Derrick és Harry Projektmenedzsment Blogja

A Világ Legkeményebb Projektje

2016. március 28. - TanacsLajos

Az informatikai projektek sajnos sokszor igen kemény, embert próbáló körülmények között zajlanak. A külső szemlélő számára sokszor érthetetlen, milyen heroikus erőfeszítésekre és áldozatokra van szükség a sikerhez: a gyilkos körülmények sokakat megtörnek. Ugyanakkor sokan vannak olyanok is, akik már kisebb nehézségek után úgy érzik, a világ minden terhe az ő nyakukat nyomja, pedig ők még épp csak belekóstoltak a dologba. Hogy könnyebb legyen a viszontagságokat elviselnetek, és hogy ne sírjatok annyit és lássátok, nem is olyan rossz nektek, most bemutatjuk egy tesztmenedzser fiktív naplója segítségével, milyen lenne a világ legkeményebb projektje!

devastatedoffice.jpg

2014. január 12.
“Kedves Naplóm! Ma a cégnél megtartották a projektnyitó megbeszélést. A projektvezetőnk optimistán nyilatkozott a kilátásainkról, bár a bemutatott projektterv állítása szerint ‘nagyon feszített’ és ‘nincs benne tartalék’. Kissé aggódunk a sok párhuzamos feladat és a szállítói függőségek miatt: amikor ennek hangot adtunk, a szponzor képviselője csak annyit mondott: ‘Ez egy top prioritású projekt, kőbe vésett határidőkkel, úgyhogy nincs más választásunk, meg kell csinálnunk!’. Azért ez kemény lesz, gondoltam. A projekt státusza természetesen zöld. Ma délután fél 7-re moziba megyünk a srácokkal, majd ott még biztos téma lesz, hogy mi vár ránk…"

2014. május 8.
“Kedves Naplóm! Ma drámai hangulatú státuszmegbeszélésünk volt. Az igényspecifikációkat még mindig nem sikerült lezárni, újabb és újabb alapvető kérdések merülnek föl a megvalósítandó feladatokkal kapcsolatban, egyre inkább úgy érezzük, zsákutcába kerültünk. A projektvezetés elrendelte a napi 10 óra munkaidőt, de a hétvégézni egyelőre legalább nem kell."

2014. május 9.
“De, mégis kell hétvégézni. De azt mondták, hogy ha most, a specifikációs időszakban keményen belehúzunk, akkor helyre kerül minden, behozzuk a lemaradást, és később normalizálódik a helyzet. A projekt státuszát sárgára állították. Mindegy, úgy döntöttünk a srácokkal, valóban érdemesebb most belehúzni, és akkor lesz egy jó nyarunk."

2014. július 15.
“A helyzet egyelőre nem akar normalizálódni, hatalmas hiányosságok derültek ki a specifikációkban, azóta is minden második hétvégét végigdolgoztuk, napi 12 órát bent vagyunk, de a csúszás inkább nőtt, mint csökkent! A csapatból hárman is felmondtak. Állítólag családi okok miatt, amit furcsa, mert az egyikőjüknek még egy aranyhörcsöge sincs, nem hogy családja. A szabadságainkat augusztusban kell majd kivennünk, nem akkor, amikor eredetileg tervezük."

2014. szeptember 8.
“Nem voltunk szabadságon mégsem, és nem is leszünk már idén. Már a teszteseteket kéne írnunk, és még a specifikációkban is vannak nyitott pontok, a fejlesztések teljes össze-visszságban zajlanak. A tesztrendszereket a múlt héten sikerült végre megrendelni, miután kiderült, hogy a beszerzés 17 hétig a kapcsolódó papírokat egy fikusz nedvszívó alátétének használta. Napi 14 órára emelték a munkaidőt, és megjelent egy külsős cég, akik a megbeszélésekre és munkaállomásokhoz hordják a kávét kérésre, hogy ezért se kelljen felállnia senkinek a helyéről. A projekt státuszára azt mondták, nem piros, hanem vérvörös..."

2014. november 19.
“Végre lezártuk a specifikációkat! A szállítók már vagy öt hónapja fejlesztenek, úgyhogy most biztosan lesz néhány változtatási kérelmünk, de semmi gond, ha nagyon keményen melózunk, még behozhatjuk a lemaradást! Mostantól napi 17 órát leszünk bent, heti hét napot, úgyhogy aki messze lakik, annak megengedék, hogy hozzon matracot meg hálózsákot, és az asztala alatt aludjon. Cserébe viszont mindenki kap nagy bónuszt, ha sikerül időben élesítenünk! A nagy bónuszt pontosan nem definiálták, nekem személy szerint legalább 5 millióra lenne szükségem, mert elég sok elmegy a szemhéjam rángatózásának kezeltetésére."

2014. december 24.
“Csodás nap a mai! Kaptunk 12 perc szabadidőt, amíg megünnepelhetjük a harmadik emeleti teakonyhában a karácsonyt! Valaki az állása kockáztatásával reggel kiszökött a szemben levő kisboltba, és becsempészett fél kiló szaloncukrot a testüregeiben, amit a csapat csöndes áhítatban rágcsált el, miközben mobilról meghallgattuk a Csendes éjt. Most rohannom kell teszteset újraíró tréninget tartani.

Rosszul állunk, de a projektvezetés szerint ha összeszedjük magunkat, még behozhatjuk a lemaradást! Viszont ezért napi 20 órát kell dolgoznunk mostantól. Egyre több asztalnál jelentek meg infúziós állványok és katéterek, amiket egy külsős tanácsadó cég nővérei kötnek be a dolgozóknak: így spórolunk a mosdóhasználattal, és enni is jóval ritkábban kell felállni a helyünkről. Boldog Karácsonyt!"

2015. január 25.
“Elég nehezen bírjuk a napi három óra alvást. Több fejlesztőt láttam az elmúlt napokban üres tekintettel állni a tizedik emeleten, a panorámaablaknál a mélységbe bámultak és magukban motyogtak. Vajon ez a kreatív fejlesztési folyamat része? Ma dél körül eszembe jutott, hogy volt olyan idő, amikor munka után moziba mentünk! Moziba! Egy másik épületbe! És a projekt még nem volt kész! Micsoda könnyelműség volt... már nagyon bánom. A projekt státuszának szimbolizálására bevezették az 1-2-3 halálfejes rendszert, most az első fokozatnál tartunk."

2015. február 12.
“Nem haladunk terv szerint, rengeteg a hiba a szoftverben. A hibák megtalálása közben is rengeteg további hibát vétünk, például nem találunk meg egyes hibákat, illetve hibásan regisztráljuk a megtaláltakat. A projektvezetés ezért kénytelen volt napi 24 órára emelni az elvárt munkaidőt, úgyhogy az élesítésig már csak külön vezérigazgatói engedéllyel lehet aludnia bárkinek. Napi 5-10 speed tablettát kapunk alapellátmányként. Minden eredeti mérföldkövön túlcsúsztunk, bele kell húznunk, most már tényleg össze kell szednünk magunkat, és keményen melózni!!"

doomwc.jpg

2015. március 6.
“Sajnos nem állunk valami jól… a fáradtságtól csak egy ujjal tudok gépelni, a szemeim lángolnak, a testem véletlenszerű pontjai rándulnak fájdalmas görcsbe újra és újra… A kritikus hibák száma stagnál, stabilan kétszáz fölött van ezért a menedzsment döntése alapján ma éjfélkor fekete misét tartunk a projekt haladásának elősegítésére, élőáldozattal… A cél a sötét erők megidézésével a napi 27 órányi munkaidő elérése, mert a legújabb tervek szerint így még lenne esélyünk egy sikeresnek mondható éles indulásra... "

2015. március 26.
“Végeláthatalan folyosókon bolyongok, a távolból sikolyok hallatszanak, a mélységből földöntúli lények pokoli vonyítását hallom. A szobákban tüzek égnek, a még életben levők különös, rángatózó mozdulatokkal próbálnak az UAT környezetre egy újabb, működőképes verziót telepíteni, miközben a tesztelő csapat monoton hangon ördögi rítusokat kántál. A projektirányító bizottsági ülést a szponzor helyett egy kecskefejű szárnyas démon vezeti, aki a hibastatisztikákat bemutató diagramot meglátva élve felfalja a projektvezetőt."

2015 apsdasad 3424
“Afsdlkf lkdlfsáaáfkfdka ffffakc sfaldaéfc xxxx élkadélakdé vkdv aa akadé aldaéfdlafd éldaf défféaldakprokrg ka akakaööaööööööööö…..."

2015. június 20.
“A kórházban ébredek, két hétnyi kóma után. Azt mondják, a rendszer végül elindult élesben 8 hónap csúszással. Az első visszajelzések alapján a felhasználók elégedetlenek a felületek ergonómiájával, sok, a napi használatot akadályozó hibával szembesülnek, és úgy általában jobban szerették a régi rendszert, nem értik, minek ez az új.

Lassan felkelek az ágyból. Rövid keresgélés után megtalálom a kórház alagsorában tárolt tűzoltó fejszét, és elindulok elmagyarázni a felhasználóknak, miért is jó nekik az új rendszer."

 

Bea, köszönet az inspirációért! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://derrickesharry.blog.hu/api/trackback/id/tr408532426

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

elemes 2016.03.29. 07:28:41

Jó, de mi ennek az üzenete?

CSPO tanfolyamot indítasz?

lacas8282 · http://androidprogramjaim.blog.hu 2016.03.29. 07:56:21

hat ez kikrt jo volt. sikitottam a rohogestol a wc n

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.29. 09:13:08

Biztos, hogy ez fiktív történet? ;)
Már az eleje gyanús: "feszített ütem", "nincs tartalék"... :)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.29. 09:20:12

... és az utolsó bejegyzés is túlságosan életszerű :(
A több hónapos csúszás, az elfogadott, majd folyamatosan fikázott ergonómia, a magyarázzuk meg a usernek, miért is jó ez neki...
(Bea asszony projektmanáger? ;) )

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.29. 09:21:46

@lacas82: akkor te még nem találkoztál ilyen projekttel.
Én részben ezek miatt hagytam ott a munkahelyem.

tnsnames.ora 2016.03.29. 09:42:32

Nagyon jó, nagy-nagy gratula, máris linkelem :)

Irbisz 2016.03.29. 09:43:13

@Hóhér az utolsó barátod:
Na igen, gyakran az üzleti oldal sem tudja mit akar, csak altalanossagok szintjen, az IT meg nem erti mit akarnak töle, mert nem ert az üzlethez- ezert van ahol külön szervezet csak azzal foglalkozik, hogy leforditja az üzleti igenyt a fejlesztök altal is felfoghato nyelvezetre, es kommunikal a 2 oldal között. Persze itt sem jobb a helyzet, amit nyernek a reven, elmegy a vamon (ujabb atadasi pont, ujabb tekintelyes varakozasi idökkel)…
Raadasul menet közben is valtozhat barmi az ilyen rosszul elökeszitett projekteknel, szoval a szarnyas demont kiveve realis a sztori inkompetens szervezetnel :)

2016.03.29. 09:57:29

Tessék elmenni az urániumbányába végiggürizni egyhuzamban 36 órát! Ott van igazi hajtás, ez csak picsogás! :-D

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.29. 09:58:08

@Irbisz: az nem szervezet aki tolmácsol IT és üzleti oldal között, hanem IT-s dolgozó(k csoportja). Szervezőnek hívják őket. ;)

Irbisz 2016.03.29. 10:09:38

@Hóhér az utolsó barátod:
mar ahol. van ahol külön szervezet, osztalyvezetövel, csoportvezetökkel, megfelelö letszammal, pont ugy, ahogy egy "rendes" szervezet kinez egy multinal :)

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.29. 10:25:59

@Irbisz: na jó, kétfős teamtől nem várható el, hogy ilyen is legyen. :)

marika777 2016.03.29. 11:25:04

hmmm, csak nem valaki dumált a tavalyi projektből?
de a viccet félretéve sajnos egyébként ismerős helyzet...

Kaksi Kapitány 2016.03.29. 13:35:26

Vicces írás, bár néhol kisse túlságosan barokk a sok hangulatfestéstől

alien 2016.03.29. 13:53:36

a normál folyamat a melóhelyen

jacint70 · http://jacint.blog.hu 2016.03.29. 15:11:22

Az Excel táblázatos projektmegbeszélés már nem divat???
jacint.blog.hu/2011/12/20/az_excelhuszarok

Lord_M_ 2016.03.29. 15:56:25

Csak kicsiben de ez tortenik:
* projekt meetingek vegen a konkluzio
- a projekt kb 6 honap fejlesztest igenyel 1.5 emberrel szamolva
+ 2 honap design es frontend (3 koros javitasi lehetoseggel

- specifikacio megirasanak ideje, rendszer es adatbazis terv : 1.5 het.

sprintek szama : 12 (ket hetesek)
(1 het netto fejlesztes, masodik heten ugyfel tesztel - a team javit)

...

Ugyfel : a 6 (illetve) 9 honap sok.
Ceg nyerni akar, a management eroskodik: meglesz 3 honap alatt

Specifikacio es adatbazis design : 3 nap

ugyfel boldog.

Projekt indulas : 2016 januar 1
Projekt elesbe allas: 2016 aprilis 4

Fejlesztes kezdete:
2016 februar 26...

Fejlesztok szama : 2

... most mar csak a 27 oras napok hianyoznak...

de kesz leszunk...

sebi77 2016.03.29. 16:00:36

Ismerős a dolog ami a káosz részét illeti, azt viszont nem tapasztaltam és nem is hiszem, hogy ilyen munkaerőhiány mellett az IT-seket hétvégéztetéssel meg hasonlókkal agyon lehet sz*patni, legalábbis méltányos kompenzáció nélkül.

Dworkyll · http://ekonyvolvaso.blog.hu/ 2016.03.29. 19:52:29

Nem tudtam nevetni rajta. Mert a szakma gyalázata az, hogy üzleti meg management szempontokat figyelembe véve letolják a lehetetlen vállalkozásokat a PM-ek torkán.

Olyan alultervezett projektek elvégzésére veszik rá a magukra komoly szakamberként gondoló PM-eket sok helyen, amilyen szintű szakmai hibákért rendes helyeken börtönéveket osztanak. Láttam és látok ilyet közelről. Szerintem ez gáz és nem poén.

A wishful thinking, meg a management elvárások az egy dolog, de ha egy PM-et rendszeresen arra kényszerítenek, hogy hágja meg a szakmája amúgy jól összerakott alapvetéseit, akkor esélyes, hogy az illető vagy kiég, vagy elmegy egy rendes helyre dolgozni. És egyik sem vicces.

A lehetetlen vállalások, az extrém terhelés az nem normális. A futtában managelt káosz az nem agilis módszertan. A presztizshiánnyal küzdő fejlesztési és projektszervezetek léte meg nem meglepő.

Irbisz 2016.03.29. 20:01:28

@Dworkyll:
mivel kellöen erös szponzort, föleg ha presztizs, netán még magasabbrol jövö elvarasoknak való megfeleles is vezerli, gyakorta egyszerűen lehetetlen észérvékkel meggyőzni.
Igy a PM vagy nem vállalja, vagy kilép, vagy extra erőforrásokat igényel (amit többnyire csak szavakban/papiron kap meg) és úszik az árral.
Esetleg még azelőtt eszkalál, hogy borul a bili- és írásban is.

Viszont az irás jól parodizálja az ilyen "projekteket".

Sean MacTíre 2016.03.30. 10:34:41

@Irbisz: ott a pont, a projekt idezojelben. Errol van szo.

De van kiut. 8:30-16:30 dolgozom mar masfel eve. Furcsa erzes, neha hianyzik a hajtas, az adrenalin.
süti beállítások módosítása