Li Hung programozó volt, a ködös hegyeken és a nagy vízen túl. Sok mindent látott már, amit egy programozó láthat: írt felhasználói felületet, csiszolt üzleti logikát, finomhangolt perzisztencia réteget, pallérozott shell scripteket. Szeretettel, törődéssel írta a sorokat, fordította és deployolta a modulokat, futtatta a unit teszteket. 

De egy szép napon egyszer csak azt érezte: üresség támadt a szívében. Az üresség először csak tűhegynyi volt, egy tovatűnő érzés, de aztán ott ragadt a lelkében, mint lehullott falevél az őszi sárban. Valami hiányzott, valamitől nem volt kerek a világ, és Li Hung attól kezdve nem talált nyugalomra. Fakók lettek a nappalok és álmatlanok az éjszakák, ízetlenné vált a falat a szájában, üresen kongtak számára a StackOverFlow fórumai, és elakadt a World of Warcraft küldetésében is.

Felkerekedett hát, és elindult a Jáde dombokon túl lakó magányos Bölcshöz, hogy gyógyírt találjon a szívében növekvő ürességre. Három nap és három éjjel gyalogolt esőben, szélben és napsütésben, míg végül odaért a barlanghoz Medve-hegy oldalában, ahol a mindent tudó, öreg Bölcs élt.

"Ó, nagy Bölcs, segíts rajtam! Hiába programozok nagy odaadással és gondossággal akárcsak korábban: nincs már öröm a szívemben, valami oly nagyon hiányzik, amitől újra egésznek érezném magam!" - kezdte Li Hung esdekelve a szürke gyolcsokba öltözött öregnek, aki a barlangja bejáratánál ült egy lapos kövön, és egy falevelet rágcsált.

A Bölcs metsző tekintettel a férfira nézett, és így szólt:

"Ne folytasd, fiam, tudom mit érzel. Sötét vágy vett birtokába, amitől nem tudsz szabadulni: olyan kihívást keresel, amitől kiteljesedhetsz végre újra, amitől úgy érzed, a csúcsra jutottál, és nagyobb vagy mindenkinél. Li Hung, te saját keretrendszert szeretnél fejleszteni."

Li Hung döbbenten nézett az öregre, és hebegve így válaszolt:

"Magamnak is tagadtam talán eddig, de igen! Ez a vágy gyötör már régóta! Kezdetben csak egy halvány, törékeny ötlet volt, olyan légies, amit az első tavaszi szellő félresöpör. De gyökeret vert bennem, és nem tudok már tőle szabadulni: tudom, hogy ha megcsinálnám a keretrendszeremet, megváltozna a világ! Láttam már nem egyet, és tudom: ilyet én is tudnék, sőt!"

"Ne engedj a gonosz csábításának, fiam! A Keretrendszer csókja édes, ölelése forró, de a szíve gonosz és sötétebb, mint az éjszaka. Azt ígéri, ha egyszer elkészül, bármilyen fejlesztési feladatot villámgyorsan megoldasz majd vele, hogy nem is kell programozni, csak konfigurálni, paraméterezni. Azt súgja, vele nem csak egy szoftvert, de a saját világodat is megalkotod végre, ahol te vagy a teremtő, élet és halál ura. De nagyon vigyázz: Keretrendszert csak a legnagyobbak képesek alkotni. Ha nem elég kitartással, tehetséggel és furfanggal kezdesz neki, akkor rettenetes szörnyeteget fogsz teremteni, ami ha egyszer elszabadul, te magad sem tudsz majd többé béklyóba verni! Átláthatatlan meta-adatszerkezetek, gonosz és beteg szoftverrétegek tömkelege fog elborítani és a mélybe húzni, ahonnan többé nincs menekvés.

Ó, hány, de hány tehetséges ifjú elmét láttam a teljes téboly sötétségébe zuhanni, ahogy debuggolni próbálták a borzalmat, amit puszta jószándékkal teremtettek! A teremtményük örökre rabul ejtette elméjüket, vakok lettek és süketek, és mindenhatónak gondolták magukat, pedig még egy rendes logolást meg jogosultság kezelést sem tudtak megvalósítani.

Légy hát szerény Li Hung, ne akarj Keretrendszert készíteni, ha kedves az életed! Találd meg a boldogságot a felkelő nap fényében, a fecskék tavaszi röptében, vagy a Scrum módszertan bevezetésében, tökmindegy. Csak a Keretrendszertől óvakodj!"

A Bölcs azzal útjára engedte a mélyen megrendült férfit, aki gondolataiba merülve elindult a Város felé...

Images copyright: surfupvector / 123RF Stock fotó gmast3r / 123RF Stock fotó