Van valami törvényszerűség abban, amilyen életutat a legtöbb szoftvertermék végigjár. Vannak persze kilengések, egyedi jellegzetességek, de a szoftverevolúciós hullámvasút hullámhegyei és hullámvölgyei elkerülhetetlenül elérnek mindenkit, aki az IT iparban termékfejlesztésre adja a fejét.
Az egész általában a Nagy Ötlettel kezdődik. A Nagy Ötlet általában két forrásból érkezhet:
- a cég valamelyik vezetője egyszer csak úgy érzi, megvilágosodott, megszállta a Szentlélek, álmot látott, elérte a Zen állapotot, és már tudja, mivel fogja a cég megcsinálni a Nagy Dobást. Ezt nevezzük Vízió Vezérelt Ötletnek.
- a cég már többször összerakott a nulláról egy akármilyen szoftvert az ügyfeleinek, és valamelyik vezető hatalmas furfanggal ráébred, hogy ezt a szoftvert érdemes lenne általánosan, termékként megcsinálni. Ezt nevezzük a Dobozosítás Vezérelte Ötletnek.
A Dobozosítás Vezérelte Ötlet mögött a következő üzleti terv áll:
Ha egyszer csináljuk meg, egyedi fejlesztésként:
- Költségem: 1 x P1 pénz (ahol P1 a fejlesztés belső költsége)
- Bevételem: 1 x P2 pénz (ahol P2 az, amit az ügyfél fizet azért az egyedi megoldásért)
- Nyereségem: 1 x (P2-P1) pénz
Ha ugyanezt megcsináljuk termékként:
- Költségem: 1 x P3 pénz (a fejlesztés belső költsége)
- Bevételem: 1000 x P4 (P4 a termék, amit nyilvánvalóan ezerszer el lehet adni, licenc díja)
- Nyereségem: 1000 x P4 - P3 pénz
Győzelem! Nincs is más dolgunk, mint hogy a P4 helyére egy olyan számot írjunk be, amiből nyereségként kiesik egy kisebb amerikai repülőgép hordozó anyahajó ára: kész is a vonzó jövőkép.
A Vízió Vezérelte Ötlet üzleti terve még egyszerűbb:
- Költségem: Elhanyagolható, a srácok gyorsan összedobják
- Bevételem: elképzelhetetlenül sok pénz, hiszen az ötlet világmegváltó, mi más is lehetne, hiszen az enyém
Megvan a Nagy Ötlet, jöhet a megvalósítás!
A megvalósítás általában úgy történik, hogy a cégnél éppen ráérő, arra tébláboló embereket összecsődítik, és azt mondják nekik: világmegváltó feladaton fogtok dolgozni! Kapnak valamilyen hevenyészett instrukciót, jobb esetben leírva, rosszabb esetben szóban, áhítattól ködös tekintettel elrebegve, majd megindul a munka.
Illetve először még a koncepció megalkotása kezdődik, ami a termékfejlesztés legcsodálatosabb része! Ez jellemzően workshopoknak nevezett kollektív csapongásban szokott megnyilvánulni. Ennek az időszaknak a varázsát az adja, hogy a kreatív munkát köztudottan nem lehet határidő vagy egyéb korlátok közé szorítani, így akár hosszú hónapokig folytatható baszogatásmentesen.
Ezen a környéken történik meg a technológiaválasztás is, amely eredményeként a következők valamelyikével lesz megvalósítva a termék:
- Még csak alfa és béta állapotokban mocorgó hipsztertechnológiákkal VAGY
- Már nyolc éve is elavult, de a cég veterán architektje által favorizált keretrendszerrel
Sajnos a boldog békeidőknek hamar vége szakad: egyrészt valamilyen főnök egyre idegesebb amiatt, hogy a csapat koncepcionális álmodással tölti az időt, másrészt már itt megjelenik az egész munkát végigkísérő folyamat: a projektben résztvevők csereberéje.
Mert hát ugyan a jövőnk záloga ez a Nagy Ötlet, és minden tarolunk majd vele amit csak lehet, de azért valamiből most is meg kell élni. Szóval amint egy fizetős meló üti fel a fejét, az addigi ígéretekkel ellentétben ("ez a belső munka top prioritás, blabla") úgy tűnnek el a kulcsszereplők a projektből, mint az Alienben a kétségbeesett űrhajósok annak a sivár űrhajónak a fedélzetről.
A megvalósítás következő lépése az Összebarkácsolás. Ennek során elkészül:
- Egy éppen demozható változat a szoftverből, ami csak egyetlen számítógépen fut és minden második kattintásra elszáll VAGY
- Egyetlen ügyfélnek nagyjából megfelelő, de amúgy sehol máshol nem használható változat
Az így elkészült eredményt nevezzük 1.0-ás verziónak.
Ezzel verzióval megindul az értékesítés folyamata, ahol természetesen kész dobozos termékként van tálalva a mű. Az értékesítés során csak egy dolog van, amitől jobban fél a csapat annál, hogy senkinek se kell a szoftver: attól, ha kell valakinek.
Mert ha valaki megveszi, akkor meg kéne csinálni olyanra, amilyennek az értékesítés ígérte, és ugye nem kell mondanom, hogy az mennyire van messze a valóságtól?
Megtörténik az első, második, harmadik eladás, és rohammunka veszi kezdetét. Mert hát a remekműből az egyik ügyfélnek csak az egyik fele kell, a másiknak csak a másik harmada: gyorsan és mocskosan megy a fejlesztés, ami rock and rollból ugyan bejött a Motörhead-nek, de itt hosszú távon nem lesz kifizetődő stratégia. Megjelennek a 2-es, 3-as, 4-es verziók, amik az egyes ügyfeleknek célzottan szétbarmolt egyedileg lefejlesztett változatokat jelentik, és egymással egyáltalán nem kompatibilisek.
Itt lenne a cég utolsó esélye a zsákutca elkerülésére
Ugyanis még - komoly befektetés mellett ugyan - de rendbe lehetne rakni a dolgot. Megállítani a további fejlesztést, rendbe rakni az összezilálódott kódokat, szétválasztani az alap termékrészeket és az egyedi fejlesztéseket, dönteni arról, milyen stratégia alapján kell nemet mondani az ügyfél kéréseire, technológiai review-t tartani és új, időtálló alapokra helyezni a terméket és egy valódi következő verziót piacra dobni.
De ez az időnyomás, a befektetők vagy tulajdonosok által diktált bevételkényszer és a technokrata öncélú szépítgetéstől való félelem miatt már nem történik meg, és
megkezdődik a Rémálom A Zsák Utcában
ahonnan már nincs értelmes kiút. A szoftver ezernyi külön szálon, koncepció nélkül sodródik előre, egyre nagyobb karbantartási költséget és egyre gyengébb minőséget produkálva. Az elégedetlen vevők egyre hangosabban követelik, hogy kapják már meg végre az évek óta ígért olyan fícsöröket is, amik a többi vevőnél működnek, valamint lesznek egyre idegesebbek, hogy minden változást kifizettetnek velük. A fejlesztők utálják a cégtől már rég eltávozott elődjeik által írt kódok turkálását, és egyszer csak megjelenik egy versenytárs, egy sokkal modernebb és csillogóbb termékkel.
És akkor jön a következő Nagy Ötlet, ami majd megmenti a céget. Pedig elég lett volna az elsőt rendesen megcsinálni.
Image copyright: gow27 / 123RF Stock fotó