PIB ülés Coelho tollából

2017. szeptember 10. - Privatdetektiv Josef Matula

Minden nyár elején megfogadom, hogy sokat fogok olvasni, főleg könyveket. Aztán eljön a nyaralás és az első nyugodt este hajnal kettőre végzek azzal a könyvvel, aminek a fel nem dolgozott terjedelmét az egész utazás hosszára elegendőnek becsültem. Ilyenkor jön, hogy a szálláson, a társaságban lévő minden betűt tartalmazó dokumentumra rávetődök... Jobb esetben egy-két jobb ponyva, esetleg krimi, Stephen King vagy kortárs magyar limcsi típusú regény is rendelkezésre áll. Rosszabb esetben romantikus írásokból is a tuareg herceges/arab sejkes/amazonaszfelfedezős változatok vannak kéznél, egyenesen Paulo Coelho tollából. Ezek az élmények inspirálták az alábbi összefoglalót, amit úgy alakítottunk át, mintha maga a Mester vetette volna papírra, a tárgyaló sarkában halkan jegyzetelve...coelho_sunset.jpg

A laptop kijelzője szögletes barlangként ásított sötéten a projektvezetőre, amikor reggel, még a croissant és a latte ízét a szájában érezve leült az asztalához. Szokásához híven a megbeszéléseket követő napot az összefoglaló megírásával kezdte, amihez megvolt a rituáléja: a jegyzeteket átfutotta, majd pár percre lehunyta a szemét és fölidézte, mi is történt pontosan...

... A tárgyalóterem ajtaja nyitva volt, amikor megérkezett. Belépett és mintha megcsapta volna egy édeskés illat, ami a jógaközpont lótuszvirágos füstölőjét jutatta eszébe. Határozottan, de diszkréten köszönt, hogy a már ottlévők észleljék beléptét, de ne szakítsa meg a folyamatban lévő diskurzust. A hosszú terem közepén elterpeszkedő elipszis alakú asztal közepénél ült le, hogy könnyen elérje a vetítő csatlakozóját. A túlsó sarokban az informatikai igazgató a termékfejlesztési vezetővel beszélgetett halkan duruzsolva, egymás felé fordulva, mint kincset, titkot őrző druidák, csak a fejükre húzott kámzsás köntös hiányzott. A projektvezető beleborzongott a képbe, amit az agya akartlanul a két kollégához társított.

Közben bal kézzel a vetítő jóllakott lándzsakígyóként tekeredő kábeléért nyúlt, csatlakoztatta a gépéhez és a távirányító vérpiros gombjával elindította a projektort. A feje fölött, a plafonhoz erősített fekete dobozban beindult a ventillátor. A robotmacska nyünyögését idéző zajtól hirtelen felfelé induló liftben érezte magát, a stressztől összeszűkült a gyomra, nedvesnek érezte a tenyerét. Gyors mozdulattal enyhén meglazította a nyakkendőjét, kibontott egy hűvös, buborékos ásványvizet és ivott egy nagy kortyot, mialatt megnyitotta az aznapra összeállított prezentációt. Körülnézett, már csak a szponzorra vártak. A többiek körülötte ültek feszengve, mint adó kivetéstől vagy háborúba hívástól tartó középkori főnemesek, akik a csata kezdetét jelző kürt érces harsogását várják. Ivott még egy kortyot. A szénsavas víz a vice házmester jóleső torokkarcolását idézve folyt le a torkán, amitől megnyugodott egy kicsit.

- Kezdheted, Ervin! - mondta a szponzor rekedtes baritonja, miközben a VIP tárgyaló ajtaja saját súlyával a már elengedett kilincs kinyomása nélkül malomkőszerűen belehullott párnázott keretébe.

A projekt a fejlesztés felénél járt. A folyamat selyemszállító karavánként haladt a projekt térképén: néhol kicsit elkanyarodott az eredetileg kijelölt ösvényről, de sikerült visszaterelni, visszacibálni rá. Az előzetes demók alapján a jégeső károk felmérését automatizáló szoftver a specifikációkban leírtak szerint készült. Még a marketingesek által logónak megálmodott lopakodó puma GIF-je is ott jelent meg, ahova kérték, bár a projektvezető szerint inkább hasonlított lábát húzó, sántikáló hiúzra, mint pumára.

A kritikus pont a menetközben felmerülő változtatási igények költségének jóváhagyatása volt: a listát tartalmazó dia alattomos kígyóként lapított a többi slide mocsarában. Ervin körbenézett, mintha magát Dániel prófétát keresné a hátsó sorban. A bizottság figyelmét megtörtnek látta, mint tóparti fűzfa ágait, amikbe belekap az első októberi, kiméletlen szél. Tőle kettővel balra a fejlesztő cég képviselője zavartan matatni kezdett a táskájával, közben a mozdulatok és a szavak mintha egyre lassabban gördültek volna ki a kérdezők és a válaszolók száján, az idő szinte megfagyott a projektkockázatok Szibériájának fagyos szeleitől.

Elhangzott a szokásos "jóváhagyásukat kérjük" kezdetű mondtad, amit a projektvezető meglepetésére nem követtek kérdések, csak pár "ok" és a szponzor részéről egy szemmel bólintás. A megkönnyebbülés bizsergése a következő prezentáció fóliákat színes és formák vattacukorszerűen tekeredő-olvadó folyamává mosta össze. A projektvezető nem észlelte, komótosan vagy hadarva terítette-e a projekt irányítóinak a projektről a tudnivalókat, így azt sem tudta pontosan, hol tart, mennyi van még hátra. A lelkében a PIB ülés már elérte célját, sikeres volt és gyümölcsöző, mint egy termőre fordult narancsliget a telihold fényében.

- Elég! - mondta Szilárd, a szponzor. - Elég lesz! Mi a helyzet a hibákkal? A hibák szintje elfogadható? - nézett föl tabletjéből. Talán a prezentációt követte szorosan, talán már másik munkafeladatban volt, talán unta az izgalmat nem hordozó technikai részleteket, a kérdés mindenesetre úgy váltott ki zavart, mint a csendes erdei tó vizébe hulló kődarab: némán, elkezdett, de hanggal meg nem erősített szavak, cikázó tekintetek, sietve lapozás, nyári záporként ropogó gépelés magmája próbált valami kemény és kontúros dologgá összeállni, kevés sikerrel.

- Na! Nincsenek hibák? - csapott a tárgyaló asztalra a szponzor. Az okostelefonok, tollak és kávéscsészék egy miliméternyit megemelkedtek az asztalról és nepáli imakerék fémes csengését idézték, halkan, de tisztán, ahogy visszatértek a helyükre. A beállt kínos csend ólomsúlyú bilincsként zárta börtönbe mindenki lelkét, de Ervin, lerázva magáról a bénultságot, félrerántva a félelem éjsötét bársonyfüggönyeit balzsamos hangon így szólt:

- Vannak, de egyelőre tudjuk kezelni őket.

- Ezt vártam - zárta le szúrós tekintettel Szilárd a témát. Gőgös királyként tekintett végig rajtuk, ürességgel a szívében - Ha nincs más, akkor köszönöm. Ervin, te Gézával még ma délután keressetek meg egy részletes hibastatisztikával.

Az ülés véget ért, úgy, ahogy csak egy ülés tud véget érni. És ez a vég megint valami új kezdete volt. Ervin sebzett őzként, szomorúan kereste a projektiroda vezető tekintetét és amikor megtalálta, akkor egy néma "megoldjuk!" mellett bíztató pillantásból merítve csukhatta le laptopját, hogy hamarosan egy másik megbeszélésen nyithassa ki ismét.

 

A bejegyzés trackback címe:

http://derrickesharry.blog.hu/api/trackback/id/tr212786710

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Cattish 2017.09.10. 20:24:52

... holnap reggel a bársonyos napfelkeltétől kísérve autózom az irodába, ahol a békés, boldog második családom vidáman zsibongva vár.

Kedvellek titeket, de ez most resetelte az agyam. :D