Épp egy húzós, sok százmilliós projekten dolgoztam harmadik projektvezetőként. Nem hárman voltunk rajta, én voltam addig a harmadik. Az első gyomorfekélyt kapott, a második idegileg merült ki. A projekt természetesen vérvörös státuszban, kb. egy éves csúszás, költségek messze túllépve, a cuccos nem hogy nem működött, de még vudu mágiát hívva segítségül sem tudtunk annyit elérni, hogy az ügyfél legalább életjeleket véljen fölfedezni benne. Más eszközünk igazából már nem volt, döglött volt az ügy, mint a hónapos vízi hulla. A projekt a leállítás határán ingadozott, csúfos kudarc baljós árnya vetült fölénk, az ügyfél projektvezetője napjában többször mosta fel velem a folyosót. Ha ezt valahogy túl is éltem, a heti státusz garantált alázás volt.
Akkor azt gondoltam, milyen könnyű is ügyfél oldali PM-nek lenni, elég egy két lábon járó fikagép, úgyis mindig a szállító a hibás. Dolga semmi, hat jól begyakorolt mondattal hónapokig el lehet élni. „A hibák száma nem csökken, továbbra is komoly performancia gondokkal küszködik a szállító” vagy „a több hónapja várt modul ma sem érkezett meg értékelhető minőségben, telepíteni sem sikerült” vagy „többszöri ígérgetés és határidő módosítás után sem látni annak jeleit, hogy a szállító megértette volna a feladatot, az átadott rendszerterv mesének is gyenge”. Ráadásul az én partnerem alapból is szarkasztikus volt – hogy politikailag korrekt módon fogalmazzak - mérsékelten szerettem.
Azóta sok víz folyt le a Dunán, - vízi hulla is talán kevesebb van benne, - ültem a másik oldalon is, mára árnyaltabban látom a kérdést. Ugyanis az ügyfél egy jottányival sem áll közelebb a céljai elérésében, ha a projekt nem sikeres, még akkor sem, ha a szállító bénázta el. Tuti, hogy nem fizeti ki a fejlesztést, - bár egy hosszabb projektben részteljesítések tipikusak, - de minimum beruházott egy vaskos szerverre, elfüstölt jó néhány emberhónapnyi saját erőforrást, valamennyi pénzt is elutalt, és az eredmény semmi. A projektvezetőnek is van egy főnöke vagy egy steering committee, ahol mindig el lehet mondani, hogy nem rajtunk múlik, de ha az ügyfél már megrendelte a kampányt, lefoglalta a Super Bowl legjobb perceit és a termék, amire a kampány épülne, nincs kész, sovány vigasz. Lehet, hogy papíron az ügyfél projektvezetője „tiszta”, de hogy még egy ilyen projektet nem kap, az biztos, következő feladata, a portások éjszakai beosztását optimalizásló Excel makró megtervezése lesz. Kimondva, kimondatlanul, halott ember. Ha nem is víz hulla. Senki sem fog bánkódni, ha fél év múlva szépen csendben elhagyja a céget. Pedig szigorúan nézve nem hibázott.
Ezért gondolom azt, hogy a cél elérése közös érdek. Nincs ők meg mi, együtt van. A partnerségben hiszek. Ha a szállító nem bír a feladattal, „hóna alá kell nyúlni”, akár kompetenciát kölcsönözve, akár a scope-ot könnyítve, akár kompromisszumokat kiötölve. Vagy fordítva. Ha az ügyfél nem tudja mit is akar, segíteni kell neki a kitalálásban, ha nem jött meg időben a szerver, kölcsönözzünk egyet. Az elszámolás persze más kérdés. De előbb el kell érni a célt, mert – ahogy egy tapasztalt projektvezető kollégám mondta volt - jobb egy kompromisszumos eredmény, mint egy megnyert főtárgyalás. Vagy egy páros kivégzés. Ha már partnerség :)
