Nem, a cím nem egy többnemzetiségű valóságshow-t takar mondvacsinált celebekkel vagy exhibicionista, agyhalott pucér modell fiúkkal és hostess lányokkal valamely egzotikus szigeten.... Bár most, hogy így belegondolok, némi párhuzam azért felfedezhető a két műfaj között, sőt!
A helyszín tekintetében trópusi napsütés, símogató óceán és meleg homok helyett be kell érnünk egy minimál felfogásban berendezett, asztalokkal és székekkel telezsúfolt, számítógépekkel fűtött open office-szal. De az inkubátor helyzet hasonló, ugyanazon „játékosokkal” vagyunk bezárva ide a nap legnagyobb részében – még ha este haza is mehetünk egy gyors fürdés-alvásra az office-ok infrastrukturális hiányosságai miatt.
A szereplők outfitje ádám(és éva)kosztum helyett hímneműeknek ing-öltöny-nyakkendő, nőneműeknek vállat, térdet takaró, konszolidált öltözet, mely dress code okán az izmos test vagy a helyre dekoltázs mellett mást is be kell vetnünk az érdekérvényesítéshez.
A Nagy Testvér is mindig figyel. Bár a pucér fenekünk nem kerül be az esti összefoglalóba, és a meetingeket széttrollkodó poénos intermezzoinkról sincs online streaming, a főnökünk látja a naptárunkat, a kollégák a monitorunkat, az IT minden kattintásunkat. Az office-ok bizonyos részein ténykedésünket kamerák rögzítik. És ne legyenek illúzióink, egy multiban semmi nem marad titokban, egyes kollégák még azt is tudni vélik rólunk, amit mi magunk sem!
A legveszélyesebb ragadozók közül értelemszerűen kiesnek a mérgeskígyók, skorpiók és a krokodilok. Viszont jobb lesz tartanunk a főnökünktől, az ő főnökétől, a potenciális következő főnökünktől, a közvetlen kollégáinktól és a kevésbé közvetlen kollégáinktól, mert ők rövid úton kiszavazhatnak bennünket, és lehet, hogy még a következő kiválasztást se várják meg vele.
Na és a szereplők? A kiégés határán egyensúlyozó fazonok, akik azért jelentkeztek a show-ba, mert épp nem volt jobb ötletük, és persze az egészet a pénzért csinálják. De nincs is ezzel gond, zajlik az élet, taktikában, manipulációban, mondvacsinált konfliktusokban nincs hiány, mindenki pörög ezerrel – leginkább a saját tengelye körül. A különbség csak az, hogy míg a reality-k sztárjainál a mentális és intellektuális retardáltság már a castingon követelmény, addig a multik hősei és hősnői csak pár év szolgálati idő után érik el ugyanezt a szintet. Kell hozzá legalább egy, sok álmatlan éjszakát igénylő kiemelt projekt, ami az implementációt valószínűleg már nem éri meg, mert azt a túl nagy scope, erőforráshiány vagy a megváltozott prioritások okán egy tollvonással on-hold státuszúvá degradálja a management. Néhány idióta törtető kolléga, akinek a teljesítménycéljai között minden bizonnyal kiemelt helyen szerepel a mi leigázásunk. Mindemellé kellenek még értelmetlen, időtrabló meetinghegyek és természetesen egy kiszámíthatatlan főnök, akit még senki nem világosított fel arról, hogy a beosztottjai nem végtelenített üzemidejű, emberszerű robotok.
Egyáltalán mit jelent ilyen feltételek között a túlélés? Egy biztos: a multi valóság(show) nyertese nem az, akire a nézők szavaznak. Itt mindegy, hogy hány szerelmi szálba keveredünk az office falai között, vagy mi toljuk-e a legdurvábban a céges karácsonyi bulin. Az igazi győztes az, aki megszerzi amiért jött (ti. lóvé), de nem lesz pár év alatt neurotikus. Akit otthon még megismer a felesége és a gyerekei, és aki nem úgy néz ki nap végére mint Freeman doki lobotómiai kísérleteinek alanyai. Ezt a szerencsés együttállást pedig az tudja produkálni, aki látszólag tökéletesen beilleszkedik a multi mindennapokba, de ahelyett, hogy felesleges áldozatokat hozna a cég oltárán, inkább TUDATOSAN TÚLÉL. Nagyvállalati alteregója ő VV Milónak vagy BB Bálintnak, akik úgy jutottak el a döntőig, hogy akkor tűnt fel a létezésük. Buddha nyugalmával élték reality-s mindennapjaikat úgy, hogy nem kerültek senkinél célkeresztbe, és nem adtak fel semmit személyiségükből. Aki nem akar fentebb lépni a vállalati ranglétrán, annak ez a vágyott célállapot. És hogy ez hogyan érhető el? Adunk néhány tippet!
Folytatás következik!
Copyright: sumoyut / 123RF Stock fotó
