... már csak az én szobámban ég a villany az irodában, az egész folyosó sötét, az órára nézek, fél kilenc, úristen, menni kéne már, a fürdetésről megint lecsúsztam, de még ezt az emailt el kell küldeni, meg a becsléssel sem állok még sehogy, pedig két nap múlva be kell adni az ajánlatot, a hátam sajog, hiába nyújtózok, nem használ, számolgatom, hogy ha most elindulok, még kilencre hazaérek, az még nem annyira gáz, SMS érkezik, hogy mikor megyek már, most indulok írom vissza, de még megírom az emailt, meg a másikat is, meg még lekérdezem timesheet-eket, basszus, negyed tíz, most tényleg indulok, írom az SMS-t, de már nincs válasz, a mélygarázs kong az ürességtől, a kocsi egyedül áll a sorban, legalább nem lesz forgalom, gondolom...
... összeadom a becsléseket a táblázatban, úristen, ez majdnem háromszor annyi, mint gondoltuk, nézegetem, hol lehetne húzni, találomra a legtöbb huszasból tizenkettőt csinálok, néhány tizesből hatost, megnézem így mennyi, még mindig kurva sok, és ez csak a fejlesztés, gondolom, tesztelés nincs is benne, meg projektvezetés, nincs ennyi pénzük erre, pedig meg kell csinálni, addig húzom le a becsléseket, amíg már csak kicsit több, mint az eredeti fele, így már jó lesz, gondolom, pedig dehogy lesz jó...
... mindjárt kezdődik a prezentáció, jó lesz, gondolom, kérdezik, hogy kávéteaásványvíz, kávét kérek, pedig már ittam kettőt, elég kedvesek, gondolom, na akkor vágjunk bele, mondják, a sales-es csávónk bele is vág, lehazudja a csillagot az égről, miről beszél ez, gondolom, ez sehol nincs benne a termékben, csak egyszer beszéltünk róla, hogy ilyet is lehetne, basszus mindjárt én jövök, kinézek az ablakon, kint egy varjú ül a fán, varjúnak lenni nem is lehet rossz, gondolom...
... na hogy állunk a hibákkal, gondolom, belépek az issú trekkingbe, tegnap már csak hét nyitott volt, lassan lép be, addig belekortyolok a kávéba, közben belépett már, indítom a lekérdezést, úristen, mi ez, biztos rossz query-t indítottam, nézem, pedig jó, hát ez lehetetlen, hogy lehet most hatvanhét nyitott mikor tegnap már csak hét volt, ja, tegnap este írták be ekszelből mondják flegmán, mert eddig az üzletág ekszelbe írta, ők nem szeretik az issú trekkinget, de ez még nem az összes, ezt is mondják, mert van, amit csak füzetbe írtak fel...
... reggel hétkor SMS jön az ügyféltől, hogy tízkor hívlak, nagyon fontos, gáz van, rögtön hívom, de nem veszi fel, tízkor se hív, aztán fél 12-kor végre, csak kirohant egy megbeszélésről, de muszáj szólnia, hogy úgy néz ki, leállítják a projektet, úgyhogy nem lesz a harmadik modulból semmi, megvágták az éves büdzsét, most nem tud többet mondani, nem hivatalos, csak szól, és leteszi, én meg bemegyek a többiekhez, akik persze semmiről semmit sem tudnak, rájuk mosolygok, és megkérdezem, hogy álltok, esetleg büfébe valaki?
... pedig úgy tudtam, az ázsiaiak nem bírják a piát, ezek bezzeg már a negyedik üveg bort rendelik, persze mindet én fizetem céges kártyával, hátha így nem lesznek annyira idegesek holnap, amikor látják, hogy még mindig nincs kész a fejlesztés, melyik a magyar specialitás, kérdezik, hát itt mindegyik magyar, mondom, de ez a legjobb, mondom találomra, bólogatnak, azt akarják, kérek kettőt, aztán beszélünk tovább arról, hogy itt most melegebb van, mint az ilyenkor szokásos...
... hat nap és három ország a hátam mögött, a harmadik business váróban ülök, ingyen sör és mogyoró, végre vége, gondolom, innen már csak haza kell jutni, a notebook mindjárt lemerül, konnektort keresek, bedugom, még egy óra és beszállhatok a gépbe végre, addig még megírom ezt a két fejezetet az ajánlathoz, kínlódva megírok egy felet, felnézek az indulásokat mutató kijelzőre, már csak fél óra és beszállok, este kilencre otthon leszek, gondolom, amikor a kijelzőn a budapesti gép mellett megjelenik a DELAYED 3:00 felirat...
