Derrick és Harry Projektmenedzsment Blogja

Simán átálltunk online-ra

2020. április 19. - TanacsLajos

Na, nálunk semmi gond nincs, simán átálltunk online munkára, minden megy, ahogy szokott. Nekünk ez annyira nem volt nagy cselendzs, mert amúgy is sokszor nyomtuk remote-ból. Például simán megtartottuk úgy is a megbeszéléseket, ha a Gábornak a kocsiját el kellett vinni gumicserére, mert akkor felhívta Bencét vagy valakit, akinek fasza a kihangosító a telefonján, és hallgatta, hogy miről beszélünk bent a tárgyalóban.atallasonline.png

Mindegy, a lényeg, hogy minden megy ugyanúgy, mint eddig, csak az online térben, mi ezt így hívjuk, hogy online tér, mert az életteredet használod online-ban, vagy valami ilyesmi. Ez a lényege az egésznek: mindent tudsz ugyanúgy csinálni, mintha bent lennél a melóhelyen, csak nem vagy ott.

Például ha valakikkel beszélni akarsz, akkor simán látod a naptárjában, mikor ér rá, és oda szervezel egy megbeszélést, csak most a tárgyalót se kell lefoglalni. Tényleg, igazából így még jobban lehet mítingeket nyomni, mert korábban volt olyan, hogy nem bírtunk mondjuk húszan beülni a nagy tárgyalóba a harmadikon, mert be volt foglalva előre három hétre tűzvédelmi oktatásokra. A múlt héten konkrétan csináltunk egy 35 fős mítinget, amit eddig még sosem tudtunk. Kicsit elhúzódott, mert én mondjuk az első másfél órában egyáltalán nem jutottam szóhoz, de végül is ugyanez szokott bent is menni.

Olyat is hallottam már, hogy voltak, akik egyszerre több megbeszélésen voltak bent! Becsatlakoztak ide is meg oda is, nézték, hogy ki beszél éppen, és kapcsolgattak a műsorok vagyis mítingek között, hogy mindig a fontos részeket hallják csak. Ez így nagyon durván hatékony, mert több megbeszélést le tudsz nyomni, mint ahány óra egyáltalán van a napban! Meg közben még valami mást is lehet akár csinálni, ahogy amúgy is szoktuk.

Ja hát igen, valamikor dolgozni is kell, mi ezt bent úgy szoktuk, hogy míting közben mindenkinek bent van a notebookja, és nyomja a melót, de persze figyelünk is közben azért, legalábbis a fontosabb részekre. Na ugyanez még jobban is meg online, mert simán egyik ablakban megy egy míting mondjuk és beszélnek, te meg kinyomod a mikrofonodat és tudsz dolgozni közben. Ami ugye azt jelenti, hogy nézed az emaileket meg válaszolsz rájuk, amire tudsz. Vagy megnézel egy anyagot, amit valaki más csinált, és megvéleményezed.

Arra kell figyelni, hogy ha valami szar feladatot akarnak adni, akkor mozogd ki valahogy, ezt amúgy bent is így szoktuk. Most annyival könnyebb, hogy mondhatod, hogy recsegett a vonal, és nem is hallottad, hogy meg kellene valamit csinálnod. Vagy ha már gáz van nagyon és valamit rád akarnak tolni, akkor egyszerűen lekapcsolod a wifit a gépeden, és eltűnsz a megbeszélésről. De ezt akkor is lehet, ha valamire nem akarsz válaszolni, mondjuk hogy hova tűnt 23 millió a projektbüdzséből.

A közös kávézás meg cigizés azért hiányzik, általában ott tudtam meg ugye, melyik projekten is vagyok rajta, ehelyett átálltunk a csetelésre. Azt lehet akármikor tolni, nekem egyszerre általában meg van nyitva 6-8 beszélgetés, ott üzizünk egymásnak. Mondjuk ott nem annyira a munkáról van szó, hanem például olyanokról, hogy Tamáséknak koronavírusos a szomszédja, és hallja éjszaka is, hogy köhög, és tiszta ideges, hogy ha mondjuk átszökik a szomszédból az aranyhörcsög hozzájuk, amire már volt példa, akkor az hordozó lehet, és elkaphatják a hörcsögtől a betegséget. Ez mondjuk simán lehetséges, tök para, nem csoda, hogy a Tomi így kivan.

Az is jó most, hogy nem kell szünetet tartani a mítingek között, hogy elmenj mondjuk vécére, mert közben simán ki tudsz úgy menni, hogy észre se veszik. Csak kicsit lekapcsolod a kamerát meg a mikrofont, és elsunnyogsz, mondjuk akár viheted a gépedet is magaddal, én a piros sámlira szoktam magam elé tenni mikor leülök kábelt fektetni. Vagy lehet közben kajálni is, vagy teregetni, ami éppen jön, kis szünet jól jön azért. Sőt, igazából szünetet tartani úgy is tudsz, hogy bent vagy online a mítingen, mert megy a kamerád meg mikrofon is meg minden, de te közben mondjuk facebookozol egy kicsit, vagy megnézed, hogy alakulnak a koronavírus adatok Ecuadorban, hogy lazíts. És nem veszik észre, mert csak azt látják, hogy nézed a képernyőt.

Attól van egy kicsit rossz érzésem csak, hogy fogalmam sincs, mikor min dolgozik a csapatom, mert senkihez se tudok csak úgy odamenni, hogy megkérdezzem, min piszmog éppen. De annyira ez amúgy sem fontos, a lényeg, hogy tényleg simán átálltunk online-ra!

A bejegyzés trackback címe:

https://derrickesharry.blog.hu/api/trackback/id/tr2315623506

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.04.20. 15:04:18

Legyen ez a nagyurak és a kulákok gondja.

A proletárnak jó otthon lennie.

lobaszopiatej 2020.04.20. 15:37:07

Nameg, milyen könnyedén ki lehet rúgni online az embereket!
Nem kell hosszas beszélgetés a sok emberrel, elég egy kör e-mail azt szevasz, többi már a HR dolga!
süti beállítások módosítása