

Félelem a hibázástól. Félelem a felelősségre vonástól, a büntetéstől. Félelem a kiközösítéstől. Félelem a munkánk elvesztésétől, a létbizonytalanságtól. Félelem a konfliktusoktól, az agressziótól. Mind gyilkosai az örömnek, és teljesen szükségtelenek egy egészséges munkahelyen.

Helyettük kölcsönös bizalomra, elfogadása, őszinteségre, a hibákból való tanulásra van szükség. És igazi vezetőkre, aki elég bátrak ahhoz, hogy ezekre az elvekre céget építsenek!

Kép copyright: tharakorn / 123RF Stock fotó