A múlt héten céges motivációs rendszereket boncolgató cikkünkben jól megköpködtük a céges, bónuszosztogatáson alapuló motivációs rendszereket. Ha már a pénzzel való ösztökélést sárba tiportuk, itt az ideje, hogy elmondjuk, szerintünk mi motiválja a dolgozókat igazán arra, hogy önállóan, felelősen, és örömmel végezzék munkájukat, a tőlük telhető legjobb minőségben, legalább az idejük értékelhető részében (ezt értem motivált dolgozó alatt, nem azt, aki bemegy ugyan, de hány a munkájától és legszívesebben felgyújtaná az épületet).
A pénz persze nagyon fontos, tényleg, nekem is, meg mindenkinek. Ha nem kapjuk meg a munkánkért járó tisztes anyagi juttatást, akkor nagyon nehéz a többi motivációs tényezőről beszélni. Ha viszont megvan, az még közel sem jelenti azt, hogy szanaszét motivált dolgozóink lennének, és az anyagi juttatások puszta fokozása nem hozza meg a munkakedvét senkinek tartósan. A múlt heti komment eső egyik fontos felismerése volt számomra, hogy a motivációt felébreszteni, táplálni, katalizálni lehet csak kívülről, de csak belülről tud fakadni: íme hát a személyes katalizátor listám!
Munkakörnyezet
Hinta meg csúszda az irodában, ingyen csokiautomata, csocsóasztal meg bárpult: egyre szaporodnak a konvencionális irodaberendezéssel drasztikusan szakító vállalkozások. A konzervatív szemlélő számára divatmajomkodásnak tűnő berendezési megoldások mögött azért értelmes koncepció is húzódhat: a cél az emberközeli, kreativitást és munkakedvet serkentő környezet megalkotása. Az ingyen csoki meg kávé
Ez az egyik legkönnyebben megvalósítható motivációs forrás: a berendezést csak egyszer kell tízévente megcsinálni, és alapvetően "csak" pénzbe kerül a munkáltató részéről. Emberi erőforrást keveset, gondolkodást meg egyáltalán nem igényel, ha egyszer készen van.
Érdekes a feladat
Minden programozó vágya, hogy az agyát törhesse napokon keresztül valamilyen húzós probléma megoldásán. Van, akinél ez a mesterséges intelligencia kutatás személyiségmodul fejlesztésének érzelmi finomhangoló algoritmusát jelenti, meg van akinek egy for-ciklus hibátlan megírását. A lényeg, hogy imádjuk az agyunkat valamilyen izgalmas rejtélyen túráztatni. Ha sikerül ilyen feladatokat találni, nyert ügyünk van: az informatikusok rögtön flow-ba kerülnek, és ott lebegnek csúcsra motiváltan, nem látnak, nem hallanak, amíg célba nem érnek. Azért illúzióink ne legyenek, ilyen feladatokat viszonylag ritkán fogunk találni. Ha valaki egy héten három órát flow-ban tud tölteni, már boldog embernek érezheti magát.
Jó csapatban
Még a disznók kiganézása is laza délutáni sporttá szelídül, ha az ember jó társaságban, vidáman anekdotázva csinálhatja. Hát még egy remek webshop leprogramozása! A közös szívás mindennél jobban össze tudja kovácsolni a csapatot, a bajtársiasság érzése a legnehezebb pillanatokon is át tudja lendíteni a projektcsapatot.
Arról nem is beszélve, hogy mekkora erőt ad az embernek, ha érzi: nincs egyedül, számíthat a vezetőjére és a társaira, ha baj van. Márpedig baj az lesz: benézzük a becslést, megakadunk valami egyszerűnek gondolt de rohadt bonyolultnak bizonyuló problémán, beteg lesz a gyerek, feltörik a kocsinkat, eláztat a felső szomszéd.
Számít, amit csinálok
Miért építettek az emberek piramisokat éjt-nappallá téve, szabad szombat nélkül, a sivatagban izzadva? Persze, egyrészt azért, mert ütötték őket az ágyékkötős művezetők, de azért is, mert valami maradandót akartak alkotni. Mindannyiunkban ég a vágy, hogy nyomot hagyjunk magunk után, hogy változtassunk a világon. Ugyanilyen lélekromboló és demotiváló az asztalfióknak dolgozni, ha tudja az ember, hogy hiába csinálja meg a képernyőt így, úgyis jön nem sokára a CR, aztán törölheti ki az egészet, és kezdheti újra úgy.
Úgyhogy ha nem muszáj, ne végeztessünk senkivel fölösleges munkát. Vagy ha muszáj, akkor legalább magyarázzuk el, miért is kell megcsinálni. Ha meg tényleg meg kell csinálni, akkor nem is fölösleges, ugye?
Csak őszintén
Nincs idegesítőbb és kiábrándítóbb, mint amikor egy csapat nehéz helyzetben van, és a projektvezető lehazudja a csillagot az égről motivációs beszéd gyanánt. Elmondja, hogy milyen kurva fontos amit csináltok, meg hogy mindenki várja az eredményeiket, meg hogy a cég léte függ tőletek, és hogy hajrá keményen, már a célegyenesben vagytok. Valójában mindenki tudja, hogy még legalább három hónapnyi tömény szívás van hátra, és hogy a vezetőségnek a projekt csak egy sor valami bánatos táblázatban. Aztán elfüstöl snowboardozni, és még sok sikert kíván a hétvégi munkához az ajtóból.
Ha gondolkodó emberekkel dolgozol együtt, ne nézd őket gyökérnek, ne valami konzerv bullshittel szúrd ki a szemüket, hanem tiszteld meg őket azzal, hogy őszinte vagy velük. Értékelni fogják, és még mint vezető is hitelesebbé fogsz válni. Erről jut eszembe, hogy:
Hiteles vezető
Sokkal nagyobb kedvvel végzi mindenki a munkáját, ha van, aki viszi a csapat elején a zászlót. Valaki, aki a csapattal és csapatért küzd, aki nem nézi őket hülyének, akire a bajban lehet számítani, aki nem a seggét védi, és nem szarja össze magát, hanem erős marad, akármekkora gáz is van. Valaki, aki érdemes arra, hogy kövessék. Rohadt nehéz ilyenné ilyenné válni, és nem is fog mindenkinek sikerülni. Én sem vagyok ilyen, csak szeretnék ilyenné válni. De törekedni kell rá, minden nap, és az embereid már a próbálkozásodat is meg fogják hálálni.
A pénzről még egy gondolat
Nem akarom bonyolítani: személy szerint abban hiszek, hogy félévente-évente kell adni a cég teljes teljesítményétől függően annyi jutalmat, amennyi belefér, egy szubjektív egyéni teljesítménytől függő módosítóval. Ennek a szerepe a féléves munka elismerése, köszönet az elvégzett munkáért. De nem hiszek abban, hogy ez akár részben is helyettesítheti a korábban említetteket.
Mit hagytunk ki? Mi nem is motivál benneteket? Vagy tényleg csak a pénz számít, és ez itt mind érzelgős szentimentális majomkodás?
