Visibility Man bemutatása óta tudjuk, hogy a szuperhősök nem csak a képregényekben meg az amerikai filmekben szerepelnek, hanem közöttünk járnak, természetfölötti erőkkel megáldva, olyan képességekkel, melyekről az átlagemberek csak álmodhatnak.
Hihetetlen képességeik segítségével könnyedén oldanak meg számunkra lehetetlennek tűnő menedzsment- és projektfeladatokat, és kerülnek ki győztesként a legreménytelenebb helyzetekből is. Ezek a csodálatos hősök alkotják az IT Szuperhősök Ligáját, akiket végre nektek is szerencsétek lesz megismerni! Folytassuk a sorozatot bemutatást a kegyetlen, semmilyen már megszületett döntést nem kímélő Konfusya-val!
Származás
Konfusya eredeti nevét és pontos születési helyét homály fedi. Enyhe németes-franciás akcentusa alapján a titkosszolgálatok róla összeállított aktái a Rajna-vidéket jelölik meg származási helyéül. A hozzá kapcsolódó mendemondák szerint különleges képességei már óvodás korában megmutatkoztak: különleges érvelési képességeivel az akkor még csak 5 éves kislány képes volt annyira összezavarni az óvodai személyzetet, hogy azok már novemberben megtartották az ovis karácsonyt, és a kis Konfusya csoportját egymás után háromszor is elvitték a Kis Hableány rajzfilm premierjére.
Az első hiteles feljegyzések a nő egyetemi éveiből származnak. A közgazdasági tanulmányait ekkor már Londonban végző Konfusya hírhedt volt arról, hogy a szóbeli vizsgái során az első 10-15 perc után már ő szorította kérdésekkel sarokba a vizsgáztató tanárokat, akik a vizsgák végére jellemzően teljesen elbizonytalanodtak nem csupán a tételekkel, de saját egyetemi munkájuk, és az általuk képviselt tudományág összes huszadik századi eredményével kapcsolatban.