A múltkor csökkentettünk a létszámon, most akkor növeljünk, felvételiztessünk programozót! Több száz állásinterjút vezettem már le a pályafutásom során, és sokszor az az érzésem van, hogy ugyanazokat a pályázókat látom újra és újra. Mindenki egyéniség, egyedi és megismételhetetlen, de ha annyi egyéniséggel hoz össze a sors, mint engem, akkor előbb-utóbb skatulyákba rakod majd te is őket...
Válságos időket élünk, és akár azért, mert pénzügyileg harmatosan áll a cég, akár azért, mert gyengén teljesít valaki, előbb-utóbb szembe fog jönni minden vezető rémálma, az, hogy el kell küldeni embereket a vállalattól. Örömteli sosem lesz ez a tevékenység, de mint mindent, ezt is lehet jól meg rosszul csinálni.
Ahány ház, annyi szokás, szól a mondás. Na, ez a projektvezetésre is igaz: ahány cég, annyiféle elképzelés létezik arról, mi a bánatot is kell csinálnia a projektvezetőnek. Nézzük csak meg, mire is számíthat az ember attól függően, hogy milyen méretű cégnél próbál projektet vezetni!
Miért írok erről? Mert épp egy olyat hellyel találkoztam, ahol ez nem nagyon van meg. Legfeljebb nyomokban. Az is csak azért mert vagy olyan valaki képviseli, akit még nem darált be a gépezet, vagy kivételes egyéniség. Eddig valahogy szerencsés voltam, olyan munkahelyeim voltam, olyan ügyfelekkel dolgoztam, ahol a felelősség vállalása magától értetődött. Eszembe sem jutott, hogy lehet ez másképp, most szembesültem vele először. El is gondolkoztam, vajon mi az oka?!
Miután a hosszabb nyári szünet alatt kipihentünk magunkat és részt vettem kiskorú gyermekem évnyitóján, itt az ideje, hogy mi is újrakezdjük. Amúgy nem tudom nektek milyen tapasztalataitok vannak az évnyitó ünnepségekkel, de ez szerintem az elmúlt 30 évben semmit sem változott. Középkorú, - ma már nem is tudom, hol lehet ilyen frizurákat csinálni, - egyen hajkölteményben pompázó hölgyek, végtelen unalmas beszédjeikben köszöntik a gyerekeket. A hangosítás persze mindig visszhangzik, „Köszöntöm, töm, töm, töm, az iskola kapuit átlépő, pő, pő, pő első osztályosokat, kat, kat, kat.” Egy időutazás.
Kedves Kollégák!
Cégünk az idén is megrendezi a szokásos nyári céges elvonulást, amelyre mindenkit szeretettel várunk kedves családtagjaival együtt. A programot a következőkben olvashatjátok.
Ez ugye, az a prémium szerű kifizetés, amit sikeres projektzárás után szokás osztani. Tényleg ilyen egyszerű lenne? Akkor biztos megvan a sikeresség egyértelmű definíciója is, így egyértelműen eldönthető, sikeres volt-e a munka, és kinek mennyi bónusz jár. Ugye, mindenki így dolgozik?
Jelen dokumentum a jövőben kifejlesztendő Stücnikezelő Rendszer üzleti igényeinek specifikációját és a megvalósításra vonatkozó ajánlati kiírását tartalmazza. Az igények alapján a rendszer megvalósítására vonatkozó ajánlatot várunk szállítóinktól.
Olvassuk a módszertanokat, elején még értjük, figyelünk nagyon – itt a tuti – igyekszünk betartatni, jól is megy, jönnek a pozitív visszajelzések, az első sikerek. Valljuk be, nem nehéz. A kötelező dokumentumok (Projekt Indító Dokumentum, Követelmények, stb.) még széles kör számára érthetőek, logikusak, különösen akkor, ha korábban semmi nem volt helyette. Ahogy az igények megértése helyett egyre inkább a megvalósítás felé tolódik a hangsúly, válik a dokumentálás egyre terhesebbé, maguk a dokumentumok (különböző mélységű rendszertervek, tesztjegyzőkönyvek) egyre kevésbé érthetővé. Jön az átadás, a kezdeti lelkesedés helyét átvette a rezignáltság, a projekt csúszik, az ügyfél őrjöng, a csapat egy utolsó huszáros rohammal leszállítja a release-t, élesítés. Zárni kellene a projektet, hogy is?
Szeretettel üdvözlünk minden főzni, kotyvasztani, keverni-kavarni szerető projektrajongót! Ma este egy klasszikus receptet fogunk bemutatni, egy olyan ételt, amiben benne van a magyaros IT projektvezetés minden íze és specialitása: készítsünk igazi Magyar Gulyásprojektet!
Ahogy Minarik Ede mosodás mondta volt a „Régi idők focija” c. filmben.
Projektvezető sem vezető ha nincs csapata. Nézzük kikből is állhat ez!
Ez dokumentum lenni leírás Eredeti Tajvani Projektmenedzser Robotnak használatához. Gratulálunk neked megvásárolt új Projektmenedzser Robotodhoz! Sok örömöt lelel majd benne, neked lesznek olyan projektjeid, hogy örök dicsőség lengi körül majd Tégedet!
Korábban írtunk arról, hogyan érdemes általánosságban egy projektbeszámolót tartani, abban a cikkben céloztam arra, hogy az érthetőség kedvéért szokás zöld, sárga és piros színű közlekedési lámpákkal, vagy szmájlikkal jelképezni a projekt állapotát, amikor a feletteseinknek akarunk státuszjelentést adni. Mai tézisünk lényege: ez a módszer félrevezető, és teljesen semmitmondó. Hogy miért? Nézzük csak végig, mit is jelent valójában az, amikor zöldítjük, sárgítjuk vagy pirosítjuk a projektünket!
Örömhírrel jelentkezünk minden Kedves Olvasónk számára: elindítottuk a Derrick és Harry Projektmenedzsment Blog Facebook oldalát! Tetszik a blogunk? Szeretnéd látni, ki szereti még? Vitatkoznál a legújabb cikkünkről? Értesítést szeretnél új cikkekről? Véleményed, kérdésed, ötleted van?
Kattints ide (vagy a fenti képre), nyomd a lájkot, csatlakozz a legmenőbb PM blog rajongói táborához!
Rossz döntésekről biztosan mindannyian ezernyi történetet mesélhetnénk. Sokszor éreztem már úgy egy-két menedzserrel kapcsolatban, hogy legalább statisztikai alapon néha véletlenül el kéne találnia a helyes választ az előtte tornyosuló döntési helyzetben, de sosem sikerül nekik. Gondolkoztál már azon, hogyan sikerülhet elérniük ezt a szinte emberfeletti teljesítményt? Segítségképp összeszedtem néhány tuti receptet, amelyek garantálják tetszőlegesen triviális helyzetben is a rossz döntés meghozatalát.
Egy álmot láttam az éjszaka. Az álom egy informatikai projektről szólt. A projektben egy nagy-nagy rendszert kellett megvalósítani egy nagy-nagy megrendelővel: az álom ott kezdődött, hogy ajánlatot készítettünk a projektre. Az volt a különös, hogy az ajánlatkérési felhívás letisztult, világos koncepció alapján készült olyan üzleti esetekre, amelyek valódi versenyelőnyt biztosítottak a megrendelőnek, ha elkészül az ezeket támogató rendszer.
Ilyet biztos ismer mindenki legalább hármat. SSADM, Prince2, PMBok,agilis, Scrum és még sorolhatnám. Fiatal koromban hittem bennük. Hittem, hogy olyan ez, mint egy IKEA szekrény, ott van minden, csak össze kell rakni az útmutató alapján és lesz nagy öröm, bódóttság. Hittem továbbá azért is, mert ugyanilyen forgatókönyvek megvannak például sales területen is, Target Account Selling, Solution Selling, Signature Selling. Ilyen egyszerű lenne? Van egy könyvem, követem pontról pontra és már tudok projektet vezetni, hatékonyan értékesíteni? Valójában csak olvasni kell tudni és kész? De hát akkor miért csúsznak a projektet, miért nem jönnek a számok? Valami itt nem stimmel.
Hónapokon át tesztelés, hibajavítás, tesztelés, hibajavítás. Rengeteg hiba találás, folyton javítás, de a végére nem érés. Eredeti élesítési dátum elérés, még mindig hibajavítás. Új élesítési dátum kitűzés, tovább tesztelés, tovább javítás, újabb dátum csúsztatás. Idegeskedés, szállító hibáztatás, üzleti terület hibáztatás, majd közös ötlettel másik projektre mutogatás: ettől kicsit megnyugodás. Balhézás, eszkalálás!
Volt egyszer, hol nem volt, hetedhét országon is túl, ott, ahol a kurta farkú technikai projektvezető túr, na ott valahol volt egyszer egy öregember, annak volt egy fia. Olyan szegények voltak, hogy reggelire csak diszkont gazdaságos kávét ittak és párizsit ettek, és még plazmatévéjük sem volt. Azt mondja egy nap az öreg a fiának:
„Édes fiam nem tudlak etetni tovább, eredj szerencsét próbálni, legyél informatikai projektmenedzser, hátha meggazdagodsz!”
Hát ez is egy olyan kérdés, amivel minden komolyabb projekt előtt szembesülünk. Bármilyen rendszert is szeretnénk megvalósítani első lépés, nézzünk már körül a piacon, biztos van erre megoldás, nem igaz, hogy nálunk merül fel ez először. Teljesen logikus gondolat. Eddig nem is szokott probléma lenni. A probléma ott kezdődik, hogy mit is akarunk tulajdonképpen?! Több korábbi írásunkban is megállapítottuk, hogy na ennek a megfogalmazása ami nem megy. Akár kimondva, akár kimondatlanul, de itt komoly az esélye, hogy félrecsússzon a projekt. Ami még el sem kezdődött.
Miért, nehéz? Legalábbis lényegesen nehezebb, mint korábban, mikor elképesztő CAPEX (beruházás) budget-k álltak rendelkezésre, szinte minden ötlet átment a jóváhagyó fórumokon. Számtalan példát ismerünk a banki világból több száz milliós, évekig tartó projektekről, melyek finoman szólva is kétes eredménnyel zárultak. Ehhez képest ma mi a helyzet? Amit mindenki láthat, 100 milliárd – még egyszer száz milliárd – Ft-ot meghaladó negyedéves veszteségek, több száz fős elbocsájtások, tömeges fiókbezárások. Amit nem lát mindenki, beruházási és operatív költségek drasztikus faragása, konkrét példaként van olyan bank, ahol az IT budget 70%-kal kisebb, mint tavalya, értsd jól, marad kevesebb, mint a harmada.
Imádom ezt a képet. Tudjátok mit ábrázol? Egy vágyálmot. Egy utolsó, sosem volt szalmaszálat. Egy olyan valóságot, ami sosem létezett, csak a kétségbeesés és elkeseredett remény által táplált fantáziák világában. Bármiben tudunk hinni, ha elég sok forog kockán és eléggé nagy a baj, ez pedig nem csak a projektekre, hanem a háborúra is igaz volt.
Valamikor régen láttam egy ZS kategóriás akciófilmet. Sablonos történet, az elitkommandónak valami világmegmentő dolga volt, - ha jól emlékszem – Dél-Amerika dzsungelében. Természetesen nem ment simán, miről szólt volna a film?!
Akár jól, akár rosszul megy a projektünk, akár az elején, akár a végén tartunk, időnként ki kell állnunk valamilyen plénum elé, és bemutatni az aktuális projektstátuszt. Minél nagyobb, komolyabb hierarchiával, és szigorúbb szabályokkal rendelkező szervezetben dolgozunk, annál nagyobb jelentősége lesz ezeknek az alkalmaknak. Sokszor projektünk alapvető megítélése és saját karrierünk is állhat vagy bukhat egy-egy jól vagy rosszul sikerült beszámolón, nézzük hát meg, hogyan lehet sikeresen venni ezt az akadályt!
