A felelősség vállalásról

2012. szeptember 09. - Oberinspektor Derrick

Miért írok erről? Mert épp egy olyat hellyel találkoztam, ahol ez nem nagyon van meg. Legfeljebb nyomokban. Az is csak azért mert vagy olyan valaki képviseli, akit még nem darált be a gépezet, vagy kivételes egyéniség. Eddig valahogy szerencsés voltam, olyan munkahelyeim voltam, olyan ügyfelekkel dolgoztam, ahol a felelősség vállalása magától értetődött. Eszembe sem jutott, hogy lehet ez másképp, most szembesültem vele először. El is gondolkoztam, vajon mi az oka?!

603_.jpg

Találtam is egy kulcsszót: bizalom. Illetve annak hiánya, azaz bizalmatlanság. Normális – legalábbis általam normálisnak tartott helyen – van egy hierarchia, ahol a felelősség és döntési szintek a szervezeten belül meghatározottak, osztályvezető vesz hosszabbítót, igazgató dönt prémiumról, vezérigazgató elveszi a céges autót. Vagy valami ilyesmi. Projektben gondolkodva sem a projektvezető nézi át a kódot az utolsó bitig, megbízik valakiben, aki ezt a tevékenységet elvégzi.  Értitek, megbízik. Ha nem, ő csinálja. Ha extrém módon nem, mindent ő ellenőriz. És mivel ő a főnök, ezt másokkal betartatja. Ez általában nem magától értetődő – logikusan elmagyarázni nehéz, hogy tényleg az adott személy az utolsó, élő polihisztor – ezért előbb-utóbb erőből kell lenyomni a csapat torkán. Ebből konfliktus lesz, emelt hangnem, majd még emeltebb. Végül mindenki elkussol, duzzog magában, de egzisztenciális félelemből, vagy bármi más okból csinálja azt, amit mondanak neki. Nem mást, nem jobban, nem eltérve picit sem, pontosan azt, amit mondanak. Abból baj nem lehet, a felelősség nem az övé. Mindez miért?! Mert nincs bizalom.

És hogy jön ide a felelősség vállalása? Sehogy, az elmúlt. Kinek van kedve bármit is javasolni, ha a főnök/projektvezető úgyis mindent jobban tud és ezt emelt hangon naponta hozza tudomásunkra? Nem lesznek ötletek, jobbító javaslatok, nem fog senki szólni, hogy épp butaságot készülünk csinálni, nem lesz csapat sem. Lesz helyette viszont seggvédés, írásos kommunikáció, eltett mail-ek, szó szerinti végrehajtás. Eredmény: készül valami, ami a  legritkább esetben találkozik az igényekkel – hiába no, a váteszek ideje lejárt – lesz a végén veszekedés, egymásra mutogatás, a megfélemlített dolgozók demonstratív leszúrása, kirúgása. Mert ők úgyis – by definition – hülyék, buták, nyomorékok, mi mást is várhatunk tőlük. Érdekes hely, nem?

És mégis mit lehet, egyáltalán mit érdemes tenni egy ilyen közegben, ha már ide sodort az élet?! Hát bekussolni semmiképp. Olyan mintha a hasadat mutatnád a fehér cápának, unott pofával kettétép. Próbáljunk meg apró lépésekkel bizalmat építeni, finoman, de határozottan védjük álláspontunkat. A cápák perverzek, utálnak könnyen győzni, élvezik a játékot mert biztosak benne, hogy ők fognak nyerni. Én meg azt gondolom, nem biztos, van egy epszilonnyi esély a változtatásra. Legalább próbáljuk meg.

facebook_small.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://derrickesharry.blog.hu/api/trackback/id/tr754763575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Emődi Tehéntánc · http://foodies.hu/blog/ 2012.09.10. 15:47:30

Jó kis helyzet, ellenséges projektvezetőnek is csak ritkán kívánom! :(

Vagy meg kell próbálni megtalálni a közös hangot, vagy a plafonba kell lőni egy sorozatot, hogy csend legyen ÉS utána megtalálni a közös hangot. :))