Közeledik az év vége, ami egyrészt remek, mert hamarosan boldogságban úszva szaggathatjuk a karácsonyi ajándékaink csomagolását, forralt boros mámorban feledve mindent, ami munka. A boldog pillanatokig viszont jónéhány nehézségen át kell küzdenünk még magunkat, hiszen sok projektvezető utolsó néhány hete a jövő évi projektbüdzsé tervezésével van megterhelve.

Kegyetlen feladat ez, amit merészebb projektvezetők simán megoldanak két dobókockával, egy kis kávézaccal meg egy üveg borral. A megfontoltabbak azonban általában szeretnék tudni, mi is annak a projektnek a scope-ja (szkópja, terjedelme, mittomén hogy kell hívni hivatalosan), amire költségbecslést készítenek. Nem mindegy ugyebár, hogy a megvalósítandó rendszer három vagy hatszáztíz képernyőből áll, és hogy kell-e felhőben futtatni meg négydimenziós kijelzőt támogatnia.

Aztán hamar rájönnek, hogy a scope nem éppen egy álló célpont, még csak nem is olyan, mint a benyugtatózott vaddisznók, amiket még hat deci barackpálesz után is eltalál bármelyik államtitkár a negyedéves csapatépítő vadászaton. A scope az mozog, de gyorsan ám, szinte követhetetlenül. Sőt, nem csak mozog, de hízik is veszettül, markánsan szembemenve a schobertnorberti alapszabállyal, miszerint a mozgás fogyaszt.

Talán segíthet a jelenség megértésében, ha megvizsgáljuk az élet egy egészen más szegmensében végbemenő eseményt, a karácsonyi hedonizmust megelőző élelmiszer vásárlást. Annak is van ugyanis jól definiált scope-ja ami fixen rögzítve van a bevásárló listán, legalábbis elvileg. Aztán hogy mi kerül a bevásárlókocsiba, az más kérdés.

Tételezzük fel, hogy a családból Árpi bácsinak jut a kegyetlen feladat, hogy vesse bele magát valamelyik hipermarketben hullámzó tömegbe, és verekedje át magát az egymást akciós szaloncukorért és csirkefarhátért taposó nyugdíjasokon, babakocsival cserbenhagyásosan gázoló anyukákon és üveges tekintetű, karácsonyfatalpat vonszoló apukákon.

Árpi bácsi kedvenc szórakozása a sarki lottózóban felesezni a haverokkal, és gyűlöli a bevásárlás minden percét, így arra optimalizál, hogy a lehető legkevesebb időt töltse az üzletben. Semmi szín alatt nem néz rá olyan termékekre, amik nincsenek a listán: végigszáguld a végtelen sorok között leszegett fejjel, és csak a cél lebeg a szeme előtt, miszerint minél kevesebb dolgot vesz, annál hamarabb végez. És minél hamarabb végez, annál hamarabb mehet lottózni megint! Néhány furcsább terméket, mint "koriander" meg "juharszirup", egyszerűen átugrik a listán. Tudja jól, hogy a töltött káposzta meg a nagyfröccs ezek nélkül is remekül elkészül majd, a karácsonyi menü többi eleme pedig számára a nice to have kategóriába esik. Otthon meg egyszerűen a jól bevált "aznemvót" szakszóval könnyen leszereli majd felesége, Irma néni ide vonatkozó felelősségre vonását, hiszen a feladat nagy részét azért teljesítette.

Az eredmény: kissé hiányos, de a lényeget tartalmazó termékhalmaz az előirányzott összeg 92%-áért, egy fintorgó Irma néni, egy kis késéssel megkezdett, de még teljes értékű lottózós délután Árpi bácsi számára, és végül de nem utolsó sorban egy mindenkit nagyjából kielégítő karácsonyi vacsora.

Egészen más azonban a helyzet, ha maga Irma néni megy el vásárolni, magával rángatva Árpi bácsit. Irma néninek a karácsonyi bevásárlás és főzés az önkifejezés leggyönyörűbb formája, a csatorna, amin keresztül családjára öntheti határtalan szeretetét. Ennek megfelelően ő a bevásárló listát csak erős alapnak tekinti, amire bevásárlás közben építhet. Épít is rendesen, a lista tartalmán felül gyorsan a bevásárló kocsiba kerül négy doboz zselés szaloncukor, tizenkét doboz akciós szardínia, fél kiló kandírozott gyümölcs, egy egzotikus fűszerkollekció nyolcezerért, hat csomag csillagszóró, és még számolatlan, Irma néni számára létfontosságúnak tűnő cikk. "Ez a kis sámli pont jó lesz a nyaralóba, nahát, milyen cuki kis húsvéti díszek, és pont le vannak értékelve!" Árpi bácsi hiába forgatja a szemeit és hörög földöntúli hangon az egyre növekvő áruhegyet bámulva, a begőzölt Irma nénihez ezek a jelzések már egyáltalán nem jutnak el.

Az eredmény: minden képzeletet felülmúlóan gazdag ételhalmaz, aminek jelentős része a fagyasztóban, másik hányada a rokonoknál és szomszédoknál köt ki végül maradék formájában. A költségek az eredetileg tervezettnek a háromszorosára rúgnak, de Irma néninek még így is hiányérzete van december 25-én délután: újra és újra eszébe jut az a sváb nyúlmáj pástétom, amit végül ott hagyott a húsos pultban.

A tanulság egyszerű: ne hagyd a megrendelőnek, hogy maga állítsa össze a teljes projekt terjedelmét! Mondja el persze hogy mit szeretne, de a végleges tartalmat olyan rakja össze, aki a lényegre koncentrál, tudja hol a határ, és imád a lottózóba járni!