Derrick és Harry Projektmenedzsment Blogja

Rémálom a Zsák Utcában

2018. május 21. - TanacsLajos

Van valami törvényszerűség abban, amilyen életutat a legtöbb szoftvertermék végigjár. Vannak persze kilengések, egyedi jellegzetességek, de a szoftverevolúciós hullámvasút hullámhegyei és hullámvölgyei elkerülhetetlenül elérnek mindenkit, aki az IT iparban termékfejlesztésre adja a fejét.

Az egész általában a Nagy Ötlettel kezdődik. A Nagy Ötlet általában két forrásból érkezhet:

  • a cég valamelyik vezetője egyszer csak úgy érzi, megvilágosodott, megszállta a Szentlélek, álmot látott, elérte a Zen állapotot, és már tudja, mivel fogja a cég megcsinálni a Nagy Dobást. Ezt nevezzük Vízió Vezérelt Ötletnek.
  • a cég már többször összerakott a nulláról egy akármilyen szoftvert az ügyfeleinek, és valamelyik vezető hatalmas furfanggal ráébred, hogy ezt a szoftvert érdemes lenne általánosan, termékként megcsinálni. Ezt nevezzük a Dobozosítás Vezérelte Ötletnek.

50228498_s.jpg

A Dobozosítás Vezérelte Ötlet mögött a következő üzleti terv áll:

Ha egyszer csináljuk meg, egyedi fejlesztésként:
- Költségem: 1 x P1 pénz (ahol P1 a fejlesztés belső költsége)
- Bevételem: 1 x P2 pénz (ahol P2 az, amit az ügyfél fizet azért az egyedi megoldásért)
- Nyereségem: 1 x (P2-P1) pénz

Ha ugyanezt megcsináljuk termékként:
- Költségem: 1 x P3 pénz (a fejlesztés belső költsége)
- Bevételem: 1000 x P4 (P4 a termék, amit nyilvánvalóan ezerszer el lehet adni, licenc díja)
- Nyereségem: 1000 x P4 - P3 pénz

Győzelem! Nincs is más dolgunk, mint hogy a P4 helyére egy olyan számot írjunk be, amiből nyereségként kiesik egy kisebb amerikai repülőgép hordozó anyahajó ára: kész is a vonzó jövőkép.

A Vízió Vezérelte Ötlet üzleti terve még egyszerűbb:

- Költségem: Elhanyagolható, a srácok gyorsan összedobják
- Bevételem: elképzelhetetlenül sok pénz, hiszen az ötlet világmegváltó, mi más is lehetne, hiszen az enyém

Megvan a Nagy Ötlet, jöhet a megvalósítás!

A megvalósítás általában úgy történik, hogy a cégnél éppen ráérő, arra tébláboló embereket összecsődítik, és azt mondják nekik: világmegváltó feladaton fogtok dolgozni! Kapnak valamilyen hevenyészett instrukciót, jobb esetben leírva, rosszabb esetben szóban, áhítattól ködös tekintettel elrebegve, majd megindul a munka.

Illetve először még a koncepció megalkotása kezdődik, ami a termékfejlesztés legcsodálatosabb része! Ez jellemzően workshopoknak nevezett kollektív csapongásban szokott megnyilvánulni. Ennek az időszaknak a varázsát az adja, hogy a kreatív munkát köztudottan nem lehet határidő vagy egyéb korlátok közé szorítani, így akár hosszú hónapokig folytatható baszogatásmentesen.

Ezen a környéken történik meg a technológiaválasztás is, amely eredményeként a következők valamelyikével lesz megvalósítva a termék:

  • Még csak alfa és béta állapotokban mocorgó hipsztertechnológiákkal VAGY
  • Már nyolc éve is elavult, de a cég veterán architektje által favorizált keretrendszerrel

Sajnos a boldog békeidőknek hamar vége szakad: egyrészt valamilyen főnök egyre idegesebb amiatt, hogy a csapat koncepcionális álmodással tölti az időt, másrészt már itt megjelenik az egész munkát végigkísérő folyamat: a projektben résztvevők csereberéje.

Mert hát ugyan a jövőnk záloga ez a Nagy Ötlet, és minden tarolunk majd vele amit csak lehet, de azért valamiből most is meg kell élni. Szóval amint egy fizetős meló üti fel a fejét, az addigi ígéretekkel ellentétben ("ez a belső munka top prioritás, blabla") úgy tűnnek el a kulcsszereplők a projektből, mint az Alienben a kétségbeesett űrhajósok annak a sivár űrhajónak a fedélzetről.

A megvalósítás következő lépése az Összebarkácsolás. Ennek során elkészül:

  • Egy éppen demozható változat a szoftverből, ami csak egyetlen számítógépen fut és minden második kattintásra elszáll VAGY
  • Egyetlen ügyfélnek nagyjából megfelelő, de amúgy sehol máshol nem használható változat

Az így elkészült eredményt nevezzük 1.0-ás verziónak.

Ezzel verzióval megindul az értékesítés folyamata, ahol természetesen kész dobozos termékként van tálalva a mű. Az értékesítés során csak egy dolog van, amitől jobban fél a csapat annál, hogy senkinek se kell a szoftver: attól, ha kell valakinek.

Mert ha valaki megveszi, akkor meg kéne csinálni olyanra, amilyennek az értékesítés ígérte, és ugye nem kell mondanom, hogy az mennyire van messze a valóságtól?

Megtörténik az első, második, harmadik eladás, és rohammunka veszi kezdetét. Mert hát a remekműből az egyik ügyfélnek csak az egyik fele kell, a másiknak csak a másik harmada: gyorsan és mocskosan megy a fejlesztés, ami rock and rollból ugyan bejött a Motörhead-nek, de itt hosszú távon nem lesz kifizetődő stratégia. Megjelennek a 2-es, 3-as, 4-es verziók, amik az egyes ügyfeleknek célzottan szétbarmolt egyedileg lefejlesztett változatokat jelentik, és egymással egyáltalán nem kompatibilisek.

Itt lenne a cég utolsó esélye a zsákutca elkerülésére

Ugyanis még - komoly befektetés mellett ugyan - de rendbe lehetne rakni a dolgot. Megállítani a további fejlesztést, rendbe rakni az összezilálódott kódokat, szétválasztani az alap termékrészeket és az egyedi fejlesztéseket, dönteni arról, milyen stratégia alapján kell nemet mondani az ügyfél kéréseire, technológiai review-t tartani és új, időtálló alapokra helyezni a terméket és egy valódi következő verziót piacra dobni.

De ez az időnyomás, a befektetők vagy tulajdonosok által diktált bevételkényszer és a technokrata öncélú szépítgetéstől való félelem miatt már nem történik meg, és

megkezdődik a Rémálom A Zsák Utcában

ahonnan már nincs értelmes kiút. A szoftver ezernyi külön szálon, koncepció nélkül sodródik előre, egyre nagyobb karbantartási költséget és egyre gyengébb minőséget produkálva. Az elégedetlen vevők egyre hangosabban követelik, hogy kapják már meg végre az évek óta ígért olyan fícsöröket is, amik a többi vevőnél működnek, valamint lesznek egyre idegesebbek, hogy minden változást kifizettetnek velük. A fejlesztők utálják a cégtől már rég eltávozott elődjeik által írt kódok turkálását, és egyszer csak megjelenik egy versenytárs, egy sokkal modernebb és csillogóbb termékkel.

És akkor jön a következő Nagy Ötlet, ami majd megmenti a céget. Pedig elég lett volna az elsőt rendesen megcsinálni.

Image copyright: gow27 / 123RF Stock fotó 

A bejegyzés trackback címe:

https://derrickesharry.blog.hu/api/trackback/id/tr5213913406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

renitencs 2018.05.22. 11:35:17

Jaj, de ismerős. Tisztára olyan, mint az utsó 10-15 évema(z) "olgá"val meg a "Wolgá"val. De már túl vagyok rajta- végleg. Hip-hip-hurrá!

Estevez atya 2018.05.27. 22:13:27

mit jelent az, hogy "rendesen megcsinálni" ?

Pic 2018.05.28. 21:57:20

Vajon honnan ismerős nekem ez a sztori???

Érdekes módon elég jól fedi a saját gyártású szoftvereinket, meg a drága pénzen vásároltakat is.

És mintha most a windows 10 is ezt a vonalat követné :))))

LorthNeeda 2018.07.03. 23:03:48

Jól értem, hogy azt sugalljátok, hogy a vízió vezéreltség butaság? Csak mert nincs olyan módszertan vagy keretrendszer az innováció managementben, amelyik ne emelné ki a vízió fontosságát, sőt origó szerepét az innovációban. A gyakorlat példák pedig ha lehet, méginkább igazolják a vízió szükségességét.
Jól értem, hogy a költség racionalizálás mint egy fejlesztési cél, s a dobozosítás, vagy platform, mint erre adott megoldás szerintetek butaság? Csak mert a platform stratégiák olyannyira fontos részei a szakmai életünknek, hogy mindkét nagy, termékfejlesztési módszertant gondozó nemzetközi szervezet tudásanyagában jelentős teret kapnak.
A Business Case kapcsán felvetett problémát nem értem. Butaság költség és bevételi számokat rendelni a fejlesztések mögé? Mit sugalmaztok itt? Hogy csak úgy, érzésre fejlesszenek a cégek? Vagy arra céloztok, hogy vannak, akik nem jól készítik el a Business Case-eket?
A koncepció alkotás valóban rossz volna? Akkor a Persona alkotás, Divergent Thinking, Convergent Thinking, Problem-based ideation, Affinity Charting, Delphy, Brainstorming, NCM.. ez mind mind butaság? Design sprint? Buta maszlag?
Résztvevő cserebere. Igen, leírva jól hangzik, amit írtok. De sok, általam ismert cég esetében ez bizony arról szól, hogy igen, egyszerre kell biztosítani az árbevételt (jelen céljai) és a belső fejlesztéseket (jövő?). S a döntés valójában nem más, mint az ideális egyensúly megtalálása a kettő közt. Mit javasoltok? Hogy ne vegyék el az erőforrást fizetős projektre a döntnökök, cserébe inkább ne fizessenek bért a következő hónapokban? Láttam ilyet. Vagy hogy akkor - ha úgyse megy rendesen - inkább ne fejlesszenek? Láttam közelről ilyen céget is. Vagy hogy akkor mindenképpen vonjanak be kockázati tőkét, adósodjanak el még jobban, és próbálják kigazdálkodni a finanszírozás költségét, ami vagy sikerül vagy nem? Láttam ilyen céget is. Sok közülük csúnya véget ért ám! Sok közülük meg persze nem.

A helyzet az, hogy bár humor szempontjából továbbra is 10/10, de szakmailag ezt most nehéz hová tenni. Ami szokatlan tőletek.
Csak hát az van - tudom én - hogy a Mónika show receptje csábítóan egyszerű, és csábítóan sikeres: Fogj egy történetet, ami ismerős a célközönséged számára (legyen az párkapcsolati félrelépés, vagy éppen IT szoftverfejlesztés). Fogj néhány szereplőt (Megcsalt Mari, Csődör Csabi, Szerető Szilvi, buta főnök, kivénhedt architekt, junior hipszter fejlesztő) és mozgasd őket a kiválasztott történetben úgy, hogy közben tökéletes hülyéknek állítod be őket. Ettől aztán a nézőt / olvasót a "te jó ég, mennyivel jobb/okosabb/ügyesebb vagyok ezeknél", valamint a még sokkal károsabb "te jó ég, mennyivel jobban csinálNÁM mint ahogyan ezek csinálJÁK" érzés keríti hatalmába. A siker pedig meg is van, mert ezért az érzésért a közönség újra és újra vissza fog jönni.

TanacsLajos 2018.07.14. 09:36:00

@LorthNeeda: Jó sok mindent felvetettél a kommentben, köszönöm! Megpróbálok tételesen válaszolni!

A vízióról:
Nagyon fontos, hogy legyen vízió egy termék, cég, vagy akármilyen vállalkozás mögött. Ami nem szerencsés, az az, ha egy cégben a vezető/tulajdonos saját személyes vágyait megtestesítő terméket kezdenek el gyártani: erre céloztunk. Pl. ha az ügyvezető imádja a kutyákat, akkor kutyaetető robotot kezdenek el fejleszteni anélkül, hogy ennek lenne valós piaci relevanciája, és tulajdonképpen egy személyes hobbiba öntik bele a cég által kitermelt nyereséget.

Business case:
Itt meg azt akarta az író (na jó én) üzenni, hogy a szoftvertermék fejlesztés egy nagyon rögös és kemény út, sokkal komplexebb előkészítést és költségelemzést igényel, mint amit ide felírtam. Ennek ellenére sajnos a valóságban sokszor ennyit látunk mögöttes tervnek: "tök egyszerű a siker, csináljuk meg egyszer és adjuk el ezerszer." Nem számolnak azzal, mennyivel komplexebb feladat egy általános terméket létrehozni, nem számolnak marketing és sales költségekkel (amik pedig a gyakorlatban meg fogják haladni az termék előállításának költségeit), nem számolnak azzal, hogy ügyfélszolgálatot kell majd fenntartani, stb.

Koncepcióalkotás:
Persze, hogy kell ez is! Csak éppen az ebben való tobzódásban sok helyen kimerül a "termékfejlesztés". Értem én, hogy ez a legizgalmasabb szakasz, és utána inkább favágó munka jön, de az ötlet meg a koncepció összerakása az 1%-a a munkának, a többi 99% meg fejlesztés, minőségbiztosítás, marketing kampány, értékesítés, stb. stb. Erre szerettem volna felhívni a figyelmet: egy csomószor láttam már azt, hogy egy négy oldalas hevenyészett koncepcióleírásra már azt gondolták egyesek, hogy a nehezén túl vannak, majdnem kész a termék.

Embercserebere:
Ezt a saját bőrömön tapasztaltam nem egyszer. Szerintem szoftverterméket csak úgy szabad fejleszteni, hogy elkülönítek erre egy összeget, ami a rendelkezésemre áll (saját nyereségből, befektetőtől, banktól) és egy dedikált csapatot fizetek ebből. Akik ugyanolyan szigorú projekt irányítás és mérföldkövek mentén haladnak, mintha leszerződtek volna egy ügyféllel. Értem én, hogy bevételt is kell produkálni, de ha ezeket az embereket folyton kiküldöm fizetős projektbe, akkor a termékből biztosan soha nem lesz semmi. Egy ügyfeles projekt is tuti kudarc lenne, ha örökösen cserélgetném benne az embereket. Megértem a bevétel kényszert, én is céget vezetek, tudom milyen ez: ugyanakkor dedikált büdzsé, csapat, és főleg valódi elkötelezettség nélkül nincs értelme belevágni a termékfejlesztésbe.

Ez így segít helyre tenni az üzeneteket kicsit? Sorry a késői válaszért, csak nyaralgattunk :)

LorthNeeda 2018.07.30. 18:32:36

Köszönöm a választ, megtisztelő! Teljesen érthető a gondolat, igen.

Az én tapasztalatom az, hogy a világot azok az emberek viszik előre, akik követni merik az elképzelésüket, a hitüket. Akik sokszor elhagyják a kitaposott ösvényt, mert azt tartják helyesnek. Igen, egyetértek, nagyon nem mindegy, hogy miért tartják helyesnek az irányukat, miért hisznek abban, amiben hisznek. Azért, mert ma éppen úgy keltek fel, vagy azért, mert figyelve, kutatva, érezve stb. a piacot, ez lett a szakmailag alátámasztott véleményük. Ez a különbség viszont kívülről nem látszik feltétlenül. Csak a ’Nagy ötlet’ látszik.
Thomas Edisont először kinevették a találmánya miatt. A Writght testvérek repülése után Foch tábornok azt nyilatkozta, hogy a repülés játék, nincs katonai értéke. Maga a személyi számítógép is egy olyan eszköz, amiben a legtöbben nem hittek, sőt, az első piacra kerülő gépek kereskedelmi értelemben bukásnak is minősültek. Érdemes megnézni a nagy videomegosztón, ahogy Steve Ballmer kineveti az iPhone-t.

A statisztikák szerint a legmenőbb innovátorok is elbuknak a próbálkozásaik 30%-ban. És ők a profik! Ahogy mondani szokás, ezek a fiúk és lányok odakint többször buktak már el, mint ahányszor a legtöbb ember egyáltalán megpróbálta. S én nagyon tudom tisztelni őket. Legyen szó az iPhone piacra dobásáról, egy új funkció szoftverbe integrálásáról, egy egyszerű szervezeti változtatásról, vagy arról, hogy valaki Magyarországon úgy dönt, otthagyja a biztonságos állását azért, hogy 2011-ben a Jókai utcából, egy kifőzdéből útjára indítson egy „rendhagyó blogot” és egy tanácsadó céget.

Nagyon élveznék egy olyan hazai szakmai kultúrát, amelyben a többség – attitűdjétt tekintve – nem Steve Ballmer vagy Ferdinand Foch, hanem Orville Wright vagy Steve Jobs (nagyon nagyon sok van belőlük itthon is szerencsére). Talán azt éreztem, hogy ez a cikk az előbbi társaságot látja el üzemanyaggal. :)

TanacsLajos 2018.08.03. 09:50:24

@LorthNeeda: Annyira jól esett a válasz, köszönöm! Nagyon örülök, hogy kívülről is látszik a törekvésünk, hogy új szemléletet hozzunk a szakmába. Legyünk már végre őszinték magunkkal, nézzünk szembe a hibáinkkal, fejlődni csak így lehet! Nagyon sok mindenbe belevágunk itt a blog és a Wunderplan háza táján, sok minden nem sikerül, van egy csomó mellényúlásunk, de ezzel semmi baj nincs, ha tanulunk belőlük. A fontos az, hogy időnként jól sikerüljenek a dolgok, és ezek a sikerek nem születhetnének meg a korábbi kudarcok nélkül.

I_Isti 2018.08.06. 14:49:46

@LorthNeeda: Edisonnak volt egy csomó találmánya, (talán 100-as, ha nem 1000-es nagyságrendben) és ezek közül néhány volt olyan, amelyik tényleg befutott. Amivel Wright-ék repültek, annak még tényleg nem volt katonai relevanciája, örülhettek, hogy egyáltalán levegőben maradt egy darabig. (Nagyon felpörgetett háborús helyzetnek, és k+f-nek kellett lennie, hogy katonai szempontból is használható repülőgépek készüljenek, és még ezek is borzalmasan néznek ki ahhoz képest, amit ma repülőgépnek hívnak.) Steve Ballmer nem csak egy it guru, hanem akkoriban az MS marketing fő-fő-főguruja volt, ha ő, akkor és ott kétségbeesett arcot vág az iPhone miatt, akkor az egész MS akkora értékvesztést szenved el, ami miatt aztán tényleg megfőhet a feje, ezért inkább összeszedte az összes létező elemzői ellenérvet, amit össze lehetett szedni az iPhone -- akkor még nem biztos, csak remélt -- sikerével szemben, és ezeket szépen elmondta.)
süti beállítások módosítása