Na kérem, a emberek, miután előző nap egész nap sprintet terveztek, mennek reggel a munkába. Kezdik a napot, nekidurálják magukat erősen, de nem sprintel kérem ottan senki, hiába tervezték előtte. Dehát én ezt előre tudtam, meg is mondtam kérem, ugye? Naugye! Na de ha nem futnak reggel, mikor mán bent vannak a dolgozóban, akkor micsinálnak? Körbe állnak!!!! KÖRBE!!!! ÁLLNAK!!!! Hát nóórmális? Állva beszélnek? Minek kérem?? Csak még jobban elfárad, pedig ott a sok jó szék, azé van hogy ráüljenek kérem, ezek meg a lúdtalpukat terhelve próbálnak munkáról beszélni, hogy micsinált tegnap, meg mit fog ma csinálni.
Meg főleg, hogy mit nem fog. Mert ahelyett, hogy megcsinálná, mondja, hogy nem tudja megcsinálni, mert nem kapta meg a dokumentációt a Marikától, mer az elment szabadságra és nem hívta fel Jenőt a számvitelről, akinek meg kellett volna adnia a transzformációs táblák paraméterezéseit abban a tesztadatbázisban, amelyiket a kettes tesztrendszerben néznek! Hát micsodaaaaa kérem??? Ki az a Marika??? Hát ezt nem lehet érteni, nincsen neki értelme!!! Na mindegy, azér csak elmondja persze, a többi meg csak néz, mer ők se értik.
Aztán jön a következő, egyik a másik után. De van olyan, amelyik azt mondja: "Nem akadályoz semmi, tudok haladni." Ennyi!!! Hát nóórmális, kérem??? Hát hogyne tudna haladni, van neki lába, nincsen lefűrészelve neki!! De ez meg látszik, hogy nincs akadály, nincs gödör se ott meg sorompó, minek akkor meg mondani, hogy nincsen?? De azér csak mondja.
De a másik meg kérem még rosszabb, mer az meg csak úgy sorolja az akadályokat, csak úgy folyik ki a sok akadály neki a száján. Hogy megint mér nem fog elkészülni. Meg hogy nagyobb lett a feladat, mint gondolták. Hát nem nő a feladat kérem, pont ugyanakkora az mindig. Mintha azt mondanám, hogy kivágom a fát, de aztán mégse vágom ki mer megnőtt a fa, miközben vágtam! Nem a feladat duzzad föl, hanem a ember nem tudja mekkora az elején, és asziszi csak úgy megcsinálja tessék-lássék, úgyis csak egy kicsit kell rajta piszmogni, és már mehet is a büfébe húskrémes melegszendvicset nyammogni, meg kávét szörcsögni meg a meccsről okoskodni. Aztán meg mikor elkezdi megcsinálni, akkor belenéz rendesen hogy mi is kell csinálni, és máris látja szomorúan, hogy az sokkal több, de nem megnőtt, hanem akkor nézi meg rendesen, hogy mi is az! Aztán reggelenként meg a többit is ezzel szomorítja.
A emberek vezetője meg csak bólogat végig meg jegyzetel a kis füzetkéjébe, úgy csinál mintha tudná, miről síránkozik aki éppen beszél. Hát minek hallgatja ezt az egészet, kérem?? Úgyis csak annak örül, mikor azt mondják, nincsen akadály, azt akarja hallani, a többit legtöbbször úgyse érti, nem is lehet kérem az ilyet érteni. Aztán amikor már nagyon nem érti, akkor beleszól, hogy ezt majd utána beszéljék meg!! Hát mineeeek?? Akkor se fogja érteni, bár az igaz mondjuk, hogy akkor kevesebben veszik észre.
Aztán már mikor majdnem mindenki végzett, akkor megjön az, amelyik meg mindig elkésik, hiába rakták pont miatta akkorra. Ettől mindent újra el kell mondani, pedig már negyven perce ott állnak!! Hát normálisak, kérem?? Persze az elején mindig azt mondják, hogy tíz perc az egész, de sose annyi, mindig ott állnak kérem, már zsibbad a lábuk, nyúlik az arcuk, izzad a hónaljuk, billegnek jobbra-balra, mer leülni ugye tilos, aztán már csak leül a egyik-másik az asztal szélére, vagy a fehér tábla filctolltartó polcára tehénkedik, az meg persze leszakad kérem, a filctollak meg szanaszét gurulnak!!! Hát már csak azokat összeszedni tíz perc, hát hogy lenne mán akkor az EGÉSZ csak tíz perc?? Ugye??? Ugye???
Na aztán a végén csak széjjelszélednek, mikor már mindenki egyszerre beszél, és már úgy el vannak fáradva, hogy leroskadnak a székre vagy veszettül kávézni kezdenek. És már úgy érzik, csomó dolgoztak, pedig nem dolgoztak kérem, csak körben álltak ottan. A kompjuterprogram meg nem készült addig, hát nem íródik a körbeállástól a pogram kérem, csak villog ottan a képernyőn a kis vonal, hogy írjon má bele valaki valamit!!
