Senki nem vitatja, hogy bármennyire is szeretjük a munkánkat, az év legjobb napjai mégis csak azok, amikor szabadságra megyünk. Hát még ha utáljuk a munkánkat! Sajnos azonban a leghosszabb nyaralásnak is vége szakad egyszer, és elkerülhetetlenül visszarázódunk a dolgos hétköznapokba. Vége a nyárnak, elfogynak a szabadnapok, indul az iskola: cikkünk segít lélekben felkészülni az elkerülhetetlenre. Meg hogy tudjátok, hogy nekünk se jobb.
T-5 nap, horvát tengerpart: A melletted napozó középkorú pár férfi tagja rozmárszerű szuszogással hasról hátrafekvésbe fordulás közben egy pillanatra elkapja a tekinteted. Arca kellemetlen tudat alatti érzéseket szül benned, és te eltűnődsz: "Nahát, kire is hasonlít?". Néhány perc után rájössz, hogy pont olyan, mint a megrendelő oldali idegbeteg beszerzési vezető, amitől enyhe diszkomfort érzésed támad egy pillanatra. Aztán az érzés két korty sör után nyomtalanul tovaszáll.
T-42 óra, autópálya: A 8 kilométeres sorban araszolva, 432 kilométerre otthontól kezded megsejteni, milyen jó is volt neked az elmúlt héten minden nap, és mennyivel sokkal rosszabb lesz hamarosan. "Legalább van még holnap egy nyugodt vasárnapunk" mantrázgatod utolsó szalmaszálként.
T-38 óra, magyar határ: A mobiltelefonod kijelzőjén megjelenik a hazai mobilszolgáltató logója. A szállás wifijét csak online játékokra meg facebookozásra használtad, roppant jellemesnek gondolva magad. Most azonban a feszítő nyomásnak engedelmeskedve izzadó ujjakkal megnyomod az email szinkronizálás ikont. A kapcsolódás a szerverre sajnos sikerül. Néhány pillanat, és a kijelzőn már ott is virít az egy hét alatt felgyülemlett olvasatlan leveleid száma. Négyszázharminckilenc.
T-12 óra, otthon a kanapén: A szabadság utolsó órái telnek, az utolsó vasárnap utolsó kétségbeesett pillanatai. Sulykolod, hogy még szabadságon vagy, de a fejedben csak az elkövetkező hét meetingjei, a suttyomban már elolvasott emailekből fenyegetően tornyosuló kínjai járnak. Még egy horrorfilmet is megnézel este hogy másra gondolj, de nem segít, nem testrabló agymarcangoló idegenekről, hanem a projektigazgatódról álmodsz rémeseket.
T-3 óra, ágyban: A mobiltelefon ébresztője 6:00-kor megszólal, lassan kinyitod a szemed. A zavaros álmok helyére beömlik a rettenetes valóság, amelyből már nincs menekvés, nincs még egy hét, még egy nap, még egy óra hátra a szabadságból. Érthetetlen, felfoghatatlan, de menni kell be melózni. Kávé, zuhany, zsibbadt válogatás a ruhásszekrényben, azon töprengsz, mit is szokás egy munkahelyre felvenni.
T-1 óra, dugóban: A sorban vánszorogsz egyesben, feltúrták az utat már megint, persze nem bírták a nyáron megcsinálni. A telefonon az emaileket lesed fél szemmel, törölgeted a spameket, de még mindig kétszáz olvasatlan fölött jársz. A rádióból indokolatlan, hisztérikusan erőltetett jókedv árad, kinyomod, inkább legyen csend. Három napja ilyenkor még a teraszon reggeliztem az apartmanban, gondolod.
T+10 perc, céges konyha: Sokkos állapotban nyomkodod a kávéfőző gombjait, az egyetlen elképzelhető örömforrást kihasználva a délelőttben. Milyen volt, kérdezik többen, szuper mondod, és valójában ott és akkor döbbensz rá, amikor már vége, amikor már nincs, hogy nem egyszerűen szuper volt. Egy másik világban jártál, egy másik ember életét élted a paradicsomban. Ott ezt észre sem vetted, nem értetted meg, mennyire jó neked, mert azon járt az eszed, hogy messze álltál meg a kocsival az apartmantól, hogy mennyi borravalót kellett volna adni, meg hogy hol a legolcsóbb az ásványvíz. De ez már a múlté, alig több mindez, mint egy szertefoszló álom. Megiszod a kávét, és elindulsz a 9:30-as projektstátuszra.
T+90 perc, 345-ös tárgyaló: Gyorsan kiderül, hogy amíg távol voltál, természetesen senki sem csinált meg semmit a neki kiosztott feladatokból. A helyettesítésedet elvileg ellátó személy ragyogó arccal sorolja, miért nem tudott haladni a rábízott témákban. Az embereid közül azok, akik voltak az elmúlt két hétben, most nincsenek. Akik most vannak, azok veled együtt nem voltak, így egy újszülött ártatlan ábrázatával bámulnak bele a semmibe, és tárják szét karjaikat az elvégzetlenül torlódó feladatokkal kapcsolatban.
T+5 óra, státusz az ügyféllel: Az ügyfél projektvezetője fintorogva fejezi ki nemtetszéstét a tekintetben, hogy az elmúlt két hétben nem történt a projektedben érdemi áttörés. Teszi ezt annak ellenére, hogy a szabadságterveket és a várható gyenge haladást már rég lebeszélted velük. "Semmi gond, most belehúzunk, így terveztük, a mérföldköveket nem érinti" mondod erőltetett mosollyal, a mérföldkő gondolatától összeszorult gyomorral.
T+11 óra, hazafelé a dugóban: Százszor fáradtabbnak érzed magad, mint a szabadságod előtt bármikor. A távolléted alatt feltorlódott feladattömegen merengve araszolsz a kocsisorban, és fogadkozol, hogy soha többé nem mész el ennyi időre. Vagy ha még egyszer, akkor nem jössz soha vissza, az biztos.
T+4 nap, heti operatív státusz: Heroikus tizenkétórázással visszaterelted az eseményeket megszokott medrükbe, reszkető boldogsággal várod a hétvégét, amikor végre lehet egy kis nyugtod. Jé, gondolod, egy hete még a tengerparton voltam, de már nem hoz lázba a dolog, mert olyan érzés, mintha nyolc hónapja lett volna. Régen volt, talán igaz sem volt...
