Január elején mindenki az újévi fogadalmaival van elfoglalva, pukkadásig telve vannak a jógatermek, hiánycikk a méregtelenítéshez elengedhetetlen bio céklalé meg az útifűmaghéjcsírapüré. Miközben a dolgozók lassan magukhoz térnek az ünnepek által okozott agyhalálból, a vállalatok sötét mélységeiben titokzatos, gonosz gépezetek már mozgásba lendültek, hogy egy kegyetlen, ámde elkerülhetetlenül szükséges csapást mérjenek a dolgozókra: eljött a költségcsökkentés, a kiadások megvágásának ideje!

Spórolni rengeteg dolgon lehet egy vállalatnál, igazi szellemi és szakmai kaland a menedzsmentnek eldönteni, hol vágjanak. Nem is mindig sikerül ez a legfényesebben, hiszen hajlamosak például elküldeni a részleg öt legjobban kereső dolgozóját.

Ezzel ugyan kimaxolják a megtakarítást pénzügyileg, és minimalizálják az ezzel járó kellemetlenségeket (könnyebb öt embertől búcsút venni mint nyolctól), de középtávon várhatóan agyonvágják az egész részleget. Hiszen nagy valószínűséggel a legjobban fizetett emberek között ott voltak a legjobban dolgozók is. Mindez persze akkor nem érdekli a menedzsmentet, ha határozott idejű másfél éves szerződéssel, és egy 20%-os költségmegtakarításhoz kötött orbitális sikerdíjas szerződéssel dolgozik.

Az ilyen mellényúlások elkerülése érdekében blogunk mérhetetlen szakmai tudásának kincsesládáját felpattintva elhullatunk most néhány aranyat érő tippet a témában. Lássuk hát, milyen területeken érdemes, és melyeken nem érdemes költséget csökkenteni!

Amiken nyugodtan lehetne spórolni (mégse szoktak)

• A konszern szintű dolgozói motivációs program fél teniszpályányi méretű, folyosói óriásplakátjain, melyek nagytestvéri kisugárzással próbálják sulykolni a tudnivalót, miszerint "Imádsz itt dolgozni, mert ez a legjobb hely neked a világon!"
  
  
• A külvárosi lakása és belvárosi irodája között ingázó menedzsment tagjai számára finanszírozott 675 lóerős tank méretű terepjárókon, és a beléjük való 28 liter/100 km benzinen.
  
  
• Négy napos jakuzzis stratégiai menedzsment elvonuláson hatcsillagos szállodában, korlátlan italfogyasztással.
  
  
• A céges logó megváltoztatását célzó sok százmilliós marketing kampányon, mely során egy éves megfeszített munkával vérprofi tanácsadók világoskék téglalapról búzavirágkék, kicsit laposabb téglalappá változtatják az emblémát, majd lecserélik azt minden levélpapíron, iroda homlokzaton és weblapon.
  
  
• A reklámtól bűzlő, semmitmondó, bullshitben tocsogó előadások és standok méregdrága külföldi szakmai vásárokon és kiállításokon.

Amiken nem érdemes spórolni (mégis szoktak)

• A korábban juttatásként kiosztott dolgozói parkolóhelyeken, amelyek szinte semmibe sem kerülnek, de elvételükkel sikeresen meg lehet keseríteni az autóval járók minden reggelét. Ráadásul jellemzően a menedzsmentét nem veszik el, persze, nekik végül is az éhbérükből nem futja parkolóhely bérlésre.
  
  
• A már beígért bónuszokon, amelyeken egész családoknak múlik, hogy lesz-e nyaralás, megkapják-e a gyerekek a nagy doboz legót, vagy kicserélik-e végre a tizennyolc éves Škodájukat egy nyolc évesre.
  
  
• A kávéfőzőn a konyhában, ami legalább egy csészényi boldogságot tud adni a mindennapi darálóban. És a kávét sem érdemes kispórolni belőle.
   
• Azon a cég által fizetett néhány ingyen sörön a projektzáró bulin, ami az elismerés egy minimalista kinyilatkoztatása a dolgozók felé, akik már megint a belüket kidolgozva megvalósították a lehetetlent.
  
  
• A versenyképes fizetésen.