A multi idő Bermuda-háromszöge után, ejtsünk néhány szót a multi szakértők süllyesztőjéről, a projektekről. Előbb-utóbb mindenkit utolér, mondhatni hát hogy végzetszerű, de hogy ne legyen egyben végzetes is, jobb, ha felkészülünk rá. A legjobb megoldás az előremenekülés. Keressünk magunknak egy szimpatikus projektet, ahol részvételünk még éppen indokolható, de véletlenül sem kritikus! Önfeláldozó attitűd hiányában a főnökünk fog bennünket - de legalábbis munkaidőnk egy részét - feláldozni a stratégiai célok oltárán. Ha ez megtörtént, kezdhetünk is csomagolni, mert hamarosan becsekkolunk egy virtuális légi kalandra. Míg előbbi esetben jó eséllyel átaludhatjuk majd az utat, utóbbinál minket is elérhetnek a turbulens légmozgások. FIGYELEM! Őrizzük meg nyugalmunkat, és kövessük a túlélési kézikönyv vonatkozó passzusait!

Ha megkaptuk a menedzsmenttől a felszállási engedélyt, foglaljuk el ülőhelyünket, és vegyük szemügyre utastársainkat! 

• Elégedett tejbetök vigyorral láthatjuk azokat a stakeholdereket, akik ettől a társasutazástól remélik, hogy végre eljutnak majd oda, ahova mindig is vágytak. Még nem sejtik, hogy az idő előrehaladtával fokozatosan olvad majd le a mosoly az arcukról.
• Vannak, akik idegesen fészkelődnek mintha épp valami fontos dolguk lenne… na, nekik van is. Ők azok, akik már így is napi 10 órában szívnak a cégben az operatív hegesztőmunkával, és a projektben is a nyakukba szeretnék majd varrni az elvégzendő feladatok érdemi részét. Most épp azon gondolkodnak, hogyan tudnák szabotálni részvételüket az akcióban.
• Az ábrándos tekintettel zenét hallgatók a mi sorstársaink, valószínűleg különböző területek jobb híján delegált szakértői. Tudják és elfogadják, hogy nincs sok ráhatásuk az események menetére, ezért inkább próbálják hasznosan eltölteni az időt, és élvezni az utat. Az idegeskedést pedig meghagyják másnak.
• És vannak a számunkra láthatatlanok, akik viszont minden mozdulatunkról tudnak. Az út szponzorai a Toronyból adnak iránymutatást a projektvezetőnek, aki pedig a pilótafülkében ülve manőverez a repülővel, és szükség szerint továbbítja az utasításokat. 

A felszállás előtti pillanatok még általában kedélyes, optimista hangulatban telnek. A pilóta ismerteti a küldetést, azaz a projekt célját, a köztes állomásokat és a landolás tervezett időpontját, majd kellemes utazást kíván. Élvezzük ki a nyugalom utolsó foszlányait!

Öveket becsatolni! A felszállást megkezdjük.

Lássuk, milyen izgalmakra számíthatunk az út során?

• Kiderül, hogy a projektvezető által ismertetett itiner pont annyira hiteles, mint az utazási irodák színes-szagos prospektusai - SEMENNYIRE... Az utasok között heves vita kezdődik arról, vajon hol is kellene majd landolnunk, és hogyan juthatunk el odáig. Egy idő után már nem csak az lesz kérdéses, mikor-hova érkezünk, hanem, hogy egyáltalán még az eredetileg kijelölt irányba tartunk-e.

• Folyosói pletykából értesülünk arról, hogy a gépet irányító projektvezetőnk csak légiutaskísérő végzettséggel rendelkezik pilótavizsga helyett, ezért robot üzemmódra kapcsolva, a szakkönyvekből menet közben kiolvasott módszerekkel próbálja a repülőt a levegőben tartani.

• A felszállás után sorban gyulladnak ki a különböző vészjelzők. Azt ugyanis elfelejtették közölni, hogy az utazás alapinfrastruktúrája szétesőben van, és a gépet menet közben kell majd újra összeszerelnünk. A titkolózásnak köszönhetően a fedélzeten pont azok az emberek és eszközök nem állnak rendelkezésre, akik és amik szükségesek lennének a hibák elhárításához. A pilóta brainstormingot hirdet az utastérben a lehetséges megoldás megtalálása érdekében, de konszenzus hiányában végül egyetlen ötletre sem tud jóváhagyást kérni az Toronytól. Az onnan kapott homályos iránymutatásokkal természetesen nem megyünk semmire, így a pilóta végül elfoglalja magát a hibák szakszerű dokumentálásával.

• Mintha ez még nem lenne elég, észrevesszük, hogy a repülőt több irányból is géppuskázzák kívülről, és belső szabotázs is készülődik. Az utastérben eluralkodik a pánik, mindenki a másikat okolja a kialakult helyzetért. Néhányan a legrosszabbtól félve mentőmellényt húznak, és menet közben önként elhagyják a gépet a vészkijáraton keresztül. 

• Kihasználva a helyzet kritikusságát, egy - feltehetően valamely szponzor jóvoltából a repülőn tartózkodó - külsős személy felajánlkozik, hogy jó pénzért cserébe ad néhány tanácsot a kialakult helyzet azonnali megoldására. Az Irányító központ lecsap a lehetőségre, és komoly összegeket áldoz azért, hogy meghallgassa az iménti brainstormingon egyébként már elhangzott ötleteket a tanácsadó szájából.

Oxigénmaszkokat elő, kényszerleszállásra felkészülni!

Végül hiába születik döntés a szárny levált darabjának menet közben történő visszacsavarozásáról, mert az implementációra már senki nem vállalkozik.

A Toronyból az utolsó státuszriport megtekintését követően a projektet indító szponzorok is eltűnnek, a helyükre érkezők pedig a pilótától próbálják megtudni, hogy vajon merre is tartunk, és egyáltalán miért indultunk útnak. Rövid agonizálás után végül kiderül: küldetésünk célja nem egyeztethető össze az új vállalati stratégiával, az erre szánt költségvetést időközben más, kiemelt fókuszú projektekre allokálták, egyértelmű utasítást kapunk a kényszerleszállás megkezdésére.

De aggodalomra semmi ok, a virtuális landolás általában zökkenőmentes, néhány tollvonással elintézhető. Persze így is vannak áldozatok, akik elsüllyednek a projekttel együtt. Ha mi nem szeretnénk köztük lenni, akkor

1. csomagoljunk ejtőernyőt;
2. helyezkedjünk el hátul, a gép legbiztonságosabb zónájában, és minél messzebb a történésektől;
3. felszállás helyett húzzuk meg magunkat a Toronyban, és a szponzorok pánikszerű távozása után vegyük át az irányítást!