Már ha van neki. Előző cikkünkben szóltunk a stressz kezelés fortélyairól, most arról, hogy hatnak az évek, évtizedek a magánéletre, milyen torzulások fedezhetők fel az alany jellemében. Merthogy torzulunk az biztos, kérdés mennyire vagyunk tudatában és mennyire van tudatában a családunk. Már ha van még.
Kezdjük talán azzal, mik azok a tulajdonságok, amik az átlagosnál lényegesen fejlettebbek, mikre vagyunk „kihegyezve”. Legyen terv! Feleségem beszél hozzám, a hétvégi programot ismerteti. Lányom partyra megy – vásárolni kell valami ajándékot, fiam lovagol, - vettem motort neki, elmenni el tud, de mi van ha esik az eső – a cicát most már tényleg oltatni kellene, tesójának szülinapja van, én meg megígértem a szüleimnek, hogy segítek permetezni ,és akkor még nem szóltam a csak titokban remélt vágyamról, talán sikerül végre rendesen kipróbálnom az új Xbox-omat, amivel eddig összesen ha 3 órát játszottam. Tudják, pótcselekvés, második fázis, már nem iszom, cserébe mindenféle kütyüt vásárolok. Agyamban pillanat törtrésze alatt állnak össze a feladatok, erőforrások, ütemezés, mondom is azonnal. Drágám csütörtökön hazafelé beugrasz a Tesco-ban, heti bevásárlás során – amihez pontos lista van természetesen – veszel ajándékot is, én a lányomat elviszem szombat reggel, de te meg beszélj Blanka anyukájával, hogy hozzák el, délután felköszöntjük a tesódat, vasárnap permetezek, de akkor már ott is ebédelünk – húzd le a listáról a karajt – fiam kap esőruhát, délután Xbox, na?!Ja, a cica. Bassza meg, most se lesz Xbox. Eddig nincs nagy baj, csak ha elkezdek számon kérni, hát az egy idő után elég stresszes lesz, mégis inkább iszom kicsit. Ilyenkor hangzik el az ultimate mondás – találjátok ki kinek a szájából – ez a családod, nem egy kib@szott projekt. Szóval óvatosan, közeli családtagok viselkedés lényegesen kiszámíthatatlanabb, mint a dislexiás programozóké.
Másik a fókusz. Eldöntöttük, elmegyünk moziba. Nekem természetes, hogy előtte háromnegyed órával indulunk, oda kell érni, meg kell venni a jegyet, pattogtatott kukoricát, szóval van terv, ütemezés. Mivel már rutinos vagyok, nem akkor szólok, mikor indulni kellene, hanem előtte negyed órával. Mégis ki áll az ajtóban pontosan, kabátban, cipőben, egyedül, na ki? Nyilván én. Sürgetés, laptop elkobzása, sürgetés emelt hangnemben, a végén mégis én érzem szarul magam, aki eredetileg el sem akart menni moziba. Ennek az esetnek a minősített alfaja az indulás a rokonoktól történet. Közel egyórás intenzív tragikomédia, aminek az esetek 99%-ában összeveszés a vége, pedig csak próbálnék a Forma-1-re hazaérni, amit egyrészt jó előre bejelentek a családtagjaimnak, másrészt fél órával előbbi időpontos mondok. Hát így se sikerül mindig, de hogy le vagyok izzadva, mire leülök a TV elé, az hót ziher.
Tökölés. Na ez végképp kiborít. Akár az előttem haladó autó vezetője teszi, akár valamelyik családtagom. Megbeszéltük, hogy mi lesz, látszólag zavaró tényező sincs,mégse halad a dolog. És a magyarázatok?! Lehet, írok egy könyvet majd belőlük.
Családi nyaralás. Nem akarok gondolkozni, nem akarok lehetőségeket mérlegelni, nem akarok dönteni, csak egyszerűen jól akarom érezni magam. Mégis, mi a tipikus? Apa éhes vagyok, hol fogunk enni, akkor elmegyünk vitorlázni? És ígértél egy vidámparkot is, és jönnek a Béláék is, hol fognak aludni? Folyamatos problémamegoldás, folyamatos döntés, mindenki ezt várja környezetemben.
Egyszer erdész leszek. Komolyan. Elvonulom a vadonba, kelek, amikor sikerül, kiállo k a tisztás szélére, nézem a felhőket, hallgatom a vaddisznók csörtetését, a gomba növését és hetekig nem beszélek senkivel. Annyira nem törődök a világgal – eredetileg mást akartam ide írni – hogy az szinte elképzelhetetlen. Legkomolyabb könyvem a nagy gombahatározó lesz. Szigorúan, hagyományos papír alapon.
Fenti példákból is jól látszik, hogy az átlagosnál racionálisabbak, következetesebbek vagyunk, valószínűleg már alapból is, de az évek során ez csak fokozódott. Néha már a kibírhatatlanságig. Próbáljunk lelazulni, próbáljunk a megszokott, ránk kényszerített szerepből kiszakadni és egyszerű halandónak lenni. Nem egyszerű, de próbáljuk meg. Ne mondjuk meg mindig a tutit, akár késsünk el néha, hagyjunk teret a spontenatinásnak. De most rohanok, prezit kell csinálnom a holnapi steering committee-re.
Tetszik amit olvastál? Szereted Derrick és Harry írásait? Akkor játssz a fantasztikus D&H PM bögréért és kövess minket a facebookon is, ahol érdekes anyagokat találsz az aktuális blogbejegyzésekhez kapcsolódóan.
