Az örömteli IT munka

2017. március 12. - Kriminalhauptmeister Harry

Vasárnap reggel van. Felébredsz, és valami távoli, alig érzékelhető, leheletfinom rossz érzés suhan át rajtad. Tudod, hogy még van hátra belőle, tudod, hogy élvezned kéne minden percét, de mélyen legbelül már érzed, hogy az imádott, csodálatos munkamentes hétvégének hamarosan vége. A távoli kellemetlen érzés gyomorszorító rosszkedvvé hízik ebéd utánra, mert nem hazudhatsz magadnak tovább: hiába próbálod kétségbeesetten megmarkolni a boldog szabadnapod utolsó óráit, azok futóhomokként peregnek ki az ujjaid között, és hamarosan ott állsz üres marokkal és vérző szívvel a hétfő reggel elmondhatatlan borzalmának kellős közepén. Hétfő reggel, amikor a hétvége már csak egy gyorsan szürkülő emlék, ami egy percig sem tartott, talán igaz sem volt.

Nem a vasárnappal vagy a hétfővel van a gond, ezek csak napok. A gond a munkáddal van, amit nem szeretsz. A munkáddal, amiben nem érzed jól magad, ami nyomaszt, amiben nem tudsz örömet találni. De mi kellene ahhoz, hogy ne így tekintsünk a munkánkra, hanem örömet találjunk benne? Hogy várjuk a hétfőt, és ne rettegjünk tőle?

48681761_s.jpg

Mert az informatikát, meg a projekteket igenis lehet örömmel végezni, ki lehet benne teljesedni, igazi kihívás és intellektuális kaland tudnak lenni! Március 7-i meetup-unkon több, mint 80 lelkes résztvevő segítségével összegyűjtöttük nektek a legfontosabb tényezőket, amik ahhoz kellenek, hogy örömteli legyen a munkával eltöltött idő.

Értelmes cél

Mindennek az alapja az értelmes cél, amiért megéri dolgozni. Hiteles, vállalható vállalati célok, amikért szívesen hozunk áldozatot, amikkel őszintén azonosulni tudunk és összeegyeztethetőek a saját személyes céljainkkal. Nem, a sales forecastban levő számok valóságra történő ráerőszakolása vagy a türkmén piac meghódítása nem számít annak. De az például, hogy adjuk meg a gondtalan gyermekkort mindenkinek, mert az jár, igen. Értitek a különbséget, ugye?

Értéket teremtek

A munkám eredménye valami olyan dolog, ami hasznos a többi embernek, és hasznos nekem. Nem kell nagy dolgokra gondolni, de legyen meg az érzés, hogy csináltam valamit, látható, kézzel fogható eredménye van az erőfeszítéseimnek, és ettől legalább icipicit jobb lett a világ. Pont ez az érzés hiányzik annyi nagyvállalati dolgozóból, akik meetingről meetingre vándorolva égetik ki az agyukat minden nap anélkül, hogy bármi kézzelfogható eredményét fel tudnák mutatni az időtöltésüknek. Nem is csoda, hogy néhány év alatt oly sokan kiégnek, és búvároktatóként vagy thai masszőrként próbálnak szerencsét.

Tanulás és tanítás

A világ izgalmas hely tele csodákkal és titkokkal, milliónyi év sem lenne elég, hogy teljesen megismerjük. A tudásvágy, az új dolgok megismerése végig kell, hogy kísérje egész életünket, és ez fokozottan igaz a munkahelyünkre. Hogyan is tudnánk örömmel végezni a munkánkat, ha mi magunk nem épülhetünk és gazdagodhatunk belőle? Ehhez nem kell folyton munkahelyeket váltogatni és új dolgokat kipróbálni: ugyanannak a dolognak a végletekig tökéletesítése ugyanolyan kiteljesedést nyújthat, mint az újdonságok.

Átadni amit tanultunk pedig ugyancsak fontos, hiszen megsokszorozódik a tanulásra fordított energia értéke, ha látjuk, hogy mások számára is hasznos, amit elértünk.

Kihívás

Itt most nem az amerikaias challenge-re gondolok, ami a "beledöglesz" szinonimája. Hanem arra, hogy a végzett feladat mozgassa meg az agyunkat, legyen izgalmas a feladat annyira, hogy lekösse a gondolatainkat, kognitív energiáinkat, büszkék lehessünk, ha sikerül megoldanunk. Ha túl könnyű a feladat, beleununk, ha meg túl nehéz belereccsenünk. Ha viszont sikerül a középutat megtalálni, akkor az már majdnem flow, ami meg ugye a legkirályabb dolog, ami munka közben érheti az embert.

Csapat

Még ha egyesek szeretnek is szegény programozókról ezzel ellentétes sztereotípiákat terjeszteni, elenyésző kivételtől eltekintve mindannyian társas lények vagyunk. Nagyon fontos számunkra, hogy közösséghez tartozzunk, hogy ne érezzük magunkat egyedül, hogy tudjuk, számíthatunk másokra, van kivel megosztani örömünket, bánatunkat. Egy jó csapat nem ismer lehetetlent, és akár minden más örömforrás hiányát is pótolni tudja! Csapatot pedig nem csapatépítő tréningek, hanem a közös cél kovácsol az emberekből, lásd 1-es pont.

Félelem nélkül

Félelem a hibázástól. Félelem a felelősségre vonástól, a büntetéstől. Félelem a kiközösítéstől. Félelem a munkánk elvesztésétől, a létbizonytalanságtól. Félelem a konfliktusoktól, az agressziótól. Mind gyilkosai az örömnek, és teljesen szükségtelenek egy egészséges munkahelyen.

Helyettük kölcsönös bizalomra, elfogadása, őszinteségre, a hibákból való tanulásra van szükség. És igazi vezetőkre, aki elég bátrak ahhoz, hogy ezekre az elvekre céget építsenek!

Kép copyright: tharakorn / 123RF Stock fotó 

A bejegyzés trackback címe:

http://derrickesharry.blog.hu/api/trackback/id/tr412332927

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

AnnieC 2017.03.13. 10:52:40

"Egy jó csapat nem ismer lehetetlent, és akár minden más örömforrás hiányát is pótolni tudja! Csapatot pedig nem csapatépítő tréningek, hanem a közös cél kovácsol az emberekből, lásd 1-es pont."

Bár tudom értékelni a csapatépítő tréningeket is ha értelmesen vannak szervezve, de a legjobban a mi csapatunk is akkor erősödött, amikor félredobva minden szabadidős tevékenységet addig dolgoztunk együtt az egyik saját ötletből induló belsős fejlesztésünkön, amíg kész nem lett. És bár ezért egy fillér plusz pénzt nem kaptunk, mindenki teljes odaadással dolgozott bőven munkaidő után is. A mi ötletünket valósítottuk meg úgy, ahogy mi szerettük volna, olyan emberekkel, akikkel szívesen töltöttünk időt és olyan célért dolgoztunk, amiben mindenki hitt. És bár iszonyatosan sok munka volt, azóta is mindenki boldogan emlékszik vissza rá.

Kriminalhauptmeister Harry 2017.03.13. 16:18:26

@AnnieC: Hát ez tök jó példa, köszönöm, pont erre gondoltam! A csapatépítő tréning amúgy lehet tök jó élmény, csak önmagában nem kovácsol csapatot egy rakás emberből. Sőt, akár el is tud mélyíteni már meglevő ellentéteket, konfliktusokat.

AnnieC 2017.03.13. 20:51:29

@Kriminalhauptmeister Harry: Igen, láttam példát arra, hogy mire eljutottak odáig, hogy megszavazzák a programot már a csapat egyik fele utálta a másik felét mert annyira nem voltak egy hullámhosszon már a szavazás alatt se. Így végül teljesen mindegy melyik program nyert, a csapatépítés már nem valósult meg.

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2017.03.13. 22:59:14

én olyan csapatépítőt szerveznék, amiben valamilyen FPS játékban kell csapatként működve legyőzni vagy a botokat vagy egy másik csapatot (ha van cégen belül több is)

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2017.03.13. 23:06:51

a másik hogy el kéne végre felejteni az open office nevű szörnyűséget, és azt is be kell látni, hogy a szoftvefejlesztők zöme különböző súlyosságú introvertáltságban szenved, ami elsősorban abban testesül meg, hogy lefárasztják az emberek, és a személyes kommunikáció

különösen amikor ez a kommunikáció konfliktust is hordoz magában, akár kollégák közt azonos szinten, vagy a vezető/beosztott relációban

I_Isti 2017.03.15. 09:50:30

@padisah: Á, ebben nem hiszek. Fejlesztők is akármilyen introvertáltak azé' társas lények. A probléma az, hogy az a munka, amit - mondjuk én csinálok - azt jelenti, hogy órákon keresztül roppant koncentráltan odafigyelek egy viszonylag elvont dologra. Aztán ha valaki elkezd néhány fős megbeszélést tartani az embertől légvonalban 3 és fél méterre, akkor az annyira zavar, hogy egyszerűen nem tudok odafigyelni, és ha kétszer-háromszor kizökkenek, akkor percekig tarthat amíg egyáltalán ismét oda tudok figyelni.
Ha egybe légtér van ugyan, de normális méretű asztal/szék/monitor normális billentyűzet (én inkább vettem magamnak szimpatikusat) és a megbeszéléseket és a fölösleges dumát úgy oldják meg, hogy elvonulnak és nem kell mindenkinek hallania, akkor elviselhető az egylégtér is.

padisah · http://www.kozvetlen-allasok.hu 2017.03.15. 11:55:32

@I_Isti: ugyanez a problémám, kiegészítve azzal amikor valaki a telefonját felejti ott, vagy felveszi és a családi életét beszéli meg, szervezi. Kizökkentés szempontjából a legrosszabb amikor segítséget kér valaki, akár az általam írt kódhoz.

Én maximálisan megértem hogy nem tud az információ nélkül továbblépni, vagy hogy én sokkal hamarabb választ adok a kérdésre mint a netet bújni, de ha a megfelelő ritmusban jön oda valaki valamilyen kérdéssel, akkor kerek nulla tényleges munkát fogok elvégezni.

Szerintem a programozás technikáját, módszertanát kellene abba az irányba alakítani, hogy minél kevesebb ilyen kommunikációra legyen szükség. Persze nincs ötletem hogy lehetne, a szokásos bullshiten kívül mint a dokumentálás, önmagát leíró API satöbbi.

A közösségi léttel sajnos elkerülhetetlenül együttjárnak az intrikák, a helyezkedés, a szocializáció, a személyes ügyek, egymás fúrása, a fúrás elleni akció, én meg leginkább nem akarok erre időt és energiát szánni.

AnnieC 2017.03.15. 12:13:05

@padisah: És ha az emberek között elterjed, hogy tudsz válaszolni, akkor utána mindig hozzád jönnek mindennel, mert te úgyis tudod mindenre a választ, mert hát múltkor is olyan okosakat mondtál... De ha nem válaszolsz, vagy ha látszik rajtad, hogy nem örülsz annak, hogy megszakítanak a munkában, akkor meg nem vagy jó csapatjátékos. Persze értelmes kollégák felfogják, hogy az ember néha dolgozni is szeretne a saját feladatán, de ez sajnos nem mindenhol adatik meg.