Kedves gyerekek! A madarász ovi sajnos ma elmarad, mert a solymász Tibor bácsi fülét lecsípte egy kánya. Helyette valami nagyon izgalmas dologról fogunk nektek mesélni: a projektekről! Biztosan láttátok már otthon, hogy apukátok meg anyukátok hazamegy este, és ideges. Kocsányon lógnak a szemei, kitágulnak az orrlikai, és habzó szájjal kiabál veletek, hogy ne bömböltessétek már azt az átkozott tévét. Na gyerekek, képzeljétek el, hogy ez bizony a projekt miatt van, amiben a szüleitek dolgoznak!

Na de mi az a projekt? Tudja valaki? Nem Pistike, amit te mondasz, az a projektor, ami egy vetítőgép. A projekt gyerekek egy nagyon bonyolult dolog, amit a felnőttek sokszor megpróbálnak, de csak ritkán sikerül nekik. Mondjuk a apukátok meg anyukátok szeretné, hogy felépüljön a kerti sufni, mert anyu mindig átesik a garázsban apu fúrógépén amit apu képtelennek bizonyul a helyére rakni a polcon, amitől anyu a mamára gondol, csak nem a sajátjára, hanem az apuéra, és nem úgy, ahogy azt József Attila tette. Na gyerekek, a kerti sufni felépítése, az például egy projekt.

De a szüleitek nem ám a sufnitól idegesek igazán, hanem a dolgozójukban levő projektektől! Mert ott is van ám projekt, nem is akármilyen: például digitalizációs projekt. Ez olyankor van, amikor már nem akarnak füzetekbe írogatni a nénik meg a bácsik, hanem mindent a számítógéppel csinálnának. De azt nem tudják először, hogy hogyan is álljanak neki a papír kidobásának, aztán az egyik okosabb néni vagy bácsi egyszer csak azt mondja: csináljunk projektet belőle! Persze ők sem tudják még mi az a projekt, ahogy ti sem, csak hallották valahol.

Aztán nekivágnak a projektnek, és az elején tartanak egy kick-off megbeszélést. Ott aztán a projektvezető bácsi mesét mond a többieknek, tele csodákkal, meg varázslatokkal. A többiek meg képzeljétek el olyan buksik, hogy nem tudják, hogy az, amit a bácsi mond csak mese! Rögtön elhiszik az egészet!

Aztán mikor eltelik néhány hét (tudjátok gyerekek, a hét az hét napot jelent!), akkor már nem annyira vidám senki, mert lassan kezdenek rájönni a nénik meg a bácsik, hogy a projekt egy olyan dolog, amiben egy csomót kell dolgozni. Ezt persze senki se szereti: ezért hogy ne kelljen dolgozni, inkább tartanak egy csomó megbeszélést. A megbeszélésen a felnőttek azt csinálják, mint Julika meg a kis Dzsennifer ebéd alatt, azaz be sem áll a szájuk. Csak sajnos rájuk nem szól senki hogy hagyják már abba, így aztán egészen addig járnak megbeszélésekre, amíg már majdnem eltelik az egész projekt!

És akkor az igazgató néni vagy bácsi nagyon mérges lesz rájuk, jó leszidja őket, na ezt úgy hívják, hogy projekt státusz megbeszélés. Ez is egy megbeszélés, csak leszidós. A projektes emberek meg ilyenkor szégyellik magukat, és elhatározzák, hogy hívnak egy külsőst, aki majd megcsinálja nekik a projektet.

Jönnek is a külsősök, akik úgy csinálnak, mintha tudnának varázsolni. De persze nem tudnak, az csak a mesében van, igaz? De mégis sokan elhiszik nekik. Na aztán ők az elején nekiveselkednek a munkának, mert varázsolni tényleg nem tudnak, de elszáll gyorsan a lelkesedésük. Még az a nagy talicska kincs sem deríti őket jókedvre, amit minden hónapban kitolnak anyukátok meg apukátok dolgozójából.

Aztán mikor már majdnem vége a projektnek, de nincsen kész, akkor kezdenek el igazán mérgeskedni az igazgató nénik meg bácsik: hangosan kiabálnak, ettől mindenki jól megijed, elkezd össze-vissza szaladgálni. Dolgoznak hétvégén, dolgoznak éjszaka, még kakilni meg pisilni is alig van idejük. Aztán valahogy csak megcsinálják a projektet, de addigra már nyűgös és rosszkedvű mindenki, össze is vesznek folyton mindenen, és nem is tudnak örülni neki, hogy végül mégis megcsinálták.

Látjátok, milyen buták tudnak lenni a felnőttek? Na itt a vége, fuss el véle!

Image copyright: Derrick és Harry Blog/Wunderplan Kft