Elolvastad már a világ összes becslési módszertanát, kipróbáltad az összes valaha látott szorzót, meg osztót, meg tuti Excel táblát (ami kiszámolja még a projektzáró partin elfogyasztandó pálinka mennyiségét is), és még mindig totálisan mellélősz a becslésekkel? Még mindig ott tartasz, hogy a programozóid öt napra előre sem tudják megmondani, mivel fognak elkészülni? Lehet, hogy egy másik szemszögből kellene megközelítened a problémát: nézzünk most a módszertanok mögé, és vizsgáljuk meg az emberi tényezőt!

Most akkor mi harminc?

Erre a témára már a másik cikkemben is céloztam: tudd pontosan, mire kérsz becslést! A programozó jó esetben azt fogja tudni megmondani, nettó mennyi idő alatt végzi el az adott feladatot. Nem adja hozzá a napi kávézását, azt, hogy elszáll a gépe és két nap lesz újratelepíteni, azt, hogy szanaszét issza az agyát a haverjaival csütörtök este, és pénteken nem fog tudni három sort se leírni. Nem fogja beleszámítani annak a lehetőségét, hogy nem elérhető a tesztrendszer, nem adja hozzá a telepítés idejét, az integrált tesztet, a release elkészítését.

A mindent tudó szorzók

Nem egyszer hallottam már a "mágikus szorzóról", amivel egyszerűen meg kell szorozni az oktondi programozók által mondott számot, és máris kiesik a teljes ráfordítás egy adott feladatra. Én ebben nem hiszek: projektvezetőként látnod kell, az adott helyzetben mi minden rakódik még rá a fejlesztési tevékenységre. Ezt befolyásolja a projekt mérete, az üzleti szegmens, a programozó felkészültsége és munkatapasztalata, és még ki tudja, mi minden más. Nincs univerzális szorzó, vedd a fáradságot, és gondold végig a teljes feladatot, tudatosan kalkulálj! Ha nem tudod megmagyarázni, a négy napos fejlesztést miért tart két hétig leszállítani, nem tudod, mi történik körülötted. Ennél rosszabb pedig egy projektvezetővel nem fordulhat elő.

Ugye megvan három nap alatt?

Amint kimondod, mennyinek tippelsz egy adott feladatot, tudat alatt hihetetlenül erősen megvezeted azt, akinek becsülnie kell. Nincsen rosszabb az olyan kérdéseknél, mint hogy "Úgy gondoltam, ez egy két napos munka, ugye megvan annyi alatt?" Ha így kérdezel, nagyon sokszor csak a saját légből kapott tippedet fogják a kérdezettek visszhangzani. Az egyszer kimondott szám hirtelen szilárd szigetként jelenik meg a számok tengerében, és a becslést végző önkéntelenül is ehhez fog viszonyítani, ahelyett hogy szabadon gondolkozna.

Ráadásul akármilyen vezető is vagy, projektvezetőként valamilyen szempontból mindenképpen a projekttagok fölött állsz. Ez azt jelenti, hogy nagyon enyhén, vagy markánsan, de az embereid meg akarnak felelni neked, legalábbis tudat alatt. Ez a viszony még tovább fogja erősíteni az általad kimondott szám hatalmát.

(Egyébként ezt a hatást kívánja kiküszöbölni a SCRUM módszertanban használt planning poker becslési módszer.)

Halvány tippből Szentírás

Amint valaki kimond egy becslést, az bevésődik mindenkinek az agyába, és tényként kezeljük, hogy az adott feladat pontosan annyi idő alatt fog elkészülni. Hiába mantrázzák a fejlesztők, meg mondod te is a megrendelőnek, hogy a becslés nagy bizonytalansággal készült, meg hogy több információra lenne szükség, meg hogy ez csak egy előzetes szám: amint kimondasz valamit, az beég az agyakba, mozdíthatatlanul. Sőt, készülhetsz arra, hogy ha később módosítasz a becsléseken (ahogy pontosabb információkhoz jutsz a feladatról), azonnal kérdőre vonnak majd, úgyhogy jobb, ha készülsz a következőre: "Hogyhogy most hirtelen kétszer annyi ez a semmi kis feladat, mint a múlt héten? Szemét szállító, a vérünket szívja!"

Az ifjonti hév merészséget szül

A tapasztalatlanság általában merészséget szül, a merészség pedig alulbecsült feladatokat. A pályájuk elején álló szakemberek sokszor indulnak ki abból, mennyi is volt leprogramozni a szakdolgozatukat, meg megírni az első weblapjukat. Akkor még a haverjuk pincéjében dolgoztak napi 16 órát, és csak a pizzarendelés idejére hagyták abba a munkát, senkitől sem függtek, senkire sem vártak, egy kicsi és izolált világban mozogtak. Egy nagyvállalati közegben mindig minden sokkal nehézkesebb és lassabb, nagy csapatban dolgozni egészen más átfutási időket hoz, mint magányos cowboyként ütni a billentyűket.

Akit a kígyó megmart, az a gyíktól is

A másik végletet a sok hétvégét végigdolgozott, menedzser inkompetenciával megvert és megnyomorított veteránok becslései jelentik. Ők pontosan tudják már, hogy ha kimondanak egy számot, azt néhány héten belül könnyedén leverhetik rajtuk, ezért hajlamosak irreálisan pesszimistán becsülni. Jó nagy ráhagyással tippelni nem fáj: így a tapasztalt öreg rókák gondoskodnak róla, hogy legyen biztonsági tartalék a számokban. Persze amivel nem számolnak az az, hogy adott esetben a teljes üzletet meghiúsíthatják ezzel.

Sok szempontból körbejártuk a becslés témáját, de akkor most mi is a lényeg? Ha röviden akarjuk összefoglalni, akkor:

• Ismerd meg a körülményeket, a feladatot és a kollégáidat, akik a részek becslését végzik! Tudd megvédeni a számaidat, hinned kell bennük, rajtad fogják leverni.
• Ne az egészet próbáld egyben, hanem darabold fel minél kisebb részekre! Vesd össze a kapott számokat a korábbi tapasztalatokkal, viszonyíts!
• Ne felejtsd el soha rögzíteni, milyen külső feltételeket kell biztosítani (például a megrendelőnek) ahhoz, hogy teljesíteni tudd a vállalásod!
• Ne feledd, a becsült értékek mindig csak valószínűségről és lehetőségekről szólnak, készülj fel arra is, hogy tévesek!

Várom a gondolatokat a témában: ha neked is van bármilyen ötleted, élményed, véleményed a becslésről és hogy miért megy ez olyan nehezen, oszd meg bátran!