Derrick és Harry Projektmenedzsment Blogja

Hogyan vegyünk fel programozókat?

2015. szeptember 20. - TanacsLajos

Ha már megmondtam, miért olyan fontos a jó programozó, illene megmondani, hogyan lehet beszerezni őket, igaz? Vagy háromszáz fejlesztőt interjúztattam különböző munkahelyeimen az elmúlt tizenhét évben, és bár a bombabiztos receptet még mindig nem találtam meg, azért nagyon sokat javult a dolog eredményessége: összeszedtem néhány olyan tippet, ami segíthet nektek is, ha programozót kell felvennetek.

hr_interju.jpg

Alapvetően télezzük fel, hogy valahonnan szereztünk már egy rakás önéletrajzot, ilyennel egy jó fejvadász, állásportál, vagy egy remekbe szabott álláshirdetés tud szolgálni. De hogyan tovább?

Hogyan ne csináljuk?

  • A felvételiztetés első lépése, hogy beömlik egy csomó CV a céghez. Ezt ne a HR-es szűrje, hanem szakmai emberek! Akkor se, ha rohadt sok van, és ez egy fárasztó munka. Tisztelet a kivételnek, de egy HR-es általában nem tudja, mi a különbség a JSF a JSP meg a JS között. A HR-es feladata a keretek és a háttér biztosítása, a szervezés (ami szintén nagyon fontos).

  • Ne az alapján válasszunk, hogy ki hengereli le a hallgatóságát valami nagy dumával! Fejlesztői pozíciókban is fontos persze a kommunikációs készség, de nem értékesítőket vagy sztárelőadókat keresünk. Fókuszáljunk a szakmaiságra!

  • Attól, hogy valaki szociopatának tűnik, még nem zseni, sőt, valószínűleg nem az! Zseniből nagyon kevés van, kommunikációs és társas problémákkal küszködő ember viszont rengeteg: felejtsük el a meg nem értett géniusz sztereotípiát!

  • Pusztán sajnálatból soha ne vegyünk fel senkit! Vannak olyan pályázók, akiknél majd' megszakad az ember szíve, mert már nagyon rég keres, vagy nagy a családja, vagy valami ilyesmi. Ha szakmailag nem felel meg a pályázó a feladatra, akkor úgyis csak kudarcok várnak rá, és hamis reményeket táplálunk benne is, meg magunkban is.

  • Nem sok értelme van megkérdezni, milyen helyet keres: mindenki szakmai kihívásokat, jó csapatot, technikai fejlődési lehetőségeket keres.

  • Meg annak sincs, hogy mondj három jó meg rossz tulajdonságot: egyrészt szerintem rohadtul idegesítő a kérdés, másrészt meg szörnyen átlátszó, és minimális információtartalommal bír: az interjúztató feladata feltárni a pályázó rossz meg jó tulajdonságait, nem neki kell elmondani.

  • A pszichológia egy csodálatos tudományág (tényleg az, nem ironizálok), de szerintem felvételkor egy pszichológiai teszttel nem sokra megyünk, az emberi jellem megismerését nem lehet fél órás kérdőívbe sűríteni. Ráadásul a programozók átlag feletti intelligenciával rendelkeznek, és szerintem simán kitalálják, melyik választ várja a pályáztató cég, és a Norman Bates jellegűek is vidáman átcsúsznak a szűrőn.

Hogyan csináljuk?

  • Az első és legfontosabb: írassunk a pályázóval programot, lehetőleg helyben, kontrollált körülmények között! Fogalmam sincs, miért nem csinálják ezt mindenhol, talán azért, mert akik döntenek a pályázóról, azoknak fingjuk sincs arról, milyen a jól megoldott felvételi programozási feladat. Mi mostanában konzolos Java alkalmazást íratunk a pályázókkal két óra alatt, internethasználat engedélyezve van közben. A Codewars oldalon vannak pl. jó feladatok, bár a miénk nem onnan származik.

  • Legyen erős szakmai része az interjúnak az informatikai alapokról! (Adatszerkezetek, tervezési minták, OO alapfogalmak, stb.) Adjunk valamilyen absztrakt feladatot, ahol valaminek a működését kell ábrázolni diagrammal például! Rajzoljon lapra státuszdiagramot, vagy valami ilyesmit a delikvens, az orrunk előtt!

  • Mesélje el a pályázó, hogyan dolgozott az előző projektjében, mi volt a feladata, hogyan kapta a feladatokat, hogyan tesztelte amit csinált, hogyan folyt a release-ek kiadása!

  • Működjön a kémia! Azaz fontos, hogy általánosságban viszonylagosan kellemesen érezzük magunkat a jelölt társaságában. Ne feledjük, a közösségünk új tagját is keressük, nem csak egy erőforrást!

  • Lehetőleg azok (is) hallgassák meg a pályázót, akikkel együtt fog dolgozni! Ez nagyban segíti a csapatba integrálását is a jelöltnek, nem érzik azt a többiek, hogy valami hülyét ültettek a nyakukba.

  • Mondjuk el őszintén, mi vár rá a cégünknél, mutassuk be magunkat, és lehetőleg ne hazudjuk le a csillagot az égről, úgyis kiderül az első néhány hétben, mi a valóság.

  • Kérdezzünk utána a jelölt szakmai múltjának más forrásokból, ha lehet: nézzük meg hol dolgozott korábban, szerezzünk direkt véleményeket! Ugyanakkor ne riadjunk el feltétlenül egy negatív vélemény miatt!

  • Mindig legalább két ember bonyolítsa a szakmai interjút, beszéljék meg a hallottakat az interjú után, és közösen alakítsanak ki véleményt a pályázóról! A döntés közös legyen: a műszaki csapat, a menedzsment és a HR együtt döntsenek arról konszenzusosan, ki jöjjön és ki nem! 

  • Vegyük komolyan a próbaidőt! Nagyon sok helyen tűnik el a friss dolgozó a napi darálóban, és sodródik egyik feladattól a másikig, vagy tutorialozik három hónapon át. Pedig a próbaidő pont azért van, hogy a döntés kockázatát csökkentse mindkét fél számára.

 Végül lazításképp: amit mindig is szerettem volna, de sosem tettem meg

  • Csoportos bográcsozás a jelöltekkel, ahol mindenkinek legalább három deci pálinkát meg kell inni, hogy megnyilvánuljon igazi belső énjük.
  • Megkérdezni, milyen zenét hallgatsz, és azonnal elküldeni ha azt mondja, David Guettát. Valamint azonnal felvenni, ha azt mondja, Judas Priest vagy In Flames.
  • Megkérdezni, hogy olvassa-e a Derrick és Harry blogot, és hogy ugye milyen kurva jó :)

A bejegyzés trackback címe:

https://derrickesharry.blog.hu/api/trackback/id/tr307799230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mr. Waszabi 2015.09.20. 20:40:47

Hát, ez a 3 deci pálinka, ez nagyon jó :)
Az mondjuk igaz, hogy kapásból ki kéne rúgnom a 2 legjobb fejlesztőmet, ha most utólag ez felvételi szempont lenne - de asszem a többi kolléga átmenne a teszten - csak hát ők nem tudnák pótolni a két kiesőt szaktudásban:)
Pozitív a poszt, gratulálok hozzá :)

Annyit tennék hozzá, hogy a HR-est nem tudod kihagyni a buliból egy komolyabb cégnél - ő dönt elsősorban. A legtöbb helyen először a HR-es interjúztat, aztán, ha átengedte a jelöltet, csak akkor kerül sor a szakmai interjúra. A szakma annyiba szólhat bele, hogy kiket hívjon be a HR-es önéletrajza alapján, illetve a 2. vagy 3. körben a szakmai interjúnál. Ha a HR-esnél elbukik az aspiráns, akkor a szakmai interjúra már nem kerül sor. Ennek menetét nem a szakterület vezérli általában. Kis cégeknél esetleg, ahol a cégvezető interjúztat - de az más tészta, szubjektívebb.

TanacsLajos 2015.09.20. 20:50:58

@Mr. Waszabi: Köszönöm, örülök, ha tudtam valami hasznosat írni :)
A HR-est nem akarom kihagyni, fontosnak tartom, kulcspozíció egy egészséges szervezetnél. Csak ne legyen mindenható, nem neki kell majd a felvett dolgozókkal együtt melózni nap mint nap.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.20. 20:59:11

A hogyan csináljuk első pontjáig olvastam, odáig, meglepő módon még nagyjából egyet is értek a leírtakkal, de...
Programot íratni egy felvételin?
Minek? Egy félórás feladattal nem tudsz meg túl sokat az illetőről (feltéve, hogy átlagos fejlesztőt keresel, nem zseniket)
Aztán: milyen nyelven? Vagy pszeudokódot? Az nem ad futtatható eredményt. Esetleg kihagynál valakit pusztán azért, mert eddig Delphiben programozott, ti meg javaban dolgoztok?
Inkább bízni kellene a jelentkezőben, hogy a referenciái valósak.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.20. 21:04:40

Kémia? Bocs, de nem szexpartnert keresünk, hanem programozót. Ha van pár, közel azonos képességű jelölt, velük már el lehet ezt játszani, bár nem értem, miért kell a csoportos munkában partner, de egyáltalán nem bulizós alkatú munkavállalót kizárni, csak azért, mert előre látható, hogy nem fog együtt dohányozni, ebédelni, bulizni stb.a társasággal.

TanacsLajos 2015.09.20. 21:06:07

@Hóhér az utolsó barátod: Két órát szoktunk a programozási feladat megírására szánni, Java-ban kell működő programot írni. Telepített, konfigurált IDE-ben, engedélyezett internethasználattal. Futtatható eredményt szokott születni, de lényeg persze nem ez, hanem a forráskód.
Pályakezdőktől is ezt szoktuk kérni, persze ha valaki semmit nem tud a Javaról, akkor nem tud a feladattal mit kezdeni. De ha Java programozót keresek, akkor miért mérjem a más technológiákkal szerzett ismereteit?
A referenciákban nem szeretek bízni, inkább a saját szememnek hiszek.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.20. 21:12:41

Kérdezzünk utána... a magam példájából kiindulva ez is necces dolog. Életemben összesen két cégnél dolgoztam, házon belül váltottam néhányszor. A legtöbb váltásom olyan volt, hogy még olyanokban is sikerült pozitív emléket hagynom, akik miatt váltottam. Az utolsó... hát ott erősen attól függött volna a vélemény, hogy kit kérdezel... nagy cég volt, sokan ismertek, de ha véletlenül az utolsó főnökeimet kérdezed, biztosan nem állsz szóba velem. Ha a közvetlen kollégákat, akkor saccra 50%, hogy milyen választ kapsz. Ha azokat, akiknek (igaz, üzemeltetőként) segítettem, akkor 80% pozitív...
Kit kérdeznél a felsoroltakból?

TanacsLajos 2015.09.20. 21:17:12

@Hóhér az utolsó barátod: Utánakérdezni csak olyan jelentkezőnek szoktam, aki olyan cégnél dolgozott akiket személyesen is ismerek, ismeretlenül nem. Persze sajnos ez ritkábban járható út, pályakezdőknél meg nem is értelmezhető. Ha viszont meg lehet tenni, akkor érdemes, mert jól árnyalja a jelentkezőről kialakított képet.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.20. 21:19:41

@Kriminalhauptmeister Harry: egy nyelvet megtanulni mondjuk két hét-egy hónap, hogy elkezdd használni élesben (*), jó fejlesztőt szerintem kár veszni hagyni csak azért, mert addig mondjuk PHP-ben fejlesztett.

* = pénzintézeti számlavezetőt kezdtünk fejleszteni egy hónap tanulás után egy addig ismeretlen rendszerben és működött. Az utódom kb két-három hét alatt beletanult annyira, hogy már bele tudott szólni és tán két hónap múlva már ő volt a vezető fejlesztője.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.20. 21:22:13

@Kriminalhauptmeister Harry: így már elmegy, de még mindig ott a személyes konfliktusok lehetősége, de ez már tényleg az a kategória, hogy kiben bízol.

2015.09.20. 23:54:05

Van egy mondás: "Ha mogyórót kínálsz, akkor majmot kapsz!"

Ez egy állásinterjúra levetítve azt jelenti, hogy arra felnőtt emberek jelentkeznek, nem pedig ovódások. Ha az egész intetrú másból nem áll, minthogy ovódás módszerekkel próbálják kiszűrni a bénákat, akkor ne csodálkozzon a cég, ha ovódásokat sikerül felvenni.

Sajnos M.o. már jópár éve elterjedt az az interjúztatási szokás, amit a bloggoló leírt, hogy a szakmai részen lényegében "tesztelik" a jelentkezőt, hogy mit nem tud, hol lehetnek a szakmai hiányosságok, és nem arra kiváncsiak, hogy a pályafutása során milyen tapasztalatokat szerzett meg, és milyen problémákat miként oldott meg.

Aki eddig más cégnél dolgozott, az jellemzően más iparágban dolgozott, más technológiákat ismert meg, a cégkúltúra, a munkastílus is más volt. Természetszerűleg lesz egy csomó olyan dolog, amit a jelentkező nem tud, nem úgy ismer, nem úgy csinált, kár szerintem emiatt egy jelentkezőt az első körben eldobni.

A legtöbb cégnél sajnos az az elterjed vélekedés, hogy a cég mindig mindent teljesen jól csinál, az ott dolgozó programozók szakmai felkészültsége kiválló. A cég pedig ebbe a környeztbe keres jelentkezőket, akik szintén mindent tudnak, és jól is tudnak intergrálódni a csapatba. Akire ez nem illik, azt nem veszik fel.

Hogy ezzel mi a baj? Teljesen elutasítod, hogy az újonnan felvett kollégáid friss vért hozzanak a cégedbe. A programozó más nem fog csinálni, mint leprogramozni azt amit az az architekt meg a vezető programozó elképzel, ha valami rosszul sül el, akkor azt megpróbálni valakire rákenni, aztán amikorra a motiváció a zérusra esik, akkor lehet a helyére felvenni az újabb embert.

Működjön a kémia is? Hát szerintem főleg a sztereotipiákat kellene az interjún félretenni, illetve interjúztatóként meg kellene érteni, hogy a jelentkező dolgozni szeretne nálad, és nem azért jelentkezett, mert jópajtásod szerertne lenni.

A szimpátia alapján történő választás lehetőségét azonban meg kell adni a jelentkezőnek. Ez azt jelenti, hogy az interjún olyan emberek üljenek, akikkel a jelentkező együtt fog dolgozni. A főnöke mindeképp legyen ott, és szerepeljen ő is!
A főnök is lehet bunkó, béna, szociopata, neki is vannak szakmai hiányosságai stb. , ezek ne azután derüljenek ki, miután elkezdtett dolgozni az ember az új munkahelyen!

Stress Testing As A Service 2015.09.21. 01:59:30

@Merész kőszáli kecske: +1

Az van tesztelve hogy a jelölt mit nem tud. Kiragadnak egy pici szeletet amit a szakmai vezető jónak lát, a jelölt szemszögéből zsákbamacska az interjú.

Olyan az interjúzás mint a szóbeli vizsga. 30 tétel, egy jó jelölt tud 15-20at és nálad kihúzza amit nem tud, elküldöd. A rossz jelölt pedig pont kihúzza azt az egyet amit átnézett, a cégnél pedig boldogok hogy végre valaki átment a teszten a 10 jelentkezőből.

Tenoce · http://www.deezer.com 2015.09.21. 08:30:17

Egyébként tényleg, hogy a francban van az, hogy a jó fejlesztők mindig valami zúzós zenét szeretnek? Az eddigi jó programozóim mind metálosok voltak! :-D

Mészáros Laci 2015.09.21. 08:47:53

Van olyan apró cég, ahol ez a jó módszer. Ahogy növekszik a méret (több mint 6-8 programozó), egyre nagyobb szerepe van a "softskill"-eknek, néhány tucat fölött pedig a zsenik inkább rontják az összteljesítményt, mint javítják.

bela 2015.09.21. 08:58:40

Nem rossz módszerek, bár az utolsó 3, amit sosem próbáltál ki, az nettó ostobaság, de - gondolom - csak vicces akart lenni (nem sikerült).

2015.09.21. 09:00:11

@Hóhér az utolsó barátod: IGEN !
Ha eddig delphiben programozott, akkor NE az új munkahelye terhére tanuljon JAVAzni. Nem két nap amíg megtanulja az osztályokat meg az egész logikáját és buktatóit egy új programnyelvnek.
De most komolyan, ezt te se gondoltad át.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 09:05:22

@Kulics: mint mondtam, saját, nem egyszemélyes, hanem részben csaoaton tesztelt tapasztalat. Az említett utódom(ő már azóta nyugdíjas, nem neki keresek munkát) képességeivel rendelkező embert hülyeség kihagyni csak azért, mert nem ismeri a javat.
Feltéve persze, hogy jó fejlesztő kell és nem code monkey automata.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 09:07:01

@Kulics: delphit meg azért említettem, mert tudtommal az már oop (is tud lenni)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2015.09.21. 09:18:15

1. Nálunk a HR azt hívja be, akire a szakmai oldal azt mondja
2. Programírással én sem értek egyet, inkább valami problémamegoldó kérdés vagy akármi
3. a blog fasza :D

halaloszto 2015.09.21. 09:36:53

Ez a ne a HR legyen az első szűrő ez nagyon az elevenembe talált. A HR a felvételi követelmények közül egyedül a nyelvtudást tudja rendesen lecsekkolni. És ki is szórja aki gyenge. Pedig csapatban, netán tanárhoz járva a nyelvtudás hamar szintre hozható, sokkal hamarabb minta hiányzó szakmai tapasztalat.

Vajk

2015.09.21. 09:37:37

@Kulics:
A programnyelv csak eszköz, egy sok emberéves projektnél pár hét után már adható feladat egy olyan új embernek, aki tapasztalt progranozó, de adott nyelvet csak most kezdte tanulni. Nyilván ha 0-ról kell indítani egy projektet, akkor tényleg nem jó ötlet olyat felvenni, akinek új a nyelv.

Ugyanez igaz amúgy leretrendszerre is. Nem mindig jó ötlet az alapján felvenni egy embert, hogy dolgozott-e az adott keretrendszerrel, már ha a cég hosszútávban gondolkodik.

Kaksi Kapitány 2015.09.21. 10:00:41

A helyszínen kód íratással én sem értek egyet. Még ha helyszíni kód-íratás legkultúráltabb formáját használod is (IDE stb) semmilyen valós képet nem kapsz az illető valódi képességeiről egy lámpalázban megíratott programmal. Szerintem a legjobban előre kidolgozott feladattal lehet felmérni valakinek az igazi tudását. Valami izgalmas trükkös kis feladat amire van egy hétvégéd, aztán interjún vezesd le mit miért csináltál.

Kár hogy sok neves cég is egy visszaszámlálós ablakon keresztül akar meggyőződni valós tudásodról valami agybeteg algoritmus kiszenvedése közben.

Én el se megyek olyan interjúra amin kézikódolás van, vagy ha egyszercsak előkerül a toll papír udvariasan megköszönöm a lehetőséget és eljövök.

Esetleg még azt belevehetnéd a listába hogy a magyar normákkal ellentétben minden kandidátus kapjon válaszlevelet még ha be sem hivják. Eléggé illúzióromboló tud lenni amikor a mindenható HR-es válaszra se méltatja a jelentkezésedet.

Doubledeceker 2015.09.21. 10:09:34

Egyetértek a programnyelv csak egy eszköz, én C++ -ben vagyok a közepesnél erősebb, de bedolgoztam már c#-os és java-s projektben is, és mindkettőhöz tudtam hozzátenni érdemben, annak ellenére, hogy a nyelvi adottságokat nem használtam ki kellőképp, mivel nem is ismertem a nyelveket azelőtt.

Inkább ott gáz nekem a dolog, amit mások is írtak, hogy nem feltétlenül a pályázó tudását akarják megmérni, hanem a hiányosságait.

Néhány évet dolgoztam képfeldolgozással, augmented realytivel, Unity-vel c# c++ nativ plugineket írtam. Na de ha most valami, konzolos alkalmazást kellene írnom, még a standard io stream-ek nevét is neten kellene keresnem, illetve ugyancsak bajban lennék ha valami útbejáró algoritmusokat kellene írnom.

Szóval ez az egész programozósdi annyira széleskörű lett már, hogy az itt felhalmozott tudást, egyetlen 1-2 órás feladattal nehéz kiszűrni.

Nyilván a teljesen alkalmatlanokat ki lehet szűrni, esetleg a totál zsenikből is el lehet kapni néhányat, de a közepes tudás felmérésre lehet nem alkalmas. ( Ahogy írta valaki feljebb, pl. mint a törtéenel érettsége van 40 tétel, lehet tudsz 30 tételt kitűnően, de ha a másik 10-ből huzol akkor bukta. Közben meg lehet, hogy tök jó történelem tudor válna az emberből. )

A jelentkező korábbi projektjeinek forrásának elemzése, azok bemutatása talán jó lehetne, de nem tudom erre mennyire van igény, lehetőség.

_Epikurosz_ 2015.09.21. 10:12:41

@Mr. Waszabi: A HR-re két válasz van programozói szemszögből, mindkettő hack szemléletű:
1) betanulni, hogy mit akar a HR-es hallani, és visszamondani neki.
2) megkerülni a HR-t, és kiváló referenciamunkával, szakmai úton bekerülni.

2015.09.21. 10:15:45

Időközben beleolvastam ezen a blogon a többi posztba is. Első olvasásra jót röhögtem egyik-másik poszton, végülis megfelelően provokáló stílusban készteti az olvasókat, hogy ne csak bólogassanak, hanem komenteljenek is.

A valódi baj azonban az, hogy én is dolgoztam már eleget jópár cégnél, és megvolt a jól kialakult véleményem, hogy na mik voltak azok a dolgok, amiktől nagyon ki tudott lenni a hócipőm egy-egy projektben. Aztán egy ideig az ember abba ringatta magát, hogy ha elmegy egy másik céghez, akkor ott talán ez-az jobb lesz, de persze mindig kiderült, hogy egyáltalán nem, vagy inkább rosszabb lett. Aztán amikor az ember úgy döntött, hogy külföldön vállal szerencsét, akkor utána rá kellett eszmélnie, hogy ezt a döntést hamarabb kellett volna meghozni.

Egyébként jó hogy valaki megírja ezeket a dolgokat is egy blogba, de ha valaki esetleg ezeket a tanácsokat komolyan veszi, annak érdemes lenne elgondolkodnia, hogy ő miért blogokból képzi magát tovább. A HR is egy külön szakma, és az interjúztatásoknak is megvan a kialakult módszere, ezeknek pl. szakkönyvekben utána lehet olvasni.

Még egy kérdés a posztolótól: szökött meg már nálad valaki interjúról? :-)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.09.21. 10:16:10

"Attól, hogy valaki szociopatának tűnik, még nem zseni, sőt, valószínűleg nem az! Zseniből nagyon kevés van, kommunikációs és társas problémákkal küszködő ember viszont rengeteg: felejtsük el a meg nem értett géniusz sztereotípiát!"

THankgod ezt végre valaki leírja. Főleg az it-s techesek között van nem kevés szocializációs problémás aki mára büszke is erre...

KergeK@csa 2015.09.21. 10:23:06

Nálunk tetszőleges nyelven (akár pszeudókódban) van egy kb. 20-30 sorban megoldható feladat, durván 5-10 perc alatt megoldható, papíron kell, senkit nem érdekel a lehagyott pontosvessző, mert az elvek a fontos, nem az, hogy nagy izgulásban vajon lehagy-e egy karaktert, amiért amúgyis szól a program. :)

Ezt megelőzi egy 30-40 perces teszt kb. 20 kérdéssel. Szóban megyünk rajta végig, persze a jelölt nyugodtan jegyzetelhet, átolvashatja előtte, de jobban szokták szeretni, ha "elolvassa, gondolkozik fél percet, aztán mondja" megoldást, és rögtön ott ki is értékeljük, hogy miért gondolja így, nem-e jobb úgy, stb.
Ha csak írásban kérnénk és később értékelnénk, akkor simán lehet, hogy amúgy az elvet jól tudja, csak benézett valamit. Így viszont, hogy el is kell magyaráznia, így az ilyen hibák esélye is kisebb, és kiderül az is, hogy csak tippelget-e valamint, hogy meg tudja-e a védeni érvekkel a tudását. Ha meg tudja védeni az ő válaszát az elvárttal szemben, az nem rossz éppenséggel. :)

És még ez előtt szokott lenne egy fél órás általános beszélgetés, mit dolgozott, miért jönne, mi mit dolgozunk, stb. :)

Másfél óra egy jelentkező kb., HR nem szól bele, nem is látják a CV-ket, csak a választott ember adatait kapják meg, hogy "tessék, ő az, papírozzák le". :)
(És nem kis cég. :))

Amúgy a poszt jó, egyedül a programíratással nem értek annyira egyet. Meg eltérés, hogy a legutolsó felvett emberrel nem csak 3 deci pálinkát itattunk meg bográcsoláskor még kezdés előtt. ;)

firg_firg 2015.09.21. 10:30:59

Valaki irta a multkor hogy ez egy poen blog. Az a gond, hogy nincs benne eleg poen ahoz hogy szakmai viccelodesnek vegyem, sot, nekem inkabb komolynak tunik.

"Akkor se, ha rohadt sok van, és ez egy fárasztó munka. "
Pedig rohadt sok van es ez egy faraszto munka. Ha a HR csinalja akkor szer lesz. Ha szakember, akkor olyan melotol vonod el, amivel effektive penzt kerestek, beigert hataridok vannak, bonuszok fuggenek tole (pl a fonokode), stb stb stb

"Nem sok értelme van megkérdezni, milyen helyet keres" + "mondj három jó meg rossz tulajdonságot" ismerek olyanokat akik legalabb ilyen vehemensen elmagyarazzak miert is rohadt jo kerdesek ezek, vannak ilyenek, a jelolteknek meg erdemes erre felkeszulni, pl rakeresni az eltero velemenyekre

"Mesélje el a pályázó, hogyan dolgozott az előző projektjében" - ismet elony a mozigepeszeknek

"Működjön a kémia! " - legyunk rohadtul szakmaiak meg objektivek, de azert szubjektivak is mer az is fontos, minek is tagadjuk. Es mi van ha neked nem szimpi, de mindenki masnak az lenne? Akkor meghivod az interjura az egesz csapatot? Vagy csak a felet? Es mi van ha 50%-50% az arany? Vagy a meglevo dolgozok kozul mindenki szeret mindenkit?

"mi vár rá a cégünknél, mutassuk be magunkat" - a mi cegunk egy fos, sokad dolgozunk es szarul. Aki ezek utan is maradna azt inkabb nem akarnad felvenni? Meg a bemutatkozas attol is fugg, hogy ki mondja. A fonok aki szerint jol mennek a dolgok (persze vannak approbb nehezsegek), vagy a fejleszto aki alul sziv (aki szerint holnap jon a vilagvege)? Velemenyek vannak, aztan hogy egy jeloltnek tenyleg mi lenne a szar es az elviselheto az szemelyfuggo.

"írassunk a pályázóval programot, l" + "Legyen erős szakmai része az interjúnak" - szerintem keves az olyan ember aki vagja az legutolso akademiai terminologiat es tenyleg programozn is tud.

"Kérdezzünk utána" + "Ugyanakkor ne riadjunk el feltétlenül " - most kezdem azt hinni hogy ez a blog megis egy poen, de akkor nagyon rossz.

"Lehetőleg azok (is) hallgassák meg a pályázót, akikkel együtt fog dolgozni!" - Mindenki? Vagy csak a kivalasztott kevesek? Es aztan szavazas van? Akkor nem lesz olyan aki mindenkinek tetszik, vagy keresgelhetsz az orokkevalosagig. Vagy a fonok dont? Akkor megint az van, hogy "mi megmonduk elore de a fonok, a kurva okos, maskepp dontott" ergo ha szar akkor az o felelossge. A managernek a felelosseg meg olyan mint ordognek a szenteltviz.

"Vegyük komolyan a próbaidőt! " - altalaban akkor vesznek fel elmbert amikor mar rohadtul kell valaki, es sok a munka, vagy valaki elmegy es at kell venni mihamarabb a melot. Ha utolag megis kiderul hogy az uj melos szar, es elkuldik, akkor azzal megint csak tokon lovi magat a ceg, csuszik a melo, elveszik a tudas meg a fonoknek is be kell ismernie hogy ez szar dontes volt.

"Mindig legalább két ember" + "A döntés közös legyen"
Ertem en hogy jo a konszenzus, csap epp sokaig tart, es mint leirtam fentebb, ha keresnek, akkor nem altalaban gyorsan kell valaki. A kozos dontesek meg elmossak a felelosseget, amit nagyon szerenek a fonokok, hiszen nem lehet oket hibaztatni.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 10:38:24

Az eddigi kommentekből nekem az jön le, hogy nincs igazán jó módszer. Vagy ismered a jelentkezőt és akkor minek az interjú, vagy nem és akkor lutri az egész.

Mr. Waszabi 2015.09.21. 10:46:42

@_Epikurosz_: sztem különbséget kell tenni alkalmazott és beszállító közt.
Munkatárs HR-en keresztül érkezik, és nem lehet betanulni a HR kérdéseit. A HR-es egyetlen kérdése sem a szakmaiságra vonatkozik, még ha annak látszó kérdéseket is tesz fel. Kizárólag a jelölt pszichikai alkalmasságát vizsgálja: reakcióidőt, természetességet, őszinteséget, minden olyasmit, ami a jelölt beilleszkedésére vonatkozó infot adhat. Szóval ezzel nem érdemes próbálkozni. Arról nem beszélve, hogy lehet csoportos interjú is, ahol a jelöltek gyakorlatias kérdéseket kapnak, ahol egy-kettőre eldől, ki a nyerő.

Beszállítót lehet referencia munkával "behozni", de csak pályáztatással, és nagyon sok helyen a pályázati anyag részét képezi a munkatársak CV-je ma már. Amihez ugyan a HR-nek nincs köze, viszont más szakterület, pl. beszerzési osztály nézi meg a pályázati értékelés során. Sztem cseberből vederbe. Általában azt mondom, hogy ahová az ember kevés, oda ne akarjon bekerülni akármi manipulációval sem, mert megszívja. Beszállítóként hasonló a helyzet. Aki megfelel a kiszemelt céghez minőségben és árban is, az nagy valószínűséggel bekerül, aki meg kilóg a cég elképzeléseiből, az nem. A referenciák nagyon sokat nyomnak a latba.

onlame 2015.09.21. 10:52:17

@firg_firg: Huhh... hosszú... :)

Márpedig fontos, hogy működjön a kémia. Én döntöttem úgy, hogy nem megyek egy céghez, mert szar arcok voltak, akik interjúztattak. A pályázó is lehet szar arc. Ha olyan ember interjúztat, aki ismeri a csapatot, az nagyjából tudja, hogy milyen emberrel nem tudnának együtt dolgozni. Nyilván nem társkereső az interjú, de ha van valaki aki szakmailag kb. ugyanott van és még jóarc is, akkor inkább azt veszi fel.

Lehet, hogy lehet vetiteni arról, hogy hogyan dolgoztál az előző projekten, de szerintem már az is előny, ha a jelölt tudja, hogy hogyan kellett volna dolgozni, és arról mesél. Meg azért le lehet szerintem szűrni néhány kérdés után, hogy mi az igaz, meg mi a mese. Ha valaki dolgozott már projektben, akkor az ilyen "és mit csináltatok ha...?" "hogy kezeltétek azt, amikor...?" tipusú kérdésekkel fel lehet deriteni a szituációt. Vetiteni akkor lehet, ha egyirányú a kommunikáció, és nem kérdezel vissza, mert mondjuk leszarod.

A cég/meló bemutatása. Szakmai interjúra fejlesztőket szoktak beküldeni (ahol én voltam pár helyen). Rajtuk látszik, hogy mennyire frusztráltak vagy érzik jól magukat, ha van egy kis érzelmi intelligenciád. Voltam olyan helyen, ahol látszott rajtuk, hogy szarban vannak, és kell az ember nagyon, stresszeltek meg minden. Nem volt annyira csábitó... Sajnáltam őket, de mint ahogy fejlesztőt se veszünk fel sajnálatból, a munkahelyet se sajnálatból választjuk.

"Lehetőleg azok (is) hallgassák meg a pályázót, akikkel együtt fog dolgozni!" Nálunk működik. Szakmai interjút 1-2 ember a csapatból végzi. Ki más? A projektmenedzser? :D

"szerintem keves az olyan ember aki vagja az legutolso akademiai terminologiat es tenyleg programozn is tud."
Aki nem tud programozni, az mehet is isten hirével. Nem kell akadémiai terminológia, de a coding style fontos, meg az is, hogy hogyan oldja meg a problémát. Sok mindent le lehet szűrni a kódból, ami iszonyat fontos.

"Ha utolag megis kiderul hogy az uj melos szar, es elkuldik, akkor azzal megint csak tokon lovi magat a ceg" Gyakorlatban tényleg nehéz kivitelezni, de ha tényleg szar az új melós, akkor minél tovább marad, annál többet árt.

"A kozos dontesek meg elmossak a felelosseget" A döntés a munkáltatóé kell, hogy legyen, igy a felelősség is az övé, nyilván. Viszont ha nem vonja be a HR-t, vagy a szakmai csapatot, akkor tuti szar döntést hoz. Menedzserem rakott már közénk olyan embert, aki szerinte "jó lesz", hát nem volt az... Közösen meg eddig csak jó embereket sikerült behozni.

onlame 2015.09.21. 10:56:39

@Hóhér az utolsó barátod: A férgeset azért szépen ki lehet szűrni. Nyilván megy a kukába egy-két potenciálisan jó jelölt, aki nem tudja eladni magát, de arra kb sosincs idő, hogy az emberek igazi énjét 100%-ban feltérképezd egy kiválasztás során, amikor rohadt sok ember közül kell válogatni, relative rövid határidővel.

Aki szociopata, mozigépész, vagy pusztán szakmailag nagyon gyenge, azoktól gyorsan meg lehet szabadulni, és legtöbbször, ha átmegy az ember a szűrőkön, akkor már lehet vele kezdeni valamit.

Én egyébként dolgoztam olyan helyen, ahol volt egy autista csávó, képzelhetitek, hogy nem ő volt a csapat viccmestere, viszont szakmailag nagyon ott volt, és jól lehetett vele együtt dolgozni, meg tanulni tőle. Kis empátia kellett hozzá, szerintem ez is a csapat előnyére vált.

s 2015.09.21. 11:01:03

@Hóhér az utolsó barátod: "Kémia? Bocs, de nem szexpartnert keresünk"

De. Ő igen, mert ezt egy csaj írta, kilométerekről ordít. Intelligens, lehetőleg jóképű programozó fiú kandúr kell neki, ami nem baj, ha hazaviszi baszni, de munkahelyre nem feltétlenül ez kell.

2015.09.21. 11:02:12

@nagybalfasz: egy új programnyelvben NEM a szintaktika vagy utasítások megtanulása a nagy kunszt. Hanem a buktatók, hogy melyik osztály melyik metódusát használd egy feladatra a nyolc másik helyett. Ez kőkemény években mért gyakorlat. Szóval én biztos nem vennék fel olyat aki majd az én időm terhére akarja ezt megtanulni.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 11:02:25

@onlame:
"Ki más?" - pár éve egy biztosítónál voltam interjún. (Kisebbek egyike)
Az igazgató és az üzemeltetés felső vezetője interjúztatott. Akikkel együtt kellett volna dolgozni, azok a környéken sem voltak. Sajnos akkor már teli volt a tököm a munka kereséssel, ezért nem kevés cinizmussal álltam hozzá, majd meg sem várva, hogy lesz-e folytatás, lemondtam.

2015.09.21. 11:03:01

@s: dehogynem !
munkahelyen a legjobb dugni !! :-)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 11:06:21

@Kulics: magyarán, akinek nincs legalább tizenöt év gyakorlata, az ne is keressen munkát, mert úgysem veszik fel. És nem is érzed, mekkora marhaság ez a hozzáállás. Vannak ötleteim, mi lesz nálatok, ha az egyik törzstagnak "a fejére esik egy bálkón"... :)

2015.09.21. 11:09:50

@Hóhér az utolsó barátod: átestél a ló másik oldalára.
Én azt venném fel egy java-s projektre aki legalább egy évet, egy javas projektben dolgozott és nem akkor kezdte el, hogy az első botladozásos hónapjaiban én finanszírozzam a tanulását.
Pláne java-ban ami már a vízcsapból is folyik.
Tehát nem 15 évről beszélünk.

bElannaTorres 2015.09.21. 11:22:19

majd a hr-es horoszkóp alapján eldönti ki mehet tovább :D

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.09.21. 11:26:18

Bográcsozás? A vérbeli programozó sajnálja a drága időt rágással tölteni. Egy tubus cukrozott sűrített tej, és az ebédidő is meg lett mentve a programozás számára. Szerencsére ott vannak a hétvégék, amikor a mutternél rendes kaját tesznek elé, különben nem húzná sokáig.

Sesquatch 2015.09.21. 11:29:21

"Működjön a kémia" vs "nem társkereső a munkahely" vitában én is az első mellett szavazok.

Eddig 6 munkahelyem volt, kettő külföldön, az utolsónál már 6. éve vagyok. Ha egy olyan helyen dolgozik az ember, ahol többet van mint a családjával otthon, akkor igenis fontos, hogy legalább minimális szinten "normális" legyen az új jelentkező. A jelenlegi munkahelyemen is van 2-3 kifejezetten szarfej ember, akiből 1-2 nél már az interjúztatás során meg lehetett volna szabadulni.
Itt nem arról van szó, hogy a csapat együtt fog hétvégente bográcsozni, hanem arról, hogy egy normális, kollegiális, netán már-már baráti viszont ki tudjanak a kollegák egymás között építeni.

s 2015.09.21. 11:30:34

@Merész kőszáli kecske: "eddig más cégnél dolgozott, az jellemzően más iparágban dolgozott, más technológiákat ismert meg"

Kedvenc példám jön. Amikor Szilárd Leónak végképp tele lett a töke az atomkutatással - nem kis részben a bombák ledobása utáni bűntudat miatt, amit sajnos eredmény nélkül, hiába ellenzett minden fórumon - biológiával kezdett foglalkozni. Aki ismeri ezen a területen elért eredményeit, annak felesleges beszélnem erről, aki meg nem, nos annak is. Elég annyi hozzá, hogy amikor betoppant egy biológia laborba és éppen a folyó kutatásokról beszélt neki az ottani főnök, a mondókáját időnként megszakítva, kissé zavartan pillantott rá. Végül is egy vezető fizikussal beszélt, ezt tudta ő is. Aztán egy bonyolult magyarázat után végül kibökte:
- Nézze, nem tudom, hogy igazából mit feltételezhetek.
Szilárd Leó válasza:
- Nulla ismeretet és végtelen intelligenciát.

Tudom, hogy ma többnyire nem ilyen pacákok állás ügyében jár el a legtöbb HR-es. De sosem lehet tudni. A lehetőség mindig ott van.

2015.09.21. 11:32:28

@Kulics:
Azok a buktatók, amelyek egy adott nyelv standard library-iből erednek, töredékei annak, amiket egy sok emberéves projekt rejthet, beleértve az általa használt 3rd party library-kat is. Ha egyik ember tudja a nyelvet, de lassan tanul, az elég hamar lemarad attól, aki nem tudja a nyelvet, de gyorsan tanul.

s 2015.09.21. 11:33:26

@Kulics: Végül is van abban igazság, amit mondasz. Kérdés, hogy dolgozni ki fog.

2015.09.21. 11:36:42

@Hóhér az utolsó barátod:
Meg eleve ezen elv szerint mondjuk a Clipper fejlesztők sosem térhetnek át új dologra, hiszen mit ér, ha csak heti 5-10 órában hobbi Java-ztak, mikor ott vannak azok, akiknek már 5 év munkatapasztalata van Java-ban (úgy születtek).

Trisi · www.alphawing.hu 2015.09.21. 11:42:40

Az ilyen felvételiztetős módszerek szépek, de eddigi ismereteim szerint teljesen feleslegesek. Az emberek nem azért válnak be, mert kiválóan ismerik az összes design pattern-t és lazán vágják egy ismeretlen IDE minden trükkjét a felvételin, hanem:
- képesek stresszes helyzetben gyors megoldást adni
- képes felmérni a lehetőségeket egy probléma megoldására és el is képes mondani mindezt
- meg tudja becsülni pontosan hogy milyen úton és mennyi idő alatt tud eljutni a megoldásig
- felfogja hogy lehet szépen kódolni és lehet hatékonyan, talán ezt a kettőt is képes vegyíteni. A szép kódolás állatira nem érdekli az üzleti embert, mert neki a határidő az egyetlen fontos és mivel ő hozza a pénzt... sajnos nem lesz minden kód csodaszép.
- az a kód amit fejleszt azt máshol is fel lehet használni, nem csak egy feladatra jó
- képes a társaságba beszokni, igenis fontos hogy emberileg is elfogadják egymást, mert ha nem akkor egy "ki a hibás" kérdésnél oltári balhé és mutogatás és befeszülés jelenik majd meg, ami komoly hátráltató tényező, időben mérhető!
- nem minden IT-s hallgat metált és nem mindenki öltözik feketébe és van aki megtalálja a sampont is és a naptól sem ég meg a bőre azonnal :) Léteznek teljesen átlagosan kinéző és normális lelkivilággal rendelkezők is, bár tény, hogy már ez is fura.

mindezt 1 óra alatt képtelenség mérni. Voltam már több cégnél és sok projekt van mögöttem, de bevallom az Eclipse nekem fájdalmas eszköz, utálom. Ahogy nem vagyok képes térképészeti szoftvert írni 1 hétvége alatt, de azt sem tudnám most azonnal hiba nélkül felskribálni hogy a JSF oldalak milyen fázisokban renderelődnek le. De tudom hol kell utánanézni és tudom értelmezni az új információt és képes vagyok totál ismeretlen dolgokat felfogni és a helyükre tenni, de nem jegyzek meg mindent.

Embert nem láttam még éles alkalmazásban design patterneket simogatni és keresni a megfelelőt a kb 130-ból amikor volt még 3 órája hogy kikerüljön a működő változat. Ha meg kikerült akkor senkinek nem volt már ideje rá, hogy visszamenőleg javítgasson, mert jött a következő feladat.
Egyetemen, vizsgán kiválóan megoldhatsz egy feladatot, de amikor bevágnak egy olyan projektbe aminek 10 évvel ezelőtt íródott a kódja, akkor alkalmazkodnod kell ahhoz! Nem írhatod át az egészet csak azért mert az úgy sokkal szebb és hatékonyabb. Bár igazad lesz, de nem életszerű.

s 2015.09.21. 11:43:27

@Kaksi Kapitány: "Valami izgalmas trükkös kis feladat"

Nocsak. Mintha pont ezt írtam volna az előzmény blog egyik kommentjében. Írjon MasterMindot játszó programot két nap alatt bármilyen nyelven. Abból kiderül, hogy tud -e gondolkozni.

Dorinda41 2015.09.21. 11:44:04

A mi legjobb programozónk szociopata. Nem kicsit. Külön szobában ül a láthatatlan barátnőjével, akinek szintén van asztala és gépe (fizetése szerencsére nincs). Ha a kollegák végletesen elakadnak valamivel akkor mindig nagyon szépen megkérik a barátnőt, hogy legyen kedves segítsen. S láss csodát, pár órán belül mindig ott a megoldás. Mindig megkérdezik idegenek, hogy hogyan sikerült ezt a csodabogarat felvennem és beintegrálnom egy ekkora szervezetbe. Viszonylag egyszerűen. Amikor a többiek rájönnek, hogy mekkora segítség az ő másfajta gondolkodása, akkor nagyon egyszerű azt mondani nekik, bocs, ha bemész, köszönj a bent ülő láthatatlan hölgynek is. 6 éve dolgozunk vele.
Ja, nem tudok arra a kérdésre válaszolni, hogy miért pont őt vettem fel annyi jelentkező közül. De egy biztos, ha egyszer pótolnom kellene, az iszonyatosan nehéz lenne.

_Epikurosz_ 2015.09.21. 11:46:58

@Mr. Waszabi: Na, akkor szakmázzunk:
"nem lehet betanulni a HR kérdéseit"
Dehogynem. Aki nem teszi, azt kiszórják, és évekig munkanélküli lesz. Kötelező, minden pályakezdő ezzel kezdi a pályáját. Különben el sem jut a szakmai interjúig. Itt nyavalyog nekem mindenki, a fentebbi hozzászólásokban, hogy kezdőt nem vesz fel, mert nem hajlandó betanítani. Hát öregem, akkor a HR-re marad az a munka, hogy bevigye a kezdőket a cégbe, "mert olyan kiváló a hozzáállásuk" . Q.E.D.

"Kizárólag a jelölt pszichikai alkalmasságát vizsgálja: reakcióidőt,"
Az intelligencia összetevő, nem személyiségi.

" természetességet,"
Minden személyiségnek (lásd Big5, PF16) más a természetes. Az úgynevezett természetesség az az átlagjózsi hozzáállása, ráadásul kultúrafüggő. Az átlag közepes programozó ettől pont eltér. Nem is beszélve a jó programozóról, aki ritka.

" őszinteséget"
általában dupla rákérdezéssel oldják meg. Kis pszichológiai tudás nem árt hozzá, de fő fegyverünk a jó munkamemória. Azaz, emlékezni, hogy mit válaszoltál. Hogy mi volt az, ami a fejedben volt 5 perccel ezelőtt. Programozáshoz is nélkülözhetetlen.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 11:47:35

@Dorinda41: ez már inkább skizofrénia ;)
Attól, hogy valaki külön szobában szeret dolgozni, még nem lesz szociopata. Csak rosszul viseli, ha munka közben lagzilajcsit kell hallgatnia. :)

sárospataki 2015.09.21. 11:48:14

@Dorinda41: @poszt:

A szociopata az manipulatív, agresszív, hazudozó, erőszakos, gátlások nélküli ragadozó, hosszú bűnlajtrommal, ez a pszichopata másik neve. Amiről ti beszéltek, az az aszociális, vagy aspergeres, vagy bármi, de nem szociopata.

s 2015.09.21. 11:48:29

@firg_firg: "Az a gond, hogy nincs benne eleg poen ahoz hogy szakmai viccelodesnek vegyem"

Az egész HR egy kibaszott vicc. Ha így közelítesz a témához, akkor nem hibázol nagyot.

2015.09.21. 11:55:35

@sárospataki lány:
A szociopata és a pszichopata is két egymástól független dolog.

Amit leírsz, az pszichopata, de annak is az elfajzott változata.

dr. trafik nomac 2015.09.21. 11:56:54

@Merész kőszáli kecske: Jo latni, hogy valakinek van itt legalabb goze az egeszrol ;)

- Ki nem alhatom a David Guettát, de ismerek nagyon jo programozot, aki rajongoja. Ugyanugy politikai iranybol sem lehet megitelni a szakmai ratermettseget, pedig igeny lenne ra ;)

dr. trafik nomac 2015.09.21. 11:58:43

@s: ha valaki asoval akar falat epiteni erhetik meglepetesek. A HR ha CV-ket vallogat, akkor azt a cegen azonnal el kell hagyni. Viszont ha jegyet kell vannai valami konfereciara, akkor az a project vezetoi oraberbol intezed ?

Kaksi Kapitány 2015.09.21. 12:02:19

Amúgy hogyan definiálnánk ezt az ún. szociopata típust?

Azért szociopata valaki mert nem áll be kussban billentyűzetet kalapálni a többi nevetséges pénzért güriző palyakezdő közé?

Értesüléseim szerint magyarban teljesen más fejlesztőként dolgozni mint modern országokban. Legtöbb helyre ambíciómentes parancsvégrehajtó kódoló majmokat keresnek akik szó nélkül végrehajtják a hűbérúr parancsait (biztos vannak kivételek) míg külföldön önálló önmenedzselő önálló gondolkodásra és döntéshozásra is képes fejlesztők a befutók.

Ha már kicsit kilogsz a sorbol egyből szociopata vagy. Ez annyira tipikusan magyar hozzáállás...

2015.09.21. 12:02:36

@Trisi:
A te megfogalmazásodból viszont az jön le, hogy aki metalt hallgat, annak nincs rendben a lelkivilága.

sárospataki 2015.09.21. 12:03:55

@Hóhér az utolsó barátod: egyik sem pontos definíció, angolul úgy van, hogy psychopaths are by nature, sociopaths by nurture. tünetileg mindkettő pontosan ugyanazokat hozza. amiket írnak ebben a cikkben, az kb egy vélemény, ugyanis egyik fogalomnak sincs tudományos definíciója, ilyennel egy harmadik rendelkezik, az antiszociális személyiségzavar (ezt írja is a cikk).

ha létezik különbség, az az, hogy a pszichopatáknak nincsen bűntudatuk, a szociopaták pedig deperszonalizációval meg egyéb dolgokkal érik el kb ugyanazt az eredményt - de mégegyszer, ezek nem precíz definíciók, ilyenek ugyanis nem léteznek.

ami viszont biztos, hogy semmi közük ahhoz, mint amire itt használják: introvertált, nem szociábilis, befordulós geekekre.

2015.09.21. 12:04:36

@Kaksi Kapitány:
Az, hogy mennyire droidot, vagy mennyire gondolkodó személyt keresnek, nem ország, hanem cég, projekt és pozíció függő.

s 2015.09.21. 12:08:05

@Kulics: Ha viszont senki sem csinálja ezt, akkor kijelentetted, hogy olyan kell, aki otthon tanulta, vagy már eleve így született.
Esetleg más - engedékenyebb munkahelyek - dögét hiénázod.

kirunews 2015.09.21. 12:09:58

Egyszer volt egy nagyon durva, 5 körös felvételi processzusom, abban volt minden, de a kedvenc kérdésem az utolsó körben hangzott el: gondolkodjak el hangosan azon, hogy vajon hány fogorvos élhet Nagy Britanniában? Azóta ezt, vagy valami hasonló jellegű kérdést én is fel szoktam tenni, ha én kerülök az asztal másik oldalára.

rezgaras 2015.09.21. 12:10:05

A lányom külföldön járt egyetemre, más szakirányban (gazdaság, pénzügy), ott egy fél éven át tanultak az interjúkról. Milyen kérdéseket tesz fel a HR-es, mit akar azzal megtudni, mik a jó, a rossz és a jónak látszó rossz válaszok.

A rendszer mondjuk arra alapít, hogy a HR-es intelligensebb a jelentkezőnél, ami nem minden esetben teljesül. :-))

s 2015.09.21. 12:12:24

@udvaros: Én csak processzoron sült tojást eszek. Ja, és úgy, hogy közben az én kódom fut, mert a házias ízek megszállottja vagyok. Ez mindenképpen el akartam mondani.

s 2015.09.21. 12:16:19

@Sesquatch: "Eddig 6 munkahelyem volt, kettő külföldön"
Mi nem dubajoztunk ennyit. A munkahely nem teadélután. Vannak szar kollégák, már hogyne lennének. Leszarom. A pénzért megyek be. Megcsinálom a melót, kifizetik a lóvét, aztán csók, apu. Minden másra ott van a család meg a haverok.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 12:17:21

@sárospataki lány: a pszichopatánál kimutatható szervi eltérés, a szociopaták esetében nem. Ez elég jelentős különbség. Szerintem. De én csak műkedvelő vagyok, hála néhány súlyos elmebeteg fórumozónak és hasonlóknak. :D

2015.09.21. 12:18:40

@s: megtisztelő, hogy a kommentemre Szilárd Leóval példálozol.

Amit kiemeltél, ott sokkal egyszerűbb dologra gondoltam. Azt, hogy nem lehet elvárni egy jelentkezőtől, hogy a megoldandó feladatokat úgy lássa, mint aki már sok éve ott dolgozik. Lesznek dolgok, amiket az új kolléga nem tud, és meg kell ott tanulnia.

De hogy konkrét példát mondjak. Na jön a jelentkezőa J2EE-s állásra, te leteszel elé náhány tesztkérdést, esetleg kinyomtatott kódot, azon mindenféle annotációk, a jelentkező meg csak néz, mert ők a korábbi projektben gyártották zsákszámra az xml konfigurációs fájlokat az EJB-khez, mert ők még 2.1-ben nyomták. Te aki interjúztatod, fogod látni azonnal, hogy na ennek is mindent újra kell előröl tanulnia. Felveszed? Vagy elutasítod azért, mert a JAVA-ban ennyi különgség van a mindenféle frameworkok, azon belül verziók között is, illetve mert a jelentkező előző munkahelyén is az arechitektnek megvoltak a maga hülyeségei.

Vagy éppen ennek a fordítottja? Én pl. jártam már úgy interjún, hogy elkezdtek tőlem kérdezgetni mindenféle JDBC vel történő adatbázis elérés kérdéseket, kérdeztek még JSP-t, szervleteket, letettek elém kinyomtatott struts-os exception hibaüzeneteket, hogy szerintem mi a lehet a hiba?
De szintén belekérdezhetsz a jelentkezőnél nyugodtan a collection frameworkbe is. Melyik osztályokat használták? (Hashtable?, Collections.synchronizedMap, ConcurrentHashMap), Te elkezded kérdezgetni a Hastable-ról, a jelentkezőnek pedig gőze sincs, mert ők Java SE 8-ban programoztak? Vagy éppen tökre felkészülten elmagyarázza neked olyan dolgokat, amiket te korábban nem is tudtál.... de nem azért mert ért hozzá a jelentkező, hanem mert épp jól emlékszik erre a fejezetre abból a könyvből, amit tegnap átnézett.

Remélem sikerült felvázolnom, hogy mi a problémám a túlzásba vitt szakmai interjúztatással.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 12:18:49

@s: azért egy kellően bebetonozott bunkó elég kellemetlen munkahelyi légkört tud teremteni.

Kaksi Kapitány 2015.09.21. 12:21:24

@nagybalfasz: Ahol magyar a senior management oda tuti droidokat keresnek.

Tavaly egy gyengébb pillanatomban beadtam pár jelentkezést otthon, gondolván hogy hátha javult a helyzet. Aztán a második tarajosfejű profilmegtekintő HR-es (bocs posztoló) után el is vetettem az ötletet hogy valami "agilis csapatban" waterfallozzak egy lepukkant bérházban nettó 200ért

s 2015.09.21. 12:27:45

@sárospataki lány: "gátlások nélküli ragadozó, hosszú bűnlajtrommal"

Ez speciel melyik fejlesztőre ne lenne igaz?

slowMotion 2015.09.21. 12:34:37

Azért van itt néhány probléma:

1) A fenti leirás leginkább néhány éves ifju titánok (titán: ti tán tudtok kezdeni vele valamit) esetben működ

2) Who's that fucky David Guetta, Judas Priest, In Flames, Derrick és Harry? Inkább ki az a Handel, Bach, Buxtehude, vagy szakmailag, Wirth, Lampson, Dahl?

3) Ez a multi struktura -HR, architect, pmanager, programozó, stb- ritkán eredményezett originális (mondhatnám zseniális) programokat. Az olyanok egyetemeken vagy kis cégeknél születtek. Multi struktúrában fejlesztett produktumok szakmailag (másképpen: belülről) borzalmasak.
Hogy mást ne mondjak, a Nokia ebbe rokkant bele.

4) Ha értelmes szakembert keresek, akkor nem sokat számit hogy milyen eszközöket használt eddig. Megtanulja secperc alatt. Többnyire az app és a környezet megtanulása (másik szakma) több idő. Gondolkodni tudjon és akarjon, legyen intuitiv és önálló problémamegoldó (na itt ugrik ki a mérnök előnye a mindenféle matproggal szemben)

5) Van olyan tipus, aki noha nagyon okos és minden kritériumnak megfelelne, de képtelen egy feladatot végigvinni, mert érdeklődése csak egy adott probléma megoldásáig terjed, egy munka meg 90+ %-ban szarlapátolás.

2015.09.21. 12:35:27

@kirunews: miért volt ez a fogorvosos kérdés ? hogy zavarba ejtse a jelentkezőt ? vagy ??

Trisi · www.alphawing.hu 2015.09.21. 12:37:58

@nagybalfasz: Mondtam ilyet? Ha jól látom nem. Van sok ismerősöm aki metált hallgat és rendben vannak lelkileg csak nekik az a kedvenc stílusuk. Hát istenem, mások vagyunk :) De aki David Guetta fan az attól még lehet jó munkatárs.

A metálosokkal - akik küsőségekben is látványosan metálosok - azért van egy kis bibi, egy pénzintézetnél simán elmegy valaki póló és farmer összeállításban, de amikor beballag összefogott hajjal a pasi és lógnak róla a fém láncok meg a halálfejes mindenfélék az eléggé ki szokta verni a HR szemét és annak nincs jó vége.

alfacharlybravo 2015.09.21. 12:38:59

Az Ericsonnál volt egy találós kérdés, hogy logokai alapon hogyan saccolom meg a fogorvosok számát Budapesten. Nem lehet semmit használni hozzá, sem netet csak puszta logikát.

kirunews 2015.09.21. 12:42:38

@Kulics: hogy ők miért tették fel, nem tudom, de én azért szoktam feltenni, mert rávilágít arra, hogy egy váratlan helyzetben, egy sok ismeretlenes kihívást hogyan tud a jelölt analizálni, elemeire bontani, általános ismereteire építve tippelni. Amikor feltették a kérdést elmondták, hogy természetesen nem az várják, hogy tudom a választ, hanem arra kíváncsiak, hogyan jutok el a tippelésig.

slowMotion 2015.09.21. 12:43:06

@kirunews: Én kérdésem: vázolja fel, hogy állna neki egy homálytizedelő vagy lekvárzsibbasztó konstruálásának?

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 12:43:06

@alfacharlybravo: és kiderült, hogy hogyan? Vagy ezt a kérdést csak azoknak teszik fel, akiken látszik, hogy ennek hatására köszönik szépen az interjút és távoznak?

s 2015.09.21. 12:44:56

@dr. trafik nomac: Titkárnő csinálja. Arra van.

firg_firg 2015.09.21. 12:46:28

@Kaksi Kapitány: "Valami izgalmas trükkös kis feladat amire van egy hétvégéd"

En az olyan helyeken szoktam megkoszonni a meghivast, ahol valami kis izgalmas hetvegi feladatot akarnak adni.

1) Ismerve a kivalsztasi folyamat visszassagait, van kb 80% esely hogy valami baromsag miatt nem vesznek fel, akkor meg minel elbaszni egy hetveget? Inkabb lottozok egyet.
2) Csalad mellett nem mukodik a sok kis egyhetveges izgalmas feladat.
3) Van meg eleg masik ceg a piacon, ahol nem adnak hazifeladatot.

Esetleg visszakuldom a napidijamat, akkor meg neznek es motivaciohianyra hivatkoznak. Ja, nem, csak szeretem ha megvan a balansz.

Ide tartoznak azok a cegek is akik meghivnak egy egesz napos babazsurra, vagy nem kepesek normal munkaido elott/utan interjuztatni.

A masik kizaro tenyezo az AC. Na olyanra se megyek.

Doubledeceker 2015.09.21. 12:47:06

@Kulics:

Fogorvosos kérdés szokott lenni, meg hasonlók.

Igen, zavarba ejthet, vagy azt mondod egy pillanat. Bár furcsálom a kérdést, de abból indulok ki, hogy minden ember legalább egyszer elmegy fogorvoshoz évente, egy látogatás, mondjuk fél óra, így egy fogorvos havi 320 beteget tud megnézni ellátni. Tehát a lakosok száma / 320 nagyjából meg kell egyezzen a fogorvosk számával. De itt az embernek beugrik, hogy valószínű nem ilyen jó a helyzet, így odabökheted, hogy inkább 1000 lakosonként 1 fogorvos a reális.

Gondolom arra jó ez, hogy lássá mennyire tudsz gondolkodni, vagy megáll az agyad egy fira kérdés hallatán.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 12:47:29

@kirunews: az én hozzáállásom eleve nem megfelelő, mert szerintem maga a kérdés hülyeség. Ha valaki a közelítőleg pontos választ akarja, létezik statisztika. Ha meg nem az eredmény érdekli, akkor mondja el, valójában mit akar tudni, ne fárasszon idióta találóskérdésekkel...

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.09.21. 12:49:20

@s: Nem rossz ötlet a "tojás a’la heat dissipation", de szerintem több vele a macera, mint a sűrített tejjel. A múlt század ’80-as éveiben nagyobb volt a választék, létezett kakaós változata is. Űrhajós kajának hívtuk, mert tényleg rendkívül praktikus: nem koszolod össze magad (meg a billentyűzetet), és mosogatni sem kell utána. Okozott egy kis rémületet a közeli kisbolt nőnemű eladójában, amikor hajdani főnököm sorra került, és a "mi tetszik?" kérdésre a "két tubus űrhajóskaját kérek" választ adta. Az eladólány már kitágult pupillákkal nyúlt volna a pult alatti légycsapó felé, amikor főnököm hirtelen észbe kapott, és sűrített tejre módosította rendelését. Valami elvadult algoritmuson gondolkodhatott a boltban is, ezért nem volt ott lélekben.

Bambano 2015.09.21. 12:52:37

"a műszaki csapat, a menedzsment és a HR együtt döntsenek": szokjuk már meg végre, hogy rendes helyen a hr soha nem dönt. max véleményez vagy javaslatot tesz.

"Ezt ne a HR-es szűrje, hanem szakmai emberek! ": ne a hr-es? hanem ki? az első szűrést mindenképpen a hr-esnek kell megcsinálnia, mert az összes programozód három perc alatt felmond, ha rájuk zúdítod a cv-ket. Első körben a hr-esnek KELL kiszűrnie az összes olyan cv-t, ami objektíven nem felel meg. Tehát ha beleírtad a hirdetésbe, hogy egyetem kell, akkor akinek nincs, azt szűrje ki a hr-es. ugyanígy szűrje ki a nem odavaló szakmákat.

Értem, hogy utálod a hr-eseket, ez elég gyakori itthon, valószínűleg azért, mert nem láttál még jót.

"Megkérdezni, hogy olvassa-e a Derrick és Harry blogot,": hehe, és ha a jelölt bevallja, hogy ő szokta írni a legmeredekebb kritikákat? :P

s 2015.09.21. 12:52:40

@Merész kőszáli kecske: "Remélem sikerült felvázolnom, hogy mi a problémám a túlzásba vitt szakmai interjúztatással."
Sikerült. Magam sem csinálhattam volna jobban. Pedig én sem vagyok a híve, gondolom ez lejött a hozzászólásomból.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 12:54:09

@udvaros: sűrített tej+cukros kóla = 30 évesen már IR-es vagy...

s 2015.09.21. 12:54:47

@Hóhér az utolsó barátod: Így van. Magam is tapasztalom, meg a kollégák is.

Mr. Waszabi 2015.09.21. 12:54:59

@_Epikurosz_: nem tudom, miért vagy ilyen harcias, de ettől még nem leszel meggyőzőbb.
Magam nem vagyok HR-es, arról írhatok csak, amit tapasztaltam.
Sztem gondolsz valamire, de az nem általános.
Ahány ház annyi szokás - erre mondtam korábban, hogy nincs tuti sztem-, és nem lehet fogalmad arról, hogy aktuális helyen mi a HR stílusa, szempontjai. Nem láttam még olyan profi képmutatót, aki minden, általad említett szempont szerint meg tudta volna játszani magát. Az is lejön, ha valaki mesterkélt, túlzottan fegyelmezetten, kimérten viselkedik az interjún. Szóval, azért, ha nem haragszol, még is csak szavazok a természetességre. Akinek nincs titkolni valója, annak ez magától értetődik. Akinek meg van, hát ugye, az is benyomást kelt.
S még ha a felvételiztetők el is szúrnak valamit, legkésőbb a munka során kijönnek a defektek, és akkor lapát.

Bambano 2015.09.21. 12:55:41

@Kriminalhauptmeister Harry: referencia kérdésben: mit csinálsz, ha azért rúgtak ki valakit, mert jobb volt, mint a többi és/vagy beleköpött a házimutyi levesbe?

firg_firg 2015.09.21. 13:01:39

@Tenoce: Legkozelebb beirhatod a hirdetesbe hogy csak metalosokat keresel.

A logikad alapjan biztos segitene.

2015.09.21. 13:01:41

A posztban leírt interjúztatási technikának egyébként van egy igen nagy rákfenéje: Az idő. Sajnos az idő egy olyan tényező az interjún, ami a pályázónak kedvez. Ez alatt azt értem, hogy ha az interjú időben túlcsúszik, akkor a munkáltató elesik attól a lehetőségtől, hogy az interjún a pályázót megismerje, így a pályázó az interjú végére zsákmamacska marad!

Ha a pályázó szemszögéből tekintesz egy interjút, akkor az úgy zajlik, hogy leülteted az interjút, majd bemutatkozol, és beszélsz a cégről, és a projektről. (min. 10perc)
Ezután megkéred a pályázót, hogy beszéljen magáról, sorolja fel a korábbi tapasztalatait. (min. 15 perc.)
Közben megadod a lehetőséget magadnak meg a pályázónak, hogy ő is kérdezhessen, meg te is belekérdezzél a bemutatkozásába. (min. 10perc)
Ezután jöhet néhány szakmai kérdés, egy kis fejtörővel, ahol esetleg papír és toll is előkerül, és valóban a képességeire vagy kiváncsi. (min. 25perc).
Ha közben számolod az időt, akkor túlvagy már 60percen. Ha érdemben szeretnél ezután olyanokat kérdezni, ami alapján szeretnél bármit is megtudni a pályázóról, akkor már késő. Te is fáradt vagy, meg az pályázó is.
Ha nekikezdesz bármilyen szakmai tesztelgetésnek, akkor az idővel mindenképpen elcsúsztál. Valamelyik más fontos lépésre nem marad már időd!

s 2015.09.21. 13:04:01

@firg_firg: "Csalad mellett nem mukodik a sok kis egyhetveges izgalmas feladat."
Működik. Ezt családosként mondom, úgy, hogy nekem ezeket a feladatokat ki sem tűzi senki. Magam találok rá, magam oldom meg a magam szórakoztatására. Szerb Antal mondta még régebben az olvasásra, hogy "értelmiségi fotoszintézis". Nekem a gondolkodás a táptalaj. Sajnálom azokat, akiknek nem.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.09.21. 13:08:20

@Hóhér az utolsó barátod: Időben fel kell hagyni ezzel az öngyilkos életmóddal, ami tipikusan addig tart, amíg nem bizonyítod a rátermettségedet. Utána már van mire reprezentálni, étteremben enni, és a drága időt programozáson túli tevékenységekkel tölteni. Ha nekem olyan szerencsém lett volna, hogy 30 éve már rendelkezésre állnak a mai fejlesztőeszközök/libraryk, a 16 bites CPU nem 4.72 MHz órajelen működik, és a kódnak nem kell elférnie 64 K-ban, akkor persze észszerűbben is beoszthattam volna az időmet.
Olvasmány: udvar.wordpress.com/2015/06/14/kidobhatom-a-husvet-fuggvenyemet

Kaksi Kapitány 2015.09.21. 13:08:22

@firg_firg: Ahány ház annyi szokás.

Én azt találom sértőnek ha valaki kézzel akar velem kódot körmöltetni vagy valami agybajos algoritmust megoldatni egy visszaszámlálós böngésző-ablakban.

Én meghagyom ezt az experience-t a palyakezdőknek...

Bambano 2015.09.21. 13:10:10

@Kulics: a jávát meg lehet tanulni 24 óra alatt, ha valaki másik nyelvből szerzett tapasztalattal jön. a jáva ecosystemet nem lehet megtanulni pikkpakk, de ott meg sanszos, hogy másikat ismert és újra kell kezdenie.

@Kaksi Kapitány: a kandidátus egy egyetemi rang. a szó, amit kerestél: kandidáló. és azért nem kap minden kandidáló választ, mert a válasz elküldése sok esetben olyan költségeket okoz, hogy a cégek nem kívánják megfizetni.

2015.09.21. 13:12:36

@Doubledeceker:
Ennek egy másik változata a hány benzinkút lehet New Yorkban, vagy hány szarvasmarha Angliában. Igazából elvben nem rossz kérdések, a fő baj velük, hogy a kiinduló támpont nem csak gondolkodás, hanem előismeret függő is. Egy nagyságrenddel el lehet téveszteni az eredményt, ha valakinek erősen eltér a tapasztalata a mikrokörnyezetében mondjuk a marhahús fogyasztásról.

s 2015.09.21. 13:12:43

@Merész kőszáli kecske: 60 perc? A rosseb sem üli ezt végig. Ember, ennél hatékonyabb eljárás kellene.

Bambano 2015.09.21. 13:15:38

eldöntöttem korábban, hogy mit fogok válaszolni a mondj három rossz tulajdonságot kérdésre:
- mindig elvégzem a munkát
- mindig igazat mondok
- mindig a cég érdekeit képviselem.

biztos vagyok benne, hogy a magyar vállalatok 99%-ába nem vennének fel ilyen válasszal.

más: a kommunikációs problémával meg az a "probléma", hogy sokan összekeverik a nem értette meg és a nem ért egyet kifejezéseket. számtalanszor előfordul, hogy engem azzal gyanúsítanak meg, hogy nem fogtam fel, mit akar, pedig felfogtam, csak nem akarom annyival letudni a választ, hogy orbitális marha vagy. bár gyakran ez a vége :)

firg_firg 2015.09.21. 13:17:38

@s: "nekem ezeket a feladatokat ki sem tűzi senki."

Van kulonbseg a kozott, amikor sajat kedvtelesedbol, szabad akaratodbol, szakmai kivancsisagbol kotoraszol a sajat szabadidodben es azt csinalsz amit akarsz, olyasmit ami teged erdekel es izgat. Ez jo.

Meg megint mas amikor Gipsz Jakab azt mondja penteken az interju vegen, hogy akkor hetfore varja az emailt kulonben kiestel a jeloltek kozul. Ezt meg vallalja be az aki akarja.

Ha nagyon kell a melo akkor csicskulhatsz. Valoszinuleg ezt a soft skillt keresik.

Bambano 2015.09.21. 13:22:14

@bElannaTorres: én már jártam úgy. igaz, fejvadász csirke volt.

@Sesquatch: "ha egy olyan helyen dolgozik az ember, ahol többet van mint a családjával otthon": ha egy olyan helyen dolgoznék, ahol többet vagyok, mint otthon, már nem dolgoznék ott.

ettől függetlenül bizonyos fokig elismerem a "kémia" jelentőségét.

Trisi · www.alphawing.hu 2015.09.21. 13:22:38

@Kaksi Kapitány: A jelnlegi helyemen éppen minden fejlesztő saját belátására van bízva miként oldja meg a feladatát, de ezt egyeztetnie kell és szóbeli jóváhagyást kell kapjon. Illetve övé a felelősség ha valamit elront akkor töklerúgás van. Micsoda véletlen sokkal jobban motiváltak mint azok akik csak kódolnak. Igaz, nekik oda is kell menni a megrendelőhöz és néhányunknak ismernie kell a biztosítási szakmának nagy részét is. Igaz, ez nem IT cég, hanem biztosító és annak az IT részlege.

kirunews 2015.09.21. 13:24:54

@nagybalfasz: A kérdés lényege - szerintem - nem az, hogy pontosan válaszoljál, hanem, hogy hogyan jutsz oda, illetve milyen képed van a világról.

s 2015.09.21. 13:25:01

@Bambano: "a válasz elküldése sok esetben olyan költségeket okoz, hogy a cégek nem kívánják megfizetni"
SMS-ben? Ne bassz! Akkor erre azonnal vegyenek fel egy IT-st.

2015.09.21. 13:27:35

@s: kapizsgálod...

s 2015.09.21. 13:31:10

@firg_firg: "Ha nagyon kell a melo akkor csicskulhatsz. Valoszinuleg ezt a soft skillt keresik."
Biztos? Nem azt, aki kedvtelésből is megoldaná? Esetleg már meg is oldotta?

Ahogy Madách mondta:

"Ádám

Mást, mást mutass, ezt is mind ismerem.

Tudós

Valóban nagy tudós vagy, idegen."

Kaksi Kapitány 2015.09.21. 13:32:19

@Trisi: "valamit elront akkor töklerúgás van"

Hála istennek nálunk ilyen és ehhez hasonló Magyarországon termeszetesnek vett dolgok nincsenek. Ha valamit elrontottál akkor azt csak meg kell csinálni hogy működjön. Semmi szükség hogy mellette még töklerugással is stresszelve legyen az ember, hiszen mindenki követ el hibát. A lényeg hogy meg legyen csinálva

Doubledeceker 2015.09.21. 13:33:25

@nagybalfasz:

Benzinkutas, az mondjuk eleve durvaság, mert pl. erre nem tudnák értelmes választ adni.

Nem tudom mennyi New York lakossága, talán 10 millió, de fogalmam sincs, az ottani autóhasználat jelentősen eltér az itthonitól. Az ottani autók fogyasztása is más az ottaniaknak, illetve nem tudom egy bezinkút mennyi anyagot tud eltárolni.

Ergo igazad van, ez előismeretek nélkül nem megy, max egy képltet tudsz erre megadni, amelyekben egy rakás ismeretlen van.

firg_firg 2015.09.21. 13:33:45

@Kulics: "Hanem a buktatók, hogy melyik osztály melyik metódusát használd egy feladatra a nyolc másik helyett."

Ezzel az a gond, hogy abbol indulsz ki hogy amit tegnap csinalt a csavoka, azt fogja holnap is. Kozben tok nem. Valtozik minden, es a 9 metodusod helyett, lesz holnap 20 masik, uj api, framework, library, kutyafasza.

Az szamit hogy hogyan tud uj problemakat megoldani, olyat amit meg nem latott soha, es hogy mi van ha a 8bol 1 magikus method ismerete mar nem er sokat. Az meg nyelvtol nagyreszt fuggetlen.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 13:34:49

@udvaros: hát harminc éve nekem 32bites processzoraim voltak, 256, 512 és 1024KiB memóriával ;)
Én már kiöregedtem abból, hogy még munkát keressek... nincs mivel felhagynom.

s 2015.09.21. 13:35:45

@Doubledeceker: "max egy képltet tudsz erre megadni, amelyekben egy rakás ismeretlen van"
Ezt akarják látni. A többi lószar.

firg_firg 2015.09.21. 13:36:26

@s: Biztos.

Az hogy valaki kedvtelesbol old meg problemakat fuggetlen attol hogy ugrik-e amikor az interjuztato eppen futtyent neki egyet. Ne mossuk ossze a kettot.

s 2015.09.21. 13:40:22

@firg_firg: Nem a füttyentésre ugrok, még ha úgy is néz ki messziről. A problémára ugrok.

firg_firg 2015.09.21. 13:42:44

@s: Latom talaltal eleget itt a forumon.

En most megyek vissza melozni. :))))

Trisi · www.alphawing.hu 2015.09.21. 13:44:36

@Kaksi Kapitány: Elvileg itt is csak amikor az MNB akkora bírságot akaszt a nyakunkba hogy belegebedünk akkor mindennek tétje van. Pl online ügyfélszolgálatra nem írhatsz ki akármit és pl 1 napos dátum eltérés egy GFB kártérítés esetén súlyos tízmilliókat jelent. Hát ezért van az hogy van olyan feladat, amiben nincs hibázási lehetőség és van amit háromszor újra lehet írni hogy IT szemszögből is jó legyen.

Sesquatch 2015.09.21. 13:49:34

@Bambano: mázlista lehetsz.
Én nyolc órával számolok, ezzel szemben reggel a családommal vagyok kb 30 percet, este kb 5 órát (6-tól 11-ig)

Bambano 2015.09.21. 13:49:38

@slowMotion: az a jó válasz, hogy származtatnék egy új osztályt? :)

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.09.21. 13:51:07

@Hóhér az utolsó barátod: Engem meglehetősen behatárolt az Intel világa, és az első, viszonylag normális CPU-val szerelt alaplap csak 1990-ben került a gépembe. Voltak felvilágosult haverjaim, akik már akkor "Intel Outside" feliratú pólókat húztak magukra, és Motorola CPU-val működő Amiga meg Apple gépeken hegesztettek, de nem tudtak megfertőzni. Nagy élvezet volt azzal szenvedni, hogy hiába van 1024 K a gépedben, mert a CPU csak 64 K-s szegmensen belül képes olvasni és végrehajtani az utasításokat. A DOS-os, 286-os világnak is megvolt a varázsa.

Doubledeceker 2015.09.21. 13:53:14

Amúgy ha már ez ilyen hr-es blog is.

Valaki adhatna tanácsot, 3-4 éve programozom, főként C++ ben, de javaban is, Unity-t is használom, qt-ben is dolgoztam, de munkaidőm csak 30% töltöm programozással, a többi egyzetetés, új projektek kitalálása, stb.

Na most szeretnék programozónak menni, nagyon sok problémát meg tudok oldani, de nincs egyetlen keretrendszerben sem több éves folyamatos gyakorlatom.

Annál is inkább, mert egyszerre dolgozom javaval eclipsben, visual studioban c++, arduino ide-ben ebben mikrokontrolleres dolgot fejlesztek, AVR studioban ( ez visual studio for atmel microcontroller-s ) és Unity-ben. Illetve hobbi képfeldolgozós projekteket Qt-ben toltam, tolom.

Szóval hú de nagy tapasztalatom egyikben sincs, viszont bármilyen szart hamar megtanulok. Hogyan és milyen munkára lőjek. Nyilván junior és szenior közé kellene valami.

Kéne valami segítség.

2015.09.21. 13:53:17

@Sesquatch:
És gondolom hétvégén is dolgozol. Tényleg szar lehet neked.

s 2015.09.21. 13:53:41

@firg_firg: Multitaskingban tolom. :-)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 13:54:19

@udvaros: nekem még r22 és egy icl gép jutott kezdésnek. ;)

Kaksi Kapitány 2015.09.21. 13:54:39

@Trisi: Értem én hogy nagy a felelősség de akkor sem szabad ezt a felelősséget a kisemberre hárítani. Ez egy ilyen iparág, hibák, bugok mindig is lesznek,és szerintem egy rossz magyar szokás hogy a munkavállalóra hárítják át a felelősséget (ne aggódj majd levonjuk vs. ne aggódj shit happens).

Én személy szerint soha többé nem szeretnék ilyen közegben dolgozni...

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 13:57:48

@Doubledeceker: szerintem felejtsd el a programozást! Project managerek jobban keresnek kevesebb munkával és kb. azzal foglalkoznak, amivel te az időd nagy részében.

_Epikurosz_ 2015.09.21. 14:00:28

@Mr. Waszabi: Oké, próbálom máshogy.
A HR stílusa általában a cég stílusától függ. Az pedig meghatározza, hogy jó-e ott dolgozni. Ebből a szempontból tényleg nem kellene senkinek megjátszania magát, akik nem valók egy épületbe, azok nem fognak együtt dolgozni. A vetítést lehet szűrni, ebben igazad van.
Viszont, a HR-ben vannak mindenféle ezoterikus meggyőződések, elméletek, amik alapján ők felteszik a kérdéseiket. Ezeket az ezotériákat jellemzi, hogy könnyen meg lehet őket tanulni. Meg is tanulja a HR-es, majd mivel már létezik Facebook és blogok, a jelölt is. És itt lép be az, hogy ekkor már nem a munkaadó vagy a kollégák vágyai, hanem a HR-es lelkecskéje és hiedelmei adják a kritériumokat. Természetesen nem minden HR-es ilyen.

Egyébként van egy még rosszabb: a munkaadó anélkül akar egy skillt, hogy a hozzákapcsolódó vonással tisztában lenne. Felvesz egy vérbeli ügyfélmenedzsert, aztán papírmunkát sóz a nyakába. Vagy olyan ember kellene neki, aki parancskövető, rettegésben tartható, de legyen elég esze és kreativitása, hogy megbütykölje az egyik programot. Az ilyesmi is a rossz HR-t mutatja.

Szóval szerintem jobb, ha a mérnök hallgat a megérzéseire és szimpátiájára, nem a HR-es. És a kiíráskor tisztázza, hogy mi az, ami miatt tényleg ki kell dobni egy CV-t, és mi az, ami tulajdonképpen nem is kell annyira.

Szóval: mit is csináljanak a kezdők, hogy a naggyonmenő programozók egyáltalán szóba álljanak velük? Mert eddig a legjobb lehetőségük a HR-es kislány rábeszélése volt. Amikor egyszerre vagy szabálykövető és kreatív, csapatszellemű, de felelősségvállaló, stb.

A közvetlen szakmai úton való munkakeresést (HR kikerülést) persze nem a code monkey típusok szokták meglépni, hanem a gyakorlottabb emberek, akik mondjuk ismertebbek is a szakmában. Elnézést, ha nem volt világos, hogy ez nem a naiv kezdők sportja, épp azért, mert nincs még szakmai múltjuk. 13 éves csodagyerekek természetesen kivételnek számítanak.

Bambano 2015.09.21. 14:02:19

@s: a vegyen fel egy it-st jó beszólás, mert tényleg ez a lényege.
a probléma magja az, hogy önmagában elküldeni egy válaszemailt nem nagy durranás, vagy sms-t sem, ha elektronikusan kezelhető listád van. A probléma ezen lista előállítása.

Pl. felraksz egy álláshirdetést, jön rá 600 cv, abból 550 első ránézésre jól láthatóan alkalmatlan. Mint amikor rendszergazdát kerestem és papok jelentkeztek. (bár ez windows környezetben akár indokolt is lehet...). 550 email cím kibogarászása a levelekből vagy a cv-kből egy hr-esnek két napi munkája.

Ezért nem küldenek választ. Ha csináltál rendes karrierportált a cégnek (lásd: vegyen fel egy jó it-st), és csak azon keresztül lehet jelentkezni, akkor a meló adatrögzítős részét megcsináltatod a jelentkezőkkel. Ebben az esetben nem nagy durranás választ küldeni.

melaena 2015.09.21. 14:07:30

Tipikus hiba, hogy olyan embereket keres a ceg,akiket nem tud megfizetni.
Olyan magasra teszik a lecet,hogy mindenki vagy alkalmatlan lesz,vagy 1-2 even belul lelep egy jobb helyre.

A szemelyes jellemzok valoban fontosak,de az igazi patkanyok eleg intelligensek ahhoz, hogy egy allasinterjun ne mutassak meg a valodi arcukat.

Köldök_szösz 2015.09.21. 14:10:20

Na most akkor mégsem jó ez a szuperkapitalista, "csak a legerősebb kutya baszik módszer", ahol tízcsilló emberből csak 1 kerül be aki még a REM szakaszban is tud programozni hátrakötött kézzel?

Én is voltam ilyen interjúkon, némelyiken még többször tovább is jutottam csak furcsállom hogy mennyien mondják hogy a tesztfeladatok nem jók, pedig velem aztán mindenhol azt írattak.

prometheus_X 2015.09.21. 14:10:24

Alapvetően nagyon jó az összeállítás, az egyik kérdés-találgatást válaszolnám meg teljesen konkrétan és tárgyilagosan - ezt: "Az első és legfontosabb: írassunk a pályázóval programot, lehetőleg helyben, kontrollált körülmények között! Fogalmam sincs, miért nem csinálják ezt mindenhol"

Azért, mert túlnyomó többségében minden fejlesztő eltérő környezettel, eltérő libekkel, eltérő IDE-n, eltérő saját beállításokkal dolgozik, ezekhez szokott, ezekkel hatékony. Két óra egy ilyen környezet kialakítására, főleg egy senior fejlesztőnél, de legalábbis nem teljesen juniornál, nagyon kevés idő. Nekem néha még úgy is elmegy rá egy teljes munkanapom, hogy otthonról már előre felkészülök és kimentem valahova/valamire a szokásos konfigjaimat. Úgy lassan 20 éves pályafutásom alatt pedig azt vettem észre, hogy egyáltalán nem vagyok ebben kirívó tapasztalat.

És talán nem csak emiatt ad hamis képet a pályázóról ez a megoldás, hanem az egyébként is sok, ismeretlen külső inger és a felvételi drukk miatt is. Így ez a feladat inkább alkalmas a stressz-tűrő képesség felmérésére, mintsem a szakmai alkalmasságéra. Két óra alatt megoldható gyakorlati probléma pedig alapvetően NINCS, félévente 1x fordul csak elő, így egyszerűen értelmetlen időpocsékolás mindenki számára az egész processzus. Ehelyett sokkal valósabb képet tud adni egy 15-20 perc alatt megoldható néhol trükkös, néhol evidens gyorsteszt, kinyomtatva papíron vagy persze akár gépen is.

Az interjúba a kollégák bevonását csak egyszerű tárgyalási etikett miatt nem tartom jó ötletnek: egyszerűen illetlen félpályás letámadást intézni a tárgyaló féllel szemben, vagy ezt a benyomást kelteni, azzal hogy 5x annyi ember ül vele szemben, mint ahányan ő van. Célszerűen legyen ott egy CIO, vagy ha magas a létre, akkor a CIO tanácsadója, a HR-es (ha van saját), és/vagy a fejlesztői csapat/csoport lead-je. Az is sok, de ennél kevesebből nem lehet jól kijönni, valakinek tényleg célszerű a dev csapatot is képviselni.

A pálinkázással bográcsozás nélkül is, Guettával kapcsolatban pedig fenntartás nélkül egyetértek és ISO standardnak javasolnám bevezetni :)) (főképp, hogy rajtam a pálinka nem fog, ellenben már az interjúm alatt megtudnám a főnökeim összes mocskos kis titkát és a közvetlen felettesem senkinek soha el nem mondott szexuális abberációit, muhahaha *gonoszkacaj*)

2015.09.21. 14:11:33

@firg_firg: mondjuk ez is igaz.
Viszont az újdonságra adott választ a legnehezebb tesztelni egy állásinterjún, nem ?

Tenoce · http://www.deezer.com 2015.09.21. 14:12:07

@firg_firg: Csillagom, látom te vagy az ügyeletes megmondó-ember. Irónia volt, ott a smiley a mondatom végén. Ha te is iróniának szántad, akkor elfelejtetted odatenni. Ha nem, akkor egy fasz vagy.

Kaksi Kapitány 2015.09.21. 14:12:45

@Bambano: Nagyon szépen köszönöm az ingyenes nyelvtanórát, szerencsére fogalmam sincs milyen egyetemi rangok léteznek otthon de igazából nem is érdekel túlzottan miket használnak a magoldákban.

Talán egyszer majd eljut oda az ország hogy megtisztelnek egy automatikusan generált elutasító emaillel ha már kitöltöttem az általaban hosszú jelentkezési lapot...

Sesquatch Hegyi 2015.09.21. 14:12:49

@nagybalfasz: igaz, a hetvegere nem gondoltam :)... Ott a pont.

Sesquatch Hegyi 2015.09.21. 14:17:27

@s: olyan munkakorom volt van ahol egyutt kellett dolgozni kollegakkal ( tehat nem pl ugyfellel dumal az ember 8 orat vagy metrot vezet egesz nap.
Ok programozoknal ez talan nem ennyire fontos, de ott is volt olyan helyzet, amikor primadonna programozoval dolgoztam akinek qrva faraszto volt balzsamozni a lelket minden nap.

Köldök_szösz 2015.09.21. 14:20:49

@Hóhér az utolsó barátod: nem azért van az hogy inkább a protekciósok kerülnek be?

Bambano 2015.09.21. 14:22:54

@melaena: a másik tipikus hiba, mikor a követelmények között felsorolják az egyetemi képzés teljes tananyagát. minimálbérért...

@Sesquatch Hegyi: egyszer dolgoztam egy helyen, ahol egy darab nőnemű programozó is volt. ha annak bármi baja volt, a komplett részleg leállt, mert mindenki vagy önként ugrált körülötte, vagy ugráltatta őket. szerencsére hamar felmondott.

Doubledeceker 2015.09.21. 14:25:24

@Hóhér az utolsó barátod:

" szerintem felejtsd el a programozást! Project managerek jobban keresnek kevesebb munkával és kb. azzal foglalkoznak, amivel te az időd nagy részében."

De kurvára programozni szeretnék inkább, pont azért, hogy legyen több gyakorlatom, aztán pár év múlva, elhagyjam ezt a szép kis országot, hacsak addig nem lesz itt jobb. ( De nincs mitől jobbnak lennie. :D )

s 2015.09.21. 14:35:09

@Kaksi Kapitány: A tesztelés elvileg erre van. Ami azon átmegy, az már nem lehet szar. Ez persze csak az elmélet, de azért nagyrészt működik.

Trisi · www.alphawing.hu 2015.09.21. 14:44:05

@Doubledeceker: Ha ajánlhatok valamit, legyél projekt manager és hobbiból vállalj bérmunkát szabadidődben. Ezzel gyakorlatod lesz, nem leszel lekötve, lesz több bevételed és sok mindent kipróbálhatsz fejlesztési szinten is. Nem mellékesen, ha bedolgozol másoknak akkor lesz ismeretséged, lesz olyan lehetőséged hogy ne kelljen elhagynod az országot, mert itt is megvan az a bevételed amiből lazán elkaristolsz.

Kaksi Kapitány 2015.09.21. 14:47:45

@s: Igen ez valóban igaz, erre való a BDD és CI, de még ez sem biztosít tökéletes védelmet.

Doubledeceker 2015.09.21. 14:51:54

@Trisi:

A bevétel most is megvan, nem ez a gond, egyszerűen tartok tőle, hogy ez az ország, 5-10 éven belül anarchiába és / vagy Albánia szintű szegénységbe süllyed. Akkor meg már nem lesz lehetőség.

Ez független a jelenlegi kormánytól, sajnos ez a mostani gazdasági racionalitás. Nyugdíjak, demográfia problémák, réti négerek, elvándorlók. Nem látom, hogy ez változna.

alfacharlybravo 2015.09.21. 14:53:28

@Hóhér az utolsó barátod: Igen kiderült, egy kollégám mutatott egy megoldást nagyon furmányos és meglepő a megoldás, de sajna nem vettek fel és már elfelejtettem a megoldást. 2010 ben volt azóta nem tették fel ezt a kérdést.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 14:56:41

@Kaksi Kapitány: CI?? Az mi?
Egyébként félig komolyan már többször megkérdeztem, több helyen: TDD/BDD/... alkalmazásakor a unit testeket mivel szokás tesztelni?

Kaksi Kapitány 2015.09.21. 15:03:40

Continuous Integration, általában összemossák Jenkins-sel pedig csomó más szoftver is van.

Kaksi Kapitány 2015.09.21. 15:06:21

A unit tesztjeidnek elég atominak kell lennie ahhoz hogy ne kelljen azt is letesztelni...

bonfred 2015.09.21. 15:16:10

Végre egy blog, ahol nem az énmárkát, meg hasonló HR-es faxságokat sulykolnak. Jónak tartom a kiválasztási szempontokat, HR-est a döntési folyamat közelébe se!

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.09.21. 15:20:39

@Hóhér az utolsó barátod: Akkor te valószínűleg nyakkendős, vasaltnadrágos szakember vagy, míg én rövidgatyás, szakadt alak. Nem is járok állásinterjúkra, esélytelen lennék.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 15:27:53

@udvaros: öltöny? Huszonhárom-huszonnégy lehettem, mikor egy évig öltönyben jártam. Aztán elvették a ruhapénzt, én meg azzal a lendülettel váltottam farmerre... :)
Interjún hat éve nem voltam. Még akkor feladtam. Szóval ne aggódj, nem vagy egyedül ezzel. ;)

s 2015.09.21. 15:54:00

@Sesquatch Hegyi: Szopás. Én csak a melót csinálom, nem vagyok pszichiáter. Ennyi idő alatt már meg is tanulták.

s 2015.09.21. 15:56:07

@Bambano: "egy darab nőnemű programozó is volt. ha annak bármi baja volt, a komplett részleg leállt"

Nézd, ez alkat kérdése. Ha jó csaj, akkor meg is baszom, ha rendesen viselkedik.

s 2015.09.21. 16:15:31

@alfacharlybravo: A legutóbbi emlékeid felidézésével, amit fogorvosi rendelőben töltöttél. A fogdokik közt fel van osztva a kerület és ki van írva, hogy melyik utca melyik házszám lakói az övék. Ez pár utca, mondjuk négy és utcánként 20 városi (emeletes) ház. Egy házban kb. 15 lakás, mondjuk. Egy átlag család 2,5 ember. Tehát az annyi, mint 4*20*15*2,5. 3000, ha jól mondom. 900 000 lakónként lenne 300, vagyis 9 000 000 lakóra 3000. Mivel van de, és du. műszak, meg szabik, vegyük huszárosan a dupláját. Az 6000, de mivel még elnagyoltam az 1 000 000 lakost, továbbá vidéken nem ennyire hatékony a kiszolgálás (több doki kell ugyanannyi emberhez), ezért legyen több. Mondjuk 8000. Most megyek és megnézem a neten.

_Epikurosz_ 2015.09.21. 16:19:39

@Kaksi Kapitány: De azért a user teszten ne legyen semmi gond. :DDD

s 2015.09.21. 16:23:46

@alfacharlybravo: Bocsesz, most olvasom, hogy nem országos, hanem Budapest. A momenti. Akkor legyen 900 000 + 600 000 a lakók száma, a dokiké ezek szerint 300 + 200. Az 500, de a műszakok miatt ez kétszer, tehát 1000. Megnézem.

Lehet ám, hogy elbasztam, de mindig tanul az ember.

Doubledeceker 2015.09.21. 16:28:06

@udvaro@s:

100 000 lakosra, 50 fogorvos jut. Szerinted 12.5, én meg azt számoltam, hogy 100.

Ennyit ér egy ilyen becslés, de nincs ezzel gond, arra jó, hogy az ember prezentálja, hogy képes gondolkodni.

s 2015.09.21. 16:32:38

Nem basztam el nagyon. Egy 2009-es statisztika szerint 100 000 főre jut 40 fogdoki Magyarországon.

(Magyarországon 2009-ben praktizáló fogorvos: 5760
ebből OEP szerződéssel dolgozott: 3670) WHO adat.

alfacharlybravo 2015.09.21. 16:39:31

@s: Köszi a próbálkozást, de ott felvételi beszélgetésen jól megleptek vele. Kollégám is valami frappáns megoldással jött, de sajna régen volt.

s 2015.09.21. 17:01:24

@alfacharlybravo: Alapvetően kétféle ember van. Az egyik csak úgy létezik, aztán ha a tökére lépnek és hanyatt lökik, akkor talán gondolkozik is egy kicsit. A másik - ez a jobbik fajta - állandóan töri a fejét valamin. Programozónak, de úgy általában is értelmiségi munkára én csak ilyet alkalmaznék. A HR-es ezeket már messziről kiszagolja, ha maga is ilyen. Különben meg nem. Tehát a megoldás, hogy vegyél fel egy értelmes HR-est, a többi ebből már kialakul.

A másik, - nem akarok most politizálni, de tényleg nem, restelleném - hogy nekem fizikai fájdalom buta emberrel egy légtérben lenni. Nem kell, hogy beszéljen, elég, ha ott van. Például az lsimonnak a fejére sem bírok ránézni. Lenémítom a TV-t és nézem, ahogy ott van és ez sem megy. El kell kapcsoljak. A másik a matolcsy, de van még egy csomó fasz, a rogán, meg a kósa. Ez a végzet csapata. Beszarás egy arcok. Ezeket ki a faszom HR-es tudta az első kibaszott állásba bebaszni. Mert hogy most ott vannak, az nem kérdés. De ezek is voltak kezdők. Hogy veszünk föl kezdő jogászt, ugye? Nos?

csedársajt 2015.09.21. 17:10:10

Na kérem, EZÉRT van hiány un "programozóból", miközben állástalan végzett emberkék ezrei lézengenek.

Ennek a sok bullshitnek kb 5ezer emberből egy felel meg. Talán a jelentkezők közt lesz, talán nem.

Valamiért a cégek a programozók munkájára mint valami mannára tekintenek, zseniket keresnek, ahelyett, hogy felvennének 5db nomrál bérre bejelntett jómunkást, felvesznek egy félistent és csodálkoznak mi történik.

Mert a vége azután MINDIG az, azt a kevés (1-2 stb) embert aki megfelelt, túlterhelik, shitnulla favágókódolással, projektértekezlet faxkodással, amire pistike 2c is képes.

Adott projektben hónapok vagy a szakmában 1-2 év alatt befásul, megundorodik, szétszórt fegyelmezetlen motiválatlan lesz, és ömlenek a hibák, csúszások, gányolás, utolsópillanatban, postrelase, stb.

Ahogy azt már megszoktuk, hetente mindenben 122db biztonsági rés találva, egy közepes könyvelőprogramhoz 20giga ram, dedikált xeon szerver 4 maggal és 2tb hdd-vel kell, meg ilyen katasztrófafilmek.

s 2015.09.21. 17:25:33

@csedársajt: "egy közepes könyvelőprogramhoz 20giga ram"

Az nem azért van, mert hülyék, hanem azért, mert egy csomó sofware cégnek hardware gyára is van, vagy érdekelt ilyesmikben. Tehát elad mindent, amit csak bír.

s 2015.09.21. 17:26:19

@s: fosware, úgy köll mondani.

alfacharlybravo 2015.09.21. 17:31:05

@s: Engem az egyik blogban megdicsértek és szórakoztat Náczynak tituláltak. Nekem a liberális tolvajok láttán áll fel a szőr a hátamon. Gyurcsány, a szemérmetes Bajnai, a Nyálas Kóka meg a többi intelligens gazember akik a teljes felsőrendűségük tudtába lenéznek, és felvilágosítanak, hogy Jehova nekik sokkal több észt adott ami feljogosítja őket vagyis legitimálja az ostoba nem jó származású egyedek kifosztását és az uralkodást. A demokrácia a jogállam alapja a liberális anarchia szerintük. Én mint hívő katolikus megszoktam, hogy kiáll valaki a szószékre és van elgondolkodtató mondanivalója a hallgatóság számára. Mivel akiket felsoroltál és Orbán Viktor aki hozzám hasonló indentitású értelmes dolgokat mond ellentétben Gyurcsány Ferenccel aki számomra csak szavakat zagyvál és nincs mondanivalója, ha meg van azt meg orbitális hülyeségnek tartom. A régi szocialista gyűléseken az elvtársak politikai elkötelezettségét a felszólalások számával mérték, kialakult egy bizantilista végbél turista felszólaló brigád, akinek a tökéletes semmiről hosszú egymásnak ellentmondó körmondatokban kellett zsibbasztani a hallgatóság agyát, úgy hogy senki se értse a mondókáját így volt polkorrekt. Nekem az iskolában nem a lexikális tudást kellett elsajátítani hanem a józan paraszti észt, ezért immun vagyok a liberális népbutító propagandával szemben. Nekem például a kedvenc müsorom a Echo a háttérkép a 3xB vel. Meg Szaniszló lelkesedése is dicséretes ha nem is mindig értek egyet vele. Minden ember egy más világ. Timur Vermes "Na nézd ki van itt" a feltámadt Hitler mondja az 1930-as év jutott eszembe, csakhogy akkoriban még nem találták fől a "csömör a politikától" kifejezést-ami annyit jelentett, hogy a német népet sem lehet korlátlanul ámítani"

Sequoyah 2015.09.21. 17:46:13

Eloben kodot iratni? Jo otletnek tunik elsore, de mi lesz azzal a rengeteg tehetseges programozoval, akik ilyen stresszhelyzetben (nezik oket, es nem szabad hibazni) leblokkolnak, es toredeke teljesitmenyt nyujtjak?
A kodolas pont egy olyan kreativ tevekenyseg, amit egy ilyen stresszhelyzet nagyban befolyasolhat.
.
Inkabb hazi feladatot erdemes adni, amin nyugodtan gondolkozhat, dolgozhat 1-2 napot.

Sequoyah 2015.09.21. 17:51:39

@csedársajt:
"állástalan végzett emberkék ezrei lézengenek."

Meg a szuron atment "zsenik" kozott is sok olyan van, akik inkabb lassitjak a fejlesztest, mint gyorsitjak. Az altalad "allastalan vegzett"-eknek titulalt emberek valojaban problemamegoldasra keptelen, rossz vegzettseggel rendelkezo es a munkajara igenytelen emberek.
Ha valaki kicsit is jo, azert kapkodni fognak ne aggodj.

alfacharlybravo 2015.09.21. 17:53:57

@Sequoyah: Az első a német megoldás, fejből mindent kirázni egy network socket paraméterezését és még száz egyéb ravasz dolgot ellenséges környezetben önállóan megoldani a feladatokat stb.
A második talán lehetne a magyar módszer? Nekem a kooperatív csoport munka tűnik kreatívnak, egy spontán beszélgetésből is támadhatnak jó ötletek.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 17:54:50

@alfacharlybravo: íme az élő példa, hogy kivel nem szabad közös munkahelyet választani (gyökérke, ez nem politikai blog)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 17:56:47

@Sequoyah: erre a "kicsit jo, azért..."-re tudnék nem egy ellenpéldát. :(

alfacharlybravo 2015.09.21. 17:57:04

@alfacharlybravo: Ha ekkora barom vagy miért kezdtél el politizálni eltérve a tárgytól? Akasztófa virág.

alfacharlybravo 2015.09.21. 17:59:04

@Hóhér az utolsó barátod: Ne idedegelj már eltévesztettem a válasz helyét is.

Ha ekkora barom vagy miért kezdtél el politizálni eltérve a tárgytól? Akasztófa virág.

s 2015.09.21. 17:59:28

@alfacharlybravo: Csak még annyit, ha szabad, hogy én oldaltól függetlenül leszarok mindenkit, az, hogy éppen ezeket a gyerekeket említettem, az pusztán azzal függ össze, hogy ők vannak műsoron. A blog témájához meg annyiban kapcsolódik talán, hogy a programozókról áttértünk egy általánosabb kategóriára, az értelmes munkavállalókra - merthogy a politikus régebben itt is az volt. Valamint páran emelgették az elvándorlást - ebből a szakmából (programozó) is - ami nem teljesen független attól a szakmától (politikus).
Ha zavar, töröljétek ki a picsába, vagy tiltsatok le.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 18:07:52

@alfacharlybravo: barom te vagy. Hol politizáltam ennél a posztnál? Mondom, hogy veled egy munkahelyre sem, nemhogy egy légtérbe...

alfacharlybravo 2015.09.21. 18:14:58

@Hóhér az utolsó barátod: Te vagy barom, fingani szoktál a munkahelyeden, hogy jössz ezzel a légtér dumával? végre elértük az óvodás szintet. Hurrá gratula okoska.

alfacharlybravo 2015.09.21. 18:28:05

A Siemensnél dolgoztam és a kolléga akivel a az IP infrastruktúra kidolgozásával és megvalósításával foglalkoztunk, programoztunks de főleg scripteket írtunk, hascsikarós volt és lusta a volt kimenni fingani, szembe velem ült és amikor eltorzult arccal a szék karfájába kapaszkodott akkor menekülni kellett, mert nem akartam légszűrő lenni. Hihetetlen technikája volt unixban shellben ugye létezik a pipe, ő minden lépésnél kirakta file ba, majd a következő lépésben beolvasta, ezt az egészet egy sorba le lehetett volna írni. A bölcsészkaron számteket oktatott előtte. Volt valami megoldandó akkor napokig konzultál fűvel fával, hogy awk val vagy hogyan lehet megoldani a problémát, tudott olyan triviális dolgokon kínlódni, hogy rossz volt nézni. És lám simán fel lett véve.

Sequoyah 2015.09.21. 18:40:34

@Hóhér az utolsó barátod: Hallgatjuk az ellenpeldakat. Ki milyen vegzettseggel, szaktudassal es tapasztalattal nem kap allast?

Mr. Waszabi 2015.09.21. 18:40:51

@_Epikurosz_: meg ne haragudj, de te meg is tudod csinálni, amit itt elővezetsz? Már csak hogy tiszta legyen: valóság vagy elképzelés. Mert ha meg is csináltad, akkor szeretnék tanulni tőled. Ha viszont csak elképzeléseidet osztottad meg, akkor ezt jelezni kéne. Már csak a félreértések elkerülése végett.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 18:43:00

@Sequoyah: te itt felsorolnád névvel, címmel stb. néhány ismerősödet? Ezen felül nem azt mondtam, hogy egyáltalán nem találnak munkát, de szó sem volt kapkodásról.

Mr. Waszabi 2015.09.21. 18:45:23

Eszembe jutott pár dolog e blogról. Mi a célja, motivációja? Kiknek szól? Mert páran itt felvetették - nem alaptalanul -, hogy erősen pályakezdkezdőkre koncentráló szaga van. Ami nem baj, csak illett volna jelezni, mire lő.

Sequoyah 2015.09.21. 19:10:37

@Hóhér az utolsó barátod:
Azt irtam: "vegzettseggel, szaktudassal es tapasztalattal"
.
Hogy jon ide a nev es a cim? Eleg leirni azt amit kertem.

_Epikurosz_ 2015.09.21. 19:23:31

@Mr. Waszabi: A HR praktikák, jótanácsok és trendek-hiedelmek a különböző HR-blogokról valók (evil hr lady, cvonline, profession, jobangel), a Big5-nak és a PF16-nak utána lehet nézni. Ezt csináltam meg én. Természetesen nem szabad hazudni, de ha megérted, hogy mit miért csinálnak, akkor azt mondhatod nekik, amit úgy értenek, ahogy te akarod. Itt figyelmeztetnem kell, hogy vigyázz, mit kívánsz, valamint ismerd meg önmagadat.

A szakmai úton való keresés a HR kikerülésével tényleg a legjobbak sportja, kár volt megemlítenem, túlságosan leet. A magamfajta bénákat csak a HR-esek keresik meg, nem a főnökeik.

"A kiíráskor tisztázza, hogy mi az, ami miatt tényleg ki kell dobni egy CV-t, és mi az, ami tulajdonképpen nem is kell annyira. " Ez jobb álláshirdetésekben a must have / nice to have / advantageous to have kategóriákra oszlik mostanában, és én jó gyakorlatnak tartom, jobb, mint a sima felsorolás, amiről nem látszik, hogy most annak van előnye, aki csapatjátékos, vagy annak, aki asszertív.

_Epikurosz_ 2015.09.21. 19:32:27

@s: Tökvéletlenül (ismerős) tudom, hogy kezdő jogászt úgy vesznek fel, ha két nyelvből szakmai felsőfokúja van, és volt kint Erasmusszal. Egyébként nem felveszik, hanem még ő fizet, hogy dolgozhasson egy ügyvédi irodában, hogy legyen gyakorlata. Ekkora a túlkínálat - bár ez pár éves infó.

Kaksi Kapitány 2015.09.21. 19:36:21

@Sequoyah: Ezt nem is mondhattad volna jobban.

Beismerem én is közéjük tartozom és jónehány ilyen eset után megfogadtam hogy alázom meg többé magam azzal hogy egy interjú-bizottság előtt leálljak fibonacchikat meg palindromokat körmölgetni.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 19:42:25

@Sequoyah: mert a tudásuk+végzettségük kb. egyedi azonosításra alkalmas.

Mr. Waszabi 2015.09.21. 19:44:36

@_Epikurosz_: gyanítom, hogy nem egy pályán futottunk sehol sem, semmikor. Nem igazán válaszoltál a kérdésemre.
Kontroll: MNB, elnöki HR tanácsadó, pszichológussal történt beszélgetés. Egy olyan szakember, akit nem tudsz átbaszni. Mert eleve ő diktál. Azt sem tudhatod előre, hogy kivel fogsz találkozni, miket fog kérdezni. És biztos, hogy semmi betanult hazugsággal nem tudsz átjutni, akármiket is hiszel a szagemberekről - mert ők döntik el, mi vagy, vagy mi nem vagy szerintük. Én bejutottam, anno. Nem azért, mert alakítottam, vagy nem a szakmai múltam miatt. Hanem mert emberileg alkalmasnak találtak. Kezdekl biztos lenni abban, hogy amiket itt összehordasz, az ordas kamu, nem pedig tapasztalat. Én pedig csak tapasztalatból írok bármit is. Másnak nem látom értelmét. Az, hogy ki, milyen motivációból akar a neten összehazudozni bármit, az édesmindegy - nincs súlya a valóság talaján. Nem véletlenül kérdeztem meg időközben, hogy mi a célja e blognak. Mert lehet akarnia átbaszásra nevelni, de komoly helyekre nem lehet holmi koholt receptek mentén bejutni. Mondom én, aki számos komoly helyen dolgoztam - azaz bejutottam - a saját állításaim mentén. Most azt gondolom, hogy nem tudnál átbaszni, ha én keresnék fejlesztőt. És az a szerencséd, hogy erre itt derül fény és nem valós helyzetben. Engem is próbált pár szaki átverni az évek sorában, de sosem sikerült egyiknek sem. Mégha a HR kiválasztáson átsiklott is, a munkában elvérzett - és próbaidőn belül távozni kényszerült. Nem véletlenül ül senki menedzser ott, ahol - egyikalkalmassági próbája, hogy ki tudja szűrni az őt átbaszni szándákozókat. Nem az a fontos ugyanis, hogy te mire tartod képesnek magad - hanem, hogy aki pályáztat,legyen képes tisztában lenni, megfelel-e az aspiráns az általa hirdetett munkakörre. És mondom, hogy egy profi felvételin nem mész át azon elképzeléseid mentén, amiket itt vázoltál. Soha. Maradjunk ennyiben.

Sequoyah 2015.09.21. 19:54:09

@Hóhér az utolsó barátod: Nem ertem miert ilyen extrem modon specializalodott emberekkel peldalozol, amikor total nem roluk szolt sem a poszt, se a tobbi hozzaszolas.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 20:07:00

@Sequoyah: talán mert tudom, hogy jó szakemberek és tudom, hogy közel sem olyan könnyű munkát találni, mint ahogy azt itt néhányan beállítjátok.

Sequoyah 2015.09.21. 20:11:01

@Mr. Waszabi: Mi az, hogy "komoly hely"? Az MNB-be nyilvan egeszen mas mercevel vesznek fel embereket, mint egy sima multinacionalis szoftvervallalathoz, ahol 100-aval keresik a programozokat.
Biztosan hatalmas es utanozhatatlan zseni vagy, de a hozzad merheto zsenik nem tobzodnak meg az altagnal nagyobb vallalatoknal is. Nem is kell, amig nem nemzetbiztonsagi kerdesrol van szo.
.
Egy atlag cegnel a hatekonysag fontosabb, vagyis hogy minel jobban lehet minel egyszerubb modszerekkel megszurni az embereket, hogy azert a nagyjuk tenyleg alkalmas legyen.

Sequoyah 2015.09.21. 20:14:42

@Hóhér az utolsó barátod: Elhiszem, hogy jo szakemberek, sok jo szakember nehezen talal munkat. Pl atomfizikuskent, es repulomernokkent is rohadt nehez magyarorszagon munkat talalni.
.
De konyorgom, ez a itt most PROGRAMOZOKROL szol, nem a te specialistaidrol. Ertsd tudjon programozni Javaban vagy valami hasonlo nyelven aminek van piaca.
Angolutodas nem art, de pl a vegzettseg hianya sem kizaro ok mar.
Ha ezt az egy dolgot tudja normalis szinten, en garantalom, hogy kap munkahelyet nem pont minimalberert.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2015.09.21. 20:18:43

@Sequoyah: neked szólt az előző. Igaz, nem programozókról beszéltem, hanem hosszú ideje üzemeltetéssel foglalkozó szakemberekről. De ez nagyjából egy kategória: egyesek szerint könnyű állást találni, én meg láttam, hogy nálam jobbak is csak nehezen találtak munkát.

tavolirokon2 2015.09.21. 20:20:32

A "hogyan csinaljuk" otletek jok, de a "hogyan ne" resz helyenkent felreerteseken alapul :-)

1,
Egy jol mukodo felveteli folyamat elejen igenis ott a helye a HR asszisztensnek: Kukazza mindenki CV-jet, aki nem programozoi munkat keres, vagy nem tud angolul, satobbi satobbi. Menet kozben kialakul, mi az, amit nemprogramozo is tud szurni.
Ha valami nem derul ki, visszakerdez.

2,
A nagydumasokat csak le kell allitani, hogy maradjon ido az erdemi kerdesekre.

3,
A kockakkal igenis kell tudni banni. A felvetelin meg kell nyugtatni, szivenek kedves temarol beszeltetetni, es ki fog derulni, hogy jo-e szakmailag.
Eleg nagy bajban lennek, ha csak a mosolygos es jololtozott ismeroseim es exkolegaim kozul kellene osszeraknom egy valamirevalo csapatot. Persze akkor is, ha csak a felautistakbol, akarmekkora szakemberek is.

4, A sajnalnivalo jelentkezobol meg lehet jo (vagy jo ar/ertek aranyu) tesztelo. Es meg csak lelepni sem fog egyhamar.

5, De igenis meg kell kerdezni mit szeret, es ha blablat valaszol, visszakerdezni hogy nade megis konkretan. Mert igenis van, aki egy temaban melyulne el szivesen, van, aki szivesen tanul mindig ujat, es van, akit most programozonak veszunk fel, de kozben atkepezzuk massa.
Jo, mondjuk ez idovel ugyis kiderul, de szempont lehet a valasztasnal.

5-6: Jogos, a hulyekerdesek pusztuljanak!

Sequoyah 2015.09.21. 20:30:32

@Hóhér az utolsó barátod: De specialis tudassal rendelkezo embernek munkat talalni mindig specialis eset. Vagy nem talalnak semmit, vagy ha veletlenul beut hogy pont o kell, akkor viszont a vilag osszes penzet is elkerhetik, azt is kifizetik nekik. Tipikusan regi elavult banki programozasi nyelvekkel (cobol pl) foglalkozoknal megesik, hogy brutalis fizukat akasztanak le csak mert mar senki nem foglalkozik vele. Az ilyen embereknek mobilnak kell lennie, es ha kell a vilag tulso felere is el kell koltoznie, mert adott helyen nem mindig tudnak ervenyesulni.
.
Ezzel szemben pl Java vagy iOS programozot barmennyit kepes felszivni a piac.

Sequoyah 2015.09.21. 20:33:35

@tavolirokon2: HR-es mar csak ahhoz is kell, hogy kikukazza azt, aki egy ertelmes CV-t sem tud osszerakni. Es sok az ilyen, akiktol meg lehet kimelni a szakembereket, akiknek viszont sokszor nyug az interjukkal foglalkozni, ok dolgoznanak.

Aki okos ember lettere egy CV-t sem tud megirni, es egy alap szinten kommunikalni, annal felmerul a kerdes, hogy a sajat munkajaval szemben mennyire lesz igenyes es hogy tud massal egyutt dolgozni. Es sok ilyen van, aki veri a mellet hogy denagy programozo, de ezeken az alap szurokon is megbuknak.

Mr. Waszabi 2015.09.21. 20:45:46

@Sequoyah: kedves, én nem vagyok az átlagnál jobb. Csak jobban teljesítek az átlagnál, ez a titkom. Abban az értelemben, hogy bárki lehetne nálam jobb - csak éppen nem sikerült nekik, epirkureosz elvtárs sablonos elképzelései mentén. Ez az ő tévedése, nem másé - nem is az enyém.
A netes IQ tesztek szerint az enyém sem több az átlag 122-nél. Mi lehet az oka, hogy én ugyanazzal az IQ-val mégis többre vittem? Nem lehet, hogy a magukat önáltalók kúrták át saját magukat? Szerintem de bizony lehet. És rühellem régóta, hogy számtalan ember magát baszta át holmi közhelyes önámítás mentén, de ehhez közöm nincsen - mindenki magát baszta át, szándékai szerint.
Nem véletlen, hogy nem szólok be szakmai fórumokon. Tudok akárkinek olyasmit mondani, amitől összemegy a péterkéje hamar.
Öreg vagyok már e szakmában itthon, de ma sincs szükségem arra, hogy bárki fiatalt lenyomjak pusztán azért mert tehetséges volna. Mert ma is inkább tanulni vágyom tőlük. Nos, ez biztosan nem közös pontom bárkivel, aki akárkinél okosabbnak hiszi magát, mint, ami lehet.
Ugyanis a tapasztalás éveket igényel bárki életéből - és én már beáldoztam azokat, amiket tőlem követelt az élet. Értem én ma is, hogy kiben milyen törekvések dolgoznak, de tapasztalás híján erőtlen az akarat. 30 éve csinálom e szakmát - tudom hát, miről beszélek. És mivel fentről kezdtem e szakma lényegét, nyilvánvaló, hogy nem bazshat át senki, aki mindezt nem járta meg. Négyszer kezdtem újra a közép-felső vezetői pályát ebben a szakmában - elég nagy baj volna, ha bárki, aki ezt nem járta végig, át tudna baszni alapvető kérdésekben. Nincs ma Magyaroszágon senki, aki erre képes lenne. Hogy, ki, miről mit képzel, annak nálam semmi relevanciája nincsen. Könyörtelen geci vagyok? Még az is lehet. Viszont, amit csinálok, az működik - 20 év óta, folyamatosan. Gondolom, ezzel nem számolt e blog indítója és a hozzászólók többsége sem. Nincs baj ezzel, csak hát kezelni tudni meg kell tanulni,hogy nem feltétlenül annyi a valóság, amit képzeltünk róla. Mondom mindezt nagyon szerényen, mert nem akarom gyengíteni a szakmabeli kezdőket.

Sequoyah 2015.09.21. 20:51:57

@Mr. Waszabi: Nem ertem miert josz ide folenyeskedni anelkul, hogy az adott temahoz barmit is hozza tudnal tenni.

Itt most arrol van szo, hogy atlag cegnel atlag szakemberek/atlag HR-esek hogy tudjak megszurni az atlag programozokat. Ha tudsz erre modszert, amit barki kovetni tud, akkor ki vele, ne titkold ha mar hozzaszoltal.

orangeman · http://chengyu.blog.hu 2015.09.21. 21:46:06

@_Epikurosz_: OFFTOPIC!

Ez egy régóta élő toposz, aminek nagyon kevés alapja van. Vannak olyan irodák (neveket nem írok, de szerintem mindenki tudna mondani), ahová tényleg fizetni kell, de ez egy nagyon kis szelet.

Jól dolgozó, értelmes, és angolul dolgozni tudó jelöltből konkrétan hiány van.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2015.09.21. 21:53:03

Régebben egy interjún előállt a sablonos helyzet, amikor szemlátomást azt kellett volna mondanom, hogy "csapatjátékos vagyok". Mindig rühelltem ezt a szöveget, sokáig várattak és már fájt a fejem az éhségtől, ezért a kedélyem a szokottnál is komorabb volt. Kábé ezt mondtam a faszinak: "Most kellene azt mondanom, hogy csapatjátékos vagyok. De ez a szöveg csak maszatolás. A csapatban mindenkinek legyen meg a feladata, és vállaljon érte felelősséget ő maga. Nekem, programozónak, az a feladatom, hogy pontosan illeszkedjek a csapat többi tagja által írt részekhez. Ez szakmai ügy, nem játék. Nem szeretnünk kell egymást, hanem tökéletesen együttműködni, különben csak szemetet termelünk szoftver helyett. Ha az lenne a kérdés, hogy hogyan tudtam _együttműködni_ az eddigi csapataimmal, arra már mondhatnám azt, hogy nagyon jól, és többükkel máig tartjuk a kapcsolatot. De mindig mindenki maga dolgozott, és mégis mindenkiről tudtuk, hogy hol tart, van-e szüksége segítségre. Játékról itt szó sincs. A munka utáni sörözés, az már egy külön kérdés." Megállt a szeme az illetőnek, de behívtak a második körre is. :-)

Doubledeceker 2015.09.21. 22:04:07

@alfacharlybravo:

Vannak fura eberek én is láttam már ilyen file-n kersztül megvalósított inter process kommunikációt, miközben windows alatt is van vagy 4-5 fajta IPC megoldás. Én komolyan mondom nem tudom hogyan vesznek fel embereket manapság.

TH 2015.09.21. 22:12:28

@Hóhér az utolsó barátod: amikor QA-ket keresünk, akkor pl. rájuk bízzuk, hogy az automatizált tesztet milyen programnyelven írják meg. Nekem tök mindegy, hogy python, groovy vagy C#, egy házi feladat vagy egy pár órás kódolás után el tudom dönteni, hogy valaki hogyan áll egy feladathoz, milyen színvonalú kódot ír stb.

Sequoyah 2015.09.21. 22:14:36

@Androsz: Kb az a csapatjatek, amit te itt leirtal.
A kulonbseg az "elvart" valasz es a te altalad leirt valasz kozott az, hogy sokan csak elolvassak mi az a csapatjatek, de a te mondatodbol erzodik, hogy te tapasztalatbol beszelsz, es erted is mi az a csapatjatek, nem csak a definiciojat tudod.

Ha ezt egy interjun meg ala is tamasztod hogy milyen processzeket vegeztetek, hogy igy is mukodjon (pl hogyan ertetek el hogy: "mindenkiről tudtuk, hogy hol tart"), akkor en is felvettelek volna:)

TH 2015.09.21. 22:15:59

@firg_firg: "Akkor meghivod az interjura az egesz csapatot? Vagy csak a felet? Es mi van ha 50%-50% az arany? Vagy a meglevo dolgozok kozul mindenki szeret mindenkit?"
Korábbi és mostani csoportnál is rendszeresen előfordult, hogy a csoport nagy része ott volt az interjú utolsó fordulóban, és megszavazhatták, hogy az illető jöjjön-e vagy sem. elég jól működik a dolog, egy jó csoport képes eldönteni, hogy kit akar felvenni, és kit nem.

TH 2015.09.21. 22:18:25

@Kulics: pedig egy szenior C# fejlesztőnek nem kell sok idő, hogy javaban is elég penge legyen. meg kell tanulnia a könyvtárakat, kétségtelen, de az nem fog egy évig tartani neki. Egy junior fejlesztőnél nyilván más a helyzet.

Phace 2015.09.21. 22:24:56

@Sequoyah: Ebben lehet valami igazság, bár azért nem probléma ha jol bírja az ember a stresszt ebben a szakmában. Másrészt ha nem birja, hogy nézik akkor mit fog csinálni pair programming közben? De egyébként egyetértek. Amit viszont utálok a papíron fejlesztés. Ezek a fajta tesztek szerintem feleslegesek. A gépes feladatmegoldás jó választás lehet, illetve előszűrésnek az olyan oldalak mint a codility.

TanacsLajos 2015.09.21. 22:37:59

Csak néhány gondolat, mindenre nem tudok reagálni (van is ami nem nekem szól ugye hehe):

Ha Java programozót keresek, akkor olyat szeretnék felvenni, aki ért hozzá. Szóval nyilván ilyen tapasztalattal rendelkező embereket fogok meghallgatni. Szerintem komolyabb projektmunkához Java-t megtanulni nem két hónap, hanem 2-3 év, persze ebbe beletartozik az is, hogy nem csak a nyelvi elemeket tudja valaki, hanem PÉLDÁUL a Mavent, a JUnitot, a Jenkinst, az Idea-ban vagy Eclipse-ben készségszinten eligazodik, ért a Hibernate-hez, meg mondjuk a Boostrap-hez. Ezek csak PÉLDÁK (szóval ne akadjunk azon fenn, hogy a Maven szar és mit használjunk helyette), és még biztos kihagytam valamit, de produktív környezetben Java-ban dolgozáshoz nem elég tudni, hogy kell ciklust meg elágazást írni.

@Merész kőszáli kecske: nem szökött meg senki az interjúról, szerintem kimondottan barátságos szoktam lenni. Olyan már volt, hogy húsz perc után befejeztük a beszélgetést, mert annyira felkészületlen volt a jelentkező, de akkor sem bunkóztam vele, csak elmondtam, miért gondolom azt, hogy nincs értelme tovább beszélgetnünk.

Érdekes, hogy mennyien viszolyognak a helyszínen programozástól, pedig azt gondolná az ember, hogy a fejlesztők jobban szeretnek programot írni, mint beszélgetni. Nekem mindenesetre ez a módszer nagyon bevált, és akik jókat írtak, azok nagyon jól beváltak éles bevetésen is később. Persze lehet, hogy ezzel a stresszhelyzetben leblokkolókat elveszítjük, a házi feladaton elgondolkoztam, azt sztem kipróbálom.

A fogorvosos kérdés elég jó, ki fogom próbálni! (többen írtátok asszem).

@udvaros: A sűrített tejet is, azt különösen.

@Bambano: Én szeretem az ellenvéleményt, csak ha nagyon hevesen van megfogalmazva, akkor nehéz a tartalmat a mérgeskedésből kihámozni. Szóval OK lenne a meredek kritikus is az interjún :). Házimutyiba beleköpős kérdés: ha valaki jobb mint a környezete, az nyilván előny. A házimutyis téma szituáció függő, ha valaki üzleti titokkal él vissza, akkor az eléggé gáz, nem kockáztatnék a felvételével valószínűleg.

@prometheus_X: egyszerre két ember szokott interjúztatni nálunk, szerintem se jó a bizottságos felvételiztetés. A programozási feladatra mindig születik megoldás, nem szokott senki problémázni az IDE-n, bár nyilván stresszes a környezet, de relatívan mérjük egymáshoz a teljesítményeket, és messze nem várunk tökéletes eredményt.

udvaros · https://udvar.wordpress.com 2015.09.22. 00:17:31

@Merész kőszáli kecske: A megszokott gép hiányáról jut eszembe az a történet, amit a szakterületén valóban profi ismerősöm mesélt még réges-régen, amikor a 83 gombos billentyűzetről a 101-esre váltott az iparág. Külső munkára hívták egy ügyfélhez, akinek vadonatúj számítógépére már 101 gombos billentyűzet csatlakozott. Ez a kiváló szakember pedig odaült a géphez, és meglepődött. A 83-ason (emlékszik még erre valaki?) a [Ctrl] és a [Tab] nem úgy helyezkedik el, mint ahogy azt manapság tapasztaljuk. Ezek elég fontos billentyűk ahhoz, hogy ha nem a szokott helyen találjuk őket, akkor ez a helyzet zavart okoz.
Kínos, elfojtott káromkodásokkal kísért bénázás vette kezdetét, és egyszer csak a körülötte állók egyike megkérdezte:
- Mondja Árpád! Ért maga egyáltalán ehhez?
Ezt az alkalmat követően Árpád nem tette ki a lábát a telephelyről megszokott billentyűzete nélkül.

alfacharlybravo 2015.09.22. 01:38:33

@Doubledeceker: Nem merte használni a shell pipe funkcióját és ellenőrzés céljából file ba rakott le mindent ez volt a magyarázat hozzá. Tudod aki nem ért hozzá az oktatja, aki még annyira az könyvet ír róla.

alfacharlybravo 2015.09.22. 01:44:45

@udvaros: Hát igen volt kollégám szerint ez aztán a kajbord probléma. Én a backspace vagyok bajba egy picike gombot tettek a derék kínai gyártók nem a megszokott méretűt folyton a mellette lévő PrintScreen nyomom meg igy tele szalad a képernyő kis ikonkákkal, amit végén elhelyezek a trash be.

Bambano 2015.09.22. 02:37:11

@Sequoyah: mi a tisztességes cv? soha nem fogod tudni előre, hogy az aktuális hr-esnek milyen cv a hasfájása?

egy dologban legyél biztos: a hivatalos szabvány szerinti cv-t mindegyik utálja. (europass).

Bambano 2015.09.22. 02:42:19

@Mr. Waszabi: "A netes IQ tesztek szerint az enyém sem több az átlag 122-nél.": azt a netes iq tesztet, ami szerint az átlag 122, kár volt megcsinálni.

Az átlagiq ugyanis mindig pontosan 100. Se több, se kevesebb.

Bambano 2015.09.22. 02:53:20

@Kriminalhauptmeister Harry: házimutyi: nagy beszerzést csináltam, beszerzési elvtársnő rámbízta, mondván, hogy túl sok a technikai részlet. rendesen dokumentálva, tisztán, ahogy normálisan kell. egy jól látható összeget spóroltam vele a cégnek. csak kitört a balhé, mert nem a házi beszállítótól vettem aranyáron, amiből a fejeseknek visszacsurgott volna egy jelentős százalék. nem is dolgoztam ott sokáig.

ilyenkor mit csinálsz? ha a tulaj/cég érdekei szembe mennek a középvezetői réteg érdekeivel, és te a céget képviseled?

TanacsLajos 2015.09.22. 05:57:27

@Bambano: Jaaa, értem. Szerintem jól csináltad, mert a saját elveidhez maradtál hű, bár egyértelműen esélytelen voltál hosszú távon ebben a harcban. Nálam egy ilyen történet jó pont lenne egy interjún, én kibaszottul utálom ezt a visszacsurgatós játékot, ami annyira áthatja a magyar üzleti életet. Pedig nem szükségszerű, biztosan tudom, hogy e nélkül is lehet sikeres céget építeni, még a magyar piacon is.

TanacsLajos 2015.09.22. 06:02:38

@Merész kőszáli kecske: A házi feladatról meggyőztetek, köszi a visszajelzést :)

Én is dolgoztam külföldön (4 év Hamburg, pénzügyi informatikai terület), de nekem ott is kellett előtte interjúzni. Aztán annyi elég volt belőle, hazajöttem már több mint tíz éve, és nem bántam meg. Sok minden szar itthon, de ott is, és itt talán jobban van esélyem változtatni bármin. Meg otthon lenni a legjobb, még akkor is, ha utazni jó, meg másoknak nagyobb medence van a kertjében, értitek.

2015.09.22. 06:17:33

@Kriminalhauptmeister Harry:
"Ezek csak PÉLDÁK (szóval ne akadjunk azon fenn, hogy a Maven szar és mit használjunk helyette)"

Pedig pont ott van a kutya elásva, hogy ezek példák. Ezeknek vannak alternatívái, akkor ha a jelölt mindenből másukat ismer, azt ne vegyük fel? Ha meg azzal jössz, hogy az elvet jell ismerje, akkor meg ugyanez igaz a programnyelvre is.

TanacsLajos 2015.09.22. 06:22:22

@nagybalfasz: Nemnem, nem azt mondom, hogy ezeket kell ismerni, hogy felvegyek valakit, hanem hogy ennyi mindent kell ismerni legalább alapszinten ahhoz, hogy valaki egy nagyobb javas projektben hatékonyan dolgozni tudjon. Ha ismer alternatívákat, az OK, mert könnyebben beletanul.

De egy pályakezdőtől nem várok el ilyeneket, ott inkább az elméleti alapokat meg a gondolkodásmódot, alap problémamegoldó, absztrakciós készséget próbáljuk felderíteni. Szerintem ez utolsó kettő nagyon fontos ahhoz, hogy jó szakemberré váljon valaki.

Mr. Waszabi 2015.09.22. 07:21:35

@alfacharlybravo: nem vagyok szakértő, így kénytelen vagyok a hivatalos értékekre hagyatkozni.
Igaz, tévedtem, a magyaroké csak 109.

www.test-iq.com/hu/eu-statisztikak-iq/

alfacharlybravo 2015.09.22. 07:39:24

@Mr. Waszabi: Kolléga panaszkodott, hogy nem győzi a munkát, fel is vettek mellé két fiatal olcsó bérű munkaerőt mint Linux szakértőket, csak éppen a shell parancsok közül alig ismertek párat, na nem baj majd elküldjük tanfolyamra őket, Azóta a panaszkodó kollégám felmondott a gyenge idegzetű fajtáját.

TH 2015.09.22. 08:56:32

@Sequoyah: @Phace: mi azt találtuk ki, hogy a jelentkezők eldönthetik, hogy házi feladatot adnak be (ha stresszmentesen akarnak dolgozni rajta), vagy bejönnek, és az valamelyik kollégánkkal közösen megírja a HF-nek legalább egy részét 2 óra alatt (ha nem akarja az otthoni idejét a házi írásával tölteni). Nekünk mindkettő jó, mindkét módszer alapján el tudjuk dönteni, hogy az illető milyen kódot tud produkálni, és hogyan áll hozzá a feladat megoldásához.

2015.09.22. 09:40:14

@Kriminalhauptmeister Harry:
De a nyelv is egy alternatíva, C#-ban sem homlokegyenest eltérő koncepciók vannak, mint a Javaban, ugyanakkor az alternatív librarykban is lehetnek jelentős eltérések.

2015.09.22. 09:43:28

@Mr. Waszabi:
Az átlagos iq definíció szerint 100, ha egy iq teszt ettől jelentősen eltérő átlagot hoz ki, akkor vagy a kontrollcsoport nem reprezentatív, vagy a teszt rossz. Szóval fordítva ülsz a lovon, a 100-as átlag nem megfigyelés eredménye, hanem a teszteket kell a 100-as átlag alapján megalkotni.

Sequoyah 2015.09.22. 16:13:19

@TH: Ha a peldakod mukodik, es belenezve atlatod hogy hogyan mukodik@Kriminalhauptmeister Harry:

A hazi feladat elonye meg, hogy kozelebb tudod vinni a produktiv kornyezethez. Ott mar tudod nezni, hogy hogy ir unit tesztet, hogy hasznalja a gitet, hogyan refaktoral, tehat hogy hogyan dolgozik a mindennapokban.
Ezzel szemben az interjun kodolas inkabb fokuszal az algoritmikus kepessegekre, amik a mindennapokban elofordulo feladatok 95%-ban nem olyan fontos. A codequality mar annal fontosabb a mindennapokban, es ahhoz kell egy kis nyugalom, tobb ido es par refaktor kor.

Sequoyah 2015.09.22. 16:16:28

@Bambano: Barmilyen cv formatumot is hasznal az ember, az igenyesseg meghatarozo, es fuggetlen a formatumtol, illetve a tartalomtol.
Vannak neha olyan osszecsapott CV-k, hogy rossz ranezni. Akkor jo esellyel a munkaja is osszecsapott lesz.

Bambano 2015.09.22. 16:52:14

@Sequoyah: én latexben europass cv formátummal írtam az önéletrajzaimat, azon látszott, hogy rendesen meg van csinálva (már ha az, aki olvasta, ért hozzá).
semmit nem értem el vele.

2015.09.22. 17:37:49

@Sequoyah:
Az igényesség relatív, van akinek az egyszerű, egyszerűen vagy alig formázott önéletrajz az igénytelen, másnak meg ez a tuti, mert ha kicsit jobban megformázzák, az már neki csicsa. Ugyanez tartalom szempontból is igaz. Nincsen univerzálisan igényes CV.

Mr. Waszabi 2015.09.22. 17:52:34

@nagybalfasz: nem ülök én fordítva azon - csak nem olvastad el, amikor írtam, hogy nem vagyok szakértőj e területnek és mellékeltem egy eurostat statisztikát. Átlag ember elhiszi, ha azt olvassa, hogy valaminek a mértékegysége micsoda.
Nem is értem, amit írsz - biztos igazad van - , csak lehet, hogy az én iq-m igazából nem éri el a 80-at sem, nem éri meg hát fáradozni az okításomon valszeg e területen:)

Mr. Waszabi 2015.09.22. 18:00:40

@alfacharlybravo: a költség nagy úr. Különösen nyomott piaci környezetben. Ha megy a szekér, adott költségszint mellett, akkor nincs baj, de ha csökken a megrendelések száma, a bevétel, akkor bizony a költségeken kezdnek faragni a cégek. Nem csak a szoftverfejlesztési ágazatban van ez így. Nézd csak meg a pénzügyi szférát - annak stagnálása, d legalábbis növekedési terveik meghiúsulása nyilvánvalóan eredményezik először a költséges projektek, fejlesztések lefaragását, ami jelentősen kihat a szoftver iparra.
Amikor már az újságban olvasod, hogy létszámleépítéseket csinál ez vagy az a nemzetközi cég, akkor már biztos lehetsz abban, hogy a szoftver ipart már csökkenés érte. Jelenleg mi megy töretlenül? A mobil kommunikáció és az ipar, ahol viszont pont az automatizálás, szoftverfejlesztés hozhat alacsonyabb költségszintet. Ez van, hozott anyagból kell dolgozni.

Mr. Waszabi 2015.09.22. 18:10:52

@Sequoyah: én meg nem értem, miért mondasz olyan dolgokat, amik nem igazak. Az, hogy nem érted, minek mi a jelentősége, az nem azt jelenti, hogy én írok ide nem vágó dolgokat. A "fölényeskedésért" elnézést kérek - nem állt szándékomban, csak nem vagyok hibátlan :) - , de ettől még más hozzászólásaim adtak valamit a témához. Legyünk korrektek.
Igazából nem volt tisztázott, kiknek szól ez a bejegyzés - azóta rájöttem: így akar programozót felvenni Derrick&Harry. Az ötlet nem rossz, azonban ezt a nav'n'go sokkal hatásosabban csinálta úgy 8 éve :)

Mr. Waszabi 2015.09.22. 18:23:35

Kedves "felügyelők", valóban nem ártana tisztázni a célcsoportot, mire is lőtök, mert így eléggé szabadon gurul a téma, sok érdektelen hosszászólás is keletkezik, mint például az enyémek is. Ettől függetlenül díjazom a kísérletet :)
Én pl. nem a neten keresek szakembert, céget, régóta, ha szükségem van rá, hanem körbeírok/telefonálok egy zárt körben. Mert ha tuti kell, ha nincs idő és nincs kockázatvállalási kedv - és általában nincs - , akkor tudni kell, ismerni kell azt, akit bevonok egy munkába, hogy jó lesz-e vagy sem. De legalábbis ajánlás kell valakitől, aki már dolgozott adott szakival vagy céggel, esetenként egészen speciális területen.
Nagyvállalatnál a pályáztatás kötelező, ám a pályázatok meghívásosak, nem nyilvánosak. Tudja az ember vezetőként, hogy mire mivel lőhet leghatásosabban, és annyi ráhatása lehet a pályáztatásra a szakembernek, hogy a meghívandók listájába javasolhat.

Ha ez a bejegyzés/blog tehetséges pályakezdő jabba programozók kiválasztását, levadászását célozta meg - nekem gyanús -, nos, meg lehetne spórolni a magamfajták hozzászólását, zavargását, ha valami módon sikerülne ezt az apróságot beépíteni a kommunikációba. Sok sikert kívánok egyébként, tényleg nem halott a kezdeményezés :)

alfacharlybravo 2015.09.22. 18:32:50

@Mr. Waszabi: A Siemens elég sokáig ideális munkahely volt 2009 ben utolérte a végzet, hihetetlen sebességgel épült le és még mindig csúszik a lejtőn. A mostaninál folyamatos a költség csökkentés átszervezés fejetlenség tanácstalanság. Divat holmi konzumidiótáknak az ma trendi, a többi az izzadság szagú. Az apple ere jött rá, hogy nem érdemes hagyományos IT val kínlódni sokat, maradt belőle, de gadget a trendi bigyó a nagy üzlet. Na persze ügyesen kiszervezve adót nem fizetve, csak ha muszáj.

Mr. Waszabi 2015.09.22. 18:56:02

@alfacharlybravo: ne nevettess :) A német cégek többsége sóher.
Már ha arról a Siemensről beszélünk, amelyik majd 10 éve levadászott, azaz fejvadásszal egyeztetve minden paraméter, aztán a helyszínen derült ki, hogy ők a bónuszt úgy értik, hogy évközben a kért fizetés 10%-át visszatartják, majd évvégén, ha úgy ítélik meg teljesítményed, akkor megkapod bónuszként. Felejtős az ilyen.
Ha már konkrétumoknál tartunk, a Lufthansa 15 éve azzal bukta el a dolgot, hogy amíg várakoztam a felvételin, észrevettem a blokkolóórát a falon. Nem digitálisat, hanem azt a klasszikusat, amit már akkor is csak filmekből ismerhettünk. Tudod, szürke kalapácslakkal fényezett, vadi új óra, benne a fakkokban a sárga blokkolóív. Még be se mentem, de már tudtam, miért nem fogok ott dolgozni. Aztán pár hét múlva hívtak, hogy hát mikor szeretnék kezdeni. Zavaromban csak annyit tudtam mondani, hogy meggondoltam magam, nem szeretnék. Azért egy munkaadónak is kell legyen esze ahhoz, hogy mit, hogy ne. Értem én, hogy német precizitás, meg miegymás, de át kéne gondolni, hogy van különbség egy SAP menedzser és egy repülő javító munkás, mérnök között. A németek néha túltolják a dolgokat precizitás terén. (Most is egy német hátterű cégnél dolgozom, kemény, de nem annyira, szerencsére - a menedzsment magyar, és a mentalitás is más:) Szóval, nem minden az, hogy egy cég fejlett, meg külföldi - hülyék mindenütt akadnak - akik nem értik, miért nem mennek egyes projektjeik. Tapasztalatom az, hogy a magyarokat külföldön mindenki szereti, okosak, nagyon hatékonyak - csak ez ebben a kva országban nem bír értéket nyerni, mert az ország vezetőinek sosem kell okosnak lenni. Ma meg különösen nem. Viszont, tartja a lelket az emberben, amikor mindenféle más náció képviselőivel szemben kiemelt minőségűnek tartják munkáját - a multik. A magyarok nagyon jók szoftverben, csak kicsi a lélekszám. M.o.-n nem lehetne olyan szoftvercéget összehozni, amely képes 1000 programozót toborozni itt - ezt megpróbálta Beck György úgy 15 éve, több cég közös képviseletével, de még így sem tudott versenyezni pl. az orosz cégekkel. Nem az okosságban, hanem volumenben. Ez is egy korlát. Most mi van? Az orosz EPAM londoni és bp-i képviselete szívja fel jó pénzért a tehetséges magyar programozókat. Ezek mennek, meg a bárányfelhők.

alfacharlybravo 2015.09.22. 20:36:01

@Mr. Waszabi: Német leány vállalatnál tolom, de csak a szokásos, bakker a keletnémet bérszint nem jön ki idehozzuk éppen a projektet, 2003 óta szabotálnak a fiúk képtelenek megérteni, hogy elvesztették. Múlt évben egész évben jártunk ki hozzájuk betanulni, majd októberben megbuktattak minket január február március elment a nyár közepére megadták magukat, most tartunk a 3. fázisnál és mégis csak ide kell hozni a melót. Iszonyat mennyi pénz elment erre a szarakodásra, repülő szálloda bérelt autó 20 valahány embernek, plusz volt aki elment a kiképzés után én kerestem, de a köcsög rasszisták túl öregnek és költségesnek tartottak. Most írtam egy rövid cv -t kihagyva a születési dátumot és a régi munka tapasztalatokat, de ha lebukok kiselejteznek. 7x12 órás favágó meló kicsit nem nekem való, operátori. A magyarok felvettek volna a köcsög kocka fejek szőröznek.

TH 2015.09.22. 21:00:48

@Sequoyah: a kód minőségét is lehet nézni helyszíni programozással: egyrészt érdemes párban csinálni az interjúztatóval, az egyrészt csökkenti a stresszt, ha látja, hogy EGYÜTT oldják meg a feladatot, másrészt lehet TDD-zni, az elég sokat megmutat az illető képességeiről és hozzállásáról. :)

TanacsLajos 2015.09.22. 22:00:54

@Mr. Waszabi: Novemberben lesz négy éve, hogy írjuk ezt a blogot, 164 cikk született ezalatt az idő alatt mindig olyan témában, ami éppen eszünkbe jutott, amivel kapcsolatban aktuális élményeink voltak. Volt már annyi mindenről szó ami informatika és menedzsment, az előző cikk spontán jutott eszembe, a mostanit meg azért írtam, mert a múlt heti cikk kommentjeiben felmerült ez a felvételiztetés kérdése.

Cikkeket azért írunk, mert frusztrálnak, foglalkoztatnak, izgatnak minket bizonyos kérdések, felvetünk véleményeket, és kíváncsiak vagyunk a máséra is. Nem akarok felvenni senkit, de nincs is olyan Derrick és Harry Kft, ahova programozókat akarhatnék. Ha akarnék, akkor kiírnám, hogy "Felvétel itt", miért kellene ilyen trükkösen csinálnom? :)

Egyébként meg nem bánom, ha mindenféléről kommenteztek, ami eszetekbe jut, mert akkor látjuk, hogy mi érdekel benneteket. A témák kilengenek kicsit, és sok véleménnyel nem értek egyet, de ezzel gondolom nincs semmi baj. A konkrét cégnevek emlegetésétől mondjuk tartózkodhatnátok, mert ez egyrészt nem etikus, másrészt üzleti titok nyilvánosságra hozatalának, meg hitelrontásnak minősülhet, ha nem dicséritek őket, és akkor ki kell törölnöm azokat a kommenteket. Pedig nagyon utálom a cenzúrát, eddig még nem töröltem soha senkinek a véleményét.

Mr. Waszabi 2015.09.22. 22:56:44

@Kriminalhauptmeister Harry: hát, tényleg. Bocs, én kevertem össze valamit, úgy emlékeztem, ez az első bejegyzéstek, de most megnéztem, tényleg van vagy 100. Öregszem, úgylátszik, valszeg kevertem egy másikkal:) Visszaszívtam a reklamát.
süti beállítások módosítása