A kora délutáni nap bágyadtan tűzött be az ablakon. A piszkosfehér nejlonfüggöny nem sokat tompított rajta, így az irodában meglehetősen meleg volt, mindenki izzadt a piros műbőr fotelekben. Zoltán, az Innovációs Bizottság vezetője lazított az arany tűvel ékesített vörös-fehér csíkos nyakkendőn, nagyot kortyolt az előtte levő pohárban lustán pezsgő, langyos Borsodi vízbe, majd folytatta:

- ...a Bizottság ezért azt javasolja, elnök úr, hogy írjunk ki innovációs pályázatot a megyénkben aktívan tevékenykedő, innovatív vállalkozások támogatása végett. Az igazán innovatív pályamunkákat a nyertesek egy kifejezetten erre a célra szervezendő innovációs konferencián mutathatnák be a nagyérdeműnek. A legjobbnak ítélt három innovatív pályázatot értékes díjakkal honorálnánk.

Az elnök vastag keretes, sötétített lencsés szemüvegén keresztül szigorúan végignézett a Bizottság tagjain, majd Zoltánra emelte a tekintetét:

- Nem rossz ötlet, Zolikám. És mégis úgy hány startap lehet itt a megyében? Innovatívak, úgy értem. Valós hozzáadott értékkel. Főleg a mezőgazdaságra meg iparra gondolnék itten.

- Elnök úr, a nyilvántartásunk szerint 85.412 startapként nyilvántartott gazdasági társulás működik országosan, ebből a megyében durván háromezer.

- És ezek mind innovatívak?

- Legnagyobbrészt igen, elnök úr.

Az elnök hátradőlt a bőrfotelben, ami nagyot reccsent alatta. Egy darabig morfondírozott, majd a mutatóujját felemelve lelkesen megszólalt:

- Az első helyezettnek adhatnánk egy ilyen aranyszínű kupát, tudjátok, ami itt maradt rajtunk egy csomó, legalább fogyna végre. Belegravíroztatnánk hogy mittudomén, "Megyei Iparfejlesztési Igazgatóság - Gazdaságejlesztési Konferencia 2018, 1. helyezett", alá meg a cég neve. Meg egy ilyen izé, egy ilyen mondjadmár, na, Szász Endre bonboniert is adnánk még, az mégiscsak stílusos meg értéke is van.

A többiek is beindultak.

- Meg egy szép emléklapot is csinálhatnánk, elnök úr, amilyent szoktunk. Meg persze lejönne egy féloldalas anyag a helyi újságban, keretesben interjú a nyertes cégek igazgatóival, meg persze veled, elnök úr, hehehe - csatlakozott be a kopaszodó, pocakos Tibor, aki az Ipari Megújulásért Munkacsoportot vezette már '88 óta.

Ezek az ötletek kicsit felpezsdítették a társaságot, mivel az ebédre elfogyasztott menü (lebbencsleves és marhapörkölt túrós csuszával, kovászos uborkával) elnyomta őket - főleg az egy-két renitenst, akik nem átallottak ebéd után megosztozni egy üveg szobahőmérsékletű Borsodin, csak az íze végett.

- A konferenciára meghívhatnánk a többi megyei Igazgatóság képviselőit is, ahol megoszthatnák a tapasztalataikat - szúrta be a nyugdíjasan is pörgős, aktív életet élő Laci bácsi, aki társadalmi munkában dolgozott be és akinek mindig figyeltek a szavára a többiek, hiszen évtizedes tapasztalata volt, mindenben is. 

A friss diplomás Péter félénken szólt közbe:

- Pár haverom bankoknál dolgozik, ők segíthetnének felhajtani néhány menő fintech céget, ha már innováció...

Minden szem Péterre szegeződött. Az elnök régen ilyenkor komótosan rágyújtott volna, mielőtt megszólal, de az orvos néhány éve eltiltotta a dohányzástól, így csak nagyot fújtatott, a tollát erőteljesen az asztalra helyezte és lassan előredőlve így szólt:

- Petike! Pont erről van szó, INNOVÁCIÓ. I-N-N-O-V-Á-C-I-Ó. Lézer, számítógépek, modern gyártástechnológia. Hegesztőrobotok. Milyen FINTEK? Miről beszélsz, Petike? Északi rokonaink hogy jönnek ide?

Diszkrét nevetgélés, Péter elvörösödött. Mondjuk már megszokta.

- Pénzügyi technológia, innovatív megközelítésben. Haverjaim mondják, hogy teljesen átalakulnak a bankok nemsokára. Rengeteg ilyen cég van már. A befektetők imádják őket. Esetleg megpróbálhatnánk kapcsolatba kerülni néhány befektetővel is, hátha eljönnének, előadnának, a cégek bemutatkozhatnának nekik... összehozhatnánk őket a...

Az elnök idegesen közbevágott.

- Befektető? Mit fektetnek be? KINEK fektetnek be? Összehozzuk őket, bemutatjuk egymásnak, ők meg befektetgetnek? Mik vagyunk mi, Petike, bordélyház?

Az egész iroda egy emberként hahotázott az elnök pompás viccén, aki maga is elmosolyodott. Jól sikerült poén volt, na.

Péter arca még vörösebb lett.

- Elnök úr, hehe, persze, nem így értettem. Haverjaim mondják, hogy például Varsóban meg Pozsonyban pörög a startup-élet, egyetemisták meg huszonéves fiatalok sorra alapítják a cégeket mindenféle újszerű ötletre, a befektetők meg vannak őrülve, úgy szórják az eurómilliókat, mint bohóc a lisztet.

- VARSÓBAN?! A polákoknál? Nincs ott semmi, csak bolhapiac meg romok, voltam még '90-ben, semmi, nemhogy startap-élet, semmi, érted, SEMMI. A befektetők meg csak ne fektetgessenek be mindenféle pattanásos hülyegyerekek semmirekellő cégeibe, mihez értenek azok? Még diplomájuk sincs, érted, nincs egy szakmájuk se, el se végeztek semmi rendes iskolát és már céget csinálnak meg vezérigazgatósat játszanak? Mégis mihez kezdenének szerinted azok kint a NAGYBETŰS ÉLETBEN?! Idejönne egy ilyen félrefésült hajú mamlasz, mint a vőjelöltem, érted, annak is eléraknék egy egyszerűbb műszaki rajzot vagy robbantott ábrát, az meg csak nézne mintt a vett malac!

A szobában csend lett, a társaság egyetértően hümmögött és bólogatott, az öregebbek félhangosan dohogtak magukban: "Persze, egyetemisták!", "Szépen vagyunk!", "Bezzeg a mi időnkben! Örültünk, hogy lyuk van a seggünkön!"

A megbeszélés ment tovább, lassan megegyeztek a részletekben. Péter vöröslő arccal próbált láthatatlanná válni és azon gondolkodott, hogy visszamegy inkább az egyetemre demonstrátornak... vagy alapít egy céget valamelyik ötletére Varsóban.

Szerző: Trifonov Gergely
Kép: pemete.blog.hu