Rohanó világunkban, a civilizációs ártalmaktól körülvéve bizony kikezdik egészségünket egyes újonnan megjelenő, korábban ismeretlen betegségek, amelyek különösen sűrűn jelentkeznek informatikai projektekben dolgozóknál. Rengeteg levél érkezik szerkesztőségünkbe, ahol különböző speciális egészségügyi problémákkal keresik meg kedves olvasóink blogunk íróit, ezúttal projektorvosi minőségükben. Ezekből a levelekből és az egészségügyben is otthonosan mozgó felügyelőink válaszaiból szemezgettünk most néhányat, persze szokás szerint mindannyiunk épülésére.

"Tisztelt Doktor Úr!

Már hónapok óta böngészem a módszertanokat, kívülről tudom a PRINCE2 összes fázisát három nyelven, letettem a scrum master vizsgát, otthon a fogamat is már csak akkor tudom megmosni, ha van hozzá cetli a KANBAN táblán a fürdőszobában. Mégis úgy érzem, nem eléggé erős az elméleti hátterem, ezért beleástam magam a NASA házi projektszabályzataiba, és próbálom összeegyeztetni a Toyota gyártási módszertanával. Sajnos emellett a projektem vezetésére nem nagyon jut időm, és a feleségem is egyre idegesebb, amikor a vacsora elkészüléséről mérföldkő-teljesítési jegyzőkönyvet állítok ki evés előtt. Lehet, hogy kissé túlzásba kezdek esni? 

Károly, Dunakeszi"

Kedves Károly!

Ön egyértelműen a viszonylag gyakori Módszertan Mániában szenved. A beteg ebben az esetben földöntúli hatalmat tulajdonít egyik vagy másik projektmenedzsment módszertannak, abban a tévképzetben él, hogy annak helyes alkalmazása mágikus erővel bír, és minden ártalomtól megvédi. Ugyancsak hajlamossá válik arra, hogy a projekt, majd súlyosabb esetben magánélete tetszőleges problémáját egyszerűen a módszertan nem helyes alkalmazásának tulajdonítsa. A metodológia az ő szemében a világmindenség egyetemes és hibátlan mozgatórugójának látszik egészen addig, amíg meg nem jelenik egy következő, még az előzőnél is menőbb módszertan, és át nem veszi az előző helyét a beteg degeneratív világképében. Azonnal hagyjon fel a kutatással, menjen be a munkahelyére, és egy teljes hónapig vezesse a projektjét számítógép nélkül, egy darab tollal és egy maximum 20 oldalas spirálfüzettel! Döbbenten fogja látni, hogy egy egység józan ész felér ezer egység módszertannal.

"Kedves Doktor Úr!

Kollégáim javaslatára fordulok Önhöz, bár én nem érzem betegnek magam. Egyszerűen szeretem, ha a tervszerűen mennek a dolgok. A projektterveimet szeretem órás bontásban készíteni, legalább 10-12 hónapra előre. A terv teljesülését napi szinten ellenőrzöm, eltérés esetén azonnal korrigáló tervet készítek. Bizonytalanná válok, ha nem látom pontosan, pontosan mit fog a 14-es számú fejlesztőnk csinálni a következő év május 3-án. Megbeszéléseken általában kiszámolom másodperc alapon, hogy hány forint kiesést okoztak a késő kollégák a cégünknek. A határidők nem teljesülését általában rosszul tolerálom, így már annak elérkezte előtt B, C, D és E terveket készítek a különböző lehetséges csúszási variánsokra. Ön szerint is gond van velem? Kérem, válaszoljon 5 munkanapon belül, vagy ha nem tud, akkor jelezze kérem a csúszás pontos okával és a válasz várható beérkezési időpontjával!

Mária, Budapest" 

Kedves Mária!

Önnek valószínűsíthetően Határidő és Terv Fetisizmusa van, ami azt jelenti, hogy Ön tudat alatt retteg a projektek kiszámíthatatlan jellegétől. Bizonytalanságaitól és félelmétől menekülve egy mindenható projektterv mögé próbál bújni, amit pajzsként próbál felhasználni a beláthatatlan jövőtől való rettegés tompítására. A projektterv a biztonságot nyújtó szülői ölelést helyettesíti, egy anyai emlő melegségét sugározza, amely azt üzeni: "Csüngj rajtam, és nem érhet baj!". Sajnos, kedves asszonyom mindez csupán illúzió: bármit is írjon a Microsoft Project Súgója, a projekttervek csak arra jók, hogy megmutassák, mennyire nem lehet előre megtervezni az informatikai projekteket. Meg kell tanulnia spontán dönteni, első lépésként menjen el bevásárolni lista nélkül a hétvégén!

"Mélyen Tisztelt Főorvos Úr!

Nagyon sokszor szeretnék előre is elnézést kérni, amiért megzavartam, biztosan sokkal fontosabb dolga van, mint hogy velem foglakozzon. Csak az Önök munkássága iránt érzett odaadásom vezetett arra, hogy merészeljem megzavarni Önöket problémámmal. Miszerint úgy érzem, az alám beosztott semmirekellő kis férgek, akik arra sem érdemesek, hogy a lábam nyomát megcsókoják, nem segítenek abban, hogy kellőképpen megfeleljek feletteseim elvárásainak. Feletteseimnek, akik egytől-egyig csodálatos emberek, és akikről csakis szuperlatívuszokban beszélhetek. Igazi hősök ők, különleges példaképek, és mélyen elszomorít, hogy beosztottjaim csoffadt semmirekellősége és emberhez nem méltó pondrószerű tulajdonságai bemocskolják azt a szent földet, ahol imádott főnökeim lába nyomán lépdelhetek minden nap. Hogyan hidalhatnám át ezt a szakadékot feletteseim és beosztottjaim között?

Tihamér, Miskolc"

Kedves Tihamér!

A leírtak alapján Önnél Hierarchia Függőséget valószínűsítek. Ez egy igen súlyos kór, amely a beteg szocializációs képességeit és értékítéletét dönti romba. A természetes szociális hálók helyét átveszi egy organigram, illetve a beteg abban betöltött helye, megszűnik a képessége, hogy partnerként kezeljen bárkit, csakis erősen alá- és fölérendelő viszonyt tud elképzelni embertársaival. Javaslom a következő gyakorlatot: először képzelje maga elé pondrónak nézett kollégáit, amint reszkető kézzel karácsonyfát díszítenek otthon, miután még december 23-án is este 10-ig húzták az igát az Ön kedvéért. Ezek után képzelje el közvetlen főnökét, majd az ő főnökét, majd végül a vezérigazgatót amint egy szál alsógatyában, Auchan katalógust olvasgatva ül a wc-n, és torzuló arcca próbálnak megszabadulni az előző napi kantinos lencsefőzelék már-már kafkai metamorfózison átesett változatától. Időzzön el hosszasan a látványon, hagyja, hogy áthassa az érzés: ők is csak emberek!

"Drága Doktor Úr!

Csak gyorsan írok, mert rohannom kell egy megbeszélésre, és éppen most jövok az előzőről. Szóval az a gondom, hogy úgy érzem, egyszerűen muszáj ott lennem egy csomó meetingen, mert lemaradok valami fontosról, és különben is, tényleg sok információt lehet megtudni, ha jó időben jó helyen van az ember. Napi 6-8 megbeszélés az átlagom, de volt már olyan, hogy tizenkettőre is beültem egy nap, és egyszerűen nem bírom abbahagyni. Rengeteg a dolgom, megbeszéléseken eszem, iszom, és néha kicsit alszom is, mert valamikor azt is kell, annyira kifáradok. A naptáram négy hónapra előre be van telve, kedvenceim a projektirányító bizottság prezentáció előkészítő anyag megvitató megbeszélést megelőző előzetes információs meetingek. Szeretnék még többet is írni, de most mennem rohannom kell a következőre!

Tibor, Győr"

Kedves Tibor!

Jól láthatóan Ön Megbeszélés Imádatban, latin nevén Mítingilitiszben szenved. A beteg ilyenkor kényszeresen részt próbál venni minél több megbeszélésen, illetve képtelen arra, hogy elutasítson bármilyen meghívást. Ezáltal munkanapjai legnagyobb részét, súlyos esetben napi akár nyolc óránál is több időt tölt különböző tárgyalásokon, meetingeken, megbeszéléseken. A gond komoly, hiszen a legújabb kutatások szerint - amelyek homlokegyenest ellentétesek a korábbi elméletekkel - a megbeszélésen ülés nem számít produktív munkának, és hiába ül Ön elszánt arccal végig izzasztó órákat a tárgyalókban, a szoftver eközben fikarcnyit sem készül. Ne menjen be a következő 20 megbeszélésére. Ne mondja le, egyszerűen csak ne menjen el! A felszabaduló időben üljön le a helyére, és próbáljon meg valami kézzelfogható eredményt felmutatni, mondjuk írjon meg egy emailt, vagy legalább locsolja meg a növényeket a projektszobában! A jól végzett teremtő munka rég nem tapasztalt örömét fogja ismét átélni, ami segíthet Megbeszélés Imádatának leküzdésében.

"Kedves Doktor Úr!

Komoly bajom lehet, mert rettenetesen érzem magam a munkahelyemen. Hiába próbálok eredményeket felmutatni és előrelépni a projektjeimben, a feletteseim folyton értelmetlen célokat tűznek ki számomra, felülírva az ugyancsak értelmetlen korábbiakat. Beosztottjaim kedvetlenek, demotiváltak, egymást marják, minden lehetséges alkalmat megragadnak a munkakerülésre és a semmittevésre. Úgy érzem, napról-napra csak tüzet oltok, és hiába küzdök, semmi sem változik: mégis, én felelősséget érzek a rám bízott témák és emberek iránt, és még mindig hiszek abban, hogy célja van mindannak, amit teszek, és meg is teszek minden tőlem telhetőt, hogy ebben a kilátástalan helyzetben is eredményeket érjünk el. Biztos, hogy bennem van a hiba, kérem, segítsen, mondja meg milyen bajban szenvedek, és hogyan tudnék kigyógyulni!

Sára, Budapest"

Kedves Sára!

Jó hírem van: nem Ön beteg, hanem mindenki más a környezetében. Ha meg szeretné őrizni ép elméjét, mielőbb hagyja ott jelenlegi munkahelyét, és keressen egy egészséges munkahelyet: menjen el lángost sütni, nevelgessen bio mangalicát, vagy nyisson óvodát! Aztán mikor rájött, hogy az sem fenékig tejfel, folytassa az informatikával, nagy szükség van az olyanokra, mint Ön.