Derrick és Harry Projektmenedzsment Blogja

Az IT projektek legnagyobb buktatója

2015. szeptember 13. - TanacsLajos

hqdefault3.jpg

Ez most egy rövid poszt lesz, mert az üzenet olyan egyszerű, mint a kőbalta. Annyi szó esik módszertanokról, eszközökről, menedzsment furfangokról, mégis a legfontosabb tényezőről valahogy sosem beszélünk, amikor a projektek sikerét vagy kudarcát boncolgatják. Pedig a dolog annyira egyértelmű és véresen triviális, hogy úgy érezzük kimondani is kár. Mégis újra és újra annyian elkövetik a végzetes hibát, és nem figyelnek arra oda, hogy amikor szoftvert csinálnak akkor

Tehetséges és jól képzett programozókkal dolgozzanak!

A különbség az ügyes és a béna programozó között nem olyan, mint a különbség az ügyes szőlőszüretelő idénymunkás, meg a béna szőlőszüretelő idénymunkás között. Amíg a béna idénymunkás X mennyiségű szőlőt szüretel le, és 0,2X mennyiségűt elpotyogtat, addig az ügyes idénymunkás 2,5X szőlőt szüretel le, és csak 0,02X-et potyogtat el. Mondjuk lehet kicsit vitatkozni az arányokon, de valami ilyesmiről van szó. A programozóknál más a helyzet.

A béna programozó ugyanis általában még odáig sem jut el, hogy megbecsülje, mennyi időre lesz szüksége arra, hogy megbecsülje, mennyi időre lesz szüksége a feladat megoldására, mire az ügyes programozó már megoldotta a feladatot. Ez nem kétszeres vagy háromszoros, hanem százszoros szorzót jelent. Vagy ezerszereset. Vagy olyan nagyot, hogy le se bírom írni ide. Nem lehet három vagy öt vagy ötven béna programozóval kipótolni egy ügyeset, mert csak kárt okoznak, a helyzet rosszabb lesz, mint ha ott se lettek volna!

Megpróbálom a laikusok menedzserek számára is érzékeltetni a különbséget. A programozók a forráskódon dolgoznak, azt írják, ezt mindenki tudja. A forráskód kb. így néz ki:

kepernyofoto_2015-09-14_10_25_29.png

Az ügyes programozó ránéz erre, és ezt látja:

flowchart.jpg

A béna programozó viszont ugyanerre a forráskódra ránézve ezt látja:

gao-lecture4.gif

Ugye érthető a különbség? Meg hogy miért tart százszor annyi ideig?

Na de könnyű azt mondani, hogy alkalmazzunk ügyes programozókat! Hogyan döntsük el, hogy valaki ügyes vagy sem? Hát a jövő heti posztunkban azt is eláruljuk hogy szerintünk hogy kell, addig meg írjátok meg kommentben, ha van ötletetek!

A bejegyzés trackback címe:

https://derrickesharry.blog.hu/api/trackback/id/tr567784302

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rushman 2015.09.13. 22:29:57

Ajaj, akkor én nem vagyok ügyes programozó. :(

Sajnos nem látok benne dokumentumot, xml-t vagy nyomtatót, csak egy eseménykezelő fura IT tesztjét néhány zavaró kommenttel.

Köszönöm, hogy felnyitottad a szemem, talán még nem késő idénymunkásnak állnom. :)

TanacsLajos 2015.09.13. 22:43:37

@rushman: Jóvanna, ha ennyire szúrja a szemeteket, megírom ezt a kódot holnap és kicserélem a képet :)

Stress Testing As A Service 2015.09.13. 22:57:25

Az ügyes programozó tervez. Ha a feladat nem igényel tervezést, béna programozónknak inkább dolgozni nincs kedve.

Vagy tudja hogy tök fölösleges sietni, ha megoldja 1 óra alatt a következő 15ben blokkolva lesz az organizáció többi részétől amúgy is.

Legalul proaktívnak lenni pedig eléggé Clueless dolog.

user137 2015.09.13. 23:19:36

jó programozót pedig úgy kell keresni, h meg kell mondani a HR-es kislánynak, h a Jááva meg a Cépluszplusz az nagyon fontos és legalább 5 év tapasztalat kell mindegyikben... :-)

Phace 2015.09.14. 08:22:34

Sziasztok!

Én azért nem egyszerűsíteném le így a dolgot. Ügyes vagy béna programozó... Szerintem ezek a módszertanok amiket alkalmazunk például Agile framework, pont abban is tudnak segíteni, hogy egy különböző skillsettel rendelkező csapatban a kompetenciák, a domain ismeret, megfelelően meglegyen a csapat minden tagjának. Másrészt ami nekem 1 óra munka az masnak 1 nap es fordítva, éppen ezért amikor becslünk általában a komplexitást mérni elegendő. Es lássuk be, hogy egy adott feladat komplexitása azért csökkeni fog jó esetben ha már 5. kerülünk vele szembe. Amúgy nem láttam meg olyan projektet, ahol mindenki senior volt. Másrészt egyetértek, a kiválasztási folyamat fontos. Szóval azt gondolom ez egy kicsit ennélfogva összetettebb probléma.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2015.09.14. 09:04:12

1. Inkább múlik a prj sikere azon, hogy a tisztelt managernek van-e halvány elképzelése a prgmozás mibenlétéről. Legtöbbször nincs. A legtöbb manager azt hiszi, hogy a prgmozás krumpli, amit meg kell hámozni, meg szén, amit le kell lapátolni, és újra meg újra meglepődnek azon, hogy miért nem lehet megbecsülni a krumpli meg a szén tömegét pontosan előre, és ha valamiféle becslés meg is van, akkor miért nem lehet beszorozni a krumplihámozás és a szénlapátolás sebességével, összeadni, tíz százalékot rádobni, és megvan a frankó határidő? Miért?

2. A béna prgmozó megírja 2 nap alatt a prgmot, és működik. A jómunkásember prgmozó 2 hét alatt írja meg ugyanazt, de
- a konstansok konfigurációban vannak,
- amikor 2 év múlva, már egy másik prgmozót megbízunk, hogy módosítson rajta, nem szalad ki a világból a kód láttán.

3. Az enterprise világ, hát, hogyan fogalmazzunk úgy, hogy a kollégákat ne bántsuk meg, szóval nem túl izgalmas és szakmailag nincsenek túl érdekfeszítő kihívások (ár = mennyiség * egységár), ezért ez a terület inkább a stabilan megbízható színvonalú prgmozókat vonzza, a progresszív játékosokat az afféle hülyeségek érdeklik, mint pl. big data, internet of things, embedded programming, gépi látás, 3D, játékprgmozás, mobil app, mesterséges intelligencia, framworkök stb.

Drout 2015.09.14. 10:08:55

Azt a folyamatábrát megcsinálja a programtervező/architect, a programozó meg az alapján előállítja a kódot.
(értem én, hogy csak példa akart lenni, de tényleg semmi köze nincs hozzá...)
és amit @ern0: írt
- az, hogy az a kód később is karbantartható legyen, ahhoz jó programozó kell. Gányolni sokan tudnak

Lexandro2000 2015.09.14. 10:09:49

Jobban lenyugoz, hogy mennyire komolyan veszitek ezt a blogpostot es probaljatok megcafolni, mint maga a post, pedig azon is nagyot rohogtem :)

TanacsLajos 2015.09.14. 10:34:46

Jajj de örülök, hogy ennyi markáns véleményt generáltam a poszttal!

1. Megírtam a példaosztályt, ami kb. azt csinálja, amit a folyamatábra. Remélem így kicsit lecsendesül a vihar a fejlesztők lelkében, bár fogást BIZTOS így is találtok rajta :)

2. Érdekes, hogy milyen sokatokat izgat a kérdés: ki a jó (ügyes) programozó! A cikk nem ezt boncolgatta, hanem azt az engem marcangoló érzést kellett kiadnom magamból, hogy mekkora irgalmatlan szívás gyenge szakemberekkel dolgozni. Persze nem egyedüli mérőszáma a szakértelemnek, hogy adott feladatot hány egységnyi idő alatt hajt végre valaki. De írjatok még erről is, ki az ügyes, ki az okos szerintetek?

3. @erno: a szívemből szóltál az 1-es pontoddal, pont erről akarok a következő pontban írni (hogyan válasszuk ki a jó programozót). Iszonyatosan nagy mellényúlásnak gondolom, hogy hatalmas projektek, programok, szoftvertermékek sorsáról döntenek folyamatosan olyan menedzserek, akiknek fogalmuk sincs az informatikáról. De ezt részletesen, és irgalom nélkül kifejtem a következő cikkben!

worxland 2015.09.14. 10:37:42

Korrekt programozásról és tervezésről mer pofázni egy blog, ahol a komment-ablak 3x4 cm méretű? Tényleg?

TanacsLajos 2015.09.14. 10:40:42

@worxland: Javaslom a komment ablak jobb alsó sarkában található, két 45 fokos szögben megdöntött párhuzamos vonalkára történő kattintást és húzást, mellyel az ablak remekül átméretezhető! Kattintani és húzni úgy kell, hogy az egérmutatót ráviszed a célpontra, lenyomod a bal gombját, és az egeret mozgatni kezded, MIKÖZBEN A GOMBOT NEM ENGEDED FEL! Ez fontos.

worxland 2015.09.14. 11:27:26

Nem vonal. Pöttyök. Amelyek a halvány babarózsaszín háttér miatt alig látszódnak. Nekem se tűnt fel. Design-katasztrófa így is, úgy is.

Lexandro2000 2015.09.14. 12:14:34

@worxland: lehetek a tisztelod? Nekem te tunsz itt a legokosabb, legfelkeszultebb es legprofibb embernek.

Lexandro2000 2015.09.14. 12:17:24

@Kriminalhauptmeister Harry: remelem egyszer lehuzzatok a keresztvizet a mindent buntetlenul meguszo, alulkepzett, a poziciojukat evek kemeny munkajaval, de tehetseg nelkul kierdemelt architektekrol is.

Nancsibacsi 2015.09.14. 12:18:14

Hozd be a laptopod, és mutass azon egy programot, amit te írtál. Net nincs, fejlesztőkörnyezetből kell indítanod, és bele is szeretnék nézni a kódba.
Ennyi.

Jó, a kódba belenézős dolog manágernél nem működik, de hát egy programozót ne is manáger ítéljen meg, hanem szakember.

Lexandro2000 2015.09.14. 12:18:40

@Kriminalhauptmeister Harry: Remelem egyszer lehuzzatok a keresztvizet az alulkepzett, minden felelosseget meguszo, poziciojukat evek kitarto munkajaval, de tehetseg nelkul elert architektekrol is.

Csokáv 2015.09.14. 12:23:14

Én még az utolsó képet is értem. :)

ern0 enterprise pontjából vagyok én egy enterprise programozó egy világelső cégnél. Kb 10 éves technológiákat használunk.

Azon szoktam röhögni, hogy az ilyen állásokra az interjúnál mindig kérdezték a legújabb technológiákat. - Java 8, agile, stb mennek? - Háhogyaf*szbane! - Aztán kiderül, hogy java 6-ot használnak, doksit nem írnak, semmi projektvezetés...

báró Csekonics 2015.09.14. 12:48:44

@Nancsibacsi: is-is
Egy dolog a szakértelem / tapasztalat / tehetség,
a másik meg az hogy mennyire lehet vele (csapatban) együtt dolgozni. Értelmes helyen ezért van bent minimum két ember az interjún - egy aki a szakértelmét érdemben meg tudja ítélni és egy aki eldönti hogy együtt lehet-e dolgozni vele az adott cég belső kultúráját tekintve - utóbbi általában a leendő főnök.
Vagy több kör van persze.

Ha a főnökkel nem szimpatikusak egymásnak, akkor akármilyen tehetséges és ügyes lehet, rövid életű lenne a munkakapcsolat.
Plusz esetleg a HR-es kislány még bent lehet, az esemény fényét emelni.

Terézágyú 2015.09.14. 12:57:54

Megkérdezed a programozót: nem lehetne, hogy itt ez az adat máshogy legyen kiírva?
Amelyik azt mondja rá, hogy NEM, az rossz programozó, szabadulj meg tőle.

Peter100 2015.09.14. 12:59:19

A jó programozót szerintem ajánlják. Függetlenül a papírjainak, bizonyítványainak egymásra rakott kupacának magasságától, a már működő szoftverei árulják el a tudását.

Nem azért nem tudom megmondani mikorra lesz kész, mert töketlen vagyok, hanem délelőtt 9-ig hárman kérnek módosítást/funkcióbővítést, egy kér egy új programot, délután meg menjek konzultálni mert 'kéne egy jó program. Ahol nekem azt mondják ajánlattevés után, hogy "van egy költséghatékonyabb ajánlatunk", már mosolyogva mondom, akkor Őket kell választani, de kérem ne hívjanak majd hogy nem e tudnám befejezni/kijavítani :)

A help írását nagyon fontosnak tartottam sokáig, több időt szenteltem rá mint a szoftverre (sarkítok), de rájöttem, hogy bármi gond van, EL NEM OLVASNÁ, inkább telefonál 1 órán keresztül a kedves felhasználó, úgyhogy mostanában 2 oldalas html a súgó. Persze minden 10. ember odaszúr, hogy ilyen sz@r súgója van ?!

Sok cégnél tapasztalom, hogy az IT azon vitatkozik, kinek nagyobb a farka, magát a szoftvert meg 1 este megírnám, de ezek egy hónapot elvitatkoznak rajt. Aztán hívnak, hogy holnapra kellene :)

Nem megfelelő emberek nem megfelelő végzettséggel, nem megfelelő helyen.
De ez jellemző a mi kis országunkra. Valami majd lesz, kíváncsi vagyok a blog írója mi alapján válassza ki a tuti programozót. Én is alkalmazni fogom a módszert !

Levi999 2015.09.14. 13:02:51

A jó programozót az intelligencia, a képzettség és a gyakorlat teszi. Sajnos a cégek gyakran csak az adott területen szerzett gyakorlatot nézik, és eszükbe sem jut, hogy egy intelligens, képzett programozó rövid időn belül képes megszerezni egy másik területen is a gyakorlatot, utána viszont nagyon hatékony lesz.

fidesz a mutyipárt 2015.09.14. 13:09:14

Aha

Honnan hívod meg.
Milyen adatokat kap meg majd az xml-ből.
Azt hogyan ellenőrzöd.

Ez csak egy nyomtatórutin, magából a programból itt semmi nem derül ki.

Aztán gondolkodj el azon az apróságon, hogy azt aki ezen a programon nyer, azt a legkevésbé sem érdekli, hogy vannak kommentek, logikailag, programtechnikai szempontokból helyesen épül fel vagy nem.
Eladja, oszt szarik rá ha a júzer szopik vele, lásd winfos és társai.

igazi hős 2015.09.14. 13:10:31

@ern0: Ad 3: A listád nagyobb része már simán kommersz feladattá vagy sima hype-pá vált az utóbbi 5 évben. Én csináltam olyat, amit egész Európában max tízen, de ettől nem érzem progresszívnek a feladatot. A big data is csak iparosmunka a legtöbb embernek, csak mások az eszközök.

fidesz a mutyipárt 2015.09.14. 13:12:02

Amit kifelejtettél.
A jó programozó addig egy sort sem ír meg, amíg nincs a feladat az utolsó szögig specifikálva. Ha ezt kihagyja, akkor napi szinten kell új részeket beilleszteni és a végén derül ki, hogy az alapspecifikáció egy kőbaltáról szólt, az ár is ennek alapján van megállapítva, de amit kérnek és amit le kell szállítani különben ugrik a lóvé az egy 5 tengelyes CNC.

varisztor 2015.09.14. 13:13:44

Nálam nem átméretezhető a komment ablak, csak szólok. Keresem a ferde akármiket, de nincsenek. Sajnos edge a böngészőm és erre nem nagyon vagytok felkészülve, mint technológiai blog.

Ergo: Ferde lószarkák ide vagy oda, az alapértelmezett méret lehetne nagyobb és akkor mindenki boldog klikkelés és vonszolgatás nélkül is. Egyébként Cpp-ben csak a buzik. :D

csima 2015.09.14. 13:14:52

Részleteiben egyetértek a poszttal, mondjuk, hogy ez egy fontos feltétel. De semmiképp nem elégséges, sőt, szerintem nem is feltétlenül szükséges.

Phteven 2015.09.14. 13:16:58

Aki tudja csinálja, aki meg nem, az pofázik róla. :-)))

Stress Testing As A Service 2015.09.14. 13:17:48

@fidesz a mutyipárt
Mondjuk ki, az ügyes programozó egy fullstack developer aki az üzleti elemzést is elvégzi.

A hatékony munkavégzésnek és a szakmai tudásnak nagyon szűk a keresztmetszete enterprise környezetben.

Fánkevő Fáncsi 2015.09.14. 13:20:03

Ez egy oltári nagy semmitmondó cikk, gratulálok hozzá.

Ráadásul még totál hülyeség is. Amíg a fizikai munkára ráíleeszthető a mennyiségi összehasonlítás, addig a szellemi munkára cseppet sem. Ezt ma már minden óvodás tudja, csak a cikkíró nem.

A jó programozó nem azért jobb mert 100-szor annyi kódot megír, vagy 100-szor gyorsabban, semmit sem tud az informatikáról aki ezt gondolja.

Nancsibacsi 2015.09.14. 13:20:09

@báró Csekonics: Azért ez az "együtt dolgozás" dolog nagyrészt azért jött létre, mert felvesznek 10 tehetségtelen szart, és 1 értelmes programozót. Vagyis 11-en veszik fel a bért 1 munkája után. Nem egyszerűbb az elején kiválasztani 1 értelmes programozót, és nem kell felvenni senki mást, akivel együtt kéne dolgoznia?

báró Csekonics 2015.09.14. 13:27:46

@Nancsibacsi: és ha az egy ügyes programozót melóba jövet eltrafálja a nyerges DAF akkor lehúzza a rolót a cég? (Mert általában egy 'kiválasztási folyamat' ahogy HR nyelven hívják, nem 1-2 hét - a határidő viszont simán lehet hogy ennyi...)
Tehát bizony a kis bt-k meg pár fős kft-k világán túl csapatok vannak. Ha viszont a vezetőnek azzal kell egész nap szívnia hogy egymást ekézik a srácok, akkor nyilván két dolgot tehet:
- megbolondul (ha még addig nem...)
- valakit elzavar (és akkor már jobb, ha fel sem veszi ezt az illetőt)

A példádnál maradva lehet hogy az 1 tehetséges kapja a legnagyobb zsét és megbecsülést, az is hogy ő lesz a 'senior' vagy akár csapatvezető - de hogy nem marad sokáig egyedül, az biztos.

Fánkevő Fáncsi 2015.09.14. 13:30:09

"A béna programozó ugyanis általában még odáig sem jut el, hogy megbecsülje..."

Hogy lehet ilyen baromsággal hülyíteni az embereket. Nem a programozó feladata megbecsülni, hogy meddig tart az ő feladata.
Vannak úgynevezett rendszerszervezők, és project-managerek is.

Rossz is lenne, ha programozóknak kéne becsülgetnie, hogy mi meddig tart ? Meddig tart kinek ? Mi a mérce ? Mindenki saját magára szabja az időt tetszőlegesen ?

Sose értettem miért írnak dilettánsok tudományos és szakmai ismeretterjesztő cikkeket, de a bulvár meg blogozás márcsak ilyen.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.14. 13:30:57

Nem tudom eldönteni, hogy ez egy szarkasztikus poszt, mert nem találsz munkát vagy elszállt a maradék agyad és tényleg pont olyan hülye vagy, mint az a posztból sejthető.
Mondom ezt úgy, hogy kb tíz éven át voltam programozó és tizenhat-tizenhét évesen voltam topon, mert utóbb rájöttem, hogy pályát tévesztettem.

Terézágyú 2015.09.14. 13:33:56

@fidesz a mutyipárt:
"A jó programozó addig egy sort sem ír meg, amíg nincs a feladat az utolsó szögig specifikálva"

Na ez az ami nem lehetséges. Mármint "az utolsó szögig specifikálni" valamit.

Egy személyautót (amit meg akarsz venni) se specifikálsz az "utolsó szögig" hanem feltételezed, hogy lesz neki négy kereke akkor is, ha nem írod be hogy "három keréknél több legyen"... stb.

Netuddki. 2015.09.14. 13:34:42

"Hát a jövő heti posztunkban azt is eláruljuk hogy szerintünk hogy kell, addig meg írjátok meg kommentben, ha van ötletetek!"

Nyehehe!

2015.09.14. 13:36:31

A legtöbb "projekt" legnagyobb buktatója, hogy minimális fizetésért maximális tudást szeretnének :-) A jó szakemberek egyik ismérve, hogy mondjuk kétszer annyiért dolgoznak egy nagy cégnél, mint amennyit a munkáltató tud rájuk szánni. Nem csak ITra gondolok természetesen.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.14. 13:37:29

@Kriminalhauptmeister Harry: szerintem az keveseket izgat, hogy milyen az ügyes programozó. (Amikor én programoztam, oop-nak még híre sem volt, lyukkártyára dolgoztunk, leporellon jött az eredmény, voltak szervezők, programtervezők, programozók - ezzel csak azt akarom mondani, hogy a mai világról kevés fogalmam van)
Szerintem ez az egész mindössze arról szól, hogy a posztodnak van egy olyan értelmezése is, hogy hogyan fikázzuk a konkurenciát. Az ilyeneket meg jobb időben helyre tenni. :D

2015.09.14. 13:38:30

"Hogyan döntsük el, hogy valaki ügyes vagy sem? Hát a jövő heti posztunkban azt is eláruljuk "

Erre kivancsi vagyok! Szerintem mindenkinek megvan a maga tuti tippje arra, hogy hogyan lehet jo programozokat felvenni, a gyakorlatban megis befurodnek az ilyen elmeletek. Az meg elegge szar erzes amikor felveszel valakit a tuti elmeleted alapjan, ugy gonodlod hogy jo, aztan kiderul hogy megis szar. Ergo, te vagy a szar, meg az elmeleted.

Kb ket eve, a Google kinyilatkozta hogy a sajat belsos szamaik sajna az mutatjak, hogy barmennyire tuti jo is a sajat interju processzuk, megsem talaltak osszefuggest a melosok interjun nyujtott es a kesobbi mukahelyi teljesitmenye kozott. Pedig a Google az egyik olyan ceg ahol velhetoen nem az alja dolgozik. Miert lenne akkor jobb egy sima koklerekkel tomott multinal, vagy allami cegnel ahol a sogor a fonok, vagy joskapista kft-nel? Ok megtalaltak a bolcsek kovet?

Azert ha valaki tudja a tutit, akkor szoljon. Komolyan varom a kovetkezo posztot.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.14. 13:39:53

@Fánkevő Fáncsi: sokan dolgoznak ebben a szakmában egyéni vállalkozóként. Ők általában egyszemélyben szervező-dizájner-programozók, néha rendszergazdák.

csima 2015.09.14. 13:45:54

Ha egy ember építi fel a családi házadat az 1:100 engedélyezési terv alapján, akkor SZÜKSÉGES, hogy átlássa a házépítés minden fázisát, tudjon tervet olvasni, anyagigényt számolni, ismerje a szokásos eljárásokat, a kivitelezés lépéseinél megtalálni a jó megoldásokat.

Ha egy hatvan fős csapat épít egy harminc lakásos társasházat, akkor ezen készségek nagy részére nincs szükség. Kell viszont részletes kiviteli terv, ütemterv, részmunkák átvételi terve (pontos minőségellenőrzési lépésekkel), anyagigény (ütemezett szállítással), rendes építőipari gépek, dokumentáció minden részmunkáról és közbenső fázisról, stb.

Ennél a fajta munkánál az kell, hogy az emberek képesek legyenek együtt, csapatban dolgozni, a gyakorlottabb programozó képes legyen a kezdőt mentorálni, ha valaki hibázik (vagy észrevesz valamiilyen hibát), ne sumákoljon hanem azonnal jelezze (és ennek feltételeként a projekt vezetés ne torolja meg a hibázást, hanem gondolkodjon el, hogyan lehet elkerülni az ilyen fajta hibázást), stb stb.

Tudományos libsizmus 2015.09.14. 13:46:07

@fidesz a mutyipárt:
"A jó programozó addig egy sort sem ír meg, amíg nincs a feladat az utolsó szögig specifikálva."

Ha ez így lenne, még a fáról se jöttünk volna le, nemhogy ügyes programozó meg ügyetlen programozó.

csima 2015.09.14. 13:50:25

@firg_firg:

"megsem talaltak osszefuggest a melosok interjun nyujtott es a kesobbi mukahelyi teljesitmenye kozott"

Sok dolgot mér a google, de úgy látszik, vannak fontos dolgok, amelyeket nem :-) pedig nem varázslat.

- viselkedés krízishelyzetben (aktív-cselekvő)
- legyen képes a deferred gratification-re
- belső motivációs rendszerébe a csoporthoz illetve közösséghez tartozás domináljon
- legyen biztosan kötődő személyiség

Aki ezeknek akárcsak hellyel-közzel is megfelel, a tényleges technikai tudásától majdnem függetlenül jó munkaerő lesz.

Új ember kerül a csapatba? kínai krixkraxokat lát a programkódból. De lesz akitől megkérdezze és választ is fog kapni.

2015.09.14. 13:55:52

@csima: Hajlok arra hogy igazad van.

Megtalaltam a linket: www.nytimes.com/2013/06/20/business/in-head-hunting-big-data-may-not-be-such-a-big-deal.html?pagewanted=all&_r=1

"Years ago, we did a study to determine whether anyone at Google is particularly good at hiring. We looked at tens of thousands of interviews, and everyone who had done the interviews and what they scored the candidate, and how that person ultimately performed in their job. We found zero relationship. It’s a complete random mess,"

Patrick Bateman 2015.09.14. 13:56:34

@Nancsibacsi: Hát... ha futó kódot szeretnél, az azért nem mindig triviális. Szerintem kb. 15 éve nem volt dolgom olyan kóddal, amelyik lokálisan futott volna, és nem kellett volna hozzá egy fél szerverteremnyi infrastruktúra, such as adatbázis, applikációs szerver, service bus és a többi...

232323 2015.09.14. 14:00:52

Ha mérni lehetne azt, hogy ki a "jó" programozó meg ki nem, akkor a cégek ragaszkodnának a kötött bérsávokhoz.

Azt lehet mérni, hogy Józsi valószínűleg jobb Bélánál és ezért Józsi a sáv tetejét kapja, míg a Béla az alját. Lesz is vagy 10-30% fizu különbség.... de hogy valójában Józsi 1.5x vagy 9x jobb, mint Béla azt nem fogjuk sose tudni...

...és ez az én szívfájdalmam is.
Sebaj: adott a fix céges meló, hozom az elvárt munkát napi 1 v 3 órában, a maradékban meg ütöm a sajátot. Mert ott ha jól és sokat dolgozok, akkor többet és még többet keresek. :)

232323 2015.09.14. 14:01:47

@232323: az első sorból kimaradt a +NEM szó.. sry :)

csima 2015.09.14. 14:04:56

@firg_firg:

De ez a megállapítás csak és kizárólag a google interjúztatási szempontjait jellemzi.

A google alapító csapata nagyon penge programozókból állt, akik egymással jól kommunikáltak, és fel sem merült bennük, hogy egy nagy cégnél az utóbbi fontosabb szempont, mint a programozók technikai tudása.

Egyébként... kicsit belegodoltam, a technikai tudás is fontos, mert a gyenge szoftveres katyvasz kódot fog írni, érthetetlen dokumentációval, még akkor is, ha egyébként szociálisan érett személyiség.

melee sc 2015.09.14. 14:12:10

Ha a cikk írója azt hiszi ettől jó programozó valaki az csak annyit jelent, hogy a cikk írója nem jó programozó. :)

Az első bekezdés még jó is lehetne, hogy mitől mehet csődbe egy project, de ott a másik nagyon gyakori probléma, hogy a PM nem tudja mit akar az ügyfél, vagy nem tudja átadni a kódernek értelmesen, vagy nincs is PM. Vagy az ügyfél hetente mást akar, amitől a programozó össze vissza kódol. Lehetetlen a koncepciót jól leszállítani ha nincs koncepció. De ez csak az első bekezdésre válasz. A második fele meg nagyon kevés ahhoz, hogy jó kóder legyen valaki. Ez csak 1%-a.

Fánkevő Fáncsi 2015.09.14. 14:12:28

@Hóhér az utolsó barátod: "...sokan dolgoznak ebben a szakmában egyéni vállalkozóként..."

Ez való igaz, de azt a kategóriát hívják magyarul amatőrnek. Nyilván nem érinti a szakma szabályait, amit ők tesznek, mivel hogy ők azt általában nem is ismerik, meg nem is érdekli őket.
A rendszergazda az pedig egy egész más kategória, az a felhasználók egy speciális fajtája.

Nem véletlenül van különválasztva a "programozó", "rendszerszervező" , még az iskolai képzés is teljesen más, az egyik 5 éves a másik 3.

Fánkevő Fáncsi 2015.09.14. 14:15:27

@Chaoyang: Igazad van teljesen. Szerintem semmi baj vele. A kínai szöveget sokkal-sokkal többen értik a világon, minta a magyart, a programnyelvekről nem is beszélve. Nagyon rossz a példa.

Mézes B. Ödön (Bolondgombak.hu) · http://bolondgombak.hu 2015.09.14. 14:21:39

En eleg sok fejlesztot felveteliztettem (30-40 jelolt) az elozo munkahelyemen. Ami nagyon bejott gyors szuresre, az egy tankonyvire feladatra egyszerusitett polimorfizmusos kerdes. UML-ben rajzoltam egy rossz tervet nehany osztallyal (Alakzat, Kor, Negyzet, KorTarolo, NegyzetTarolo eljaras pedig: Rajzol(), Tarol()) amirol ordit, hogy oroklodest kell hasznalni. A feladat, hogy ott papiron rajzold le UML-ben, hogy hogyan kellett volna normalisan megtervezni. A jelolt akkor megy at ezen az eloszuron, ha nem csak meg tudja csinalni a feladatot, hanem ertetlenkedve mered ram vissza, hogy miert kerdezek tole ilyen primitiv hulyeseget. A wanna-be-k csak neznek bamban, aztan van nehany aki erosen gondolkozik, kicsuszik a szajan, hogy igen, emlexik, hogy ezt tanitottak neki. Ezek a jeloltek siman kiadjak a jelentkezok 75%-at. Ez persze csak egy gyors eloszuro, attol, h valaki vagja a polimorfizmust, meg nem biztos, hogy meg fog felelni, de legalabb nem kell huzni egymas idejet.

A teljes felveteli proceduraban muszaj irni kodot. Amit ilyenkor nezek, hogy az illeto mekkora refactoring rajongo, mennyire hajlamos felhalmozni technikai adosagot, es mennyire tartja fontosnak, hogy vissza is fizessuk.

Stress Testing As A Service 2015.09.14. 14:21:44

@Fánkevő Fáncsi: Nem tudtam hogy csak bérniggerként lehetsz profi. Kevesebb munkaórával több pénzt keresni valóban amatőr dolog.

Mézes B. Ödön (Bolondgombak.hu) · http://bolondgombak.hu 2015.09.14. 14:28:02

@Mézes B. Ödön (Bolondgombak.hu):
Meg 1 dolog jutott eszembe amire interjunk nagyon probalok odafigyelni, hogy levegyem:
A jo programozo tisztaban van vele, hogy kodot irni KONNYEBB mint kodot olvasni. Ezert nem viselkedik primadonnakent, tudja, hogy ove a munka konnyebbik fele. Hanem inkabb az ot koveto kollegat probalja elore kiszolgalni azzal, hogy olyan kodot keszit amit konnyu elolvasni.
Ez amugy csak masodsorban programozasi szkill, sokkal inkabb jellem, attitud, alazat.

IdomitottFoka 2015.09.14. 14:28:48

Érdekes. Rendszerint nem a kódot kapom meg és csinálok belőle folyamatábrát, vagy kínai user guide-ot, hanem fordítva.

@fidesz a mutyipárt: Utolsó szögig specifikálva? Te tényleg így csinálod?

Az ügyes programozót megtalálni próba szerencsétlenség alapon lehet. Vannak persze más módszertanok is, de kb ugyanezzel a hatékonyságot hozzák.

ex-dr. vuk 2015.09.14. 14:38:39

Mondjuk a koddal az a baj, hogy a listener hozzaadasa meg nem jelenti, hogy a listener aktivalva is lesz. Ha igen, akkor az baj :D Tervezesi hiba, illetve az illeto nem ismeri az Observer patternt.

Sebaj, azert a pelda jo.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.09.14. 14:41:14

Hát ez tényleg egy elég tré cikk.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.09.14. 14:42:39

Míg az utolsó szögig nincs meg a specifikáció? Ugyan már. A megrendelőnek mindig vannak új ötletei. Olyan programot kell írni, amiben könnyű változtatni. Meg szarrá kell kommentezni és kész.

2015.09.14. 14:43:06

@Mézes B. Ödön (Bolondgombak.hu): Latom te megtalalta a bolcsek kovet.

@IdomitottFoka: +1 Ez nagyon jo megfogalmazas.

Cibet71 2015.09.14. 14:45:22

Én már ott elakadtam, hogy a konstruktorban ez van:
logger = this.getLogger();
Ez meg miféle pattern? :-o

Fánkevő Fáncsi 2015.09.14. 14:46:29

@Stress Testing As A Service: Ne butáskodjál már öreg, nem lehetsz ennyire albán. Mi köze a pénzkeresésnek a profizmushoz. Mutatok neked kapásból 5 nepper kopasz dagadt cigányt aki tízszer annyit keres mint te.

Az amatőrök és dilettánsok nagyon is jól megélnek M.o-on. Ez nem is kérdés. De a informatika szakma nem róluk szól. Mikor volt vagy lesz M.o. informatikai nagyhatalom. Soha a büdös életben.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2015.09.14. 14:47:39

Nekem tök érdekes, hogy elkülönítik a programozót meg a kódolót. Nekem megmondják, hogy mit kell csinálni a gépnek, megtervezem hozzá a villanyt, aztán megírom a programot. Aztán beüzemelek. :) Mondjuk a PLC kicsit más tészta, de attól még....

s 2015.09.14. 14:50:18

@Kriminalhauptmeister Harry: Adj egy jelöltnek 2 napot arra, hogy írjon bármilyen nyelven egy programot, ami Master Mindot játszik (ki lehet találni, amit ő rejtett el és kitalálja, amit te rejtettél el). Ha nem sikerül, akkor az egy szar programozó. Ha sikerül neki, akkor valószínűleg ügyes gyerek, de ez sem 100%. Mindenesetre az esély erre a nagyobb.

s 2015.09.14. 14:53:33

@Lexandro2000: Ezt már mondtad . . .

Lexandro2000 2015.09.14. 14:56:37

@s: orszagomat egy delete gombert....

s 2015.09.14. 15:00:24

@báró Csekonics: "Ha a főnökkel nem szimpatikusak egymásnak, akkor akármilyen tehetséges és ügyes lehet, rövid életű lenne a munkakapcsolat."

Ez faszság. A főnököt a közelébe sem engedném. A legtöbb értelmes faszi Asperger-szindrómás, tehát KELL valaki, aki közvetít közte és a többi baromarcú között. Egyébként kurva jó szakember lehet, viszont nem partiarc. Ez van.

fidesz a mutyipárt 2015.09.14. 15:02:37

@IdomitottFoka:

Lehet enélkül is, akkor jön az, amit írtam. Még ez legyen benne, még azt is tudja, de hiszen erről is beszéltünk.
Vagy ledumálod a nagyját előre, vagy úgy beültetnek a hintába ahogy illik.
Amikor harmadszor adtam le a készüléket úgy, hogy minden része működött, futott benne a program, csak az előlapot kellett volna megcsinálni hozzá, és újabb funkciót kértek bele, na akkor basztam félre az egész fejlesztést, bevágtam a sufniba az összes szarát, oszt jónapot, nem foglalkozom vele többé. Inkább olvasok, vagy kiülök nyáron a medencébe és szarok a hülyékre.

s 2015.09.14. 15:02:44

@Lexandro2000: :-)
Nem baj. Nem volt szó szerint ugyan az, csak a lényegét tekintve.

Kurt úrfi [teuto-nordikus parasztlegény] 2015.09.14. 15:05:49

@Lexandro2000: Ja. Nekünk is van egy csúfarchitetünk (chief) aki a Computerworld újság szintű infókkal osztja az észt és hülyíti a vezetést.

s 2015.09.14. 15:06:07

@Levi999: "eszükbe sem jut, hogy egy intelligens, képzett programozó rövid időn belül képes megszerezni egy másik területen is a gyakorlatot, utána viszont nagyon hatékony lesz"

De. Eszükbe jut. Pont ezért nem is veszik fel.

conchita 2015.09.14. 15:09:32

És mi van akkor ha csak a futtatható kód van meg és a forrást kell visszaállítani?

conchita 2015.09.14. 15:10:55

@Mézes B. Ödön (Bolondgombak.hu): "A jo programozo tisztaban van vele, hogy kodot irni KONNYEBB mint kodot olvasni. Ezert nem viselkedik primadonnakent, tudja, hogy ove a munka konnyebbik fele. Hanem inkabb az ot koveto kollegat probalja elore kiszolgalni azzal, hogy olyan kodot keszit amit konnyu elolvasni.
Ez amugy csak masodsorban programozasi szkill, sokkal inkabb jellem, attitud, alazat. "

Ez nagyon bölcs volt!

Stress Testing As A Service 2015.09.14. 15:15:31

@Fánkevő Fáncsi: Rádférne egy pina.

Tudom hogy jól élnek a dilettánsok, jó példa vagy rá.

s 2015.09.14. 15:15:51

@firg_firg: "megsem talaltak osszefuggest a melosok interjun nyujtott es a kesobbi mukahelyi teljesitmenye kozott"

Persze, hogy nem. Ugyanis nem azokat vették fel, akik a legjobb szakemberek, hanem akik a legjobb színészek.

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2015.09.14. 15:20:38

@Kriminalhauptmeister Harry: Szervezőként erre ezt mondom:
1. A legfontosabb, hogy működjön a kommunikáció. Értse meg, hogy mit akar a szervező, ha hibát lát a speckóban, vagy nem érti, akkor kérdezzen.
2. Ne alapból úgy álljon nekik a dolgoknak, hogy a szervező hülye, és amit leírt az baromság, majd ő jól megcsinálja, anélkül, hogy látta volna az ügyfelet.
3. Hajlandó legyen dolgozni, ne csak állandóan azt keresse, mit kell még a szervezőnek beleírni a speckóba, hogy elkezdjen implementálni.
4. A tesztelésre átadott programot legalább alapszinten - egyszerű esetek - ellenőrizze, hogy működik, ne lökje úgy oda, hogy éppenhogycsak lefordul.

Határidő. Szerintem jó ügyfélkommunikációval, alapos felmérés után, kipróbált kollégákkal, a megszokott fejlesztőeszközökkel, azért elég jól becsülhető, hogy mennyi ideig tart a projekt.

2015.09.14. 15:41:51

@s: Hidd el, van ahol nem a szineszkedes szamit, de ott is ugyanugy szar a helyzet, mint ahol szinitanoda van.

A lenyeg, hogy lehet kaparni a tudomanyos kivalasztasi modszerekkel (a HR meg az ilyen-olyan tanacsadok nagy oromore), a hatekonysaguk kb annyi mintha random valogatnad ki az embereket.

232323 2015.09.14. 16:14:06

Kérdezzék meg azokat a szakembereket a cégnél, akik már _bizonyítottak_:
"Te kivel szeretnél együtt dolgozni? Szerinted elég jó, hogy itt legyen velünk?"
Mivel ő bizonyított már és nem akarja megégetni magát (meg hát a nevét adja hozzá), ezért kamukirályokat nem fog javasolni.

Jó esetben tud ajánlani 1 v 2 embert az eddigi pályafutása alapján... tessék utána ezeket az embereket megkeresni és felvenni másfélszer annyiért, amennyiért kb egy random jelöltet felvennél.

hujegyerek 2015.09.14. 16:14:44

Nettó hülyeséget írsz, inkább szedjél szemetet, azzal több haszna lesz mindenkinek.

onlame 2015.09.14. 16:21:33

Ez szerintem kicsit demagóg lett. Persze, mindenki keresi a legjobb programozókat, de a realitás ugyebár az, hogy a számuk véges. Illetve számolni kell fluktuációval is, hiszen a konkurencia is a legjobb programozókat keresi, és lesz, aki mond egy nagyobb számot.

Ezért is van az, hogy a jó csapatban van - vegyesen - tapasztalt és kevésbé tapasztalt programozó is, hiszen a tapasztalatlan programozó tapasztalatlan marad, ha nem engedjük projekthez. Ha van kidolgozott módszertan, jó tréninganyag, akkor lesznek olyan feladatok, amik különböző szintű programozókat igényelnek.
Eleve, van egy csomó dolog, amit ha a legjobb programozódra bizol, akkor tökönszúrja magát, vagy otthagyja a céget. Viszont ezek a feladatok kihivást biztositanak a kezdőnek, aki ezáltal fejlődni tud, és értékesebbé válik.

Tanulság?
1. Vegyes összetételű csapat
2. Ne a legjobb programozót keresd, hanem azt aki elég jó a projetkhez, és nem fél megosztani a tudását, mert ha az előbbi lelép, akkor meghalt a projekt.
3. Nem az a cég tudásbázisa, ami a programozói fejében van, hanem az, ami akkor is megmarad, ha a programozók lelépnek.
3. Ha az ügyes programozó motiválva van, hogy képezze a társait, épitse a tudásbázist, akkor nem akkora veszteség, ha később lelép, mert lesz, aki a helyébe lép, anélkül hogy gyorsan-gyorsan fel kelljen venni ismét egy legjobb programozót.

232323 2015.09.14. 16:24:02

@onlame: 10ből 9 legjobb programozó (:D) sosem fog vált kevesebb pénzért.... ergó csengess keményen is ott maradnak.

Ha meg unatkoznak, majd melóban/meló után kicsit hobbiprojekteznek, hogy kielégítsék magukat.

onlame 2015.09.14. 16:32:59

@232323: Van az a szar meló, hidd el. :) De egyébként, mint irtam, ha tényleg jó a srác, akkor lesz, aki rádob a fizujára.

onlame 2015.09.14. 16:38:50

@IdomitottFoka: Lehet, hogy valami garázscégnél, ahol csak nulláról vállalnak fejlesztést igy van, de ha bekerülsz projektbe, ami fut másfél-két éve, akkor bizony lesz olyan, hogy ránézel a létező (adott esetben szar) kódra, és értelmezned kell... Vagy ha épp valami open-source library-t debuggolsz, mert gyanitod, hogy abban lesz a hiba...
A poszt meg nem azt mondja, hogy a jó programozó folyamatábrát készit, hanem azt mondja, hogy ránéz a kódra, és megérti, mig a nem jó programozónak kinai a más kódja...

232323 2015.09.14. 16:45:25

@onlame: persze hogy van. Ezért csinálja napi 1 max 2 órában, aztán behazudja hogy egész nap azzal foglalkozott. A maradék 5-6 órában meg csinál amit akar. :)

232323 2015.09.14. 16:48:58

@onlame: és továbbra is tartom magam ahhoz, hogy kb kimutathatatlan az olyan átigazolás ebben a szakmában, amikor a delikvens kevesebb pénzt kapott az új helyén.

Ha kellően magas a fizu kb kimutathatatlan lesz a fluktuáció.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.14. 17:03:59

@232323: személyesen láttam olyat, hogy a körülményekhez képest igen jól megfizetett fejlesztők 80%-a felállt, mert kirúgták az IT igazgatót.

onlame 2015.09.14. 17:33:05

@232323: Nem tudom mi olyan bonyolult azon, hogy mindig van, aki tud nagyobb számot mondani. Arról nem is beszélve, hogy hatalmas nagy baleknak kell lenni ahhoz, hogy megfizess egy expertet, amikor egy junior is ellátja a melót, és még örül is, hogy fejlődik. Ráadásul, ha tényleg nagyon jó a faszi, akkor a maradék 5-6 órában saját bizniszen fog dolgozni, nem a hobbiján, és max egy éven belül lelép, mert több pénzt hoz a saját biznisz. Ha nem, akkor meg nem is annyira jó, és már nincs is miről beszélni.

Fánkevő Fáncsi 2015.09.14. 17:37:38

@Stress Testing As A Service: Ne stresszeld már össze magad az első ellenvéleménytől.
Te azt gondoltad eddig, hogy a magyar számlaadó egyénivállalkozók alakítják az informatikai tudományának alapjait ? Mert jól keresnek ?
Épp ez a sajnálatos, hogy túl sok amatőr van a pályán, aki azt hiszi, hogy ért a számítástechnikához, diploma nélkül is, mert meg tud írni egy vizuálbézik proggit. A cikkíró is ilyen.
Azt hiszi az a jó programozó aki 1000 sort ír óránként. A mazsola meg csak 10-et, mert sokat gondolkozik. LOL.

Egyébként azt hogy ki az igazán jó, azt nem lehet néhány felvételi teszt alapján eldönteni, csak annyit hogy egy adott posztra valószínűen megfelel. Mint bármilyen más szakmában hosszú az út az igazán jó tudásig. A valóságban nincs olyan hogy a zseni hacker 3 perc alatt betör a CIA számítógépes rendszerébe (de csak az utolsó másodpercben sikerül), miközben egy szőke csaj szopja.
Úgyhogy ne várj semmi nagy trükköt vagy felfedezést a második résztől.
Az aki igazán jó az egyeszerűen ismerté válik a területén egy idő után, akár nemzetközi szinten is. A többi meg a töltelék, jó a levesbe.

Stress Testing As A Service 2015.09.14. 17:50:27

@Fánkevő Fáncsi: A piacot a pénz emberek határozzák meg. Aztán keresünk ilyen életbeli amatőröket mint te akik csinálnak nekünk még több pénzt :)

Fánkevő Fáncsi 2015.09.14. 18:09:28

@Stress Testing As A Service: Hogy lehet ilyen hülye közhelyeket mondani.
A piacot a kereslet kínálat határozza meg, a befektetők ( akiket te "pénz embereknek" nevezel, így különírva), legfeljebb befolyásolni akarják. Aztán vagy tudják vagy nem.

De úgy látom még mindig nem érted, hogy a tudományoknak nincs köze a pénzhez. Azt hiszed, hogy a "pénz emberek" alkotják meg az fizika, matematika, informatika tudományát.
Valamit nagyon félreértesz. A tudományokat legfeljebb támogatni lehet pénzzel, de tudományos elveket törvényeket szabályokat, a tudást magát nem lehet se pénzzel, se politikával megkreálni.

Fánkevő Fáncsi 2015.09.14. 18:15:14

@Stress Testing As A Service: Fáncsival vitát akartál nyitni ? Elment az eszed , vagy mi ?

MiKeyRuLeS 2015.09.14. 18:25:12

@Fánkevő Fáncsi: A programozók nagy részének nem feladata, hogy az informatikai tudomány alapjaít alakítsák. Nem kell, hogy mindenki új titkosítási eljárást vagy egy új operációs rendszert találjon fel. A programozás a legtöbb esetben nem más, mint egy használható alkalmazás létrehozása.
Nem attól jó egy programozó, hogy új algoritmusokkal jön elő, hanem, hogy az adott feladatot mennyire hatékonyan és megfelelően végzi el. Mennyire felel meg a megrendelő kívánságainak, szakmailag mennyire alkalmazta a megfelelő eljárásokat. És ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy valaki ezt munkaviszonyban végzi, vagy önállóan.

Zephyrous 2015.09.14. 18:46:05

Na ezt a blogot is egy nem hozzáértő bérkommentelő firkantja.

midnight coder 2015.09.14. 19:24:57

Az első dolog, amin a projektek bukni szoktak, az az hogy rosszul mérik fel a fejlesztéshez szükséges erőforrásokat. Általában azért, hogy a cég megkapja a munkát. Ez azt jelenti, hogy Pl. automatikus tesztek nincsenek betervezve, a fejlesztési idő ki van centizve, ráadásul úgy mennek bele a fejlesztésbe, hogy a határidő ki van tűzve, de a specifikáció nincs teljesen kész.

És nem is feltétlenül azért, mert a management hülye, hanem azért mert versenyezni kell a konkurenciával, Pl. a kicsi indiaiak bevállalják a Halálcsillag felépítését is, három hónapra két láda banánért.

A másik dolog, ami miatt a projekt bukhat, az az erőforrások laza számítása. Ha egy programozó egy nap alatt meg tud írni 500 sort, akkor 10 programozó egy nap alatt megír ötezer sort, 100 megír ötvenezer sort, azaz ha felveszünk 100 fejlesztőt akkor 10 napra nyugodtan bevállalhatjuk a félmillió sorra tervezett alkalmazás fejlesztését, és egy hónap után már nyugodtan ki is rúghatjuk az összeset.
Aztán probléma lehet a feladatnak nem igazán megfelelő architektúra kiválasztása, az alultervezés és a túltervezés, a kódolási konvenciók be nem tartása vagy túltolása.
És igen, az sem árt ha a feladatra nem harmatos kezdőket vagy istenverte kutyaütőket válogatsz. Ráadásul, ha csapatban kell dolgozni, az is követelmény lehet hogy ne legyen teljesen antiszociális az ipse. Volt már olyan kolléga, aki ugyan egyetemet végzett, mégis a mosakodás terén olyan mérvű kihívásokkal küzdött, ami elég nagy mértékben belejátszott abba hogy érzékeny búcsút vegyen tőle a cég.

Aztán az is elég fontos, ha egyszer a cég talált egy jó embert, az próbálja megtartani. Mert hogy annál kevés rosszabb üzlet van, mint felvenni valakit, aztán úgy 2-3 hónapig várni amíg beássa magát a rendszerbe, majd nézni amint átmegy a szomszéd céghez.

Csaba Prog 2015.09.14. 19:52:54

Nincs benne xml validáció, csak remélni tudom, hogy interface ek a következők: ScreenManager, PrinterConnectionManager, PrinterConnector
a tesztelhetőség miatt.
A PrinterException helyett sima Exception kéne, kutya nem fogja garantálni, hogy nem lesz más exception, így ki lehetne dobni a throw new PrinterException t.
Nincs mellé unit teszt, tehát ez egy időzített bomba.

A legnagyobb baj viszont, amit én tapasztaltam, hogy ennél sokkal bonyolultabb kódok vannak, amibe bele kellene nyúlni, ami dokumentálatlan, teszt nélküli és csak a jó szerencse garantálja, hogy nem lesz belőlle nagyobb gond.

Az a kóder a nyerő, aki át tudja másra hárítani az alkalmazás vagy annak bizonyos részének befejezését, így másnak kell befejezni a hónapok alatt elkúrt kódott tized annyi idő alatt.

Láttam már nagynak kimondott kódereket sutyiba hegeszteni - Jira ticket nem volt in progressben -, hogy azt higyjék, hogy x/2 idő alatt megcsinálta. És láttam őket elsunnyogni, amikor már befejezhetetlen volt, mert már ő sem tudtam, mit írt és miért és kijárta, hogy ne neki kelljen befejeznie.

Amikor már zseni programozókat keresnek, akkor az inkább az ott uralkodó káosznak a jele sem mint a jó kódminőségnek.

Simplon 2015.09.14. 20:01:02

Kommentek csak egy részét olvastam el, előre elnézést kérek. Én a cikkhez annyit fűznék hozzá, hogy maga az író gondolom nagy mágusnak képzeli magát, mert egyértelműen a pökhendiség és az "über alles" fennhangot érzem. Én nem vagyok programozó csak tanultam. Valójában lényegtelen. A cikk írója mikor junior programozócska volt, feltehetően szintén nehezen olvasta a kódokat és minden bizonnyal teher volt a többi "senior" programozók számára viszont róla nem készült cikk, hogy mekkora sz@r, ment volna pl. virágkötőnek vagy ilyesmi. A világban nem királyok vannak és alatvalók! MINDEN szakmában vannak mesteremberek! Ezek NAGYON kevesen vannak. Mondhatnám az orvoslás területét vagy az ügyvédekét vagy az autó szerelőket, PC szervizeseket, akármilyen tanárokat, de az egyszerű eladók között is van kiváló és alkalmatlan. Ilyen a világ. Az emberek különféle dolgokban a legnagyobbak. A cikk írója feltehetően jó programozó. Ez a cikk csak a saját személyének további fényesítésére volt elég, semmi egyébre! Egóját valószínű az olyan ismerősei emelték nagyra akiknek semmi közük a programozáshoz és tátott szájjal figyelik, hogy mekkora "kódolvasó"! Gyanítom, hogy kottát már nem tud olvasni. Akkor TE egy F.S vagy és nulla áthúzva? Ennek a cikknek meg sem kellett volna születnie... Pl. minden sportágnak egy adott évben , adott távon csak 1 világbajnoka lehet. Olimpián szintén. Akkor nézzük csak egyedül a medencében Michael Phelps-et, mert Ő a legjobb??? A többi takarodjon haza, úgyis 2-8 helyezést fognak elérni? Fizetést sem érdemelnek... Minek alázzák magukat tovább a világ előtt...? A példák száma majdnem végtelen... Ahány ember annyi féle talentum... Ebben a világban csak meg szeretnének élni és nem a TE kedvedben járni. A junior programozó palántákat feltehetően teher vonaton vitték meztelenül megkötözve az informatikai iskolákba, ugye?. Gyanús, hogy mind tehetséges és önszántukból tették ezt... Egyszer majd eljutnak a Te szintedre is. Akkor mit fogsz róluk gondolni? Újabb cikk fog születni, hogy a kis fasszopók? És Ők rólad mit fognak gondolni? Köpjenek le ?? Én azt javaslom, hogy mindenki szálljon magába és saját magával foglalkozzon ne a másik verejtékes munkáján és esetleges szánalmán kacagjon! Segítsd a munkájukat, hogy a csapat még hatékonyabb tudjon lenni és meglátod előnyödre fog válni! Amit másoknak adsz pont annyit vissza is fogsz kapni... Ez a cikk egy FOS! Programozz inkább tovább és segítsd junior kistársaidon! Én nem vagyok az. Én másban vagyok tehetséges...
Have a nice day!

Csaba Prog 2015.09.14. 20:03:09

Volt olyanhoz is szerencsém, hogy akkoriban kb 40 fős iroda, majd mindenki prog. mat os az architektnek állítólag 10 év feletti tapasztalat volt!!! és a UI css ben, aminek persze cross browser kompatibilisnek kellett lennie még mobile device ra is - nem volt css reset!!!

Komolyan, alapból bukó az ilyen projekt, el sem kellett volna kezdeni.

midnight coder 2015.09.14. 20:24:03

@Csaba Prog: Sok olyan projekt van, ahol az UI huszadrangú kérdés. Persze egy játéknál nyilván nem, de a legtöbb üzleti app esetén nem sokat pörögnek rajta.

midnight coder 2015.09.14. 20:25:42

@Simplon: Doktor úr, úgy izgulok! Tudja, nekem ez lesz az első műtétem!

Ne izguljon, látja én is milyen nyugodt vagyok, pedig nekem is!

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.09.14. 22:37:36

A projekteknél a menedzsernek nem a programozáshoz kell értenie, hanem a változásmenedzsmenthez és kommunikációhoz. Mondjuk pont ezekhez nem szoktak érteni és ezért bukik sok projekt. IT területen ez úgy jelenik meg, hogy nem voltak egyértelműek a követelmények, a felhasználók ellenálltak az új rendszer bevezetésénél, stb.

2015.09.14. 23:16:11

Valóban sokszoros különbség lehet értékteremtésben egyes programozók között, de ami a cikkben szerepel, mások kódjának megértése csak egyetlen aspektusa a dolognak, és még csak nem is ez az, ami a legnagyobb különbséget okozza. Egy rosszul szervezett, spagetti kód sokszorozhatja a jövőbeli költségeket, így hiába érti meg gyorsan a programozó más kódját, hiába írja tovább gyorsan, ha olyan minőséget produkál, ami aztán erősen rontja a kód karbantarthatóságát.

2015.09.14. 23:23:07

@Online Távmunkás:
Az a helyzet, hogy minél alacsonyabb szintű vezető valaki, annál inkább értenie kell ahhoz, amit lent csinálnak az emberei. Tehát a mezei programozó főnöke még maga is fejleszt, a fölötte lévő már nem, de még tudja, hogy kell, az afölötti már nem is tudna, stb., stb., ez csak egy példa. Viszont a feljebb lévőknek tudnia kell, hogy közvetlenül vagy 2-vel alatta mit csinálnak, tehát a nála lentebbi vezetők. Namármost ez csak úgy lehetséges, hogy ha a fiatal programozók között azok, akiknek van érzékük a vezetéshez, tehát nem feltétlenül a legjobb programozók, azok kerülnek feljebb, majd még feljebb. Amikor viszont olyan kerül menedzseri pozícióba, aki életében nem fejlesztett, akkor hiába nem kell fejleszteni már a szintjén, szinte biztos, hogy alkalmatlan lesz, mivel nem az a baj, hogy nem tudja mit csinálnak a fejlesztők, az alatta lévők dolgát sem tudja, innentől kezdve érthet bármennyire is a menedzsmenthez, ha egyszer nem tudja mit is kell optimalizálnia.

Titanik 2015.09.14. 23:35:35

Hehehe, jó post
#define THREE_POINT_TWENTY (float32)3.2f

xclusiv 2015.09.14. 23:38:01

@ern0: "A béna prgmozó megírja 2 nap alatt a prgmot, és működik. A jómunkásember prgmozó 2 hét alatt írja meg ugyanazt, de
- a konstansok konfigurációban vannak,
- amikor 2 év múlva, már egy másik prgmozót megbízunk, hogy módosítson rajta, nem szalad ki a világból a kód láttán."

Ezt én inkább úgy mondanám, hogy a rossz programozó 2 nap alatt összehány valamit, amihez ha még egyszer hozzá kell nyúlni (legyen az akár csak nem triviális bugfix), akkor 3 nap dekódolásról és 2 nap újraírásról indul a buli.

A jó programozó pedig 4 nap alatt írja meg, de át van gondolva, struktúrálva van, dokumentálva van, és ha később hozzá kell nyúlni akkor az maga a gyönyörűség.
Elméletben...

Viszont a gyakorlatban a jó programozóra annyi melót rásóznak, hogy csak 1 nap jut erre a feladatra, ami alatt el is készül, de ha egy hónap múlva neki hozzá kellene nyúlnia akkor inkább felmond...

Bambano 2015.09.14. 23:47:25

@Phace: ha agilis módszertant használsz, akkor besoroltad magad a béna programozók közé :P

xclusiv 2015.09.15. 00:03:05

@Kriminalhauptmeister Harry: "Érdekes, hogy milyen sokatokat izgat a kérdés: ki a jó (ügyes) programozó! A cikk nem ezt boncolgatta, hanem azt az engem marcangoló érzést kellett kiadnom magamból, hogy mekkora irgalmatlan szívás gyenge szakemberekkel dolgozni. Persze nem egyedüli mérőszáma a szakértelemnek, hogy adott feladatot hány egységnyi idő alatt hajt végre valaki. De írjatok még erről is, ki az ügyes, ki az okos szerintetek?"

És akkor említsük meg a mánágert/ project mánágert/ sales-est/ whatever.

Mert sok esetben "lent" rendben van a team, tehetségesek, dolgoznak, stb.
Csak aztán fölöttük bevállalják a lehetetlent, és tesznek is érte hogy az legyen.

Van a project-en még kb. 600 munkaórányi munka (az ügyfél által jelzett hibák javítása nélkül), ami a 3 hetes határidőre (szerződés, kötbét, whatsoever) 4 fős csapattal rendesen túlórázva még teljesíthető is lenne.
Csak akkor a project legfontosabb emberét kiveszik 3 napra egy nagyon fontos prospect miatt.
Majd az egész team-et kiveszik 2 napra hogy összedobjon valami demót a létező kódból valamelyik öltönyösnek, amiről az amúgy 2 hónapja tudja hogy kéne, csak épp baszott szólni.
Majd, mivel látják hogy ez a team (is) mindig elcsúszik a határidőn, ezért még elküldenek mindenkit egy 2 napos scrum training-re, és hogy feltegyék a pontot az i-re még egy napot helyben "scrum-oltatja" őket a trainer.

Mindezt persze a 3 hetes határidőn belül, aztán meg megy a csodálkozás, hogy megint nem sikerült határidőre teljesíteni...
Hát programozóként ilyen "gyenge szakemberekkel dolgozni", bár az inkompetens szót is használhatnám...

Phace 2015.09.15. 00:11:58

@Bambano: Akkor meghívlak az alábbi meetupra, hátha meg tudom változtatni a véleményed :-P

www.meetup.com/Schonherz-Bazis-IT-es-villamosmernok-meetup/events/225011030/

xclusiv 2015.09.15. 00:16:20

@firg_firg: "Erre kivancsi vagyok! Szerintem mindenkinek megvan a maga tuti tippje arra, hogy hogyan lehet jo programozokat felvenni, a gyakorlatban megis befurodnek az ilyen elmeletek. Az meg elegge szar erzes amikor felveszel valakit a tuti elmeleted alapjan, ugy gonodlod hogy jo, aztan kiderul hogy megis szar. Ergo, te vagy a szar, meg az elmeleted."

Nyilván 100%-os megfejtés nincs erre, de közelíteni lehet.
Amúgy arra van a próbaidő, hogy kemény csokitesztben bizonyítson a felvett munkaerő...

Bambano 2015.09.15. 00:18:15

@Hóhér az utolsó barátod: ha nem tudod eldönteni, hogy ez a poszt milyen kategória, olvasd el a többi posztját is.

akkor majd rájössz, hogy ez egyfajta kocka standup.

Bambano 2015.09.15. 00:21:00

@Phace: jáva... ippeg ma balhéztam össze profikkal (én, mint junior alatti szintű programozó :) ), hogy a jávában nem mindig van érték szerinti paraméterátadás. mondtam, hogy maradjunk annyiban, hogy pár alap típust leszámítva a jávában mindig referencia szerinti paraméterátadás van, amit érték szerintinek nevezett egy agysérült doksiíró, de nem akarták elfogadni :)

xclusiv 2015.09.15. 00:22:52

@Mézes B. Ödön (Bolondgombak.hu): " A jelolt akkor megy at ezen az eloszuron, ha nem csak meg tudja csinalni a feladatot, hanem ertetlenkedve mered ram vissza, hogy miert kerdezek tole ilyen primitiv hulyeseget."

Hát igen, a bináris szorzó...

Phace 2015.09.15. 00:28:37

@Bambano: Hát igen.. :-) A primitív tíipusokból lokális másolat készül a stacken. :-) Ez azt jelenti eljössz? :D

xclusiv 2015.09.15. 00:31:00

@s: "Adj egy jelöltnek 2 napot arra, hogy írjon bármilyen nyelven egy programot, ami Master Mindot játszik (ki lehet találni, amit ő rejtett el és kitalálja, amit te rejtettél el). Ha nem sikerül, akkor az egy szar programozó. Ha sikerül neki, akkor valószínűleg ügyes gyerek, de ez sem 100%. Mindenesetre az esély erre a nagyobb."

Ez működhet, adott feladatra.
Már ha rookie egyetemistát akarsz felvenni, az adott feladatra.
Egy profi max. akkor fog ilyesmivel foglalkozni, ha olyat ajánlasz neki, ami felkelti az érdeklődését. Olyat ajánlasz fizetésben, feladatban, stb.

De valszeg egy profi java backend programozó a 2 napos fasságodra max. annyit mondana, hogy köszöni hogy elbasztad pár óráját a hülyeségeddel...

2015.09.15. 00:59:41

@csima: "Új ember kerül a csapatba? kínai krixkraxokat lát a programkódból. De lesz akitől megkérdezze és választ is fog kapni"

Ahha. Na ezért nem a háeresnek kellene döntenie kit vesz fel, mert ezzel hatékonyság nem, de a kontraszelekció az biztosan nőni fog.

2015.09.15. 01:08:37

@Peter100: "Nem megfelelő emberek nem megfelelő végzettséggel, nem megfelelő helyen."

Szerintem a végzettségnek az IT bármely területén van a legkevesebb jelentősége. Olyan dinamikusan fejlődik minden, hogy 5-10 év alatt gyakorlatilag teljesen kidobhatod az összes tanult dolgot a kukába, mert elavilt, és kezdheted a tanulást előröl, -ha van még hozzá kedved-. Egy 20 éves it diplomával, -ha nem tudtad tartotani a lépést- nagyjából kitörölheted.

Bambano 2015.09.15. 01:54:02

@Jankove: az ugye megvan, hogy soha nem a hr-es dönti el, hogy kit vegyenek fel?

"Szerintem a végzettségnek az IT bármely területén van a legkevesebb jelentősége.": ez is téves, az alapvető dolgok alig változtak az elmúlt 30 évben.

Nick Leeson 2015.09.15. 04:10:26

1. Rossz programozó bárki lehet. Elvégez egy 2 éves OKJ-t, de valójában egy értelmes kódot nem tud megírni. Őket épp eszű ember nem alkalmazza.
2. Átlagos (középszar) programozó is lehet bárki, aki már egy kicsit érdekeltebb az IT-ban, és szintén próbálkozik a programozással. Ők egyáltalán nem hülyék, egyszerűen csak ez nem fekszik nekik, az IT más területén (hardver, sysadmin, stb.) profik lehetnek! Őket már érdemes alkalmazni. Egy nagyobb cégnél, egy csapat univerzális tagjai lehetnek.
3. Jó programozó, már nem lehet bárki. Ehhez valamilyen szinten születni kell. Azok az összefüggések és készségek, ami ehhez kell nincs meg minden emberben. Mint ahogy jó fotós sem lehet mindenki! Őket már nehezebb dió alkalmazni. Viszonylag sok pénzt kérnek, meg is érik ezt a pénzt. Viszont ezt kevés cég szereti kifizetni. Aztán végül beülnek valahova, ahol viszonylag jól fizetnek és 2-4 év múlva tovább röppennek.
4. Igazi profi programozó! Na belőlük aztán tényleg kevés van! Sajnos jó részük a profizmus mellett, magába zakkant, magányos, antiszociális, félrecsúszott igazi kocka. Szinte képtelenség őket megfizetni. Inkább csak ideig óráig vesznek részt projektekben, amíg a komoly meló zajlik. Ők akár egy komoly rendszert is leprogramoznak egyedül, de ezt nincs aki ki is fizetné nekik... Épp ezért az ő tudásuk véleményem szerint igazán soha nem térül meg...

Nick Leeson 2015.09.15. 04:17:44

@Jankove: Ez csak nagyjából igaz! Vegyük már észre, hogy egy jó IT-s nem a részletekbe veszik el (mint pl. sokezer excel függvény), hanem elsajátít egy olyan kézséget, hogy ha szembesül egy IT problémával, feladattal, akkor arra a lehető leghamarabb megoldást találjon. Képtelenség az IT-t klasszikus módon "TANULNI". Itt hiába magol be az ember dolgokat. Itt egy rálátásra van szükség. MInél nagyobb és komplexebb dolgokat lát át az ember, annál jobb a szakmában. Jó persze, ha valaki 15 évig hibernálva van, az tényleg csak néz mint egy birka... Bár ha valaki a W95 idején egy jó hálózati szakember volt, és sysadmin-ként is jól nyomta, akkor szerintem most is elboldogulna rövid időn belül...

csima 2015.09.15. 06:45:40

@Jankove:

De igen, a háeresnek kell döntenie, csak nem úgy, hogy a hat lépcsős, két-két órás teszteken objektumorientált meg java meg python teszteket írat velük, hanem úgy, hogy a csapatmunkára való képességét vizsgálja.

A google nagyon alaposan méri hogy a jelentkezők mennyire jó programozók, mennyire intelligensek, milyen az áttekintő képességük, problémamegoldó képességük stb. De ezek a képességek az átlagos szoftveres munkaidejéből kb 20%-ot tesznek ki. A többi 80% nélkül nem sokat érnek.

Nagyon sajnálom a tizenkét éves koruktól bitek közé szorult szakbarbárokat, akik lenézik az emberi kapcsolatokat, mert a számítógép egyszerűbb, de a szociopátiás munkaerő jószerivel értékktelen.

Szerencsére vannak csoportmunkára alkalmas programozókk is, és azokból feleannyi is meg tudja oldanii a munkát, a magányos farkas bitzsonglőrök csillaga lefelé ível.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.15. 08:07:14

@Bambano: erre egészen konkrét ellenpéldám van. Volt egy viszonylag jó szakmai múltam, a szakterület vezetőjével már meg is állapodtunk, hogy részükről mehetek, majd jött a hr-es picsa és közölte, hogy szó sem lehet róla, mert eggyel kevesebb végzettségem volt papíron, mint ami az elvárásaik közt szerepelt.
És az iskolai végzettség fontosságáról is csak annyit, hogy húsz évig éltem IT-s munkákból úgy, hogy csak a középiskolát jártam végig, a nagyját magamtól tanultam meg.
Hogy egy idő után nem tanultam, csak sodródtam az árral, az persze a saját hibám, de addigra kurvára elegem lett abból, hogy nagytudású vezetőink minden döntése homlokegyenest ellenkezett a szakmai szempontokkal és folyton a főnökség (ráadásul nem is az IT-s) szarját kellett eltakarítani.

Gy.Takács 2015.09.15. 09:07:49

Nem hogy az utolsó szögig specifikálva van, hanem pszeudokód módon meg is írta a vezetőprogramozó vagy a szervező.

padisah 2015.09.15. 09:15:36

az első főnököm kedvenc mondása az volt, hogy "szarból nem lehet várat építeni", és ezzel indokolta meg az újabb beszerzéseket, vagy emberek felvételét

ennek a mondatnak az igazságát nem tagadva, de kiegészítve én azt mondanám, hogy "kőből viszont minden hülye tud"

ebből az következik, hogy ha valaki egy versenyző IT piacon profitot akar, akkor a többi IT céghez képest kell vagy többet produkálnia, vagy kevesebből ugyanazt elérnie

márpedig az, hogy csak a jó programozót vagyok képes értékteremtésre felhasználni pontosan a vezetés alkalmatlanságát mutatja, vagyis hogy csak kőből tud értékelhetőt felmutatni, az ő feladata pontosan az volna, hogy minél kevesebb kőből és minél több szarból(, meg ami a kő és a szar között esetleg van), sikerüljön egy jól védhető és még csak nem is büdös várat építeni

de persze elképzelhető az a logika is, hogy a magyar bérviszonyok, meg csapatszellem akármi miatt, a "jó" programozót készül lehúzni, vagyis úgy akar profitot elérni, hogy a jó programozót a produkciójához képest masszívan alul akarja fizetni azzal hogy az átlagos programozó fizetéséhez max 20%-ot hajlandó rátenni

ez természetesen bukik egy versenyző piacon, mert a jó programozó nem fog hosszú távon a manager két szép szeméért olcsón dolgozni

Fánkevő Fáncsi 2015.09.15. 09:20:11

@MiKeyRuLeS: én nem azt mondtam, hogy a programozó kreálja a tudományt, csak azt, hogy tudományos alapokon kell (kellene) dolgoznia. Magyarul szakszerűen.
Nem az önképzett , sokszor informatikai végzettség nélküli egyéni vállalkozók jelentik a mércét. Végig kelle volna olvasnod a vitát, hogy értsd.

Biztos nem csak magyar jelenség, de elégg jellemző a sok mekkelek ténykedése mindenfelé.
Nagyon sokszon nem szakember rakja a csmpét, vagy parkettát sem, hanem valami "ezermester". Ilyen a magyar informatika is.

Ennek a cikknek az írója azt is belengeti, hogy majd a folytatásban elárulja a nagy trükköt, hogy kell kiválasztai a jó programozót.

Már bocsánat de ez megint egy szakma. Hogyan és milyen tesztekkel lehet milyen képességeket keresni, milyen feladatra. Ez nem egy blog poszt témája, mintha valami nagy trükk lenne.
Olyan mintha arról blogolnék hogyan kell a vakbelet kivenni. Majd a szakember tudják, nem kell aggódni. A többieknek meg felesleges tudni, de ha nagyon tudni akarja akkor ne egy gagyi blogban keresse hozzá a tudást, mert ott bulvárt kap nem tudományt.

Ráadásul a ez blogos alapvetően amatőr, nem ért a dologhoz egyáltalán, csak félretájékoztat.

padisah 2015.09.15. 09:28:50

@Gy.Takács: ha nekem lenne fejlesztő cégem, és dolgoztatnék emberekkel, akkor a specifikáció egy interface lenne, amin a delegálandó metódusok kommentjében van megfogalmazva a cél, aztán majd az implementor kitölti ezt tartalommal, de ezen interface-t kapásból le lehet dummy módon implementálni, hogy nem számol semmit, csak visszaad konkrét paraméterre konkrét helyes értéket, és ezzel már írható hozzá úgy unit test, hogy az igazi implementációt még el sem kezdte senki írni

Gy.Takács 2015.09.15. 10:22:25

@padisah: Amit írtál, az a teszteléshez kell.

Csaba Prog 2015.09.15. 10:36:21

@Gy.Takács: 'coding to interfaces' a 'loose coupling' miatt kell altalanosan, ami tesztek es az alkalmazas implentacioja soran is nagyon hasznos 'must have' alapelv.

s 2015.09.15. 10:52:47

@xclusiv: Én meg annyit mondanék neki, hogy leszophatja a szomszéd kutyáját, mert programozni esetleg tud, de gondolkozni biztosan nem.
HOPPÁ.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.15. 10:53:16

@Csaba Prog: jól értem, szerintetek csak az a programozó, aki OOP alapokon fejleszt?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.09.15. 11:04:48

@Bambano: A hr-es dönti el az emberek 99%-áról, hogy be se lehet interjúra...

@nagybalfasz: A mai világban már teljesen általános, hogy egy menedzser az élelmiszeriparból érkezik az IT céghez, majd pár év múlva az autóiparban folytatja...

Csaba Prog 2015.09.15. 11:08:14

@Hóhér az utolsó barátod: nem, az interface fogalmat lehet meg absztaktan is ertelmezni pl mint egy fuggveny aminek meghatarozott input es outputtal kell rendelkeznie (funtional programming)

232323 2015.09.15. 11:21:28

@Online Távmunkás: ez pont nem az IT-ra igaz. Nyilván ott is van egy %, de nem 90%.. és nem is 50%. :)

232323 2015.09.15. 11:22:31

@232323: nyilván a releváns jelentkezőkről beszélünk és nem Herpeszes Ödönkéről, aki architect pozira jelentkezik miután kijárta a 3/B-t és összeütött egy ötödölőt Pascal-ban.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.15. 11:24:07

@Csaba Prog: nem az interface miatt kérdeztem. Viszont a unit testing és kapcsolódó témák... én oop tanulmányaim során találkoztam velük először.

IdomitottFoka 2015.09.15. 14:49:59

@onlame: Igaz. De olyan jó kötözködni.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.15. 15:05:42

@poszt: forráskód... uniPaaS forrást láttál már?
A képen látható java (?) kód alapján tényleg a folyamatábrát várnád válaszként, nem azt, hogy "szeretném látni az osztály teljes forrását?
(this.getLogger() mit csinálhat?)

2015.09.15. 21:02:43

@Bambano: „az ugye megvan, hogy soha nem a hr-es dönti el, hogy kit vegyenek fel?”

Az a három ember, akit személyes interjúra behívnak az 1000 közül, az már átesett a „kiválasztási folyamat” első etapján. A rostán kihullott 997 önéletrajzot, összegyűrve megtalálod a hr-es kukájában. Aztán jöhetnek a kérdőívek, és idiótábbnál idiótább kérdések. Ha bírod, előbbutóbb elérkezel odáig, hogy végre beszélhetsz a szakmáról, és szakmai múltadról is valakivel, és akkor már valóban azé az állás, aki a legjobb. A HR nem dönt, hanem már döntött, mire helyzetbe kerülsz.

„ez is téves, az alapvető dolgok alig változtak az elmúlt 30 évben.”
Téves. Irgalmatlanul sok víz folyt le a dunán a lyukkártya óta. Senkit sem érdekel, milyen magas szinten foglalkoztál egykor assembly-vel, borland pascallal, és hogy kisujjadban van-e az MSDOS. Mindenhol azt keresik, milyen aktuális versenyképes technológiákat, rendszereket, programnyelveket, módszertanokat ismersz. Fogalmazzunk úgy, hogyha IT vénával rendelkezel –az alapok ismeretében- könnyebb elsajátítani bármilyen új technikát, de egyszer eljutsz egy olyan pontra –mint ahová én is eljutottam 25 év után - sajnálok már időt energiát beáldozni olyan tudás megszerzésére, ami feltehetően 5 éven belül elavul, és sehol nem lesz hasznosítható. Az IT legnagyobb rákfenéje ez szerintem, hogy annyira felgyorsult minden, és annyira szerteágazó, hogy lehetetlen lépést tartani vele. Az autodidakta képzés lassú nem hatékony, a hasznos tanfolyamok baromi drágák, kevés cég engedheti meg magának, hogy képezzen, az önköltséges tanfolyásokhoz megfelelő munkahely és jó fizu kell, szal a kör itt bezárul. Én kiböktem magamnak egy szakterületet, ami érdekel, ami speciális, ami most jól fizet, ebben képzem magam, de senki sem tudja, hogy evolúciós zsákutca, vagy a jövő. Lutri.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.09.15. 21:49:59

@232323: Amíg a HR-hez érkeznek be az önéletrajzok, addig a HR-es előszűri őket és nem ismeri fel, hogy a BSc diploma + 20 év tapasztalat + néhány nemzetközi vizsga egyenértékű-e az MSc diploma + 5 év tapasztalattal az adott pozíció szempontjából...

2015.09.15. 21:52:14

@csima: "Nagyon sajnálom a tizenkét éves koruktól bitek közé szorult szakbarbárokat, akik lenézik az emberi kapcsolatokat, mert a számítógép egyszerűbb, de a szociopátiás munkaerő jószerivel értékktelen"

Egy kontraszelektált munkahelyen ezt szokták mondani, ott a cégkatonák, az arculatot legjobban magukénak érző, dohányzóban főnökkel smúzoló emberkék hajója ér révbe. De a helyzet az, hogy nem a csapatjáték, a dresscode, a vállalati értékek, meg a többi förtelem viszi előre a céget, hanem azok az emberek akik a megoldás kapargatása, meetingelés, prezentálás helyett elvégzik a piszkosmunkát. Egyébként nem nevezném szociopatának azt, aki a programozásban tud kiteljesedni, és a munkahelyre csak azért jár be, hogy a tudását pénzmagra cserélje. Amióta létezik a hr, kommunikáció, és többi tiszavirágéletű divatos büfészak, azóta egy kicsit átértelmezték a munkahely definícióját. Már megbocsáss, de én a jó szakembert -mégha introvertált is- többre tartom, mint azokat az embereket, akiknek csak azért van jól fizető állásuk, mert beleférnek a kényes cégarculatba.

xclusiv 2015.09.15. 21:57:29

@s: "Én meg annyit mondanék neki, hogy leszophatja a szomszéd kutyáját, mert programozni esetleg tud, de gondolkozni biztosan nem.
HOPPÁ."

Mármint _szerinted_. Hoppá.
Csak hát ez a te _véleményed_, amit mindenki más meg leszar. Joggal.

Az ilyen beugró feladatok működhetnek speciális területeken, mittomén ha valaki a google-nél akar dolgozni (olyan feladaton, olyan fizetésért), akkor valszeg belemenne egy ilyen tesztbe.
Csakhogy a létező programozói munka 99,99%-a nem ilyen feladat és nem ilyen fizetésért, szóval...

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.15. 22:00:34

@Okosok/okoskák: nem tudnátok feldobni github-ra vagy pastebin-re pár, már lejárt szavatosságú felvételi feladatot?
Én nagyon rég nem programoztam, de kíváncsi vagyok, milyen feladatokkal szórakoztatják felvételin a jelölteket. Mondjuk egy junior programozói pozícióra... :)

xclusiv 2015.09.15. 22:23:04

@midnight coder: "A másik dolog, ami miatt a projekt bukhat, az az erőforrások laza számítása. Ha egy programozó egy nap alatt meg tud írni 500 sort, akkor 10 programozó egy nap alatt megír ötezer sort, 100 megír ötvenezer sort, azaz ha felveszünk 100 fejlesztőt akkor 10 napra nyugodtan bevállalhatjuk a félmillió sorra tervezett alkalmazás fejlesztését"

Igen, a klasszikus probléma. Kilenc nő hány hónap alatt szül meg egy gyereket...
Ettől már csak az a klasszikusabb, amikor már amúgy is csúszik a project és közel a határidő, de akkor elkezdik "rálapátolni" az új fejlesztőket, akik semmit se vágnak az egészből. Szóval azzal is csak az idő megy, hogy őket valamennyire szintre hozzák.

xclusiv 2015.09.15. 22:44:48

@midnight coder: "Sok olyan projekt van, ahol az UI huszadrangú kérdés. Persze egy játéknál nyilván nem, de a legtöbb üzleti app esetén nem sokat pörögnek rajta."

Az UI mindig is az egyik első számú kérdés kellene hogy legyen. (Nyilván ha backend-et fejlesztesz akkor nem, de érted.)
Mert azon dolgozik a user, aki ezt használni fogja.
És ui alatt nem a csicsára gondolok, nem a szép animációkra, a cicás háttérképre és ilyenekre.
Hanem pl. arra, hogy egy naponta 500x használt funkció eléréshez ne kelljen minden egyes alkalommal hatszor kattintani, hogy hozzáférjen.
Vagy hogy normális legyen a taborder, és ilyen apróságok.

És ez amúgy gazdaságossági kérdés is, mert ha egy 30 perces munkafolyamaton lehet UI optimalizálással 1 percet "spórolni", akkor az 3% munkaidőcsökkenés munkafolyamatonként. Egy nagyobb ügyfélszolgálaton ez pl. annyit jelent, hogy 90 fő helyett 87 fő képes elvégezni ugyanazt a munkát ugyanannyi idő alatt.
És ha az adott modult pl. 10 évig használja a cég, akkor ez 10 év X 12 hónap X 3 dolgozó X átlagos bérköltség megtakarítás.
Ez a mostani minimálbérrel számolva havi 400e, évente 4,8m, 10 év alatt 48 millió forint megtakarítást jelent _elméletileg_ ennél a példánál.

xclusiv 2015.09.15. 23:09:32

@nagybalfasz: "Amikor viszont olyan kerül menedzseri pozícióba, aki életében nem fejlesztett, akkor hiába nem kell fejleszteni már a szintjén, szinte biztos, hogy alkalmatlan lesz, mivel nem az a baj, hogy nem tudja mit csinálnak a fejlesztők, az alatta lévők dolgát sem tudja, innentől kezdve érthet bármennyire is a menedzsmenthez, ha egyszer nem tudja mit is kell optimalizálnia."

Ezzel nem értek egyet.
Minden nagyobb struktúránál eljön az a szint, ahol már inkább a menedzseri képességek számítanak, mint a szakmaiak. Már a jó értelemben vett menedzseri képességek, tehát nem az, hogy hogyan tud bullshitel-ni, hanem hogy hogyan képes megszervezni és irányítani az alatta levők munkáját, hogyan tudja a lentről jövő inputot felfelé érvényesíteni, és persze fordítva.
Itt nyilván előnyt jelent az, ha ő amúgy volt valaha java (c++, ruby, whatsoever) programozó, de sokkal nagyobb előnyt jelent az, ha jók a manager skill-jei.

És minél feljebb megyünk a struktúrában, annál inkább ezek a skill-ek dominálnak.
Azt szerintem senki se gondolhatja komolyan, hogy a GE CEO-ja érdemben részt tudna venni egy izzó vagy egy sugárhajtómű fejlesztésében...

Nekem amúgy volt olyan ember a "kisfőnököm", aki teljesen szakmán kívüli volt, viszont embereket korábban is irányított, és a fölötte levő főnökkel (aki amúgy szakmailag is nagyon rendben volt, sőt) régebben is együtt dolgozott. Ő úgy kezdte a bemutatkozását hogy elmondta ezt, mindenkitől azt kérte hogy segítse a munkáját, és mindenkinek azt mondta, hogy valamiben tud neki segíteni akkor szóljon. Ez utóbbi amúgy nem volt kamu, eléggé sok "nemszeretem jellegű" feladatot levett a beosztottjairól, és elég jól is irányította azt a csapatot. Noha egy szaros quicksort-ot se tudott volna megírni...

xclusiv 2015.09.15. 23:20:18

@Bambano: "az ugye megvan, hogy soha nem a hr-es dönti el, hogy kit vegyenek fel?"

Sokszor viszont előszűr. Sokszor hagyják neki.

"Szerintem a végzettségnek az IT bármely területén van a legkevesebb jelentősége.": ez is téves, az alapvető dolgok alig változtak az elmúlt 30 évben."

Hát igen, a bit továbbra is bit, a byte pedig továbbra is byte.
Ezen kívül viszont szinte minden megváltozott. Ma már nem lyukszalagon adjuk be a programot a gépnek (jó, ez talán túlzás), bejött az oop, új nyelvek, mindenféle framework-ök, a web, a virtualizáció, a felleg, a distributed rendszerek, stb.

xclusiv 2015.09.15. 23:35:18

@Fánkevő Fáncsi: "én nem azt mondtam, hogy a programozó kreálja a tudományt, csak azt, hogy tudományos alapokon kell (kellene) dolgoznia. Magyarul szakszerűen.
Nem az önképzett , sokszor informatikai végzettség nélküli egyéni vállalkozók jelentik a mércét. Végig kelle volna olvasnod a vitát, hogy értsd."

Ellenben én már láttam olyan vitát, ahol az egyik cég egy darab érettségi végzettségű (a progmat első félév nem tetszett neki, inkább nekiállt pénzt keresni) IT "szakmunkása" pontról pontra leoltotta a _megbízó_ cég féltucatnyi, fejenként legalább 1 szakirányú diplomával rendelkező különítményét, akik pontról pontra kénytelenek voltak beismerni, hogy igen, ezt is ők baszták el.
És amúgy ez vetett véget egy több hetes mánágeri levelezésnek.

És igen, van rengeteg mekkelek, de ez független a végzettségről.

xclusiv 2015.09.15. 23:37:00

@Hóhér az utolsó barátod: "szerintetek csak az a programozó, aki OOP alapokon fejleszt?"

Attól függ. Java esetén igen, mikrokontroller esetén meg...

csima 2015.09.16. 00:23:46

@Jankove:

Wikipedia -> érvelési hibák -» szalmabáb.

Csóközön.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.16. 00:30:00

@csima: szerintem nincs igazad. Sem ebben, sem a hivatkozott hozzászólásodban.

csima 2015.09.16. 00:37:31

@xclusiv:

Na végre valaki aki látott már egy emberesnél nagyobb projektet :-)

csima 2015.09.16. 00:41:47

@Hóhér az utolsó barátod:

Meglehet, hiszen még csak 20 éve dolgozom a szakmában és ebből az utóbbi 17-et vezető tervezőként, tehát még nagyon sokat tanulhatok (és ez komoly).

csima 2015.09.16. 00:46:37

@Hóhér az utolsó barátod:

De komolyan, jankove nem a szalmabáb-érvelés archetípusát alkalmazta?

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.16. 01:20:04

@csima: bocs, én csak arra céloztam, hogy jó programozó nem (feltétlenül) szociopata elmebeteg... :D
És nem, Jankove szerintem nem forgatta ki a szavaidat, ő is erre gondolt és abból amit írtál nagyjából ez jött le.

Csaba Prog 2015.09.16. 14:02:37

@xclusiv: szerintem is rohadtul fontos a ui, de nalam sokkal jobban leirtad, hogy miert is, raadasul egy vilagceg magat jaratja le az ugyfelei es a konkurensei elott, ha mobil eszkozokon xarul nez ki az alkalmazas.

xclusiv 2015.09.16. 23:39:50

@csima: "Na végre valaki aki látott már egy emberesnél nagyobb projektet :-)"

Tagadásban vagyok :)

xclusiv 2015.09.17. 00:43:22

@csima: "De komolyan, jankove nem a szalmabáb-érvelés archetípusát alkalmazta?"

Részben igazad van, de szerintem inkább csak félreértitek egymást és elbeszéltek egymás mellett. Mindkettőtöknek igaza van, legalább részben.

Csak a saját szemszögemből nézve a "nagyon sajnálom a tizenkét éves koruktól bitek közé szorult szakbarbárokat, akik lenézik az emberi kapcsolatokat, mert a számítógép egyszerűbb, de a szociopátiás munkaerő jószerivel értékktelen" kommentedre:
Nos, én 10 évesen "szorultam a bitek közé", és ha valaki megkérdezi hogy "miért szeretem azt amit csinálok", akkor általában azt szoktam válaszolni, hogy a gépeket is utálom, de sokkal kiszámíthatóbban gyalázatosak mint az emberek. Ami részben igaz, részben pedig egy jól hangzó duma.

Abban persze igazad van, hogy a csapatmunka fontos, de az általam ismert jó szakemberek jelentős része valamennyire "kattant". (Mármint akit én jó szakembernek tartok.) Nem feltétlenül szociopaták, de jellemzően valamennyire introvertáltak (de van olyan is aki látszólag(?) extrovertált), és sok esetben van bennük egyfajta lenézés bizonyos "embertípusok" iránt. Ez elsősorban (de nem kizárólag) az öltönyös-nyakkendős réteg, akik erre bizony sok esetben adnak okot bőven.
És tudok olyan cégről, ahova valakit a fejvadász cég olyan jellemzéssel "ajánlott", hogy antiszociális, nem tűri ezt-azt, stb. Ettől függetlenül behívták, meghallgatták, felvették, és tudják kezelni, és értékes tagja a csapatnak. Pedig tényleg antiszociális, nem is kicsit.

Ugyanakkor átérzem azt is, amit @Jankove: írt, mert pontosan tudom, hogy miről beszél. Én is láttam már olyat, hogy az öltönyös mánégeri rétegen keresztül küzdött egymással 2 cég IT-ja, heteken keresztül. És persze nem ment, és persze sose ment, sokadik próbálkozásra se ment, mert a balfaszok beleokoskodtak a kommunikációba. És minden egyes változtatás minimum 1 nap delay-t jelentett a kommunikációban, mert ők annyira elfoglaltak voltak, hogy egy email fwd-olása ettől hamarabb soha nem történt meg, ezt lehetett követni a levelezésből.
Aztán az egyik mánágernek támadt az a zseniális ötlete, hogy mi lenne ha direktben kommunikálna egymással két kompetens ember a két cég IT-járól, aztán érdekes módon pár órával később működött is a kommunikáció a két rendszer között...
És persze ezek után az öltönyös réteg leszopta magát mindkét oldalon, mert egy ilyen nehéz feladatot képesek voltak több hét alatt megoldani, még annak ellenére is, hogy ilyen balfaszok is IT-saik. Szerintem még valami prémiumot is okoztak maguknak a jól végzett munkáért...

Ami még ehhez tartozik: van rengeteg statisztika és riport a mánágerek felé, amit vagy sose néznek meg (90%), vagy épp megnézik de nem tudják értelmezni (5%), vagy nem is akarják (5%). Láttam olyan riportokat, ahol számomra - nem hozzáértőnek - is nyilvánvaló volt, hogy itt valami szarul megy, mégse történt semmi. Olyan is volt, hogy számomra is nyilvánvaló volt, hogy mi megy szarul, mégse történt semmi. De a legkeményebb amit hallottam az volt, hogy az egyik statisztika hónapokon keresztül szar volt, mert valamilyen hatékonyságra negatív számot mutatott. És ez se tűnt fel senkinek, hónapokon keresztül, pedig ez egy high prio fejlesztés volt (elbaszva), ami tegnapra kell, mert kurvára fontos...
Ha az ilyen fölösleges feladatokra elbaszott időnek csak a tizedét értelmes dologra lehetne fordítani, akkor az nagy lépés lenne az emberiségnek...

Mr. Waszabi 2015.09.17. 12:20:10

Nem azért a húszfillérért, de véletlenül nem rendszertervből dolgozik a programozó? Abban benne szok lenni a folyamatábra is...

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.17. 12:29:30

@Mr. Waszabi: te is pályaelhagyó? :)
Szervező nem készít folyamatábrát. Folyamatábrából a coder, alias code monkey dolgkzik.

Mr. Waszabi 2015.09.17. 13:05:13

@Hóhér az utolsó barátod: nem, dehogy :)

Fajtája válogatja. Vagy a BA/kulcsfelhasználó üzleti oldalon, vagy a szervező az IT-n, de valaki mindenképpen készít ilyet az üzleti specifikáció részeként.
A részletes specifikáció tartalmazza az algoritmusok, képletek és a felület viselkedésének pontos leírását is - amit általában egy folyamatábra nem képes visszaadni, anélkül, hogy olvashatóságát ne rontsa. Nem mondom, hogy nem lehetséges, de nem gyakorlatias.
Azért vagyok meglepve a fenti példán is, habár értem a poszt célját.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.17. 19:29:53

@Mr. Waszabi: hát nem t'om. Programozni középiskolában tanultam. Ott még úgy kezdtük a tanulást, hogy folyamatábrát rajzoltunk. És amikor programoztam, akkor is főként szöveges specifikációt kaptam a tervezőtől, aki a szervezőkkel dolgozott.
Voltak rajzos vázlatok persze, de ilyen majdnem utasítás szintű folyamatábrát azt mindig nekem kellett...

Mr. Waszabi 2015.09.18. 19:01:15

@Hóhér az utolsó barátod: hát én meg tudom.
Nem véletlen, hogy nem szoktam szakmai blogokban megnyilvánulni. Amit tud, művel az ember a gyakorlatban, arról nem beszél. Szerintem.
Számomra nem is fontos, hogy ki mit gondol a témában - hisz vérre megy, az számít, hogy ki, mit képes valóra váltani vagy mit nem. Én az utóbbiban utazom sok év óta.
Nyilván, nincs mit publikálnom, pláne, ha nem akarok versenytársakat táplálni. Ezért nem publikáltam sosem szakmai posztokat. És ezért nem is fogok sosem. Bocs.

TanacsLajos 2015.09.18. 21:38:51

@Mr. Waszabi: Hát ez a komment eléggé keserűre sikerült. Nekem fontos és érdekes, ki mit gondol azokban a témákban, amiről írni szoktunk. Akkor is, ha elküldenek a kommentelők a kurvaanyámba meg lehülyéznek, mert abból jól látszik, kinek mennyire fontos egy adott téma. Szóval minden véleménynek örülök, akkor is, ha azért tanulságot nem tudom mindegyikből levonni, meg persze sokkal nem is értek egyet. A cikk persze, hogy sarkos lett meg bulváros kissé, de ha nem ilyen, nem olvassa el senki :)

Attól meg nem félek, hogy a "versenytársakat táplálom", az egymással való marakodás meg a versenyhelyzetek sulykolása helyett pont az a célja az egész blognak, hogy kezdjük el megosztani egymással, amit az informatikáról tudunk, tapasztalunk, gondolunk. Szerintem nagyon sokan csinálnak jól bizonyos dolgokat, sok mindenkitől van mit tanulni, de senki nem csinál jól mindent, úgyhogy mindenkire ráfér a fejlődés. Az meg, ha jobban mennének az IT projektek, nagyon jót tenne az egész iparágnak.

Az mindenképpen érdekes, mennyire izgalmas (vagy idegesítő) számotokra a "ki a jó programozó" kérdés, mert nagyon sokan erre kanyarodtatok el gondolkodásban az eredeti üzenettől, ami annyi volt, hogy mennyire mellőzik az IT projektekben a műszaki szaktudást és lenézik a fontosságát. Pedig nagyon kell a sikerhez.

Vasárnap este folytatjuk, addig megírom, szerintem hogy lehet jó programozókat felvenni a céghez.

Mr. Waszabi 2015.09.19. 07:16:57

@Kriminalhauptmeister Harry: bocsánat, ne vedd komolyan, fáradtan és nyűgösen írtam :) Igazából nem gondolkoztam eddig azon, miért nem írok ilyesmiről - de ez a poszt elgondolkoztatott. Nem eresztem bő lére, csak pár gondolat. Ha az ember napi 10 órában ezzel foglalkozik, akkor otthon már privátban nem szeretne, én legalábbis próbálok kikapcsolódni, mivel nem vagyok mániás.

Ami a témát illeti, minél több területen s cégnél dolgoztam az évtizedek során, annál inkább nyilvánvalóvá vált, hogy nincs tuti. Egyik helyen mások a követelmények, körülmények, mint másikon. Valahol az übertopra gyúrnak, drága agyonképzett emberekkel, akikkel viszont nehéz teamben dolgozni, vagy különleges feladatokra rábírni őket, mert mindegyiknek nagy az egoja általában, és nem rugalmasak, nem kompromisszum készek. Ha találkoztál már "küszöb alatt kell etetni" típusú szakemberrel, akkor tudod, mire gondolok. Nehéz velük, hiába nincs problémájuk a fenti posztban említett alapdolgokkal.
Más helyeken az olcsóság számít, ott kényelmes emberkékkel találkozhatni, amolyan halvérűekkel, akiket nehéz motiválni.
Összességében azt mondanám, hogy kell egy nagy adag szerencse is ahhoz, hogy konkrét esetben, helyen kikkel hoz össze sors.
Természetesen ezt a projektekben résztvevő valamennyi munktársra is értem, az üzleti terület szakembereire, vezetőire is.

Várom a következő posztot :)

TanacsLajos 2015.09.20. 20:29:33

@Mr. Waszabi: Ugyan, semmi gond :) Lesz nemsokára <a href="http://www.meetup.com/Budapest-D-H-Projekt-Menedzsment-Est/events/225401681/">élő eseményünk</a> is, gyere el esetleg oda, ott kötetlenül lehet véleményt cserélni, és nincs írásos nyoma!

A felvételiztetős cikk <a href="http://derrickesharry.blog.hu/2015/09/20/hogyan_vegyunk_fel_programozokat">elkészült</a>, jó szórakozást hozzá, várjuk a véleményeket!

2015.09.21. 09:18:49

@Kriminalhauptmeister Harry: nálunk van egy zseni pasi, aki MINDEN szakmai feladatot megold. De autista és az ő forráskódjától elmenekül mindenki. Ő mindent a fejében tart és ezért átláthatatlanul gányol, nulla logika. A zseninek ez jó, de a csapatmunkára nézve katasztrófa.

2015.09.21. 09:20:46

@Kulics: Ja és még az is fontos, hogy a saját szabályait SE tartja be, semmiben nem következetes. Egy élmény ilyen emberrel dolgozni.

rushman 2015.09.21. 19:11:46

@Kulics: Nézőpont kérdése. Én speciel nem nevezném zseninek, aki nem képes igényes, átlátható, továbbfejleszthető, olvasható (name it) kódot kiadni a kezéből.

A szoftverfejlesztés nem csak abból áll, hogy gányolok, és amint működik, eldobom a billentyűzetet.

Pontosítok... lehet zseni, csak nem a szakmájában.

2015.09.21. 20:23:23

@rushman: egyetértek. a külvilág számára zseni.
belülről látva katasztrófa
süti beállítások módosítása