Derrick és Harry Projektmenedzsment Blogja

Beosztott Elemzés: a vezetőség visszavág

2015. február 22. - TanacsLajos

"Kedves Dolgozók!

Cégünk vezetősége a múlt heti Derrick és Harry poszt elolvasása után mélyre ható önvizsgálatot tartott, és drámai változások bevezetése mellett döntött cégünk vezetői módszereiben. Ugyanakkor felkértük a blog szakértőit, hogy végezzék el az elemzést dolgozói szinten is, hiszen igazi változásokat csak akkor érhetünk el, ha ez a cég minden szintjén történik.

beosztottelemzes1.png

A beosztott elemzés általános eredménye szerint Önök mindannyian remek szakmai tudással rendelkező, mélyen elhivatott dolgozók, szakmájuk ékkövei. Munkaszeretetük, motivációs szintjük, cégünk iránti lojalitásuk példaértékű! Emellett feltártunk néhány apróbb pontot, ahol még Önöknek is tere van a fejlődésre. Kérjük, fogadják ezeket a gondolatokat olyan nyitottsággal és örömmel, amilyen örömet szakértőink számára okozott az összeírásuk!

  • Alapvetően az Ön munkahelyi tevékenységének nem a "bent levés" a célja, az Ön székére nincsen bioenergetikai áramfejlesztő telepítve, amely testmelegből energiát termel. Cégünk a termék és szolgáltatás portfóliónk alapján megtermelt értékeket tud ügyfelei felé értékesíteni, kérjük, munkaidőben koncentráljon ezek elősegítésére!

  • Ehhez szorosan kapcsolódik, hogy az Ön fizetése nem egy rendelkezésre állási díj, amit a cég titkos bankjegynyomdája állít elő végtelen mennyiségben az alagsorban. Az Ön fizetése az előző pontban említett szolgáltatások és termékek együtteséből származik, ezért Önnek is elemi érdeke, hogy cégünk eredményesen tudja ezeket ügyfeleinknek közvetíteni.

  • Ha Ön feladatot kap felettesétől, akkor sajnos nem elfogadható alternatíva a feladat elvégzése helyett egy olyan indok keresése, amely egyértelműen megmutatja, hogy Ön saját magán kívül álló okok miatt miért nem tudta azt megoldani.

  • Amennyiben Ön tisztán látja, hogy egy kiosztott feladattal nem fog időben elkészülni, kérjük ne a megjelölt határidő előtt 14 másodperccel jelezze ezt felettesének, mert így nem lesz ideje beavatkozni és segíteni Önnek elérni a célt!

  • Ahogy nincs olyan, hogy "a szakadékot 83%-ban ugrottam át", ugyanúgy nincs olyan, hogy "a feladatommal 75%-ban készen vagyok". Aki 83%-ban ugorja át a szakadékot, az ugyanúgy belezuhan, mint aki 1%-ban ugorja át. Valami vagy készen van, vagy nincs, arra vonatkozóan legyen kedves megbízható előrejelzést adni, hogy mikor lesz készen a dolgával teljesen!

  • Az eszkaláció időnként fontos eszköz ugyan, de nem mentesíti Önt a feladatai elvégzése alól: az ön vezetője nincs emberfeletti hatalommal ellátva, amely segítségével meggörbíthetné a teret, vagy lelassíthatná az idő folyását.

  • Amennyiben lehetséges, kérjük tartózkodjon az "Ez azért nem fog sikerülni, mert" illetve még inkább az "Én megmondtam, hogy nem fog sikerülni" szakkifejezések használatától! Az első helyett inkább jelezze, hogy Ön szerint hogyan lesz elérhető az adott cél, a második helyett pedig inkább ne mondjon semmit, így is tisztában vagyunk az Ön lenyűgöző intellektusával és jövőbelátó képességével.

  • Nem tervezzük a "Cég Legnagyobb Mártírja" szobor felállítását, amely a legtöbbet túlórázó, ugyanakkor túlvállalás miatt mindig mindennel csúszó beosztottnak járna. Kérjük, ha vállal egy feladatot, a kapcsolódó határidőt vegye komolyan: ha Ön több forrásból kap teendőket, az Ön felelőssége megítélni, melyikkel mikorra tud elkészülni. Még kevésbé segíti elő közös céljaink teljesülését, ha Ön az egyik irányba a másik irányból kapott rengeteg feladatra mutogat és fordítva, de valójában nem ezek megoldásával, hanem az éves Angry Birds rekordjának megdöntésével foglalkozik.

  • Ahogy korábban már írtuk, a hal a fejétől bűzlik, de egy büdös halnak a teste sem friss tengeri levegőt áraszt, és kicsit messzebbről nézve már tökmindegy, melyik része a legbüdösebb. 

  • Amennyiben Önben sűrűn jelentkezik a "mindenki hülye itt, főleg az idióta főnököm" érzés, illetve úgy érzi, a fenti pontokat az Önt körülvevő munkahelyi közeg miatt nem tudja betartani, akkor Ön szakmailag valószínűleg nincs a helyén. Ennek felismerése az Ön felelőssége, valószínűleg ebben az esetben eljött az idő a munkahelyváltásra. Vagy saját cég alapításra, ahol végre megmutathatja a világnak, hogyan is kell rendesen vállalatot vezetni!

Üdvözlettel,

A Vezetőség"

A bejegyzés trackback címe:

https://derrickesharry.blog.hu/api/trackback/id/tr517185835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

StanLee · https://newsroll.net 2015.02.23. 08:04:58

A legutolsó munkahelyemen sose kérdezte meg a sales csapat a kivitelezői részleget, hogy adott feladat elvégzésére a tapasztalatok alapján milyen technológia lenne a legjobb. A tervezés során sem foglalkoztak a korábbi projekteken tanultakkal, hanem mindig másra mutogattak, ha valami nem működött. A végén a cégnek a hibás teljesítések miatt az éves árbevételének legalább 10-15%-át kellett kifizetnie, minden évben. Ha nem a posztban is említett "tartózkodjon az "Ez azért nem fog sikerülni, mert" szakkifejezések használatától" mentalitás lett volna jellemző a felsővezetői szintre, akkor a cég nem ment volna tönkre. De így, hogy sose hallgatták meg a lehetséges problémákra utaló figyelmeztetéseket, sajnos érthető, hogy becsődöltünk :-) (Nem magyar cégről van szó)

Szerintem az e heti poszt nagyobb bullshit, mint a múlt heti.

TanacsLajos 2015.02.23. 21:58:30

@StanLee: Az "Ez azért nem fog sikerülni" kifejezéssel a bármilyen változtatási szándékot blokkoló passzív negatív hozzáállásra akartam célozni, természetesen nem arra, hogy nem szabad bármilyen kritikát megfogalmazni :)

kayaibrahim 2015.02.23. 22:34:56

Remek összefoglaló.
Volt ilyen főnököm, aki mindig remekül tudta számon kérni a piszlicsáré dolgokat, csak a baszogatások mellett arra nem volt képes, hogy egy napot velünk töltsön, hogy lássa a munkakörülményeinket is. Nem jutottunk dűlőre fel is mondtam.

StanLee · https://newsroll.net 2015.02.24. 08:01:32

@Kriminalhauptmeister Harry: Értem, csak ezt úgy is lehet érteni, mint az Otto-Versand főnökénél ami ki van rakva kis tábla: "Ne panaszkodj!" Ha az alkalmazott elkezdi neki mondani, hogy mi a baj (építő jellegű kritika), akkor rámutat a csóka a kis táblára és bye-bye.

Szerintem cégvezetői/projektmanager szinten nehéz elkülöníteni az alkalmazottak általános "panaszkodását" és az építő jellegű kritikát, mivel az alkalmazottak elinflálják az építő jellegű kritika muníciójukat, ha sok mindenre azt mondják, hogy ez nem fog működni.

No offense, de ennek a posztnak a felével tényleg nem tudok egyet érteni.

TanacsLajos 2015.02.24. 11:05:35

@StanLee: Azzal tökéletesen egyetértek, hogy az ilyen Otto-Versand jellegű módszerek nem elfogadhatóak. Ennek a további burjánzása a központilag megkövetelt folyamatos optimizmus és kötelező pozitív hozzáállás, ami különösen idegen és hiteltelen a mi kis magyar munkakultúránktól.
Meg rohadtul káros is, mert az őszinte lelkesedést kiírtja ez a parancsra végzett.

Azzal meg semmi baj, ha nem értesz egyet a poszttal, sőt! :) Nem a tutit akarom sose megírni, hanem gondolkodásra, és így akár ellenvélemény formálására késztetni az olvasókat. Szóval hajrá, bátran lehet köpködni bármit, amit írunk! :)
süti beállítások módosítása